LP + CD Proton kiadó 2026.
P. Mobil koncert valahol, valamikor – felkonf: „Maradsz, aki voltál, leszel, aki vagy!” Bedörren a húzós-pörgős riff, egyenesen a legendás Bencsik Samu gitárjából; azonnal beindul a rock gépezet, amelyre stabilan ül Vikidál jellegzetes baritonja, s vele kijelentő módban a sokatmondó refrén: „Belül nem változol semmit”. Hát igen. Nehéz vitatkozni az évek tapasztalatait összegző életbölcsességgel. Mindezt figyelembe véve talán nem véletlen, hogy a Proton kiadó először 1990-ben, majd 2026-ban ismét épp e címmel ruházza fel Vikidál Gyula második, nagysikerű szólóalbumát.
Az eltelt harminchat esztendőben számos zeneértő- és fogyasztó ifjú generáció lépett felnőtt korba, akik közül sokan talán nem is sejthették, hogy Magyarország egyik legmarkánsabb rock hangjának tulajdonosa a hetvenes évek második felében a P. Mobil frontembereként lett ismert és elismert előadó. Ennek fényében a hiánypótló szólóalbum ismételt megjelenésért kiált, amelyet a néhány éve újra indult Proton kiadó készséggel teljesített.
A már emlegetett fiatalabb generációknak volt tehát és van is mire rácsodálkozni, miszerint a zömében Bencsik Sándor P. Mobil gitáros-szerző által alkotott veretes, napjainkban is népszerű szerzemények Vikidál Gyula orgánumán szólalnak meg. A magyarázat egyszerű, ugyanakkor elszomorító: az akkori kulturális „szabályrendszer” szerint bizonyos illetékesek úgy döntöttek, hogy a lázadónak minősített kemény rockzenekarok nem kaphatnak szélesebb nyilvánosságot (értsd: lemezfelvételi lehetőséget, esetenkénti fellépési letiltásokat azonban igen), amellyel meggátolhatják az alulról építkező, sikert sikerre halmozó hazai rock formációk kibontakozását. Ennek egyik áldozata épp a hetvenes évek P. Mobilja. A Bors Jenő – Erdős Péter fémjelezte hanglemezgyári vezetés szerint a szalonképtelennek, renitensnek minősített banda ugyanis nem megfelelő példakép a szocialista ifjúság számára, tehát semmi szükség arra, hogy nagylemezzel „legitimálják” a koncerteken tomboló, amúgy többezres közönséget vonzó csapatot.
Vikidál Gyula egészen ’79-ig állja a sarat, majd lefő a kávé. Előbb a nagy machinátor sugallatára a Dinamitban próbál szerencsét, később a Pandora’s Boxban talál otthonra. Ötéves P. Mobil-beli munkásságát (a maga idejéből) egyetlen kislemez, valamint egy húsz esztendővel később napvilágot látott koncertalbum őrzi. Más kérdés, hogy a lelkes közönség által magnetofonszalagra rögzített, gyatra minőségben megszólaló – amúgy pótolhatatlan – kalóz hangfelvételek (szerencsére) sokat megőriznek (majd közkinccsé lesznek) a P. Mobil Vikidál-korszakából.
Aztán jön az István, a király, s vele Koppány vezér, akit egy ország emel pajzsra, tegyük hozzá – nem érdemtelenül! ’85-ben még egy Vikidál szólólemezre is „fussa” a nagylelkű kultúrpápáktól, ám ez a jeles P. Mobil éveket aligha pótolhatja. Hét – az énekes szempontjából szerencsére – nem túl szűk esztendő és máris itt „vigaszalbum”. Vagyis a Maradsz, aki voltál első kiadása a kultikus Bencsik-P. Mobil-korszak emblematikus dalaival, amikor az ország kedvenc énekes-előadója már javában túlesik néhány rockopera-, musical és egyéb színházi szerepen. Az énekes tehát adott, a P. Mobil korábbi, illetve akkori tagsága azonban szóba sem jöhet; a zenekar amúgy is épp nyolc és fél éves „pihenő idejét” tölti. Így hát szakértő rock muzsikusok után kell nézni. Menyhárt János gitárosnál keresve sem találhatnak megfelelőbbet (miután szegény Bencsik Samu immár három esztendeje halott), ha csak nem szólnak Brian Maynek… Szólói hasítanak, és olyannyira ízesek, hogy valósággal falatozni lehetne belőlük. Nem véletlen az iménti hasonlat. A basszusgitárt ugyan ki másra bízhatnák, mint a korábbi P. Mobil másik legendájára, Kékesi „Bajnok” Lászlóra, aki ráadásul családtag is egyben. Némileg eltérő stílust képvisel a sokoldalú Závodi Gábor (billentyűk, hangmérnök, zenei vezető), aki a fiatalabb generációt hozza „testközelbe”; méltó párja a rockban ugyan kevésbé jártas, ám mégis kiemelkedő talentumú Szentmihályi Gábor „Michel”. Panasz nem lehet rá: játéka erőteljes, dinamikus – született rockdobos. Bajnok és Závodi „csupán” teszi a dolgát, sokat tesznek hozzá a remek megszólaláshoz. Nem véletlenül hagytuk a bemutatás végére Papp Gyulát, a legendásHammond-orgona virtuózát, aki anélkül, hogy előtérbe tolakodna, vastag, markáns „szőnyegezésével” derekasan kiveszi a részét a közös munkából. Érdekesség, hogy röpke nyolc esztendő múltán rövid időre ő is leigazol az Örökmozgóba, majd 2009-ben ismét beszáll, ezúttal négy esztendőre.
Elröppen tehát a harminchat év – ahogy jeleztük –, a Proton kiadó gondozásában most itt a Maradsz, aki voltál újra kiadása, ezúttal hagyományos LP, illetve digitális (CD) formában. És persze korszerűsített hangzással. A tracklista kilenc dalt mutat, ami valójában tízet jelent: ugyanis a Főnix éjszakájának jellegzetes riffje egy dob beütéssel szinte észrevétlenül átcsúszik a Tűzimádóba. Egy kivétellel (Lőj rám: Vikidál) valamennyi dal emblematikus Bencsik-szerzemény, a szövegek főként Schuster Lóránt, valamint Vikidál Gyula, Hobo, illetve az ex-Gemini-s Várszegi Gábor munkájának termése.
Vikidál Gyula – Főnix éjszakája / Tűzimádó
Az újra közkinccsé tett hangzóanyag most, három és fél évtizeddel később is képes nagyot ütni, a fentebb leírtak fényében ráadásul már van összehasonlítási alapunk. Hoppá! Ennél a pontnál időzzünk is el egy kicsit, hiszen az avatott fülnek azonnal feltűnik egy cseppet sem elhanyagolható érdekesség. Nevezetesen Vikidál orgánumának változása: időközben énektanárnőjének útmutatása alapján hozza helyzetbe hangszálait, pallérozza technikáját, amely a levegővételtől kezdve a frazírozásig, a hangképzésig szab új (és egyben szakmai) irányt az őstehetségű énekesnek. A rock nyersesége, jó értelemben vett csiszolatlansága eltűnik, helyette ott a kifinomult, letisztult, egyben bársonyos, karcos hangszín. Karizmatikus, vehemens előadásmódja viszont – hogy stílszerűek legyünk – „nem változott semmit”. Az A oldal tételeiben (Menj tovább, Lőj rám, Kétforintos dal, Főnix éjszakája/Tűzimádó) ugyan még tetten érhető az ősrock energiája, noha a refréneket megerősítő erőteljes vegyes vokálok meglehetősen felpuhítják a hangzást. A B oldal szerzeményeinél azonban – mint a Nem változol semmit (másképpen: Maradsz, aki voltál), Utolsó cigaretta, Forma 1, Miskolc és a Csillag leszel daloknál – inkább a légiesebb, musicales megközelítés dominál. Utóbbi tételnél érdemes megjegyezni, hogy a dalszövegben felbukkannak az eredetileg megírt, majd később valamiért megváltoztatott sorok is.
A musicales hatásért tehát a refrének dús vokáljai, valamint a könnyedebb (ám mégis jórészt az eredetihez hű) hangszerelés – és persze Vikidál Gyula kiérlelt énekstílusa – a „felelős”. Ki kell mondani, e tény cseppet sem válik a dalok hátrányára; az anno remekül megírt, majd a némileg újonnan meghangszerelt, kivétel nélkül rockslágerként aposztrofálható szerzemények – korszerűbb, átgondolt felfogásban szólalnak meg. El kell fogadjuk, nem a hetvenes évek közepe-végét éljük, valamint azt is, hogy – leszámítva Kékesit –, nem a P. Mobil tradicionális hard rockon edződött zenészei szólaltatják meg hangszereiket; a világgal persze a rock hangzása, jellege is változott, fejlődött. Vikidál Gyula időközben (rock)színházi pályára lépett, orgánuma is ehhez alkalmazkodott, ilyen módon a dalok is némi (hangsúlyozottan nem drasztikus) vérfrissítésen, ráncfelvarráson estek át.
Mindezt remekül illusztrálja a művészien megalkotott lemezborító (Enyedi Máté), amelyről szinte ordít az őserő, vagyis maga a rock: A baljós hangulatú, dark háttér, Vikidál jellegzetes mikrofondöntögető, energiát sugárzó beállása, a zippzáras motoros bőrdzseki, a vállat verdeső haj, bajusz-szakáll. A külcsín és a beltartalom szimbiózisának üzenete egyértelmű: bárhová sodorjon az élet, bármilyen színpadon lépsz fel; ha hitelesen, szívből-lélekből adod elő a rockzenét – amely esetünkben épp a P. Mobil legszebben csillogó gyöngyszemeit idézi –, rocker maradsz. Vagyis belül nem változol semmit.
