Szász Dávid, színpadi nevén Saxon Dave dalszerző és multiinstrumentalista negyedszázada zenél különböző formációkban, öccsével, a basszusgitáros Olivérrel közösen. Jelenleg a Hungarian Pink Floyd Show és a prog rockban utazó Mandrake Moon együttes frontembereként tevékenykedik. Utóbbival nemrég kezdték megosztani friss karantén-koncertjük felvételeit, az új felállás online bemutatkozásaként.
A beszélgetés záró részében kiveséztük a közelmúltat, majd eljutottunk a Mandrake Moon és a Hungarian Pink Floyd Show jelenéig. A két aktív formáció jövőbeli tervei mellett ráadásként még egy különleges HitRock album is szóba került.
Tulajdonképpen miért jöttetek haza? Kiderült, hogy odakint sincs kolbászból a kerítés?
Azon túl, hogy az eredeti elképzeléseink nem épp úgy sikerültek, családi és személyes okokból döntöttünk a hazajövetel mellett. Meg azért is, mert a rózsaszín felhők is elillantak az alatt a szűk egy évtized alatt. A kolbász ügy azért megér egy megjegyzést: ugyanis igen, odakinn kolbászból van, ezt sajnos ki kell jelentenem. Kint azon soha nem kellett aggódnunk, hogy mi lesz holnap, mások az arányok, mások a léptékek. De mindennek megvan az árnyoldala is. A szüleink is megöregedtek, és mi sem láttuk magunkat valamiért ötven-hatvan évesen pakolászni egy raktárban. Lehet persze ranglétrát mászni, Olivérnek sikerült is a vendéglátóiparban, de én az efféle gyakorlatias dolgokban sosem voltam jó. Azelőtt végig ülőmunkát végeztem, elegem lett a trógerolásból, meg a lótás-futásból. Tisztelem a kétkezi munkát és nem szégyelltem közel tíz évig végezni, csak én alkatilag nem erre vagyok a legalkalmasabb. Még egy fontos oka volt a hazajövetelnek: újra akartuk éleszteni végre a Mandrake Moon-t.
Ennek azért voltak előzményei. Például láttalak benneteket 2013-ban Sápi Gézánál, a Bogdáni úton…
Így igaz. Az egy tervezett reunion volt. Az akkori dobosunk, Mády Gábor elhozta egy közös nyaralásra Szabó Esztit, későbbi feleségét, aki csellóművész. Esztinél ott volt a hangszer, anélkül nem igen mozdult ki sehova, merthogy folyamatosan gyakorolnia kellett. Élethivatásként zenél ugyanis. Ha már ott volt, elkezdtünk közösen játszani. Majd elhatároztuk, hogy akkor ismét összeállunk egy koncert erejéig. Tyukász Botond, az akkori gitárosunk, aki a mai napig nagyon jó barát, volt a kulcsember ebben, mert a távollétünkben ő készítette fel a zenekart. Kvázi ő volt a zenei rendező és a zenekarvezető. Akkor mi majdhogynem csak hazatérő session zenészek voltunk a saját projektünkben. De jól sült el minden. Boti ismerte Gézát és ő szervezte le azt is, hogy a Bogdánin legyen a koncert. Ami elmondható ennyi év távlatából, hogy a lehető legjobb választás volt ez, ugyanis olyan cucc és megszólalás még Angliában is csak elvétve fordul elő. Géza világszínvonalon hangosít, de mint muzsikus is ott van a szeren, ami szerintem kulcsfontosságú, ez a nyerő kombináció, ha valaki ezt ilyen színvonalon akarja csinálni. Nehéz ember, ezt mindenki tudja róla a szakmában. Nem szereti a kamuzást, irgalmatlanul kritikus, de ha meglátja a tüzet meg a tehetséget valakiben, akkor mindjárt partnerként kezel. Akkor látod azt is, hogy óriási szíve van. Gézánál játszani nagyon jó iskola volt.
Kik alkották a zenekart akkor?
Botond, Gábor, Eszter, aztán mi Olival, valamint Boross Teréz, a fuvolistánk, aki billentyűzött is. Igazából a Mandrake Moon vele indult, először csak hárman voltunk, Oli, Teri és én, mint akusztikus trió. Sajnos Teri tavaly novemberben elhunyt, de a felsoroltak közül rajtunk kívül egyébként sincs senki már a jelenlegi zenekarban. A klasszikus felállású, hattagú Mandrake Moon 2018-ban elköszönt a közönségtől. Botond kiszállt, mert teljesen más irányba szeretett volna elindulni zeneileg. Azután már mi sem akartuk teljesen ugyanazt a vonalat folytatni. Többek között ezért köszöntünk el Teritől is. Ami azóta is kísért, mert utána valahogy el is tűntünk egymás életéből, ami soha nem volt a szándékomban. A halálhírét is egy közös jó baráttól tudtam meg. Gábor és Eszter pedig nem sokkal ezután, világnézeti okokból távoztak. Nem tudtak többet közösséget vállalni a világlátásunkkal és a szövegeinkkel.
Pontosan miért? Nem emlékszem túl radikális szövegekre, pedig egy alkalommal még magyar nyelvű szövegkönyvet is kértem tőletek munkaanyagként, amikor az egyik hazai kiadóhoz vittem előkészítő tárgyalásra egy Mandrake Moon anyagot.
Ez pontosan így van. Tudod, van, aki összemossa a fogalmakat és mondjuk Lugosi Bélát Nosferatunak nézi, holott az csak egy szerep. Ha az Ördögről írsz, nem dicsérő jelleggel, pusztán csak szerepel a szövegben, akkor attól még nem vagy sátánimádó. Mi is foglalkozunk a szövegekben sötét témákkal, hiszen azok az élet velejárói – ha akarod, ha nem. De nem radikálisabban, mint mondjuk egy Megadeth, akik folyton az atomháború borzalmairól énekelnek például és közben tudjuk, hogy elől az a nagyhajú, avokádó kedvelő, bagzó macska hangon nyávogó, egyébként zseniális úriember mélyen hívő keresztény. Teri is az volt, csoda ember, tízgyermekes édesanya, hazaszerető, konzervatív és mélyen hívő keresztény, Isten nyugosztalja! Úgy érzem, a kilépőknek sikerült valamit nagyon félreérteniük. Mindenesetre, ami nem megy, azt kár erőltetni.
Mi a helyzet a mostani felállással? Hogy alakult ki a jelenlegi Mandrake Moon formáció? Miben más, mint a korábbi hatosfogat?
Egyrészt nagyon lassan alakult ki a jelenlegi felállás, másrészt óriási kihívásnak bizonyult. Többek között azért, mert a változást ugye eleve kényszerhelyzet szülte. Nagyon megszoktuk a hattagú felállást, kialakult a komponálás menete, nagy hangsúlyt kapott a többszólamúság, a kvázi kamarazenei megközelítés. Két komolyzenésszel a felállásban meglehetősen könnyű dolgunk is volt, mert mindent hallás után kottáztak és azonnal le is játszották. Teri a billentyűsökön is rengeteget segített, így szabadon mozoghattam a színpadon a Hammond orgona és a gitár között. Ez most nincs.
„Zenebohócként vagyok kénytelen funkcionálni, azaz nyakamba kapni a gitárt, ha éppen az kell, de közben Hammondozni, zongorázni is kell. Szerencsénkre a két új taggal viszont sikerül majdhogynem ugyanazt a telített hangzást produkálni, csak mindenkire egy kicsit nagyobb teher jut.”
Mutasd be kérlek, a jelenlegi felállás tagjait! Kik ők?
Orosz Marcival kezdeném, mert őt már nagyon régóta ismerjük. Körülbelül egy időben kezdtünk el komolyabban foglalkozni a zenével. Ő az Orthent együttes dobosa volt akkoriban, amikor mi még a Moon elődzenekarával, a Finnegans Wake-kel épp a klubozós funky korszakunkat éltük, aminek amúgy óriási sikere volt, minden amatőrségünk ellenére. Kuszák Gergő, a gitáros tanított meg minket színpadon zenélni és tematikusan próbálni, mert előtte inkább a káosz dominált. Marci nagyon kreatív, kísérletező vénájú dobos volt már akkor is, mikor megismertük. Az Orthent-től függetlenül egy másik produkcióban, egy etno-jazz bandában Olivérrel is együtt muzsikáltak, az Orthent gitárosa, Both Lóránt pedig a Finnegans Wake-ben is közreműködött, egyszóval mindenki ismert mindenkit. Marcinak nem volt újdonság a prog rock, és korábbi önmagához képest rengeteget fejlődött, így tulajdonképpen adta magát, hogy együtt folytassuk. Ádámmal, a jelenlegi gitárosunkkal a Hungarian Pink Floyd Showban találkoztunk, aminek jelenleg Olival mindhárman tagjai vagyunk…
Igen, ezt a részét elég közelről ismerem a történetnek. De azért az olvasók kedvéért elevenítsd fel kérlek az előzményeket, illetve a fontosabb tudnivalókat!
Annakidején te hívtad fel Füxi figyelmét arra, hogy kérdezzen meg minket, amikor a Takáts tesók kiszálltak a formációból. Ettől függetlenül egyébként is sok éve leveleztünk Füxivel, ugyanis mindketten Hammond mániában szenvedünk és állandóan ez volt a téma köztünk. Sőt, még mindig, majdnem két évtized elteltével is. Annyi különbséggel, hogy azóta már mindketten boldog Hammond tulajdonosok vagyunk. Talán van, aki még emlékszik rá, hogy én már 2004-2005 körül is énekeltem náluk párszor vendégként, amikor még HitRock Pink Floyd Tribute Band volt a nevük. De most állandó tagokra volt szükségük, és az külön kapóra jött, hogy Oli basszusgitáros. Így mindkét kieső posztot be tudtuk tölteni. Bízom benne, hogy ők is megtalálták bennünk a hiányzó láncszemeket, mert egy régi álmunk teljesült azzal, hogy Pink Floydot játszhatunk. Ráadásul a készbe ültünk bele, mert Ádámmal már teljesen összeszoktak, úgyhogy ment minden, mint a karikacsapás. Két próba után már fel is léptünk. Lakatos Ádámmal kapcsolatban azzal kezdeném, hogy elsőre erősen kétkedve álltam ahhoz a tényhez, hogy egyetlen egy gitáros van a zenekarban, de Füxi leintett, hogy hallgassam meg és csak akkor járassam a számat, ha esetleg még azután is hiányérzetem volna. Hát, nem volt. Sőt, ha véletlen egy plusz gitárost akarnának idehozni, foggal-körömmel tiltakoznék ellene. Ádám zseniális. És nemcsak a neki kényelmes Pink Floyd dalokban, amiket zsigeri szinten érez és tud alapból, hanem a Mandrake Moonban is helyt áll, ami lényegesen komplexebb muzsika.
Mit szólt Finki és Füxi, hogy kvázi elloptátok a gitárosukat?
Finki arany ember, ő mindig mindennek örül, csak zenéljünk. Füxi pedig – a híresztelésekkel ellentétben, hogy nehéz eset- valójában az első naptól kezdve minden támogatást megadott mindenhez. Az, hogy mi Ádámmal együtt játszunk a Hungarian Pink Floyd Showban és a Mandrake Moonban is, az ő szemében előny és nem hátrány. Nekik is ott a HitRock, ahol ki tudják élni a szerzői késztetéseket és azt mondta, szerinte nekünk is jót tesz, ha van ilyen. Ádámnak pedig, ha új kihívásokat kap, csak előnyére válhat. Nem mintha Ádám különösebben megizzadt volna a Moonban. Az elején a páratlan ritmusok ugyan itt-ott okoztak neki némi fejtörést, de mára teljesen beleszokott ebbe is.
Mi újság a Hungarian Pink Floyd Show háza táján?
A covid miatt hosszúra nyúlt koncert stop után magam is meglepődtem, mennyire hiányzott már a zenekar. A Moon mint szerzői platform nyilván mindig is az első helyen lesz, de ami a Hungarian Pink Floyd Show-t illeti, második otthonunk és igazi szívügyünk lett. A két Tiborral remekül megtaláltuk a közös hangot az első perctől kezdve. Nemcsak zenészkollégák vagyunk, hanem barátok is, rég többről van itt szó, mint pusztán arról, hogy öt fószer összeugrott pár Floyd dalt eljátszani, aztán pakolunk és hazahúzunk. Mi összejárunk ettől függetlenül is, zenét hallgatni, dumálni, új projekteken agyalni.
Nem gondoljátok, hogy lassan ideje volna egy új CD-nek vagy DVD-nek? Hiszen a most koncertező felállással még nem jelent meg hang- vagy képhordozó…
Lehet, hogy most meg fogsz lepődni, de sosem értettem, hogy miért is jelentetnek meg tribute zenekarok ilyesmit. Az teljesen rendben van, hogy koncerten eljátsszuk tiszteletből a dalokat, a “tribute band” hivatalos jelentése egyébként is ennyi, nem több. És ezt a részét imádom is csinálni. Az, hogy aztán felmegy róla a YouTube-ra egy profin rögzített koncertvideó, még az is teljesen rendben van, hiszen magát a dokumentálást mindig is fontosnak tartottam. De itt húznám meg a vonalat. Az ugyanis, hogy erről hivatalos CD vagy DVD kiadvány jelenik meg, pláne ha még anyagi ellenszolgáltatást is kérünk érte, az az én szememben már mások tollával való ékeskedés. Persze, ha Füxiék ragaszkodnak hozzá, hogy legyen egy újabb HPFS kiadvány, nem leszek a kerékkötője. Csak ezt a részét személy szerint már falsnak érzem. Pontosan ezért nem vettem még soha az életben tribute band által játszott anyagot.
Pedig azok között is vannak csodák. Kérdés, hogy ki és hogyan nyúl egy adott kompozícióhoz, miként gondozza az általa fontosnak tartott életművet…
Kétségtelenül így van és egyébként ebben is a kereslet dönt: ha a közönségnek erre igénye van, akkor miért is ne? Ismerek olyan gyűjtőt, aki pont a múltkor újságolta, hogy az “Any Colour You Like”-ból minimum tíz verziója van, különböző előadóktól, és van, hogy ezeket egymás után végighallgatja. Én meg úgy vagyok vele: fel a tányérra a jó öreg eredetit! Kinek a pap, kinek a papné.
Három közös tag esetén adja magát a kérdés, hogy lesznek közös koncertek? Esetleg egyéb közös projektek?
Egyértelmű, a dolog adja magát. A következő HitRock stúdióalbum, a jelenlegi tervek szerint dupla CD lesz. A második korongra Füxi minden kapcsolódó együttes és projekt résztvevőit össze akarja gyűjteni, ránk is számít. Ezt úgy kell elképzelni, hogy a második korongon Ádi meg Mátyási Roli fogják váltogatni a szólókat, Vajda Tibi és Oli pedig a basszusrészeket. Tehát az első CD az 100%-ban a jelenlegi HitRock, régi és új szerzeményekkel. Azon csak ők öten lesznek hallhatók, Mr Basaryval. De a másodikon nekem például az éneklésen, akusztikus gitáron, ütős kiegészítőkön kívül, lehet, hogy még pár Minimoog szólót is produkálnom kell. Azt például izgatottan várom. Persze közös koncertek is szóba kerültek, de azokra majd csak később kerül sor, vélhetően jövőre, mert mi a Moon-nal jelenleg még gőzerővel dolgozunk az élő repertoárunk kigyakorlásán.
Volt szerencsém néhány előzetes demót hallani. Ígéretes. Ha ezt tényleg sikerül a tervezett formában összerakni, hatalmasat fog ütni. Beszéljünk még kicsit a zenéről, miben utazik most a Mandrake Moon?
A zenei kompromisszumok teljes elvetésében. Ez egyesek szemében kontraproduktív, még sok hozzánk közeli ember sem érti, hogy miért nem próbálunk valami trendibb vonalat követni. A válaszom: azért, mert ha mondjuk 30%-kal populárisabb irányt lövünk be, az még mindig rétegzene lesz. Az még mindig nem a jelenlegi kereskedelmi rádiók által játszott fő csapásirány. Ha viszont 70%-ban játszanánk “rádióbarátabb” zenét, ami talán már pont becsúszna ebbe a kategóriába, ahhoz nekem már nem lenne gyomrom.
„Nem mennék bele részletesebben, de ami most a mainstream pop, ami a jelenlegi trend, az mindent megtestesít, ami ellen világ életemben küzdöttem.”
És úgy gondolom, hogy a “kicsit populárisabb” még mindig nem hozna szignifikáns különbséget a rajongótábor létszámában, vagy a financiálisan mérhető sikerben. Ha pedig így állunk, akkor viszont miért ne játszanánk inkább azt, szabadon és kompromisszumok nélkül, ami természetesen jön belőlünk? Inkább élünk másból, civilben eljárunk dolgozni, viszont ebben az egy dologban, ami számunkra a legszentebb, legértékesebb dolog, a szabadságot választottuk.
Konkrétan mi a fő csapásirány, kikkel érzed rokonnak a Mandrake Moon zenei világát?
A fő hatások nyilván nyomon követhetők. Tagadhatatlan, hogy megérintett minket az Emerson, Lake & Palmer, a Gentle Giant, a Genesis vagy a Collegium Musicum. Ezek mellé Ádám a bluest is behozta a képletbe, Oli és Marci pedig a fusion vonalat és természetesen a Pink Floyd hatása is megkerülhetetlen, hogy csak párat említsek. Merem remélni viszont, hogy mindezen felismerhető hatások mellett van valami egyedi, valami Mandrake Moon-os is, mindabban, amit csinálunk.
A karantén időszak alatt készült jó pár felvételetek. Azokkal mi a célotok? Demó a szervezőknek vagy már megérett egy Mandrake Moon stúdióalbum CD-n, esetleg nagylemezen is?
2019-ben kezdtük el a nagylemez felvételeit, de az, a régi tagok elszállingózása okán félbemaradt. A mostani felállással folytatjuk a felvételeket. Pontosabban azok a korábbi felvételek is jók lesznek majd egyszer valahová bónuszként, mi pedig egy új albumot csinálunk, mert a zenekar gyökeresen megváltozott. A nagylemezt 2022-ben szeretnénk hivatalosan megjelentetni.
Mit kell tudni a jelenleg folyamatosan publikált próbatermi videókról, mint karantén koncertről? Mennyire egyezik a stúdióanyagaitokkal, illetve hosszabb távon mi célotok ezekkel az anyagokkal?
Ezek a felvételek most ki fognak jönni, a YouTube-on egy karanténkoncert formájában. Más célunk nem volt vele, mint a helyzetjelentés: itt tartunk, erre megyünk, ezek az új arcok vannak most a bandában. Ennek azt gondolom, bőven itt volt az ideje, mert sokan várták már az életjelet. Egyes darabok ebből felkerülnek az első albumra is, pontosabban az anyag gerince, a veretes prog nóták biztosan.
Még az beszélgetés elején említetted, hogy a kezdetek óta archiválod a különböző formációk anyagait. Nekem is van néhány írott korongom a korábbi felállásaitok felvételeivel. Láthat, hallhat ezekből majd valamennyit a szélesebb nagyközönség valamikor?
Alapos remastering után esetleg tervezünk egy későbbi megjelenést. De nem mindent tartunk már azokból zeneileg vállalhatónak. A korai, még Finnegans Wake-es anyagok például nekünk nagyon kedvesek, mert ott kezdődött minden. Ráadásul megvannak az eredeti mesterszalagok is. Nyolcvan percnyi analóg felvétel. Viszont, akkoriban még nem voltam egy angoltudós, ezért például a szövegek egy részének semmi értelme és a kiejtés is bőven hagy maga után kívánnivalót.
„Erre háklis vagyok: tíz év Anglia után feláll a szőr a hátamon, ha például valamelyik hazai tribute bandánál hunglish-t hallok. Mintha villát csikorgatnának a tányéron.”
Szóval, visszatérve, az ilyen felvételek nagyon intim jellegűek és mai füllel már sok bennük a hiba. Ha viszont újra énekelném őket, azzal megölném az eredetiségét. Azt tartom valószínűnek, hogy egyszer leülünk Olival és ebből a több évtizednyi anyagból készítünk egy soklemezes antológiát, akkor, amikor esetleg már van akkora érdeklődés, illetve rajongótábor, hogy ennek értelme legyen. De igen erőteljes szűrés lesz. Csak azok mennek át a rostán, amik ütik a szintet.
Milyennek látod a távolabbi jövőt, és ennek a műfajnak – a rockzenén belül is rétegzenének- a helyzetét? Mi ad erőt a folytatáshoz?
Ennek a műfajnak a helyzete globálisan mostoha, amióta kiment a divatból. Ez pontosan akkorra datálható, amikor megszülettem. Tehát, már eleve jól nézünk ki. Haha! A prog rock számomra viszont pont olyan, mint a németalföldi mesterek festészete. Ki lehet találni újat, de annál veretesebbet, tökéletesebbet aligha. Elvenni el lehet belőle, kétségtelenül. Kiforgatni, olcsó giccsel helyettesíteni, azt is lehet. Meg a tömegeket ránevelni arra, hogy a bóvlit vegyék. De épp ezért misszió ez számomra, még akkor is, ha egyesek kinevetnek. Nem ciki Rick Wakeman varázsló palástja, Emerson tőrei, vagy Peter Gabriel maszkjai. Az show volt a javából. Ott nem utcai ruhában mentek fel a színpadra, hanem odavarázsoltak egy mesevilágot.
„És a hazai vonatkozásokról is beszélni kell, tudnillik, hogy itthon a ‘70-es években nem elsősorban a közönség hiánya jelentette a halálát ennek az egésznek, hanem a raccskirály Erdős, ott fenn a nagyfotelben. Megbocsáthatatlan bűn az, amit a Syriussal, a Szintézissel, a V73-mal, a Minivel, a P. Mobillal, és még jó pár bandával tett. Hány csodalemez maradt volna az utókorra, ha nem ő dönti el egy személyben, mi kell a közönségnek?”
Azt is jól tudod, hogy ebből se te, se én nem leszünk multimilliomosok. Amikor számolgatjuk a buli után röhögve, hogy ha kifizeted a technikust, meg ezt-azt, akkor tán egy sört még meg lehet inni a gázsiból. De ez misszió. És jó páran felszálltak erre a vonatra itthon, még akkor is, ha a sajtó nagy része, meg a szakma és a vele járó igeosztó szék a gigasztáros gagyistáknak van fenntartva.
Ha lenne rá lehetőséged, mondjuk a közrádió rockzenei adásában vagy tematikus csatornáján, kiket mutatnál be alaposabban a magyar közönségnek?
Ma is vannak progresszív zenekarok Magyarországon! Nem is akármilyenek. A M.A.Y.A., a Tompox, a Djabe, az Android, az Invocatio Musicalis, hogy csak párat említsek. A nagyokról, a régiekről nem is beszélve, akik hála istennek még mindig velünk vannak. Török Ádiék, a Solaris, az East, a Panta Rhei, az After Crying… És remélem Gerots Zoli barátom régi bandáját, a Szintézist is láthatjuk még újjáéledni! Mind a mai napig alakulnak új prog bandák. Például mostanában figyeltem fel a miskolci Broken Springs-re. Ott van Szepesi Richárd billentyűs-énekes-fúvós több bandája is, amik közül nekem a Druida emelkedik ki személyes okokból: olyasmit játszanak, mint amit mi a legelején akartunk, még a Finnegans Wake-kel, angolszász folkba oltott rockzenét. Ráadásul magyarul, és ez egy pillanatig sem zavaró. Ezekre a zenekarokra érdemes lesz a közeljövőben is odafigyelni. Meg kell említsek még egy embert, Barabás George barátomat, akivel most már vagy 15 éve ismerjük egymást, ismét csak a közös betegség, a Hammond-mánia miatt. Mindenféle túlzás nélkül, és a féltékenység leghalványabb szikrája nélkül ki merem jelenteni, hogy a “fiatalok” közül Magyarország legtehetségesebb prog rock billentyűséről beszélünk. Vérzett a szívem, amikor a többi tag hezitálása miatt kényszerből végül feloszlatta a bandáját, a Station X-et, amiben amúgy én is részt vettem egy dal erejéig énekesként. Gyuri persze aktív, rengeteg zenekarba hívják, a szakma jól ismeri, ráadásul az online collab-ok miatt már külföldön is vastagon jegyzik, de az, hogy a saját szerelemgyerekét hátra kellett hagynia, végtelenül elszomorít.
„Biztos vagyok benne, hogy sokan közülünk feladják egy ponton ezt a szélmalomharcot. Vannak persze terveink, miként teremtsünk egy működőképes fórumot, hogy tényleg egyszer eljussunk oda, hogy ne az legyen a hazai zenészpálya vége, ahogy szegény Herpai Sanyi járt, hogy egy padon szétfagyva kellett megtalálni.”
A kórházba szállítás már későn volt, három napra rá csatlakozott Radicshoz és a többiekhez odafönn… Kérdés, hogy eljut-e a hangunk a döntéshozókhoz, illetve hogy lesz-e rá akarat, hogy a hazai hard rock, prog rock is olyan szintű támogatást kapjon, mint a könnyedebb műfajokban utazók… Cziránkunak sem házmesterkednie kéne, hanem folyamatosan alkotnia. Közmegbecsüléssel és állami támogatással. Egy igazságos világban a legnívósabb koncerthelyszíneken lenne a helye, elismert, megbecsült, világhírű zenészként. A magyar prog rock bandák a világ bármely színpadán megállják a helyüket és úgy gondolom, hogy ezzel a magyar kultúráért, a hírnevünk öregbítéséért is sokat tesznek. Ameddig szuszogok, igyekszem tolni ezt a szekeret, veletek együtt.
Fotók: Dave Saxon archívuma, Mandrake Moon Archívum, Petrovszky Tamás, Lakatos Ádám, Takács Gergő, Jozé, HitRock / Hungarian Pink Floyd Show Archívum, TTT Nemzeti Rockarchívum
