A Dead Can Dance bejelentette, hogy visszatérnek a színpadra “Europa – 2022” névre keresztelt turnéjukon. A turnén Brendan PerryLisa Gerrard és a teljes háttérzenekar folytatja teltházas 2019-es koncertsorozatukat, melyet legutóbbi stúdióalbumuk, a Dionysus ihletett.

A zenekar repertoárján szerepelnek majd több mint három évtizedes pályafutásuk legsikeresebb dalai, beleértve a hőn szeretett klasszikus munkáikat a The Serpent’s Egg, Aion és az Into The Labyrinth című albumokról.

Jegyek kaphatóak 2021. szeptember 17-től az Eventim.hu oldalon és országszerte az Eventim jegyirodákban, valamint a zenekar hivatalos oldalán. keresztülhttps://dcd.ffm.to/live.opr

Dead Can Dance egy stílusilag nehezen besorolható zenekar Ausztráliából, Melbourne-ből. Két állandó tagja Lisa Gerrard és Brendan Perry volt, ám őket általában több vendégzenész segítette mind koncerteken, mind lemezfelvételekkor. Különlegességüket az adja, hogy mediterrán, afrikai, kelta, középkori, és reneszánsz hatások egyaránt jelentős súllyal fedezhetőek fel alkotásaikban. Zenéjüket számos filmben használták fel aláfestésnek, ezek közül az egyik legismertebb a Baraka.

A zenekart 1981-ben Brendan Perry alapította Simon Monroeval és Paul Eriksonnal, majd néhány hónappal később Lisa Gerrard is csatlakozott ütősként és háttérénekesként. Melbourneben azonban nem voltak kifejezetten sikeresek, és mert Ausztáliában akkoriban az underground zenei színtér nem volt elég nagy a nagy álmokat dédelgető zenészeknek, Simon Monroe dobos nélkül 1982 tavaszán Londonba költöztek. Az első siker nem sokat váratott magára, Ivo Watts-Russell a 4AD kiadótól felfigyelt a demójukra, és egy egy lemezre szóló szerződést ajánlott nekik. Az együttműködés aztán később is megmaradt, és az 1998-ig megjelent mind a hét Dead Can Dance sorlemezt a 4AD adta ki. 1989-ben Lisa Gerrard Ausztráliába, Brendan Perry pedig Írországba költözött, ám ez a közös munkát lényegében nem akadályozta. Bár fennállásuk alatt jelentős sikereket értek el, végül zenei nézetkülönbségek miatt 1998-ban feloszlottak.

Újraalakulások

Először 2005-ben alakultak újra egy világ körüli turné, majd pedig 2011-ben egy új lemez (Anastasis) és egy újabb világ körüli turné erejéig. A zenekar 2016 novemberének elején kiadta „Eleusis” c. számát, hogy támogassa a görög város 2021 – ben esedékes, „Európa Kulturális Fővárosa” címéért való jelentkezését (amit többedmagával meg is nyert a város). A hangszerelés az Anastasis c. lemezük szellemében valósult meg; nem véletlenül választották talán Eleusis-t, zenéjükre eddig is nagy hatással voltak a görög zenei, történelmi és kulturális elemek.

(forrás: wikipedia)

A legújabb, Dionysus címre keresztelt albumukat azok a régi múltra visszatekintő európai tavaszi és őszi fesztiválok ihlették, melyek Dionüszosszal kapcsolatosak.

Europa – 2022 Tour Dates:

Apr 07, 2022: Glasgow – Royal Concert Hall

Apr 08, 2022: Manchester – Cathedral

Apr 10 + 11, 2022 London – Hammersmith Apollo

Apr 13 + 14, 2022 Paris – Grand Rex

Apr 16, 2022: Luxembourg – Rockhal

Apr 17, 2022: Bochum – Ruhcongress

Apr 19 + 20, 2022: Antwerp – Stadsschouwburg

Apr 23 + 24, 2022: Utrecht – TivoliVredenburg

Apr 26 + 27, 2022: Frankfurt – Jahrhunderthalle

Apr 30, 2022 Berlin – Mercedes-Benz Arena

May 02 + 03, 2022 Prague – KCP

May 05, 2022 Lodz – Atlas Arena

May 08, 2022 Budapest – Papp Laszlo SportArena

May 10, 2022 Zagreb – Lisinski Theater

May 12, 2022 Belgrade – Stark Arena

May 14, 2022 Sofia – National Palace Of Culture

May 16, 2022 Bucharest – Arenele Romane

May 19, 2022 Athens – Greek National Opera

May 21, 2022 Thessaloniki – Concert Hall

May 23 + 24, 2022 Skojpe – Macedonian National Theater

May 27 + 28, 2022 Padova – Gran Teatro Geox

May 30, 2022 Barcelona – Forum CCiB Auditorium

June 01 + 02, 2022 Lisbon – Coliseeum