Jankai Béla – Egy Omega koncerten voltam a legbüszkébb a nemzetiségemre!
Mecky halála kapcsán néhány pályatárs, zenész kolléga visszaemlékezéseiből szemezgetünk a korábban megjelent rockinformos anyagokból…
Virtuóz billentyűs, zeneszerző, a Hammond-orgona utolsó mohikánjának is mondják. A Prognózis együttesben vált ismertté, azóta több zenekarban kamatoztatja tehetségét. Nem véletlen, hogy Gömöry Zsolt után, az Omega őt kérte fel kisegítő billentyűsnek.
Mikor és hogyan kerültél kapcsolatba az Omegával?
Sajátságos helyzetemből adódóan az Omega együttessel pontosan egykorú vagyok. Életem első, és meghatározó koncertje persze az Omega volt, 1976-ban, a Nemzeti Sportcsarnokban. 1981-ben az első Prognózis kislemezt az ő stúdiójukban vettük fel, majd Benkő Laci Lexikon II-es lemezén segédkeztem, persze csak technikailag. Lacival sokat dolgoztunk együtt, a 94-es Népstadion koncerten én felügyeltem a billentyűket, ami az emlékezetes eső miatt nem volt egyszerű… 2005-ben lett szükség rám, mert Gömének (Gömöry Zsolt Edda billentyűs – a szerk.) egyeztetési problémái akadtak az Eddával. Azóta a „kisegítő-személyzet” aktív tagja vagyok.
Hogyan láttad belülről a zenekart? Milyen volt a közös munka?
Tudod, az elmúlt 30 évben megtapasztaltam, hogy milyen is az igazi profi. Az együttműködés, a feladathoz való hozzáállás, a pontosság, elengedhetetlen feltétel, és ez nemcsak a zenész szakmára igaz.
„Mióta az a megtiszteltetés ért, hogy részt vehetek az Omega munkájában, megtanultam, hogyan lehet 100%-osan kihasználni a rendelkezésre álló időt. Próbaidőben próba van, beállás időben beállás, nincs linkeskedés. Ez az igazi profizmus!”
És az Omegánál ez maximálisan működik. Az elmúlt négy évben, mióta egy kicsit belülről is látom a dolgokat, a gyerekkorom óta kialakított pozitív véleményem csak erősödött.
Volt-e olyan élményed, amire szívesen visszaemlékszel?
Talán mondanom sem kell, minden koncert külön élmény. De a legizgalmasabb, hogy ott lehettem a német és a lengyel „huszonvalahányév” utáni visszatéréseken. Felemelő érzés volt megélni a zenekart körülvevő szeretetet és rajongást. Halléban és Drezdában, a teltházas közönség a zuhogó eső ellenére énekelte végig németül és magyarul a dalokat. Berlinben a Tempodromban játszottunk; a lelátók és a küzdőtér, zsúfolásig megteltek.
„Számomra a mai napig a legemlékezetesebb jelenet, mikor az Időrabló előtt Mecky anyanyelvükön szólt a tömeghez. A dalcím hallatán, egy emberként ugrott fel a lelátók több ezres közönsége.”
Fantasztikus érzés, ahogy a sallangmentes, őszinte „magyar” szót értelmezik a külföldi koncerteken. Sokfelé jártam a világban, mindenhol éreztem, milyen külföldinek lenni; de itt, ezeken a koncerteken voltam legbüszkébb a nemzetiségemre! S mindezt az Omegának köszönhetjük…
Egyedüli session-zenészként, a jövőben is állandósul az együttműködés?
Tudod, mindig úgy állok a dolgokhoz, hogy a PRODUKCIÓ a legfontosabb, minden más másodlagos. Ha a produkció szimfonikus zenekart kíván, akkor meg kell adni a szimfonikusokat, ha semmit nem igényel, akkor azt kell tudomásul venni. Az Omega is folyamatosan változik. Ezt a lüktetést figyelembe kell venni, ez alá kell rendelni minden technikát, és embert. Én is ebbe a körbe tartozom. A jövőt az igények fogják meghatározni, így az én szerepemet is.
