A beszélgetés negyedik részében főként a Kugli 1982 és 1984 közötti átmenetei felállásairól bszélgettünk. Azon belül is kiemelten arról a bő fél évről, mikor állandó vendégként Vikidál Gyula is a bandát erősítette, illetve a hanglemezgyári kavarás is csúcsra lett járatva.
Akkor lapozzunk 1982-re! Az volt a legfurcsább évetek, egyben az egész magyar rockszakma átalakulásának kezdőpontja, ami minden bizonnyal akkor kezdődött, mikor bejelentették a Dinamit feloszlását.
A Dinamit szétrobbanása után a két Németh testvér és Szűcs Totya összeállt a Beatrice romjaival és megcsinálták az Ős-Bikinit.
A többi tag, Papp Gyula és Lugó is keresték az útjukat, Vikidál Gyula viszont teljesen egyedül maradt. Ott ült mellettem az ORI-ban, ahol én akkoriban már minden délelőtt tizenegykor ott voltam. Gyuszi teljesen el volt keseredve, azt mondta: „Nem fogok zenélni tovább, kész, abbahagytam, megyek vasat gyűjteni.”
Ez nagyjából 1982 tavaszán lehetett, mert a februári Pulzusban jelentették be a Dinamit végét, a veletek közös TV-felvétel pedig később, kora nyáron készült.
Pontosan nem vezettem naplót, de az biztos, hogy tavasz volt már. Mielőtt azonban Gyulával közös útra léptünk volna, volt egy sorsfordító koncertünk a Kertészeti Egyetemen. Ami egy rendkívül fontos buli lett volna, mert meghívtuk a Hanglemezgyár embereit, hogy hallgassanak meg minket. A feltörekvő új csapatok voltak ott.
És mi történt azon a koncerten?
Szakmai szempontból botrányosan rossz bulit csináltunk, mert Bíró Gyuri kicsit elengedte magát piailag. Bár a hangulat fergeteges volt, és a közönség megőrült, sajnos Gyurma összevissza énekelt. A saját dalainkat dolgozta fel ott helyben. Az egyik szám közepén átment egy másik dal szövegébe, teljesen szétcsúszott az egész. Gáz volt, mert pont akkor kellett volna bizonyítanunk a lemezgyárosoknak, amikor ez a gikszer történt.
A közönség visszaemlékezése, a régi kuglisták elmondása szerint Gyurma igen alaposan bebabonázta magát azon a sorsdöntő estén.
Pontosan így történt. Pedig hárman is vigyáztunk rá az öltözőben, mint a cerberusok, hogy egyetlen kortyot se igyon a fellépés előtt. A koncert úgy indult, hogy ment egy hosszú intro, amolyan hangulatfestés: „A parton állok most, gyertek, indul a buli…”. Gyurinak a terv szerint a sötétben, egy sárga debreceni vasutas esőköpenyben – ami egyébként remekül mutatott a színpadon, a mai napig megvan– és egy lámpával a kezében kellett volna bejönnie, megadva az alaphangot. Aztán valahogy mégis sikerült neki bepiálnia. Nem is értem, az alatt a pár másodperc alatt rúgott-e be, amíg a színpadra ért vagy beteg volt, rosszul volt, vagy esetleg gyógyszerre ivott, vagy valami más történt?! Mire megszólalt, már látszott, hogy nagy a baj. Ott álltak a lemezgyárasok, mi meg ott voltunk ebben a szürreális helyzetben. Akkoriban nálunk az volt a trendi, hogy a közönség itatta a zenészeket, így aztán könnyen lehet, a saját rajongóink lettek az okozói annak, hogy végül nem kaptunk olyan lehetőségeket, mint mások.
Szerintem az a koncert volt az egyik olyan pont, ahol elúszott a lemezszerződés lehetősége. Nem tagadom, hatalmas csalódás volt, és elindított egyfajta erodálódást a csapaton belül.
Ezért is jött kapóra az ismeretséged Vikidál Gyulával?
Igen, ez adott egy új esélyt. Amikor az ORI-ban ott ült mellettem, és próbálni mentünk, mondtam neki: „Gyere le te is, Gyula, legalább nem itt ücsörögsz.” Kicsit húzta a száját, de lejött. Korábban csak annyira ismertük egymást, amennyire a zenészek általában: „Szevasz, Gyuszi!”, és kész, nem voltunk barátok. Aztán a próbán nem is kellett sokat várni, a harmadik számnál már fent volt a színpadon és énekelt velünk. Megérezte a zenekar tüzét. Ugyanakkor azt is éreztem rajta, hogy számító is volt valahol…
Ezt hogy érted?
Úgy érzem, hogy sosem akart teljes vállbedobással velünk küzdeni, teljes értékű tagja lenni a Kuglinak. Mindig csak fél lábbal volt benne.
Nyilván valami nagyobb dobásra várt. Milyen volt vele a közös munka?
Az jól esett neki, hogy mi mindent megteszünk érte, segítünk neki – tulajdonképpen felnéztünk rá, és mi voltunk a „segítőcsapata”. Mi költöztettük, hoztuk-vittük a kocsimmal. Volt egy Závodszky Zoltán nevű szervező, aki akkoriban Tatán rendezett rockfesztiválokat, ő kezdett el Vikidállal közönségtalálkozókat szervezni Győr környékén. Én vittem őket autóval ezekre az élménybeszámolókra.
Milyen gyakran próbáltatok és koncerteztetek ebben az időszakban?
Heti háromszor próbáltunk, eleinte Gyula is ott volt mindig. Aztán jött a nyár, és Závodszky Zoli elindított minket az országban: Szeged, Pécs, Nyíregyháza, bejártuk az egész országot. Van fent a padláson egy hatalmas dobozom, tele közönségtalálkozós levelekkel és rajongói üzenetekkel, azokat mostanában akarom előszedni, hátha a dátumokat is pontosítani tudom belőlük.
A gyűjtőknél és a bootleg felvételek között legalább három komplett koncertetek megvan Vikidállal, plusz további koncert- és fesztiválrészletek. Gondoltatok arra, hogy lehetséges, hogy közben ő azért másfelé is kacsingat?
Nem, mi hűségesek voltunk hozzá is és Bíró Gyurihoz is. Különösen mert Gönczy Laci és Gyurma nagy barátok voltak. De jöttek a bajok.
Egyszer például az E-Klubban játszottunk, ahol Gyuri sajnos annyira berúgott, hogy Vikidál nem volt hajlandó felmenni a színpadra. Valahol igaza volt, de ha igazán a zenekar tagja akart volna lenni, akkor leénekelte volna a műsort egyedül, akár rövidebben is. Ehelyett Gyuri a színpad szélén ücsörögve énekelt… Szörnyen ciki volt. Akkor történt meg a végleges törés.
Többek, köztük megbízható emberek, akkori zenekari tagok és technikusok egybehangzó visszaemlékezése szerint a Dinamit feloszlásának bejelentése után, de még a nyári Kugli turné előtt – tehát valamikor 1982 tavaszán – Vikidál Gyula a HIT együttessel is próbált.
Ezt mi abszolút nem tudtuk. Hozzánk mindig pontosan jött, amikor meg volt beszélve, és sosem beszélt ilyesmiről. Számunkra ő a Kuglihoz tartozott abban az időben.
Ott volt az a híres székesfehérvári rockfesztivál a Videoton pályán, ahol a Hardtop volt az előzenekar, rajtatok kívül pedig a HIT és a P. Box játszott még. Állítólag az öltözőben volt egy jelenet, ahol Füxiék felkérdezték Gyulát, hogy most akkor kivel is akar valójában zenélni, mert úgy érezték, egyszerre több vasat tart a tűzben. Végül is adta magát a dolog: a színpadon szép sorban a HIT, a Kugli és a P. Box, kábé mint egy rockévkönyv 1982-es oldala… Esetleg te is részt vettél abban a beszélgetésben?
Nem, én nem voltam bent az öltözőben. Én egy őszinte, olykor toporzékoló gyerek voltam, nem foglalkoztam ezekkel a háttérben zajló fondorlatokkal vagy dzsemborikkal. Engem valószínűleg a közönség keresett kint, vagy a szervezéssel voltam elfoglalva.
Azért is érdekes ez, mert a Kugli és a szervezőtök, Zoli akkoriban rengeteget tett Gyuláért. Tulajdonképpen neki is köszönhetitek, hogy majdnem lett lemezetek, hiszen Gyuszi részt vett a felvételeken is.
Ez így van.1982-ben történt, hogy a kispesti Főnix Stúdióban rögzítettünk két dalt Jánossy Béláéknál. Vikidál vokálozik és kiabál a felvételen, a Masszív asszony című dalban, ami a Kugli kislemez A-oldala lett volna. Míg a B-oldal pedig a Hétköznapok, ami Húsz forint az órabérem néven is ismert. A felvétel rendben el is készült, Gyurival és Gyulával közösen.
A városi legenda szerint a lemezt le is gyártották, de aztán bezúzták. Te hogy emlékszel?
Szerintem odáig nem jutottunk el, le nem gyártották. Én tárgyaltam Wilpert Imrével a Hanglemezgyárban, felvettük a royalty-t, kifizették a felvétel költségeit, és már a borítóterv is készült. Abban a hitben voltunk, hogy minden sínen van. A borítóhoz kerestünk egy dögös csajt, aki kigombolt farmeringben pózolt egy kugligolyóval – az a golyó egyébként még mindig megvan, néha ma is fellépek vele. A fotó valahol ott lapul a padláson lévő dobozomban, ha meglesz, bekerülhet a könyvbe.
Úgy lesz! A dekoltázs közé ejtett Kugli-medálnak volt valami extra mondanivalója? Mondjuk ilyen József Attila értelemben vett csecse-becse, mármint hogy ti meg az egész népeteket fogjátok taní-tani?
Ha a tervezett lemezborítóra gondolsz, annak annyi volt a célja, hogy szokatlan legyen. Nem gondoltunk különösen mögé mást. Szerintem elég érdekes lett. Ha megjelenik a lemez és azzal a borítóképpel, az kellőképpen felkeltette volna az érdeklődést. Egyébként az a kugligolyó a mai napig is társam, minden koncerten felveszem.
Ugye a zenekari logó is az lett volna, amit ma is használtok a plakátokon és CD-borítókon?
Igen, a klasszikus logó lett volna rajta. A dőlő betűs, ahol az „i” betű egy kuglibábu. Akkoriban még nem volt rajta a piros-fehér-zöld szalag, az csak később, a Visszatérés korszakában került rá.
A kislemezt végül hatan vettük fel: az öttagú alapcsapat és Vikidál Gyula. Bevittem a fotókat is Wilpert Imréhez a Hanglemezgyárba. Minden készen állt az induláshoz, de aztán egyszer csak elvágták a fonalat.
A fennmaradt ügynökakták tanulsága szerint 1982 nyarán már azt jelentették, hogy a Kugli lemez fel van véve, és egy hónap múlva megjelenik.
Igen, Gyula akkor ment el a Krízis rockoperába Máté Péterrel a Városmajorba. A baj az volt, hogy Wilpert hirtelen elérhetetlenné vált. Csak úgy tudtam utolérni, hogy egy újpesti barátomat megkértem, hívja fel a hanglemezgyárat egy fülkéből, és mondja azt, hogy az angyalföldi pártbizottságról beszél. Akkor rögtön kapcsolták. Amikor megkérdeztem, miért nem jön ki a lemez, azt a hazugságot mondta, hogy: „Nem keresik a boltokban”. Mondtam neki, hogy ha bejelentem a koncerten, a gyerekek leverik a hanglemezboltost, de ő hajthatatlan volt. Megszületett a döntés, nem jelenhet meg. Itt jött a kérdés részükről, hogy miért nem játszunk „új hullámos” zenét. Arra írta Gönczy Laci a Kinyitott a Pokol Bár szövegét: „..Lenne lemez meglátnátok…, ha új hullámot játszanátok…”
Hasonló sorsra jutott két rádiófelvételetek, melyek ugyancsak rögzítésre kerültek, de „zésítésre” már nem…
Igen, a Magyar Rádió 8-as stúdiójában kaptunk két órát. Ott még Gyula nélkül, öten vettük fel a Visszatérést, azaz a Jó anyámat, valamint az Ide a szívekkel, vagy más néven a Tegnap még dalunkat. Ugyanúgy jártunk, mint a kislemezzel. Felvették, de soha nem adták le. Még a rendszerbe sem került be, a gyakorlatban ezt jelentette a kifejezés, hogy nem „zésítették”. A felvétel szalagját később odaadtam Dévényi Tibi bácsinak, akivel több hakniban is együtt dolgoztam, mert megígérte, hogy beteszi a rádióba. Aztán persze csak jópofizott, és végül „nem találta” a szalagot. Szerintem csak nem törődött vele, pedig azt hittük, van befolyása.
Tehát összesen négy dalotok, két kislemez- és két rádiófelvétel volt meg stúdióminőségben, de egyiket sem engedték nyilvánosságra hozni. Még a Beatrice vagy HIT zenekarokkal sem bántak el ennyire az elvtársak. Kaptatok valaha magyarázatot erre a páriaszerepre?
Nem emlékszem, hogy kaptunk volna konkrét indoklást. Tudod, nálunk a siker mellett rengeteg energiát elvitt a belső küzdelem, főleg a Gyurira való odafigyelés. Ez az energia hiányzott onnan, hogy hatékonyabban lobbizzunk a Rádiónál vagy a Hanglemezgyárnál. Egyszerűen elszabotáltak minket, miközben mi a közönségünkkel voltunk elfoglalva.
Tisztázzuk a Bíró Gyurival kapcsolatos nehézségeket, ez belső küzdelem csak az alkoholról szólt?
Kizárólag a pia volt a baj, de az teljesen felemésztette.
Nem akarom szépíteni az igazságot, sokszor fél órával korábbra beszéltük meg a találkozót, hogy biztosan elinduljunk, de Gyuri mégsem jött. El kellett menni érte a lakására, ahol az ágyban feküdt. Betettük a zuhany alá, ébresztgettük, aztán úgy emeltük be az autóba, hogy akkor szinte még azt se tudta, hol van. Aztán megérkeztünk a helyszínre, megráztuk magunkat és lejátszottuk a bulit, jobb-rosszabb formában.
Viszont a már említett stúdiófelvételeken Gyuri jól énekel. Tehát az produkcióra vagy piára nem lehetett fogni a letiltást.
Nem is arra fogták. Azon ment a harc, hogy ki kaphat lemezt, és ki az, akit politikailag megbízhatónak tartanak, és ki az, akit nem. A kislemezre szándékosan a visszafogottabb dalainkból választottunk, amikbe szövegileg nem lehetett belekötni. Mégis, mire a kiadásra került volna a sor, Wilperték leállították az egészet.
Régebbi nyilatkozatok alapján kérdezem most, hogy esetleg még ma is úgy gondolod, hogy az úgynevezett „Dalos-jelentések” miatt kaszálták el a zenekart?
Az én megítélésem szerint két dolog játszott közre. Az egyik, hogy Gyula rossz jelentést tett rólunk, ami pont akkor ért célba, amikor dönteni kellett a támogatásunkról. Mésrészt Wilpertéknek egyszerűen leszóltak, hogy ez a zenekar politikailag nem megbízható, és mint belügyi felettesek, nem engedélyezik a megjelenést. Magyarázattal nem tartoztak.
Ez valószínűleg így, vagy hasonlóan folyhatott az elvtársi bársonyszékekben. Viszont az ominózus június 9-i jelentés, amiben az az összegzés, hogy „a Kugli együttesnek is több koncertjén rendzavarások voltak és az általuk előadott dalok szövege is politikailag kifogásolható volt”, nem az ügynöktől származik, hanem a tartótiszt értékelésében olvasható. Milyen érzés volt, amikor évtizedekkel később, váratlanul a kezedbe nyomták az első „Dalos” jelentést?
Eléggé dobogott a szívem, és válogatott káromkodások hagyták el a számat. Haragudtam. Addig nem akartam foglalkozni a múlttal, nem akartam újra idegesíteni magam lezárt dolgokon, de ez gyomorszájon vágott.
Sikerült a Dalos-jelentések kapcsán felmerült kérdéseket rendeznetek egymással, akár zenekarilag a belső maggal, akár a stábbal, akár Gyulával?
Nem, soha nem beszéltük meg, és nem is rendeztük ezt a dolgot. Akkor, amikor ezek a papírok a kétezres évek elején előkerültek, a Kugli zenekar nem működött. De nem is tudtam volna mit kezdeni az információval. Maradt a harag és a felismerés, hogy mi hűségesek voltunk hozzá, segítettünk neki mindenben, ő pedig közben jelentett rólunk.
Vagy csak kihasználták a nevét. A Dalos-könyv alapján elég egyértelmű, hogy a „Dalos-jelentések” egy jelentős részét a korabeli rocksajtóból ollózták össze. Ráadásul a dehonesztáló részek szinte minden esetben az operatív tiszt, vélhetően Gábor Róbert hadnagy értékelései. Tehát, ha valamelyik jelentésre hivatkozva tiltották le a lemezt, az leginkább Gábor Róbert lelkén szárad.
Bár az okát hivatalosan sosem mondták ki, de idővel a kép összeállt. Volt a botrányosra sikeredett KEK-koncert, mint kvázi lemezgyári meghallgatás, aztán voltak a besúgói jelentések és a tény, hogy nem voltunk hajlandók beállni az új hullámos sorba, ez így együtt vezetett a zenekar elszigeteléséhez.
Azon a nyáron szerepeltetek a Magyar Televízió Pulzus című műsorában.
Sikerült meghívnom a tévéseket, nyilván Vikidál Gyuszi volt a húzónév. A Némethy Ernő Művelődési Házban vették fel a koncertrészletet, az Ide a szívekkel című dalt játszottuk. Jellemző az akkori hozzáállásra: a dalnak csak a felét vágták be, pedig a felvétel – bár egyetlen mikrofonnal készült – bizonyította, hogy a zenekarba szakmailag nem lehetett belekötni.
Sok neves zenész tátott szájjal nézte a produkciónkat. Később a tévéseknek is feltűnt, hogy Gyula minden Pulzus adásban más zenekarral szerepel, el is nevezték „magyar vándornak”.
Mivel magyarázod Vikidál Gyula 1982-es zenekarváltásait?
Gyula nagyon mélyről jött, és mindenáron bizonyítani akart. Ahhoz képest, honnan indult, hatalmas dolgokat ért el. Tarolni akart, és ez felülírta a hűséget.
Volt az a nevezetes közös koncertetek a Skorpióval 1982 márciusában. Arról mi maradt meg benned?
A szakmában az a pletyka járta, hogy a Tátrai-féle Új Skorpiónak készült volna egy koncertlemeze, csak időközben feloszlottak. Én úgy emlékszem, nem volt az a buli annyira technikailag felkészülve egy igazi lemezfelvételre. Egyszerűen odavittek egy szalagos magnót, bedugták, és felvették, ami elhangzott.
Azon a bulin rögzítették a Kugli koncertjét is?
Nem, tudtommal rólunk akkor nem készült felvétel, csak a Skorpióról. Sokan sokfélét mesélnek azóta, az emlékek is kopnak, de én nem tudok róla, hogy minket is rögzítettek volna azon a szalagon.
Akkor kérlek, tisztázzuk most a Skorpióval közös, 1982-es koncertfelvétel körüli legendákat! Azt beszélik, hogy ott személyesen te jártál el, egy üveg Club 99 whiskyvel korrumpáltál valakit a felvétel érdekében.
Dehogy, ez csak legenda. Mi ott a Dallos Idában háziak voltunk, ők pedig vendégek. Kértem egy lehetőséget, hogy előttük játszhassunk, és mivel ismertem Kraft Tamást, odavittem a kis szalagos magnómat, és megkértem, hogy dugja be vonalba. Fel is vette a bulit. Sajnos a felvétel egy része elveszett, mert később a technikusunk, Szunó, véletlenül rátörölt, amikor a szalagot megfordítva egy másik koncertet rögzített. Így a kiadott anyagon is csak töredék, nagyjából negyven perc maradt meg.
Azt is pletykálták, hogy azzal a felvétellel nagylemezt akartatok, de a Hanglemezgyárban mind a tíz dalt visszadobták. Igaz ez?
Nem, ez is csak pletyka. Sokan szeretnek utólag ilyen sztorikat gyártani, de nekünk csak két komoly tervünk volt: a rádiófelvétel és a kislemez. Ez a koncertfelvétel csak azért készült, mert fiatalok voltunk, élveztük a sikert, és szerettük volna, ha megvan emlékbe a lendületünk.
Hogyan tűnt el végül Vikidál Gyula a zenekar mellől?
Először a Krízis rockopera miatt mondta, hogy nincs ideje, aztán egyszer csak bejelentette: „Gyerekek, elhívtak a P. Boxba!” Mi hűségesek voltunk hozzá, mindig azt mondtuk, hogy ő az állandó vendégünk, de nem tagunk. Utólag néha eszembe jut, hogy ha akkor kirúgjuk Bíró Gyurit a pia miatt, és azt mondjuk Gyulának, hogy: „Legyél te az egyetlen énekesünk!”, talán elvállalta volna. De szerintem ez nem volt reális gondolat.
Miért?
Tanultam abból a helyzetből. Nem szabad olyasvalakit bevenni a zenekarba, aki csak félig van bent. Amikor elterjedt, hogy Vikidál a Kuglival énekel, az hozott egy rövid felfutást, de utána hatalmas zuhanás jött. A közönség megosztottá vált, a fellépések száma visszaesett, és ez vezetett az első feloszláshoz is.
Ugye jól tudom, hogy a betegséged és a kórházi kezelésed, ami a 16-os kórterem című dalt ihlette, is erre az időszakra tehető?
Igen, de ez nem közvetlenül a feloszlás következménye volt. Inkább a rádiófelvétel sikertelensége és magánéleti válságok vezettek oda. Nehéz időszak volt, kórházba is kerültem miatta. A dal akkor, azoknak a kudarcoknak és élményeknek a hatására született meg.
Tudod az az érdekes, hogy közben paralel a HIT-ben is hasonló események zajlottak. A fiúk elmondása szerint akkoriban Gyuszi náluk is vendégeskedett, de minimum a próbateremben együtt voltak. Miközben Tánciék már a beígért lemez anyagát komponálták, Erdős cézár bemondta, hogy a zenekarnak Basary-val nem lehet nagylemeze. Majd, mikor Gyula is eltűnt, jött az újabb, még keményebb kompromisszum: vagy végleges kirúgás, vagy lemez Bodnár Attilával…
Nálunk végül nem kellett próbálkozniuk énekes cserével, mert Gyurma kilépett. Lemezszerződésről, főleg nagylemezről szó sem volt. De hagyjuk is ezt a részét a történetnek! Sajnáltam, hogy Gyuri kiesett. Tiszteltem Gyula tehetségét, kiváló énekesnek tartom, csak sajnálom, hogy így alakultak a dolgok.
Mielőtt végleg leálltatok volna, 1983-ban vagy talán már ’84-ben készült egy érdekes kiadványotok, méghozzá azzal a fémjelzéssel, hogy: Ezt a hangfelvételt a törvény NEM védi. Nyugodtan másold! Ez a szatirikus című anyag nagyjából egy tucat dalt tartalmaz, amit egy otthoni magnóval vettetek fel. Majd elképesztő karriert futott be szamizdatként, amint egy ország másolgatta fű alatt…
Így van. A beszélgetéseinkből gondolom kiderült már, hogy mindig is érdekeltek a műszaki vonatkozások, szeretem az ilyen dolgokat. Innen eredt, hogy vonzódtam a hangfelvételek készítéséhez is – a mai napig van saját stúdiónk, ahol nemcsak mi próbálunk és rögzítünk anyagokat, hanem más együtteseknek is segítünk. Akkoriban persze nem volt lehetőségünk profi stúdióra, de volt egy Akai magnónk, amivel igyekeztünk minőségi felvételt készíteni.
Szereztünk két-három kazettás magnót, és elkezdtük másolni a szalagokat csőstől. Ez egyfajta „szamizdat” kiadás volt. Ráírtuk, hogy: „Ezt a hangfelvételt a törvény NEM védi. Nyugodtan másold!” – vagy, hogy: „Barátom, örülj neki, másold át, és add el annyiszor, ahányszor csak akarod!”
Nem is gondoltam akkor, hogy ez utólag mekkora emlék lesz. Vagy, hogy ekkora nyomot hagy a rocktörténelemben. Sokan emlegetik azóta is. Most már nagyon sajnálom, hogy nekem egyetlen példányom sem maradt belőle.
Egyébként ez annyira sikeres kezdeményezés volt, hogy amikor később újra összeálltatok, rengeteg ember már erről a felvételről ismerte a dalokat, aki addig sosem látott-hallott titeket élőben.
Ez akkoriban bevett módszer volt azoknál a zenekaroknál, akiknek nem lehetett hivatalos nagylemezük – és itt szinte mindenkit lehetne sorolni. Részben a rajongók vették fel a koncerteket, részben házi demók készültek; jobb-rosszabb minőségben.
Abban a „második nyilvánosság”-féle valódi magyar rock vonulatban a Kugli anyaga kifejezetten jól szólt, ma is abszolút hallgatható, kézről kézre járt.
Ha nem adták ki a hanglemezgyáriak, akkor a nép a kezébe vette a dolgot. Ebben a korszakban ez így működött, kevés zenekar volt, amelyik nem így oldotta meg a terjesztést.
Közben eszembe jutott a Számmal jelzett ember című dalotok, ami bár alapvetően a bezártságról szól, de azért egy kicsit erről a kizártságról, kirekesztettégről is. Akkor is aktuális volt, de talán valamennyire még most is az…
Igen, mindig aktuális.
Szálazzuk akkor egy kicsit a Vikidál Gyula 1982-es állandó vendégszereplése utáni történéseket! Elsőként, hogy miként változott a felállás?
Gönczy Laci elégedetlenkedni kezdett Bíró Gyurival. Egyre többször mondta: „Gabó, Gyurmával sose jutunk előrébb!” Így bennem is megérett, hogy új énekest keressünk. Major Laci előző zenekarának énekesét kerestük meg, Győri Sándor Samát. Így aztán a Kugli tagok a továbbiakban Vrana Tomi, Major Laci, Gönczy Laci, Sama és én lettünk. Az élet furcsasága hogy bár Laci győzködött, hogy váljunk meg Gyurmától, rövid idő múlva ő is kilépett és együtt csinálták meg a Protekció zenekart.
Vannak, akik a Kuglit egyfajta rock paródia-zenekarnak tartják. Mert ugye nemcsak a Kispiricsi vagy A Villa Negra románca feldolgozásotok van, de időnként egy-egy eléggé átköltött szövegű Ördögtánc, Süsü, Csipkés kombiné vagy Felszabadulás dala is műsorra került…
Sosem voltunk paródiazenekar. Viszont sokszor valóban a humoron keresztül próbáltuk az üzenetünket eljuttatni az emberekhez. Azzal, hogy megcsináltunk olyan dalokat, mint a Vörös május, a közönségünk egyből tudta, hogy az nem a kommunizmus dicsőítése, hanem sokkal inkább a rendszer lecikizése. A Pokolbár meg Gönczy Laci reakciója volt az állami lemezgyár működésére, velünk szembeni viselkedésére. Miként később a Csipkés kombiné is lefikázása volt az akkori slágervilágnak, mulatós zenéknek. Ezért nem is úgy játszottuk, ahogy eredetileg van, hanem rockosan. Leginkább azt akartuk vele kifejezni, hogy mennyire elviszik ezzel a zenei közönségízlést abba a giccses irányba, ami nem a mi világunk.
Major Lacitól kaptam egy Képes Újság hátsó címlapot egy rövid ideid létező Kugli felállással. Mit lehet tudni a Harmati István féle formációról?
Leginkább azt, hogy szerintem az nem volt igazán Kugli. Harmati Pisti szereplése abszolút nem illett a zenekarba, ezért nem is tartom egykori zenekari tagnak. Eredetileg ő volt az, akivel elpróbáltuk, hogy bejön a Visszatérés előadása alatt és megépíti a halmot a kockakövekből, majd betűzi a kis keresztet a kupac tetejére. Ezt el is próbáltuk többször, majd be is ért a színpadra időben, de aztán fenn a deszkákon elkezdett rángatózni, majd ugrabugrálni és integetni a közönség felé, mintha valami külön showt csinálna. Mindenféle hülyeséget csinált, csak azt nem, amiről a dal szólt.
Kemény. Mit reagált erre a banda?
Csak annyit mondtam, hogy kösz, szevasz. Soha többet ne lássalak a zenekar körül! Majd Vrana is lelépett, Sama basszusra váltott, akkor érkezett a Richie becenevű Szabó György gitározni, miután otthagyta Radics Béla zenekarát a Tűzkereket.
Korábban pedig Hoffer Gyurival zenélt a KORVOL-ban.
Igen, ő volt az. Majd Gönczy Laci mégis visszatért, ezúttal viszont orgonistaként. Persze ez hónapok alatt zajlott le. Ezzel a csapattal alakult ki az új koncepció a „középkori” Kugli.
Viszont még előtte valamelyik átmeneti Kugli eljutott a II. Pusztavacsi Békefesztiválra, amiről a Képes Újság egy korábbi száma is beszámolt…
Emlékeim szerint azt csinálta a zenekar, hogy magunk közé engedtünk különböző embereket. Nem játszottuk az eszünket, nem zárkóztunk el a közönségtől. Így alakult, hogy a Némethy Ernőben mindig voltak előzenekarok, például a Fanyúl, akik örömmel játszottak előttünk, mert volt közönségünk és így őket is megismerhették a gyerekek.
Ezen felbuzdulva egyéni jelentkezők is jöttek, hogy szeretnének egy-két Kugli számot elénekelni. Ezt hívtuk úgy, hogy „Kugli Gárda”. Szóval a rendszerint négy-öttagú alapzenekar mellett időről időre beugrottak még ketten-hárman énekelni, szerepelni. Legalább két ilyen átmeneti stációt örökített meg a Képes Újság.
Akkoriban ráadásul elég látványos Kugli relikviák is készültek, például kitűző „Kugli Gárda” felirattal, nyakba akasztható kugligolyó-medál, vagy ismét lett „NO-WAVE” jelszavas Kugli minta, mely szórólapra, plakátra, pólóra, matricára egyaránt kerülhetett.
Mindig kerestük a másféleséget, mert nem szerettünk beállni a sorba, a sablonok világába. Ezért találtunk ki olyan lehetőségeket, melyek megkülönböztetnek a többiektől – lehetőleg humoros tartalommal.
A „NO-WAVE” fricska pedig a hanglemezgyári nyomulásnak szólt, egyfajta görbe tükröt tartottunk, hogy bármit is ígérgetnek, bármivel is fenyegetnek, csak azért sem fogunk újhullámra váltani. Mi rockzenekar vagyunk, azok is maraduk és pont.
Az archívumban találtam egy-két másik ritka, talán ’83-as vagy ’84-es fotót, melyen egy olyan átmeneti Kugli formáció szerepel, ami a Képes Újságban is volt, hogy rajtad kívül Sama, Ricsi és Kurucz Béla látható.
Nagyjából két próba volt akkor Bélával, meg egy fotózás. Aki nem csak billentyűzött, hanem nagyon jól is énekelt.
Próbáltam tőle kérdezni, mikor a Kugli-könyvhöz, illetve az életút-interjúhoz kértem tőle válaszokat, de egyelőre semmi használhatót nem mondott.
Még van pár hét, mire végleg mindenkinél lezárjuk a kéziratot. De így is kerek a történet, hiszen a következő felállás készített új programot, majd lépett fel az utolsó pusztavacsi fesztiválon.
Folytatjuk!
Fotók: Gönczy Gabó archívuma, Major Laci archívuma, Bíró György archívuma, Nagy József, Képes Újság, TTT Nemzeti Rockarchívum, Kugli könyv projekt
A cikksorozat részleteket tartalmaz a készülő Kugli könyvből. Minden jog fenntartva. A cikk utánközlése részben, vagy egészében, beleértve az előzetesen közölt fényképeket is, kizárólag írásos engedéllyel lehetséges!
