Egy koncert szervezése közben dolgoztunk össze mostanában Varga Janóval, ami Miskolcon lesz majd, április 26-án, a legendás Gárdonyi parkban. És, ha már így összehozott – megint- minket a sors, lezavartunk egy részletgazdag interjút. A fő csapás a Varga János Project története, zenei hatásai, de más zenekarok történetébe is belekaptunk, amiben Janó gitározott. Aztán érintettük a reklámfilm zenéket, illetve, hogy akkor most kettő vagy négy Oscar-díja van e Janónak…
Király István dobossal érkeztek Miskolcra is. Vele még a ’70-es évek elején kezdtél el együtt zenélni, ’75-ben hárman alapítottátok meg az Eastet Móczán Petivel. Előtte már játszottál Istvánnal?
Igen. Én 1973 nyarán kerültem be egy csapatba, az akkor nagyon komoly, menő zenekarnak számító Angyalok nevű formációba, István már ott dobolt.
Szegeden volt ez, ott működtetek.
Szegeden, így van. Szegeden vagyunk, 1973-ban, akkor tulajdonképpen beleestem egy olyan őrületbe, hogy meg kellett tanulni egy komplett John Mayall programot, meg kellett tanulni egy anyagot, amiben a Blind Faithtől a Tafficig, Hendrixig, Chicagoig minden volt, azokat játszottuk. Szóval, a nagy nótákat abból az időből, a komolyabbik oldalról! Volt egy komplett sajátszámos programunk is, és ezen kívül ez a zenekar más néven free jazzt is játszott! Tudom, hogy ez elég irreális, de azért vezettem elő az egészet, mert ez nem akármilyen história volt. Tulajdonképpen ez a JATE Klubnak a zenekara volt akkor, ott kaptunk próbahelyet, ott tudtunk próbálni, fellépni. Egyébként több helyen játszottunk kinn a városban, meg ott vidéken többfelé is mentünk fellépni. 1974-ben nekivágtunk egy lengyel turnénak, az egyetemnek köszönhetően. Ott is játszottunk egyetemeken, de nagyon sok városi klub bulink is volt. Naponta három koncertet is lenyomtunk! Nem giga méretű helyeken, de hála Istennek, nagyon jó klub bulik voltak. Akkor találkoztunk az SBB-sekkel, és aztán annak köszönhetően, hogy ott sokat koncerteztünk, meghívtak az 1975-ös Jazz nad Odra Fesztiválra. Ez nagyon meghatározta az életemet, olyan volt, mint egy nyugati fesztivál! Wroclawban az egy őrület volt, az egy olyan város, ami meghatározó múlttal rendelkezik, óriási katedrálisok, millió templom. ’75-ben vagyunk Lengyelországban, mindenkinek virág a hajában, derékig érő hajak a csávóknak, tudod, szakállak, teljes hippi őrület volt, miközben egy jazz fesztiválon össze-vissza jöttünk-mentünk.
Magyarországon akkor ez nem volt ennyire jellemző, ugye? Ez a hangulat, meg ilyen zenei rendezvény, külsőségek…
Hát, figyelj, valamilyen szinten nyilván meg volt itt is. Szegeden ugye én csak azt éltem át, amit ott láttam-hallottam, a budapesti nagy őrületeket, ilyen tabáni bulikat nem láttam, abból mi kimaradtunk sajnos – legalábbis én. Ugyan néhány nagy koncertre én is feljöttem – a Kisstadionba például- az unokabátyámnak köszönhetően. Ő mindig nagyon figyelte, hogy mikor, ki jön, szóval voltam itt Pesten a Free koncertjén például. Akkoriban volt a Tremeloes is, mondjuk az egy populáris zenekar volt, de akkor egy nyugati csapatot látni marha jó volt! Mungo Jerryn is voltunk. Ott láttam hasonló hangulatot, meg ráadásul azért a Kisstadion mégis csak 14000 férőhelyes… Ott egyébként később az Easttel játszottunk hál’ Istennek! Mindenesetre az, akkor, nekem ott Lengyelben, egy nagyon-nagyon meghatározó élmény volt egész életemre.
Nézzük még a további Varga János Project tagokat! Istvánnal azért kezdtem, mert vele egészen ’70-es évekig visszamehetünk. A fiad most már állandó tagként szerepel a csapatodban?
Hát persze! A projectben már a harmadik éve van velünk, de hát én már együtt játszottam vele egy latinos formációban korábban is, azzal meg úgy 250-300 bulit lenyomtunk együtt. Ott ritmusgitározott és Nagy Zsolt Liszt barátom zongorázott. De három éve, amikor elment a basszusgitárosunk, akkor azt mondtam, hogy hát itt a Janesz, majd megtanulja ezt az anyagot. Kézenfekvő volt, akkoriban kevés project koncertünk volt, nem akartam senkit becsapni azzal, hogy gyere ide, tanuld meg a 3-4 lemez anyagát…
És itt rengeteg pénzt keresünk majd…
Így van! Nem vagyok ilyen. Mindegy, Janesz itt van, tegnap is marha jót próbáltunk.
Aztán jön veletek Liszt… Ő is állandó?
Igen. Ő is jön természetesen Miskolcra is. Tehát ez egy fullos fölállású zenekar lesz, hegedű is van, perka is, billentyű is. Játszottunk már úgy, hogy nem volt billentyű, egy időben, amikor nagyon belecsaptunk ebbe a világzenének mondott dologba, de hát akkor is ugyanaz a progrock alapja volt egyébként a dolognak. Csak ugye bekerült a perka, és akkor a billentyűs anyagokat, ami az egyes, kettes albumon volt, azokat akkoriban nem játszottuk. De most mindegyikből fogunk játszani. Úgy szerkesztettem a programot… Sőt, szerintem még olyat is játszunk, ami nem is jelent még meg!
Nagyon jó. Neked a Varga János Project mennyire visszatérés az East instrumentális időszakához?
Hát, tulajdonképpen azt is mondhatom, hogy nagyon, meg azt is, hogy nem annyira. Szóval, az egyes lemez, a The Wings of Revelation, az tulajdonképpen régi, az instrumentális East időszakból való néhány témámnak az átdolgozásából és kibővítéséből született lemezanyag. 2000-ről beszélünk most, tehát akkor született és akkor is jelent meg. Először nagyon úgy nézett ki, hogy ez az anyag elszállt a szélben, és nem lesz kiadója. Akkor kaptam egy ajánlatot, hogy ha ezeket a témákat meg tudnám csinálni, akkor kiadná a Periferic Records, Böszörményi Gergely. Először is nekiültem, hogy hogyan szólal meg most az a zene, akkor már volt lehetőség komputerbe feljátszani, a szerzemények meg adva voltak. Aztán elkezdtem egyedül, föltettem a keyboardokat is, és egy csomó dolgot gitár szintivel, gyakorlatilag a billentyűszólók és az élő dob kivételével mindent én csináltam azon az 1-es lemezen.
Megkérdeztem Rezsőt – Király Istvánt művészneve-, hogy akarod, lenne-e kedved ezt csinálni, mert hogy én meg szeretném őrizni mindenképpen az örökkévalóság számára azt a muzsikát. Mondta, hogy persze, csináljuk! Végül is, azóta mi Varga János Project néven működünk. Így, tulajdonképpen egy visszatérés és egy új lépés is egy új irányba, egy új horizont felfedezése. Akkor 2000-ben nagyon azt reméltem, reméltük, hogy majd ez azért működni fog. De valahogy nem annyira… De relatíve sokat játszottunk azért.
Tehát gyakorlatilag ezzel indult a Varga János Project, hogy visszatérés az Easthez – átdolgozva-, utána pedig már jöttek a saját témák.
Vadonatúj anyagok, igen így van.
2000-ben volt az első Varga János Project megjelenés lemezen, akkor ti előtte mikor indulhattatok? Mi volt az az időpont, mikor már azt mondod, hogy volt VJP?
Egy koncert volt a lemez előtt, amit baromira elmosott az eső. Ez volt az első, a Feneketlen-tónál, már nem is tudom, hogy hívták azt a szabadtéri színpadot… De ilyenből kéne sok, 2000 férőhelyes volt körülbelül, és ott az After Crayinggal, meg a Musical Witchcraft nevű zenekarral játszottunk, ami a Solaris zenekar fuvolistájának a csapata volt. Akkor debütált a VJP, gyakorlatilag ez volt az első fellépésünk, és az év végén jelent meg a lemez.
Érintsük már azt is, hogy te azért voltál több fúziós produkciókban is, ahol jazz, meg rock zenészek is szerepeltek – mondjuk Oláh Ali, Németh Gábor, Muck Feri. Az Art Reaktorra és a Crack Orchestrara gondolok. Onnan hoztál-e valamit magaddal? Akár indíttatás, akár komplett témát?
Egy-két számot játszunk, ugyanis a Crack Orchestraból is, meg az Art Reaktorból is az összes nóta az enyém volt. Ezeket én itthon mind följátszottam, megcsináltam. A Crack Orchestra anyag már megvolt, eleinte Németh Gabival duóban játszottunk! Úgy, hogy elvittük a computert, és akkor arról nyomtuk az alapokat. A dob, gitár ment élőben, alatta meg amiket följátszottam stúdióban, a basszusokat, billentyűket, marimbát, tudod, amit szintivel föl lehet rántani. Engem akkor az a zenei ízlés, felfogás nagyon foglalkoztatott, nagyon szerettem. Aztán később kaptunk egy lehetőséget, hogy lemezt csinálhatunk, bakeliten is megjelent az a Crack Orchestra! Huh, hát nem tudnám megmondani hányban volt az, nagyon régen.
1990-ben.
Igen, és akkor meg is szűnt az a kiadó, nem sokkal a lemezünk megjelenése után. Annál az anyagnál már szóltunk Oláh Alinak és Muck Ferinek, hogy jöjjenek el a felvételre. Amúgy Alival az East működésének végén együtt muzsikáltunk. Még Homonyik Sanyi hozta be a csapatba őt, az 5. East lemez előtt. Mi nagyon összebarátkoztunk, családostul is összejártunk, borzasztóan szerettem, és nagyon-nagyon nagy veszteség nekem azóta is, hogy Ali nincs. Jókat muzsikáltunk és jókat buliztunk együtt! Szóval, elhívtam a Crack lemez elkészítésére, és aztán az Art Reaktorba is, tehát koncerteken is játszottunk együtt. Az Art Reaktortól lemez, az úgy nézett ki, hogy volt egy 40 perces anyag, amit megcsináltunk, de nem adták ki, csak jóval később, szintén a Perifericnél jelent meg egy koncert felvétel, ami nagyon jó volt. Kicsit föl kellett turbózni, masteringolni, de ez egy ilyen nagyon érdekes szuper lemez. Marha jó, hogy nem veszett el az a koncert sem, és Alival együtt vagyunk, meg Németh Gabival, Szurcsik Józsival és Mákó Mikivel. És ugye megvan az eredeti is, ami stúdióban készült. Ennek volt egy magyar nyelvű változata is! Nagyon súlyos szövegek voltak, Szurcsik Józsi barátom írta a szövegeket, aki egyébként úgy kötődik hozzánk, hogy Szegedre járt, meg az East lemezborítóknak a grafikai elemeit alkotta. Azóta már zenél is, és hát nagyon komoly festőművész az ember.
Visszatérve, az Art Reaktor egy elég komplex dolog volt. Vetítéssel, elmondott szövegekkel, de az is túl korai volt szerintem Magyarországon.
Zeneileg hogy határoznád meg az Art Reaktort illetve a Crack Orchestrát?
A Crack Orchestra az egy modern fúziós zene, ami ötvözte a repetitív zenét, a funkyt, a rockot, és valamennyire a jazzt. Ugye én nem vagyok jazzista – sajnos az kimaradt életemből, ezt nem tanultam meg-, de Ali időnként tett bele csoda dolgokat, meg Muki is. De ők is inkább rockosan álltak hozzá. Muki nagyon jó fej volt, mondta, hogy hát ő megtanult saxofonon gitározni, mert annyi zenekarba hívták, tudod, és a hangnemek, a gitárosok nem annyira kamázzák a hogyhívjákot…
Ha transzponálni kell?
Így van! Úgyhogy azt mondta, megtanultam rockosan szaxofonozni, gitáros aggyal.
Szóval az mindenképpen fúziós muzsika volt, egyszerűbben: jazz-rock talán. De mondom, a repetitív zene akkor nagyon hatott rám, csak én nem azt a változatot csináltam meg, amit az Amadinda például. Ők a klasszikus dolgokhoz nyúlnak, ilyen Steve Reich-es muzsikát csinálnak, meg a világzenéből vett repetitív dolgokat. Nagyon érdekes muzsika az, tudod, vannak késekre írt darabok, meg egy csomó érdekesség. Tehát ilyen nagyon elborult megközelítés. Én vettem ötleteket a repetitívből, és azt megpróbáltam a rockzenével ötvözni. És akkor ezt gyönyörűen megkoronázta Ali, meg Muck Feri. Azt talán nem is kell mondanom, hogy Németh Gabi dobolása is milyen. Ez egy őrület volt Gabival! Full hangerőn mentek a próbák is.
És tegyük hozzá, hogy Gabi aztán az SBB-be is bekerült egy időszakra.
Így van. Bizony 5 vagy 6 évet lehúzott velük. De még visszatérve a kérdésedre, az Art Reaktor szintén egy repetitív zene volt, de az meg ötvözve a vizuális művészettel – az is Szurcsik Józsi feladata volt -, meg a szövegek… Ott azt úgy gondoltuk, hogy mindenképpen kellene szöveg. Először én azt akartam, hogy legyenek énekes nóták is. Aztán végül nem lett, mert a szövegeket úgy írta meg Józsi, hogy inkább ezt elmondták a zenére Mákó Mikivel, aki a trombitás volt. Én viszont írtam olyan dolgokat is, ami az indiai zenében van, amikor a ritmusokat mondanak, énekelnek el. Taktagónigum, Takitatakita… Rága-szerű dolgok, ilyeneket azért énekeltünk ott. Szóval ez szintén egy nagyon nagy dobás volt, én nagyon-nagyon szerettem csinálni.
Kevesen tudják, hogy neked azért van egy oldalági működésed is, reklámzenéket, főcímzenéket is készítesz. Mi több, te nyertél egy nagyon komoly reklámzenei díjat is! Ez a Telly Awards.
Igen, ez sajnos már régen volt, mostanában nincsenek ilyen munkáim. Nem azért, mert fintorgok ezektől, hanem, mert megszűntek a megrendelések, mások csinálják ezeket, nyilván egy új generáció. De jól tudod, valóban kaptam ilyen díjat kétszer is – zsargonban ez a reklám Oscarja-, és hát ezt annak köszönhetem, hogy olyan emberekkel dolgozhattam együtt, mint Andor Tamás vagy Ardai Tamás. A Tellyre több ezer reklámfilmet beküldenek, és megfelelő emberek szelektálják a dolgokat, és akkor a végén lesz meg az eredmény. Egyet már megnyertünk, amikor a következő évben szintén benevezett Ardai Tamás, egy fagyállónak a reklámja volt ez. Akkor az én zenémet az itteni ügynökség nem fogadta el. Azt mondták, hogy ők másra gondolnak, inkább egy jazzesebb dolog kéne, de már nincs idő újat csinálni. Egyébként az egész zenei, vagyis a reklámzenei pályám alatt ez volt az egyetlenegy ilyen dolog. De! És most jön a csavar. A Tomi az én zenémet vágta alá annak az anyagnak, amit kiküldött Amerikába a versenyre. És akkor újra nyertünk! Érdekes story volt egyébként utána is ebből adódóan. Fölhívtak, hogy menjek el egy interjúra az akkori ATV-be, volt a Nyugati pályaudvarnál egy nagy terasz, akkor onnan mentek a közvetítések. A gyártásvezető lányka telefonált, aki a beszélgetés végén megkérdezte, hogy igaz az, hogy nekem négy Oscar-díjam van? Azt hittem, hogy valaki hülyéskedik, nem értettem a dolgot, de hát mondom, hogy igen, igaz. Erre megszeppenve letette a kislány a telefont. Másnak reggel fölhívtam Tamást, hogy: Te, Tamás! Engem felhívott egy ifjú hölgy, hogy menjek be interjúra, és azt kérdezte, hogy négy Oscar-díjam van-e? Én meg mondtam neki, hogy persze, van. Azt mondja Tamás: Na, na, na, na, na, na! Neked nincsen csak kettő! Akkor megfeküdtem, mondom, miről beszélsz?! Azt mondja: Te nem tudsz semmiről? Hát, mondom, nem. Azt mondja, jól van, majd akkor este elmesélem a tv felvételnél. Megjelent az ember, és a hátizsákjából kirakott négy darab ilyen „Oscar szobrot”, a Telly Avards díjakat. Hát, ott akkor megállt az élet a csodálkozástól! És akkor elmesélte azt a sztorit, amit én az előbb, hogy kiküldte az én zenémmel másodjára azt a filmet. Egyébként az első, amivel nyertünk az a Globex Holding reklám volt. Azt kint forgatták Nevadában, élő oroszlánnal, oda kimondottan egy ilyen dögös, rockos, bluesos zenét kért Tomi és én olyat csináltam, aztán úgy látszik ez ott is tetszett a bizottságnak.
Mikor nyertétek ezt?
Fú, nem tudom, nagyon régen, szerintem a ’90-es évek elején valamikor. Igen, mert ’88-ban vettem meg az első szinti agyamat, meg a kis computert, úgyhogy ’90 és ’95 között lehetett.
És mikor volt, amikor megtudtad, hogy nyertetek ilyet?
Az elsőről sem tudtam, nem hogy a kettőről! Nem értesített az ügynökség, nem szólt nekem senki. Ez a történet meg legalább két évvel később volt, ha nem többel… Mikor így kiderült, de lóvéval nem járt, legalábbis nekem nem. De büszkeség!
Korábban mesélted nekem, hogy ilyen külföldi zenei bankoknak adsz le zenéket, és azokból is választanak időnként, amiből csorog némi pénz.
Igen, ez így van. Azok ott filmzene jellegű dolgok, azokhoz kellenek, azokhoz válogatnak. Ez úgy van, hogy körülbelül 3-4 változatot kell csinálni egyből. Három percnél nem kell, hogy hosszabb legyen, és akkor kérnek olyat, hogy milyen hangszerek szólaljanak meg benne, vagy esetenként komplett hangszerelésben, de rövidek, 20 másodperc, 30 másodperc. Mostanában nem csináltam, de készült már sok ilyen, van egy komplett anyagom ezekből. Legalább 70 percnyi. És kettő lemez jelent meg ennél a Sonoton nevű cégnél, amit így fölhasználnak a világban mindenfelé. Tehát időnként látom, hogy érkezik jogdíj. Ahol befizetnek, abból látom, hogy hol történt fölhasználás. Egyébként úgy van, hogy a kiadóé az 50 %,
a másik fele, a levonások után a szerzőé. Lehet követni, hogy hol használták föl és, hogy melyik nótákat. Ez nagyon hasznos dolog, mert nem az van, hogy árnyékra mozdulok és írok 50 darab rockos nótát, aztán egyet se használnak. Jobban mennek ezek a genesises, úszós, finom, szintis repetitív zenék, de azért mindegyikbe bele szoktam csempészni a gitárt is, mert azért a gitár, az gitár!
Ha a VJP korábbi lehetséges hatásait félretesszük, akkor volt még az életedben a Hobo Blues Band időszak és ZZ Top féle zenekar…
Igen, hát az is egy őrület volt. Utóbbira mondhatnánk, hogy egy szabadidős vagy hobbi zenekar volt, de azért mi azt nagyon komolyan csináltuk, és két fantasztikus zenésszel sikerült ott muzsikálni, legalábbis abban a változatban, amivel sokat játszottunk. Ugye Gidófalvi Attila basszusgitározott és énekelt, és Donászy Tibi dobolt, én gitároztam és énekeltem. Cikk-Cakk Company néven kijött egy lemezünk is, Erre gondoltunk címmel, ami egy teljesen saját anyag volt.
Ha már érintettük a Hobót, akkor foglaljuk össze, hogy hány év volt, hány lemez ott veled?
Három lemez volt, és három év.
Akkor Pribil Gyurival együtt voltál a gitáros szekció.
Pontosan, a Pribil Gyuris időszakban, amikor Gyuri már ott volt, azután nem sokkal keresett meg a Laci. Bár előtte engem egyszer-kétszer megpróbált már elcsábítani a HBB-be, de akkor nem alakultak úgy a dolgok, de aztán végül realizálódott, ez ’99-ben volt. ’99 nyarától ment ez 2002 tavaszáig. Az egy megint másfajta dolog volt. Biztos sok ember úgy érzi, hogy én nem voltam oda való. Megpróbáltam mindent megtenni, amit csak tudtam, Gyurival meg a többiekkel, Gyenge Lajoskával, Hárs Viktorral, aztán később odakerült Nagy Szabi is. Gondolom, nem kell mondanom, hogy milyen zenészek ők. Nagyon jól éreztem ott magam, remélhetőleg Földes Laci is meg volt elégedve velünk.
Visszatérve a Varga János Projectre, utoljára – ha én jól tudom- 2017-ben jött ki lemezetek, a 60 éves szülinapi koncertlemezed?
Így van. Ez egy dupla lemez. 2015-ben volt ez a 60 éves szülinapi buli. Akkor úgy gondoltam, hogy ezt meg kéne ünnepelni egy pár baráttal. A MOM Művelődési Központban volt a buli. Nagyon boldog vagyok, hogy ezt megcsináltuk, jól sikerült, és ugyan két évig pihent az anyag, de nagyon büszke vagyok rá, hogy megjelent. Volt már egy új, elkészült lemezanyag a fiókomban, abból is rákerültek szerzemények. Úgy nézett ki korábban, hogy majd megjelentetjük ezt is, de aztán maradtak a fiókban. Párat így megmentettem, és egy jó, a Varga János Project pályáját jól összefoglaló lemez lett ez a dupla CD. A koncerten a latin formációmmal a Mediterrán Combo-val is játszottunk egy fél órát, aztán zúztunk egy jót a Zig-Zag Company- ahol Kyru énekelt és basszusozott, valamint Tisza Miki dobolt. Rövid szünet után csináltunk egy akusztikus blokkot – átírat az I. és II. VJP lemezekről- és aztán utána jött a Varga János Project a Sturcz Quartettel. Amire szintén marhára büszke vagyok, mert ez a Sturcz Quartet nem egy akármilyen vonósnégyes!
Velük is dolgozol időnként.
Hála a jó Istennek, hogy összehozott Gárdai Gyuri Sturcz Andrissal! A Paksi Blues Fesztiválon. Az egyik évben csináltunk egy érdekes variációt, perka, cselló, hegedű meg elektromos gitár. Aztán mikor megkóstoltuk így egymást, utána az volt, hogy jó lenne együtt muzsikálni, a vonósnégyessel is. Egy évvel későbbre már aztán kitaláltuk, hogy milyen nótákat, hogyan kéne megcsinálni. Nekem is voltak elképzeléseim, mondogattam Andrisnak dolgokat, aztán ő áttette vonósnégyesre azt, hogy hogy kell szétosztani a szólamokat. Ez azért nem akármilyen zenekar! Al Di Meola 10 évig játszott ezzel a vonósnégyessel. Pedig azért ott nagyon komoly mutatvány és feladat van. Ők mentek mindenhova Meolaval, külföldre is. DVD-t is kiadtak együtt. Japántól Spanyolországig minden volt, a fél világot beutazták. Nagyon jó velük a viszony, és hát hihetetlenül élvezem, amikor van rá lehetőség, meg anyagi keret, hogy együtt muzsikáljunk.
Meghívod őket is.
Persze, hát hogyne! Óriási, hogy azokat a dolgokat, amit én kitaláltam, megírtam, velük együtt eljátszhatom. Zseniális.
Kézdy Luca már állandó vendég?
Igen, tulajdonképpen Luca 2011 óta van velünk. Az egy komoly idő már. Nagyon sokáig úgy nézett ki, hogy lesz egy csomó külföldi buli, de a jó Isten valamiért úgy akarta, hogy ez ne jöjjön össze. Egy-két külföld volt. Adódott pár teljesen irreális történet is, úgy nézett ki, hogy megyünk La Corunába, egy progresszív rock fesztiválra. Óriás plakátokkal volt tele a spanyol város, és amikor már ennyire meg volt reklámozva, akkor ott nem tudom mi történt, de lemondták a bulit, öt nappal előtte. Valaki megfúrta, valami lóvé állítólag nem érkezett meg, amit beígértek, így nem tudtunk elmenni. Azt már nem is akarom mondani, hogy egy East koncert is ugrott emiatt, ami a debreceni Kölcsey Központban lett volna.
A Solaris az volt is kint Mexikóban egy hasonló fesztiválon…
Tudom, persze. Az After Craying is, és a Solaris is, ők megjárták ezt a lehetőséget. Nekünk nem sikerült, de már nem számít! Egy a lényeg, hogy az a zenekar, az a formáció, ami most megy Miskolcra, az egy nagyon fullos zenekar. Vonósnégyes nem lesz, de Nagy Zsolt Liszt szintivel bejátssza, jó vastagon azokat a vonós hangokat, amiket a vonósnégyes is szokott hozni. Szóval mindent megteszünk azért, hogy maximális megszólalást produkáljunk, és tényleg egy olyan programot viszek, ami ütni fog és ami két óra hosszú lesz.
Voltatok külföldön is, ezekből néhányat megemlítenél? Meg a jelentősebb hazai koncertjeiteket.
Persze. Ami nagyon jó koncert volt, az a Roayan nevű helyen, Franciaországban volt, szintén egy ilyen progresszív rock fesztivál. Ez még a történetünk elején volt, 2001-ben. Akkor még Lengyel Zoli, az After Craying billentyűse volt velünk – őt hívtam el akkor a lemezre is, a szólókat felrakni. Ő még Liszt előtt volt, mert ő 2002 körül jött, de a kettes lemezen még Nagy Szabi játszett velünk. Ami fontos és lényeges, hogy ezen a Roayan-i fesztiválon sok zenekar volt, mexikói, német, angol, francia – több is-, lengyel… Büszke vagyok, mert egyedül minket tapsoltak vissza! Kizárólag. Oda később már nem lehetett visszamenni, mert állandóan cserélik a szereplőket. Ahol még voltunk külföldön a projecttel, az Szlovákia és Szlovéniában volt. Szlovákiában az volt az érdekes, hogy egy blues fesztiválra hívtak minket. De belefért a zenekar a zenei programba, ott akkor nem is volt billentyűs, de Luca szerepelt. Az itthoni nagyobb koncertek közül azt emelném ki, hogy a Toto előzenekara lehettünk a Petőfi Csarnokban. Az egy érdekes dolog volt, mert egyszer csak ideszóltak nekünk a szervezők, hogy van egy ilyen lehetőség, hogy kéne lemezanyagot küldeni. Bogdánt ismertem, gondoltam a 2. és 3. lemez jó lehet, az Elixír ugye az már ilyen perkás és world musicba hajló, a 2-es inkább progrock anyag. Kiküldtük mind a kettőt, aztán hamar visszajött a válasz is, nem sokkal azután, hogy meghallgatták az anyagokat, a 2-es albumot választották, hogy ilyen stílusú zenét kérnek. Úgyhogy azokat a nótákat játszottuk, meg volt még egy pár olyan szerzemény, ami nem szerepelt lemezen.Az egy nagyon komoly dolog volt, ott, a Toto közönség előtt, azon a cuccon megszólalni… Egyébként pedig el tudom mondani, hogy a Sziget Fesztiváltól a Kalákáig, Gastroblues Fesztiválon nagyon sokszor megfordultunk, több formációval is. De a Szegedi Jazz Fesztiválon, Székesfehérváron az Alba Regia Jazz Fesztiválon is felléptünk, tehát sok komoly helyen.
Miskolcon még nem voltatok a VJP-vel.
Nem, sajnos nem voltunk…
A ’73-as Diósgyőri Popfesztivál valamelyik jubileumi műsorában szerepeltetek a sportcsarnokban egy másik zenekarral.
Nem rémlik… De egyszer valóban játszottam Miskolcon, méghozzá a Gidóék előtti időszakban, először Király István Rezső – akivel együtt játszunk a projectben- dobolt, és a Margit József basszusozott, aki a Kormoránban volt énekes anno. Velük csináltam meg először ezt a ZZ Top-os dolgot, és akkor játszottunk együtt. De rémlik, hogy Uriah Heep turné is volt Magyarországon és akkor több helyszínen előzenekar voltunk ezzel a Kyru-féle Zig-Zag Companyval, ezt már majdnem elfelejtettem. Az is, nagyon jó volt! Az az emlékem, hogy az első buli, egy motoros találkozón volt, a Harley-Davidson-os alsóősin. Elkezdtünk játszani, egyszer csak megjelent a Uriah Heep zenekar a színpad előtt. Akkor belenéztek a műsorunkba, mert fölmerült, hogy később lenne egy rövidebb turné velük, néhány nagyvárosban, és akkor eldőlt, hogy elviszik a zenekart. Rábólintottak az arcok, hogy oké minden. Így, ezzel, tényleg voltunk Miskolcon, meg Szegeden és talán Nyíregyházán. És természetesen a Gárdonyi parkban koncerteztünk anno az East-el, a 80-as évek legelején.
PAYA
