A finn rockzenekar legutóbb 2017-ben adott ki nagylemezt. A ‘Dark matters’ turnét 2019-ben követte egy jubileumi koncertkörút is, amivel a ‘Dead letters’ albumuk 15. születésnapját ünnepelték. Akkor Magyarországot sem hagyták ki a programból, ahogy most sem fogják.
A soron következő anyag immár a 10. nagylemeze lesz a finn bandának. Habár csak az ötödik (Dead letters) albumuk hozta meg számukra az ismertséget világszerte, a zenekar már 1994. óta létezik és gyártja a dalokat. Ez idő alatt csupán egy tagcserét ejtettek meg, azt is még ’98-ban.
Habár az új lemez címe még nincs meg, annak előfutára, a ‘Bones’ már elérhető.
A dal kapcsán Lauri Ylönen énekes elmondta: „A rossz karmáról szól a dal. Bármit is hagysz magad mögött, egy nap ismét szemben találod magad vele. Hangzását tekintve kissé eltér a többi daltól, azonban a Rasmus-ra jellemző sötét hangulat megvan benne.”
A ‘Bones’-t további dalok is követik majd ősszel, az album megjelenése is idénre várható. Annyit érdemes még tudni a készülő anyagról, hogy a méltán elismert Jon Schumann (Joshua) dán producer közreműködésével jön létre.
A frontember Lauri, és a dobos Aki Hakala a Kaaos TV vendége volt a napokban, ahol egyebek mellett a készülő lemezről is nyilatkoztak.
“Én Hawaii-on élek. Aki és Pauli Finnországban, Eero pedig Ausztráliában lakik, míg a producer Angliában él, a lemez rögzítési munkálatai pedig Svédországban zajlanak. Ez egy őrület!” – jegyezte meg Lauri. “Csak a laptop és a mobiltelefon kijelzőjén látjuk egymást, de ezt sem egyszerű összehozni, mivel különböző időzónákban vagyunk. Ez akkor is gondot okoz, mikor egyedül érzem magam és felhívnám a többieket, de rájövök, Európában éppen éjjel van. 25 éve ismerjük egymást és játszunk együtt, így könnyebb valamivel a távolság ellenére is a közös munka.”
Aki Hakala is megosztotta nézeteit a munkálatokat illetően: “Valóban könnyebb helyzetben vagyunk, mint egy totál új zenekar, akinek a tagjai alig ismerik egymást szakmailag és emberileg, és csak távmunkával tudnak anyagot felvenni. Úgy élem meg a mostani időszakot, hogy ez egy kihívás, és élvezem az új lemez készítési munkálatait, annak ellenére is, hogy a világ különböző pontjain vannak a többiek és csak videóhívás által tudjuk bemutatni egymásnak, milyen ötletekkel állunk elő egy-egy dalhoz.” Aztán hozzátette, reméli hamarosan befejeződnek a munkálatok, mert azt jobban élvezi, amikor arról kell döntést hozni, mely dalok kerülnek majd rá a lemezre.

Ami pedig a magyar rajongóknak jó hír: az album megjelenését világ körüli turné követi, köztük egy magyarországi fellépéssel. 2022. október 17-én ugyanis a The Rasmus Budapesten, a Barba Negrában koncertezik. A jegyek értékesítése már el is kezdődött, az early bird jegyek pedig pillanatok alatt el is fogytak.
Aki nem jut be a budapesti fellépésre, annak még van esélye elcsípni Lauriékat valamelyik szomszédos országban is. A csapat azt is elárulta, hogy kerülnek még majd más helyszínek is a turné állomások közé, így érdemes figyelni a www.therasmus.com oldalt.
A budapesti koncertre a jegyeket a https://tixa.hu és a a https://jegy.rock1.hu oldalakon lehet megvásárolni.
Fanok számára pedig ajánlott felkeresni az énekes, Lauri YouTube csatornáját, amire minden vasárnap új videó kerül fel! A ‘Bedroom sessions’ azt takarja, hogy a frontember a hálószobájában egymaga zenél és énekel el dalokat más előadóktól, illetve a The Rasmus-tól is.
THE RASMUS TOUR 2022 – Az európai helyszínek/dátumok
Október
10 – Németország, Hamburg, Markthalle, 11 – Németország, Berlin, Metropol, 12 – Lengyelország, Varsó, Proxima, 13 – Lengyelország, Krakkó, Kwadrat, 14 – Németország, Lipcse, Taubchental, 15 – Csehország, Prága, Forum Karlin, 17 – Magyarország, Budapest, Barba Negra, 18 – Ausztria, Bécs, Ottakringer Brauerei, 19 – Németország, München, Neue Theaterfabrik, 21 – Olaszország, Milánó, Fabrique, 22 – Svájc, Bern, Bierhubeli, 23 – Franciaország, Párizs, La Maroquinerie, 24 – Luxemburg, Esch-Sur-Alzette, Rockhal, 25 – Németország, Wiesbaden, Schlachthof (Halfhouse), 27 – Németország, Cologne, LMH, 28 – Hollandia, Haarlem, Patronaat, 30 – Anglia, Nottingham, Rock City, 31 – Anglia, Manchester, O2 Ritz
November
01 – Skócia, Glasgow, Garage, 02 – Anglia, Bristol, O2 Academy
03 – Anglia, London, O2 Forum Kentish Town, 05 – Ukrajna, Kijev, Mc Hall, 06 – Ukrajna, Lviv, Malevich Club, 07 – Ukrajna, Odessa, Musical Comedy Theatre, 08 – Ukrajna, Dnipro, Shynnic House Of Culture, 09 – Ukrajna, Kharekiv, Mekhanika, 11 – Oroszország, Moszkva, Stadium, 12 – Oroszország, St Petersburg, A2
