A Queen budapesti koncertjének 40. évfordulójáról kellőképpen megemlékeztünk az országban. Nem csak a sajtóban, hanem különböző események is zajlottak a jubileum kapcsán, csúcspontként a fellépésről forgatott filmet felújítva ismét bemutatták a mozikban (nem csak nálunk), hamarosan a boltokban lesz a hang- és képanyag különböző hanghordozókon. A múltkor Jozé kolléga kiváló elemzést írt, nincs mit hozzátennem, egy a karrierje csúcsán levő, ereje teljében játszó rockbanda nagyszerű fellépését rögzítette a néhai Zsombolyai János és csapata. A restaurált filmet ellátták egy bevezetővel, Brian May és Roger Taylor visszaemlékeztek a negyven évvel ezelőtt történt eseményekre.

Nem csak itt, többfelé is találkoztam olyan beszélgetéssel, ahol Brian May vagy mások arról értekeztek, hogy a Queen volt az első élvonalbeli rockzenekar hazánkban, addig a rockzenét a tiltott gyümölcs kategóriájába sorolták.

Néhány dolgot tegyünk tisztába!

Nem a Queen volt az első szupersztár rockcsapat, amely eljött hozzánk. Két évvel korábban, 1984 augusztusában a szintén pályafutása csúcsára érő Iron Maiden máig emlékezetes hazai debütálása a ’World Slavery Tour’ keretében a Budapest Sportcsarnok parkolójában zajlott több tízezer ember előtt. Egy hónappal később az akkor friss felállású négytagú Motörhead mutatkozott be a hazai közönségnek a Volán focipályáján, a Czabán Samu téren nagy közönségnek játszva. 1985-ben tavaszán jelent meg a Dire Straits ’Brothers In Arms’ lemeze, ezzel bekerültek a szupersztár kategóriába, az LP több mint 30 millió példányban kelt el világszerte. Az album promóciós turnéja fővárosunkat is érintette, a Budapest Sportcsarnokban négy teltházas koncertet adtak. A Queen egy már kitaposott úton érkezett Budapestre.

Igenis fogyaszthattunk rockzenét, erről nem csak a hazai kedvenceink gondoskodtak, bár szép számmal voltak olyanok, akik nemkívánatosak voltak a rendszer számára. Már a nemzetközi előadók itthoni fellépéseinek beindulása előtt lehetett kapni importlemezeket elsősorban indiai és jugoszláv préselésben. Tegyük hozzá, nem nagy kínálatban, de például a Queen valamennyi albumát megvásárolhattuk az 1978-as ’Jazz’-től kezdődően, továbbá Iron Maiden, Deep Purple és Led Zeppelin korongokhoz is hozzájuthattunk, hogy csak a legfontosabbakat említsük. Országszerte működtek „maszek” lemezboltok is jóval szélesebb választékkal, ám elég drágán, ugyanakkor a szomszédos Jugoszláviában turistáskodók is hordták haza a lemezeket. Említsük meg a Magyar Rádiót, mint forrást: már a hetvenes évek elejétől számos rockzenei műsorban csendültek fel menő sztárok felvételei, elsősorban a néhai Komjáthy Györgynek, később Göczey Zsuzsának köszönhetően. Volt mit rögzíteni mágnesszalagra.

Még valami: mire a Queen megérkezett, sokat lazult a rendszer, a Kádár-korszaknak látható volt a vége rockzenei szemüvegen keresztül is. Megjelent az ’István, a Király’, a P. Mobil ’Honfoglalás’-a, a Hobo Blues Bandtől a ’Vadászat’, lemezeket készíthetett a Bizottság és az Európa Kiadó is a ’Popzene’ megjelenése előtt állt. Egy évvel később Lakitelken megalakult a Magyar Demokrata Fórum.

Mindez semmit nem von le annak értékéből, hogy ez az 1986-os Queen-koncert a mai napig az egyik legzseniálisabb élő fellépés, amit rockzenekar produkált hazánkban.