Pados István Berklee-diplomás dobtanár, jazzmuzsikus. A múlt század ‘70-es éveiben számos magyar rockzenekarban játszott hosszabb-rövidebb ideig, oszlopos tagja volt az önálló műsorral újrainduló Korálnak. 1979-től külföldön él és zenél.
Az interjú második részében a Korál együttes 1977-es, 1978-as történéseivel ismerkedhetünk meg, István szemszögéből. De szóba került a hanglemezgyár furcsa, hiányos információ-közlése, valamint, a 2018-as Aréna koncert is.
– Mikor és hogyan kerültél be a Korál együttesbe?
– 1977 szeptemberében kikerültem a Wastapsból és másik zenekart kerestem. Így bejárogattam az ORI-ba és ott találkoztam Fecóval, aki Torontáli Pista ajánlására hallgatott meg.
– Nem volt furcsa Brunner örökébe lépni? Persze ez már egy teljesen más zenekar volt, de mégiscsak a tanárod játszott az előző Korálban. Sőt, a közvetlen előzménynek számító Taurusban is.
– Egy módon volt érdekes érzés. Mégpedig úgy, hogy valahogy természetesnek fogtam fel. Mintha mindig megosztanánk a dobolást egymás között. Ugyanúgy, mint a dobórán, tehát egyszer ő, egyszer én.
– Vikidál nélkül, négyen kezdtétek. Mi volt az 1977-es, 1978-as felállás eredeti koncepciója?
– Örülök a kérdésednek, mert ezt nagyon fontosnak gondolom a Korál együttes történetének objektív megítélésében. Az 1978-as Korál valójában 1977 őszén alakult meg, Balázs Fecó orgona-ének, Fischer László gitár, Scholler Zsolt basszusgitár, Pados István dob felállásban. De a tényleges próbák 1978 januárjában kezdődtek.
A Korál eredeti koncepciója szerint egy egyedi hard rock és lírai zenei irányzatot képviselt, egy különleges ötvözetet. Ahol a szólóhangszerek, tehát a gitár és orgona kerültek előtérbe, de olyan formában, hogy a szokottnál egy kicsit több lehetőség volt szólókat játszani. Teret adni annak az örömnek, ami elengedhetetlen egy zenekarban, hogy a tagok kreativitása maradéktalanul érvényesüljön. Egyúttal a közönségnek is adva egy mélyebb zenei élményt.
A Korál 1978-as formációjának tehát volt egy kész zenei karaktere. Ami, meglátásom szerint nem csak egy bizonyos fejlődési állomása volt a Korál történetének, hanem egy önálló alapokon nyugvó, saját koncepciót képviselő, teljes és kész zenekar. Tehát nem csak egy stáció volt, a Taurus örökségét folytatva, hanem azt mellszélességgel felvállalva, egy új együttes, de önálló arculattal és egy kicsit talán keményebb zenei jellemzőkkel. Persze a műsor lírai része már akkor is jelen volt néhány számban. Például az “Anyám, vigasztalj engem” vagy a “Van egy őszinte dal” akkori verziói. Amik jól mutatták az aktuális Korál törekvéseket, ugyanis egy és ugyanazon a számon belül is reprezentálva voltak a lágyabb és keményebb hangzások, egyszerre, de markánsan megtartva a rockband karaktert.
– Számomra Vikidál beugrása, majd gyors lelépése máig talány. Te hogyan emlékszel, mikor és miért érkezett?
– Igen, ez így igaz. Különös az egész történet. De nem olyan komplikált az időpontokat tekintve. Gyula 1978 február elején érkezett és még március tizenötödike előtt távozott. Összesen maximum egy hónapot lehetett a képben. A távozás időpontját azért lehet nagy pontossággal megmondani, mert az első újságcikk, ami a zenekarról lejött a Magyar Ifjuságban, az emlékeim szerint március 22-23 körül érkezett. És abban Vikidál már nem volt benne. Sem a fotón, sem a szövegben. Akkoriban minimum egy hét kellett egy cikknek, hogy átfusson, így logikusnak tűnik az időpont.
– Fecó döntése volt Gyula “kipróbálása”?
– Úgy emlékszem, hogy Fecó szeretett volna még egy énekest is a zenekarba. Akivel értelemszerűen több lehetőség nyílt volna meg az együttes előtt, a szólóéneklés és a vokálozás miatt. Arról nem is beszélve, hogy valószínűleg a keményebb számokra is gondolhatott, ami Vikidálnak jobban passzolt.
Meglátásom szerint – utólag értékelve- a Korál zenei világába nem illett volna bele Vikidál. Annak ellenére, hogy 1978-ban karakteres hard rockot játszott a banda. Fecó sokoldalú énekes volt, lélekkel, odaadással, és bizony nagyon is konkrét elképzelései voltak arról, hogy hogyan oldja meg a szerzeményei előadását. Utólag már egyértelmű bizonyítást nyert ez a tény.
– Volt ebbe nektek, további tagoknak, esetleg további stábtagoknak bármi beleszólásotok?
– Nem volt ez téma ilyen formában, mert elég természetes dolog volt, hogy Fecó egy énekessel kívánta bővíteni a zenekart.
– Változott valami koncepcionálisan a vikidálos ötös próbáin?
– Alapjában véve nem, de az énekszólamok tekintetében persze igen. Van egy demo, amit Vikidállal csináltunk, abból meg lehet ítélni.
Amikor Vikidál bejelentette, hogy visszalép, Fecó csak ennyit kérdezett Vikidáltól: “Melyik ajtón jöttél be?” Soha olyan spontán csalódottnak nem láttam korábban. Ez talán mindent elmond arról, hogy mennyire bízott benne és mekkora lehetett az a teher, ami akkor hirtelen, egy csapásra Fecóra szakadt. De talán világosabb lenne ez a történet, ha Vikidál is tudna erről nyilatkozni.
– Egyetértek. Nagyon kíváncsi lennék az ő verziójára, az ő nézőpontjára is a Gesarol, Pannónia, P. Mobil, Korál, Dinamit, HitRock, Kugli, P. Box, stb. ki- és belépések, ki- és beugrások kapcsán. Arról a jelenségről, amit egyszer az egyik Pulzus adásban igen találóan “magyar vándor”-ként vezettek fel…
Tehát ismét négyen folytattátok. Az Ifiparkos bemutatkozás, majd az azt követő néhány koncert minden visszaemlékezés szerint őrületes sikert aratott. Erre számítottatok? Erre számítottál?
– Ilyen átütőre talán nem, legalábbis nem azonnal. Persze, bíztam a sikerben, miként a többiek is, mert már a próbákon is nagyon jó volt a banda. Úgy gondolom, hogy ez egy jó hozzáállás volt, pont az eredmények érdekében.
– Még a bemutatkozás évében kislemez-szerződéshez jutottatok. Miért pont azt a két dalt választottátok az első koronghoz?
– A “Válaszra várva” eredetileg egy Taurus szám volt, amit a Korál más módon játszott, mint előzőleg a Taurus. Erre azért kerülhetett választás, mert ez egy energikus, kicsit tempósabb nóta. Szemben a “Van egy őszinte dal” című számmal, ami egy lassú, akkor teljesen új Korál szerzemény volt. Így a két szám hangulati- és tempó-különbsége miatt a kislemez két oldala tökéletes egyensúlyba került.
– Mire emlékszel az anyag felvételeiről?
– A rádióban vettük fel, pár óra alatt minden hangszer sávját rögzítettük. A végére maradt a vokálozás, amikor is Fecó szólt nekem, hogy a “Van egy őszinte dal”-ban énekeljek én is a vokálba.
– Egyből a mélyvízbe…
– Soha nem énekeltem még stúdióban előzőleg, de rögtön összejött. Összességében viszont elég stresszes dolog volt a stúdiózás, mert kevés időt kaptunk és gyorsan készen kellett lenni.
– Miért léptél ki a Korálból?
– Jött egy telefon Norvégiából, Fazekas Gyuritól, akivel a Karaván együttesben már többször is játszottam előzőleg. Gyuri afelől érdeklődött, hogy lenne-e kedvem ismét játszani a bandában, illetve van-e lehetőségem 1979 januárjától kezdeni? A Karavánnak akkor Norvégiában volt szerződése. Két hét gondolkodási időt kaptam.
– Időben hol járunk? Ez mikor történt pontosan?
– Ezt a telefonos megkeresést körülbelül akkor kaptam, amikor az Egymillió fontos hangjegyre csináltuk a zenei felvételt a filmgyárban, úgy novemberben. Akkor nekem már volt egy nyolc hónapos gyerekem és persze feleségem, aki gyesen volt a babával. Sajnos a Korállal nem kerestem annyit, ami fedezte volna megélhetésünket. Mindig volt valami anyagi kiadás a zenekar ének-felszerelésének a fejlesztésére, ami természetesen a gázsi csökkentésével járt. Így nem volt meg a biztos anyagi forrás, amivel egy családot el tudsz tartani.Természetesen sokat gondolkoztam oda és vissza, hiszen egy zenésznek nem csak az anyagiakat kell nézni, de az én esetemben a felelősségérzet a család iránt nagyobb súlyt jelentett.
– Mit szóltak a többiek, mikor közölted a döntésed?
– A zenekar tagjai nagyon meglepődtek, hiszen a Korál akkor kezdett elismert lenni és az ő perspektívájukból nézve indokolatlan volt a döntésem. Fecó úgy igazán ezt sosem bocsátotta meg nekem. Úgy érzem, hogy sajnos nem tudta elfogadni az akkori döntésemet és más perspektívából nézni a helyzetemet.
– Mondta is ezt neked valamikor? Meg tudtátok beszélni később?
– Az elmúlt évtizedek alatt így soha nem közölte velem, de úgy éreztem, neheztel rám azért, mert annakidején elhagytam a Korált.Továbbá számomra az is erre utalt, hogy amikor csak lehetősége volt az együttesről nyilatkozni, szinte sosem említette meg nevemet a Korállal kapcsolatban. Vagy, ha néha igen, akkor sem pozitív összefüggésben.
– Konkrétan mire gondolsz? Kérlek, mondj egy példát!
– Ott van egyből a Privát Rocktörténet Korálról szóló része, ami a YouTube-on is megtalálható. Ami sajnos más információt közöl a távozásommal kapcsolatban, mint ami valójában történt. Ezt a felvételt a tévében több alkalommal is leadták, és várhatóan még a jövőben is le fogják.
– Anno megkerestek a tévések, hogy te is meséld el a Korálról szóló történeted? A te verziódat, a te nézőpontod alapján?
– Nem. És ez nem volt szerencsés etikailag. Ráadásul tartok tőle, hogy az utókor számára is téves információ marad fent. Mégiscsak a tévéről van szó, sokan hisznek kritikátlanul a képernyőn látottaknak.
De például 2019 végén is volt egy rádióinterjú, amiben Fecó meg sem említette a nevemet. Egy sikeres 40 éves jubileumi Aréna-koncert után, ahol az 1978-as Korál felállás is fellépett! Számomra az is érthetetlen volt.
– Beszéltetek róla?
– Nem kérdeztem rá, mert teljesen abszurdumnak tartottam és úgy gondoltam, értelmetlen dolog is lett volna.
– Miért?
– Mert mindig következetesen elmondta, amit el akart, amiről meg nem szeretett beszélni, azt kihagyta.
– Talán maga a negyven év volt számára a legfontosabb. Legalábbis nekem mindig ezt mondta. Illetve az aktuális Korál felállással tervezte a szimfonikus dupla cédéjét is rögzíteni. Ahányszor csak hallottam nyilatkozni, mindig erről a két dologról beszélt.
– Sajnálatosan azon a kislemez-gyűjteményen sincs a nevem feltüntetve, ami rendes bakelitlemezen jelent, 1985-ben.
– Nem lehet, hogy csak a szokásos Hungarotonos trehányság? Azon az LP-n még a dalsorrendet sem sikerült eltalálniuk, úgy jött ki az első széria, hogy hülyeséget közölt a nyomdai borító… Emlékszem, mennyit bosszankodtam miatta kölyökkoromban.
– Igen ez egy lehetséges kombináció lehet, de én úgy gondolom, hogy Fecó felelőssége sem kerülhető meg.
– Ezzel azért szállnék vitába, mert mikor 2010-ben Fecó megkért, hogy segítsek neki összeállítani, majd szép sorban kiadatni a CD-n akkor még nem elérhető régi lemezeit és kazettáit, akkor egy nagyon részletes és alapos névsort adtam a kezébe, veled is a megfelelő trackeknél és semmi kifogása nem volt. Sőt, tízszer megköszönte, hogy precízen átnéztem mindent. Beleértve az ellentmondásos Hungaroton adatközléseket is.
– Annakidején megkérdeztem, még 1993-ban, amikor találkoztunk, hogy miért nincs a válogatás-lemez borítóján a nevem? Azt válaszolta, idézem: “Mert nem voltál itt.” Erre csak annyit mondtam, de a felvételen igen!
– Igen. Ez lett volna a másik tippem. Nem lehet, hogy egyfajta büntetésből mégiscsak a hanglemezgyár felelősségéről van szó? Könnyen elképzelhető, hogy az illetékesek épp nem kívánatosnak tekintettek téged. A komcsi időkben előszeretettel törölték ki a rocktörténelemből a disszidenseket. Feltéve persze, ha nem csak az arrafelé sztenderdnek számító beleszarásról és hanyagságról volt szó. Elég véleményes munkamorál volt rájuk jellemző, alsóbb szinteken is.
– Én úgy gondolom, hogy ha az ember valamit letesz az asztalra, amiért megdolgozott, amellett ki kell állnia. Felvállalva az objektív tényeket. Akkor is, ha az nem mindenkinek tetszik. Senkinek sincs joga respekt nélkül, a morális és etikai szabályokat figyelmen kívül hagyva, valótlan információkat prezentálni, mások kárára.
– Visszatérve a ‘78-as Korálra, úgy veszem ki a szavaidból, hogy az a véleményed, hogy a távozásod után alapvetően változott az együttes koncepciója.
– Igen, de persze több lépcsőben. Maga Fecó is többször nyilatkozta, hogy 1980-ra találták meg a Korál hangzást és onnan számolja a Korál érdemi történetét. A magam részéről viszont úgy látom, hogy inkább egy tudatos irányváltás indult el, szép lassan, fokozatosan.
Tudni érdemes hozzá, hogy 1993 februárjában meghívást kaptam a Liszt Ferenc Zeneakadémia jazz-tanszakára, mint vendégtanár. Mivel ismét Budapesten voltam, gyorsan fel is kerestem őt. Tizenöt év elteltével találkoztunk újra. Volt nálam egy pár felvétel, amit én játszottam fel New Yorkban, különböző formációkban. Azokat mutattam neki, hiszen nem sokat tudtunk egymás zenei munkásságáról a közös zenélés, majd az elvállás után. Ez alkalommal ő is megmutatta nekem a Korál lemezeit, szép sorban, és őszintén megmondva nem ismertem rá a korábbi együttesre. Mármint arra Korálra, ami 1978-ban volt. Akkor én sajnos nem túl diplomatikusan, inkább spontán reagáltam, kicsit csalódottan, szomorúan reagáltam: “Mit csináltál ebből a zenekarból?” Amire azt válaszolta: “Kerestük az utat.”
Ezzel csak az volt a probléma, hogy Fecó nekem a Korál 1980-tól 1986-ig kiadott lemezeit mutatta, a későbbi felállások addigi munkásságát, amit nem éreztem a magaménak. Bennem egyre inkább egy karakter nélküli, nem igazán definiálható produkció benyomását keltette az, amit hallottam. Összességében tehát, az “útkeresés” számomra nem volt meggyőző. Úgy értékeltem, már akkor is, hogy a ‘80-as években már inkább csak egy projekt volt, Korál néven, nem pedig együttes. Különböző zenei világból lettek összegyúrva az albumok anyagai. Aminek egy részét, a korai dalokat, már az 1978-as Korál is játszotta. De sajnos az újabb hangszerelés kivette a karaktert a zenekarból, legalábbis ahhoz képest, ahogyan arról 1978-ban gondolkodtam, gondolkodtunk.
Félreértés ne essék: nem az újabb zenészek tudását, munkásságát kritizálom. Jó és professzionális munkát végeztek! De mellette úgy gondolom, hogy túl sok kompromisszumot is kötöttek a lemezanyagok tekintetében. Abszolút senkit sem kívánok megbántani ezzel, de ez a véleményem.
Az eredeti elképzelés prezentálásához ott van az 1978-as kislemez. Mind a két szerzeményt, a “Van egy őszinte dal” és a “Válaszra várva” számokat is nagyon egyszerű hangszerelésben játszottuk fel. Pont úgy, ahogy azokat az élő koncerten is előadtuk. Ezt a kislemezt ráadásul a rádióban vettük fel és ott nagyon jó volt a stúdió sound. Ahogy már említettem, vokált is éneklek a “Van egy őszinte dal”-ban. Ugyanúgy, mint a koncerteken. Nagyon fontosnak tartom, hogy egy zenekar az élő fellépésein tudja ugyanazt prezentálni, mint amit a stúdióban felvett, megtartva karakterét.
– Utólag értékelve, hogy látod, mi volt az 1978-as Korál helye, szerepe a hazai rocktörténetben és úgy általában a Korál későbbi munkásságát illetően?
– Leginkább az, hogy a Korál későbbi önálló egzisztenciáját határozta meg. 1978 május 1-én volt a bemutatkozó koncert, és ha akkor nem lett volna sikere a zenekarnak, akkor onnan nehéz lett volna a folytatás. Azon a fellépésen nem lett volna elég csak úgy korrekt módon, szépen eljátszani a számokat. Ott mind a négyen nagy energiával és szenvedéllyel játszottunk.
Úgy gondolom, hogy nagy jelentösége van a magyar rocktörténetben az 1978 -as Korálnak, mert ennek a felállásnak volt egy speciális karaktere. Más volt, mint az akkor létező rock bandák. Itt mind a négy zenésznek volt kisugárzása, egyéni karizmája. Így, mint banda is sajátos volt. Mind a négyen különböző zenei világból jöttünk, de ami megegyezett, az az volt, hogy amikor felmentünk a színpadra akkor az “egy mindenkiért, mindenki egyért” szellemiség volt érvényben. Csapatmunkában gondolkodtunk. Mi voltunk talán az utolsó mohikánok abban az összefügésben, hogy a Taurus zenei örökségét mi képviseltük méltó módon utoljára, élő koncertek tekintetében is.
A ‘78-as Korálnak alapvető jelentősége volt az első Korál nagylemez zenei anyagának kivitelezésében is. Hiszen a debütalbum, ha némileg más hangszereléssel is, de nagyrészt a ‘78-as próbatermi munkánkra épült. Természetesen a Korál – mint project- későbbi munkássága vitathatatlanul egyedi. Főleg abban az értelemben, hogy sokféle stílust képviselt a könnyűzenei iparban, negyven éven keresztül. Így aztán széles közönséget mondhat magáénak és ez adott lehetőséget arra, hogy a Korál negyven éves zenei múltat ünnepelhetett 2018. május 5-én az Arénában.
– Mikor és hogyan tudtad meg, hogy 2018-ban lesz még egy utolsó nagykoncert?
– 2017 őszén néztem a “Hogy volt?” című műsort a televízióban, ami a Korál együttesről szólt. Abból az adásból tudtam meg, hogy lesz negyven éves Aréna koncert. Mivel a nevem és a ‘78-as Korál ismét ki lett hagyva az emlegetett témák közül – pedig egy ilyen jubileum esetében alapvető tény volna-, hamar világossá tette számomra, hogy akkor még biztosan nem volt tervbe véve a 1978-as felállás fellépése az Arénában.
– Hogyan és mikor lett biztos, hogy mégis fel fog lépni az 1978-as Korál?
– 2018 márciusban vált biztossá. Ennek az volt az előzménye, hogy ahogy közeledett az előadás időpontja, egyre világosabbá vált, hogy a mi fellépésünk furcsa mód nincs betervezve a jubileumi programba. Scholler Zsolti is ugyanúgy meglepődött ezen, mint én. Hát mindketten kinyilvánitottuk a Facebookon az ezzel kapcsolatos véleményünket. Egy kis idő múltán kaptunk egy-egy meghívást Fecótól és a Korál zenekartól, hogy szívesen látnak a koncerten… Így tudott létrejönni a részvételünk. Utólag értékelve, ezzel lett teljesértékű és méltó megünneplése a negyven éves Korál jubileumnak. Úgy gondolom, hogy ezzel mindenki egyetért…
– Milyen volt az együttműködés a régebbi és az újabb Korál tagok között, készülve a jubileumi nagykoncertre?
– Minden alaposan meg volt szervezve és kifejezetten jó volt az együttműködés. Az is tisztán érződött, hogy nagyon sok munkát fektettek bele és a szívét adta mindenki. Talán Dorozsmai Petin volt a legnagyobb teher, hiszen mindenre oda kellett figyelnie, különösen az előadás technikai részére, ami nélkül nem tudott volna létrejönni a negyven éves Korál koncert.
-Miben látod a 1978-as felállás részvételének jelentőségét a 2018-as Aréna koncerten?
-A közönség perspektívájából nézve pótolhatatlan élmény lehetett, mert többségükben, akik a jubileumi nagykoncerten voltak, még nem hallhatták élőben előzőleg ezt, a ma már legendásnak mondható 1978-as formációt.
Az Aréna-koncert zenei élményének kibővítéséhez a régi felállás is nagyban hozzájárult. Mert bár csak két számban léptünk fel, elmondható, hogy az eredeti formáció, az újkori Koráltól különböző karakterével és energiájával visszaadta azt az élményt, amit 1978. május 1-én az ifiparkos közönség átélhetett.
Semjén Zsolt és Schmitt Pál urak a koncert után személyesen is megtiszteltek és kinyilvánították az irányú köszönetüket, hogy hazatértem a koncertre. Schmitt Pál még azt is hozzátette, hogy, idézem: “Magának milyen technikája van!” Vélhetőleg a “Szólíts meg vándor” című szám befejezésére gondolhatott. Megmondom őszintén, jól esett, hogy értékelték a részvételemet a koncerten és engem is megtiszteltek. Természetesen ez a gesztus a ‘78-as Korálnak is szólt! Egy másik szempontból, aminek emberileg igen mély jelentősége volt, hogy az 1978-as Korálból mind a négyen újra átélhettük a közös zenélés örömét. Ugyanazt az érzést, amit negyven évvel korábban. Visszatekintve különösen nagy dolog, hogy Fecó ezt még megélhette. Még a videón is átjön az energia. Látható rajta a lelkesedés és az együttzenélés öröme. Az előadás után még kétszer beszéltünk Fecóval telefonon, ahol megköszöntük egymásnak a koncert élményét. Ő úgy értékelte, hogy minden jó volt, emberileg és szakmailag is. Örülök, hogy ez így megvalósulhatott és szépen le tudtuk zárni a Korál történetét.
Folytatjuk…
