könyv – Tordas 2025
Juhász Előd a legnagyobb zenei mesterek egyike. Akinek hitelességénél és a szinte végtelennek tűnő hatalmas tudásánál csak a szerénysége nagyobb. Talán ezért is kellett ilyen sokat várni egy valóban személyes hangvételű önéletrajzi munkára, önvallomásra.
A második részben az Életem zeneközelben első hat fejezetét ismertetjük röviden. Benne a gyermekkor, a Zeneakadémia, az első írások, cikkek, könyvek, az amerikai tanulmányút, a televíziós- és rádiós kezdetek, és persze a médiatörténeti mérföldkőnek számító Zeneközelben sorozat bemutatásával, továbbá a Leonard Bernsteinnel készült interjúk fontosabb, érdekesebb részleteivel.
Út a zeneakadémiáig
Adott egy partiumi család, magyar, szlovák, cseh, német és osztrák ősökkel, benne egy kisfiú, nótaszerző karnagy, vasutas és tanító felmenőkkel. Véletlen volna, hogy aztán egy sokat utazó, sokakat tanító, a zene mellett egy életre elköteleződő, nyitott, békeszerető, hidakat építő, nemes lelkű mesterember cseperedett belőle? Egy példakép, aki zenészek és zenebarátok százezreire volt hatással. Egy szelíd tanító, aki több nemzedéket, egy egész országot ragyogott be szeretetteljes, türelmes mondanivalójával. Aligha.
Juhász Előd szülei a múlt század húszas éveiben költöztek a fővárosba, ő már Budapesten született, 1938. május 4-én. Az Életem zeneközelben elején olvasható családi visszaemlékezése pont olyan szeretetteljes, szellemes és élvezetes, mint minden más a rendkívül színes és értékes életművében. Úszástanulás a Kis-Dunában, vitrinbe biciklizés, a nagymamát megbotránkoztató aktfestmény utólagos „felöltöztetése” legalább olyan érdekes és olvasmányos közlések, mint a Zenebutik híres pillangó-jelképének az eredettörténete. Tegyük gyorsan hozzá, hogy abban az időben a szivárványnak és a szivárványos színezésnek még semmiféle áthallása sem volt. Repdesés, szabadság, szárnyalás, véletlenszerűség, erről szólt és erről szól ma is a Zenebutik szabadon szárnyaló színes pillangója. Mint Előd szinte minden történetére és tevékenyégére jellemző fontos embléma, illetve annak kulcsszavai.
Persze az élet nem csak móka és kacagás, hanem gyakran dráma is. Kisfiúként élte át Budapest ostromát, majd fiatalemberként az ’56-os forradalom és szabadságharc véres leverését. Mindkétszer kaptak belövést. Mindent elölröl kellett kezdeniük, de legalább az élete megmaradt. Meg egy bécsi mechanikás zongora, mely körül ugyan minden megsemmisült, de a hangszer mégis sértetlenül úszta meg a harcokat. Égi jel?
Az elpusztított város, ahol mindenhol holtak, romok, lótetemek voltak, ahol a kényszerből újságpapírral beragasztott ablakok ellenére is győzött az élni akarás. Talán ettől is lett olyan kitartó a háborút túlélő nemzedék. Mivel az élet élni akart, a kis Előd is szorgalmasan belevetette magát a tanulmányaiba. Nem nyavalygott, nem panaszkodott, nem átkozódott. Inkább előre tekintett és az éppen adott körülmények között képezte magát. Szépen, példaértékű szeretettel emlékszik vissza egykori tanáraira. Miként a fiatalon látott-hallott zenei nagyságokra és a korszak színészóriásaira, valamint a fiatalon hallott zeneművekre is. Mert tanulni a legjobbaktól érdemes. Nagybátyja, Németh Amadé karmester, zeneszerző készítette fel a felvételire, míg végül a Zeneakadémiára kerülve elkezdhette megvalósítani élethivatását.
Tanulmányok felsőfokon
Iskolái mellett Juhász Előd filmes statisztálást, kórusmunkát, zenei előadásokat, dirigálást és zongorakíséretet is vállalt. Valamint gyakornoki állást a Zeneműkiadó Vállalatnál. Mert számára nem derogált a munka. Nem döntötte le a letargia, nem ringatta magát a minden mindegy nihiljébe se. A Magyar Rádióban külsősként kezdett, nem is annyira a pénzkereset motiválta, mint a szakmai kíváncsiság. Közben további tanulmányok, olyan mesterek kezei alatt, mint Bartha Dénes, Bárdos Lajos és Szabolcsi Bence. Közben többszöri találkozás Kodály Zoltánnal. Valamint egyre gyakoribbak lettek az által írt eseménynaplók is.
Aztán cserediák program következett, német nyelvtanulás céljából. Éppen első kinn tartózkodása idején húzták fel Honeckerék a berlini falat. Szintén az idő tájt történtek az első külföldi utazásai is, mely világfelfedezés idővel Juhász Előd életének másik fő tevékenységévé vált. Aztán az Expressz Ifjúsági Utazási Iroda prospektusaihoz is készített fotókat. Amolyan reneszánsz emberként mindig mindenben megtalálta az örömet és az elvégzendő feladatot. Ennek ellenére sosem lépett be az állampártba. A tudásával, tehetségével és szorgalmával, egyenesen kívánt helytállni és érvényesülni, nem pedig brancsbéliként, a kommunista „élcsapathoz” tartozással. A Zeneakadémia mellett a „Foxi-Maxin” is tanult estin. És bár egyszer megbukott, végül mégis summa cum laude szerepel a végbizonyítványában. Avagy: soha ne add fel, mindig van kiút!
Előd 1962. március 21-én kapott először lehetőséget a Magyar Televízióban, hogy az Aida operáról írt ismertetését felolvassa. A televíziózás és a rádiózás tanította meg, hogy a bakik, hibák elismerése, azonnali korrigálása sosem rombol. Bárcsak többen vennék észre ugyanezt és alkalmaznák a saját területükön!
A rádiós kezdet
Előd óriási lelkesedéssel vetette bele magát a rádiózásba is. Mindent elvállalt, amit csak lehetett. Ez is egy tanulság. Nem morogni kell, meg másokra irigykedni, hanem jelen lenni, szorgalmasan és kitűnően dolgozni. E sűrű, beszámolókkal, előadásokkal, zsűrizéssel telt időszakban nyílt lehetősége egy mérföldkő jellegű riportra, Igor Stravinsky zeneszerzővel, 1963. május 8-án, mindössze huszonöt évesen. Majd 1964-ben George Gershwinről jelent meg biográfiája a Gondolat Kiadó Kis Zenei Könyvtár sorozatában. A kötetnek köszönhetően aztán Ford-ösztöndíjat nyert, mellyel az Amerikai Egyesült Államokba utazhatott tanulmányútra.
Ösztöndíjjal Amerikában
A new yorki Lincoln Center vagy a Metropolitan minden zenebarát közös álma. Istennek hála, a fiatal Elődnek ezek is hamar megadattak. Ráadásul élőben láthatta Miles Davist, Benny Goodmant és a Beatlest. A Beatlemánia utolsó éveire jellemző tapasztalat, hogy a közönség még a köveket és a füvet is felszedte onnét, ahol a liverpooli fiúk távoztak a Shea Stadionból 1966. augusztus 23-án. Odakinn Előd járt San Francisco utcáin is, a hippy korszak kellős közepén. Míg máskor a CBS stúdióban, Ed Sullivan műsárnak felvételén épp Duke Ellington szerepelt, mikor a fiatal zenetudós látogatást tehetett az intézményben. Egy-egy ilyen élmény egy életre meg tudják határozni egy ember pályáját, hát még így, tömegével. Az óceán túlpartján töltött időszakról 1969-ben jelent meg az Amerikai variációk – Honolulutól Montrealig című kötete a Zeneműkiadónál.
Rádiós kibontakozás
Amerika után ismét a rádió következett. Valamint az első házasság. Juhász Előd eleganciájára és úriember mivoltára egyébként is jellemző, hogy a könyveiben semmiféle utólagos szidalmazás, ítélkezés, vagy kígyót-békát kiabálás nincs. Ezúttal sem. Csak egy tényszerű beismerés: a fiatalúr akkor még éretlen volt a házasságra. Majd jött Zsuzsi és a második házasság, melynek gyümölcse három gyerek, Ildikó, Laura és Lilla, valamint hat unoka, Nóra, Domonkos, Zsófi, Bernadett, Leila és Botond lett. És bár idővel annak a házasságnak is vége lett, máig békében, szeretetben, egyetértésben egyengetik szeretteik útját. Így is lehet.
Közben évi sok tucat hangverseny, előadás, műsor, fellépés, írások tucatjai, külföldi utazások következtek, Juhász mondhatni lubickolt a zenei élet sűrűjében. Hozzáértésének és rátermettségének elismeréseként 1969-től a rádió mellett a Tükör, majd Új Tükör hetilap zenekritikusa is lett. Tanulságos emlékei egyikében felidézi, hogy nyugodtan dicsérhette Latinovits Zoltánt A kutya, akit Bozzi úrnak hívtak kettős-, egyben címszerepében, mert nem tartozott egyik brancshoz sem. Mily szép is volna, ha holnaptól fogva csak és kizárólag azok írhatnának kultúráról, akik szintúgy nem tartoznak egyik brancsba sem…
Példaértékű a Népszabadságban közölt Popkoncert az Erkel Színházban című beszámolója is, melyben egy Fonográf koncert ürügyén fejti ki a zenével kapcsolatos értékes nézeteit. Ha soha semmi mást nem is, de ezt a cikket minden felnőtt embernek ismernie kéne, mielőtt kommentelésre ragadtatná magát.
1977-ben indult a rádióban a legendás Zeneközelben sorozat, mely 48 év elteltével még mindig él. Nem véletlenül. Csiba Lajossal ugyanis már a kezdet kezdetén megfogalmazták a sikerreceptet: „Személyes hangú, kötetlen, élő műsor – nem kritika, nem recenzió, inkább bő konferálás mindenről, ami a levegőben van a zenével kapcsolatban, ami aktuális, ami sokakat érdekel, legyen az hangverseny, opera, bemutató, jazz vagy popesemény, lemez, könyv, vendégjáték, egy muzsikus elhunyta, évforduló, akció. A sorozat szórakoztató összehasonlításokra, szubjektív ’tálalásra’ is ad alkalmat. Lényege a nyitottság, zenéről, zenészekről, lehetőleg érdekesen – sokaknak!”
Ilyen hozzáállással nyilván sikerre ítéltetett a sorozat, melynek 1981-ben indult a televíziós testvére, a szintúgy hamar legendává érett Zenebutik. A műfajkeveredés, az újdonságok felkutatása és az élő jelleg eleve kizárja a sterilséget. Ez a fajta frissítő vibrálás pedig azt is elbírja, ha a stáb talpraesetten jön ki egy tévedésből vagy technikai hibából. Előd minden szava arany. Sőt, a magam részéről senkit sem engednék mikrofon mögé a tagolt helyes tiszta beszédet igazoló mikrofonengedély, illetve Juhász Előd könyveinek részletes tartalmát kikérdező rádiós alapvizsga nélkül.
Szintén mérföldkő jellegű volt a Találkozás a stúdióban című portréműsor, melyben Juhász Előd a korszak kiválóságait szólaltatta meg, például Szokolya Sándort, Kadosa Pált, Koncz Zsuzsát, Szinetár Mikóst, Mihály Andrást, Romhányi Józsefet, Beamter Jenőt, Kocsis Zoltánt és Ferencsik Jánost, közvetlen módon, emberi hangon. Micsoda mérhetetlen érték, hogy mindez így együtt fennmaradt.
Szintén fontos kordokumentum, Sebestyén János csembaló- és orgonaművész interjújának leirata Előddel, mely 1978 augusztusában készült. Gyakorlatilag mondatonként magasiskola.
Találkozásaim Leonard Bernsteinnel
Belegondolva, mit meg nem adtam volna kölyökként egy ilyen fejezetcímért, mondjuk Steve Harris vagy Roger Waters nevével, ha egy csoda folytán egy jó angyal egyszer csak megsúgta volna, hogy ez is benne foglaltatik majd az önéletrajzomban, melyet 87 éves koromban fogok összerakni…
Komolyra fordítva, vajon milyen érzés lehet hosszas vágyakozás után végre találkozni Amerika egyik, ha nem egyenesen a legnagyobb zenei tanítómesterével? A történet pedig ismét olyan, mint egy álom. Juhász Előd harmadik könyve, mely Bernstein-ről szól, eljutott magához Leonard-hoz is, aki aztán megüzente az ifjú titánnak, hogy közelgő Európa turnéján szívesen találkozik vele. Úgy is lett, majd a magyar zenetudós a későbbi években további exkluzív rádió- és tévéinterjúkat is készíthetett vele. Valamint egy második Bernstein-könyvet. Lám, a tehetség előbb-utóbb utat tör magának. Idővel még a királyok is elismerik a hozzáértő teljesítményt.
A könyvben idézett Bernstein interjú-részletek szintén az egyetemes zenetörténet aranylapjaira tartoznak. Miként a médiával foglalkozó és foglalkozni kívánó személyek számára is komoly vonalvezetők kellene, hogy legyenek. Ha semmi más nem szerepelne az Életem zeneközelben könyvben, csak ez a néhány itt szereplő idézet, már akkor is bőven megérné a kötet az árát.
Folytatjuk!
