HARANGOK, ZÚGJATOK!

Marián Varga halálának évfordulójára

3. rész

Marián Vargára és zenéjére így emlékeztek legközelebbi barátai és zenésztársai:

Meky Žbirka

Szubjektív leszek. Számos dalt megnevezhetnék, de ha csak egyet kell említenem, akkor ez biztosan a Pieseň z kolovrátku. Volt alkalmam elénekelni Mariánnal a 70-es évek elején, egy próbán, és idén is a hetvenedik születésnapjára szervezett koncerten. Leírhatatlan élmény volt.

Martin Burlas

Míg Marián a Prúdyban játszott, jó banda voltak. Miután elment, önmaguk paródiája lettek. Ez minden bizonnyal a többi főszereplőnek köszönhető, akik megmaradtak – ez sokat elárul Mariánról… Rendkívüli érzéke volt a zenei építkezés és a hangzás iránt, egész életében hű maradt ezekhez. A többiek megirigyelhetnék. Nem csak egy dalt lehet említeni. A Kígyók varázslójától (Zaklínač hadov) a Fekete Rózsán át (Čierna ruža) a Szomorú reggeli villamosig (Smutná ranná električká) ezek olyan dalok voltak, amelyek a szó legnemesebb értelmében alapozták meg a szlovák dal- és rocktörténelmet.

Marian Jaslovský

Marián Varga a munkásságát tekintve kétpólusú szerző: mintha volna egy extrovertált és egy introvertált oldala. Az első, a Collegium Musicum zenekar, amely a progresszív rock csúcsa volt, és nem csak nálunk. A Collegium természetesen lenyűgöző volt, de én személy szerint valószínűleg közelebb állok az olyan dalaihoz, amelyeket többnyire Pavol Hammel énekelt. Már az első album, amelyben társszerzője volt, a Zvoňte, zvonky, abszolút időtálló minőségű. Sok erős dalt komponált, de ha azt a kettőt kellene választanom, amelyek a legközelebb állnak a szívemhez, akkor valószínűleg a Z ďatelín (A lóherétől) és Slnečnice (Napraforgók) lennének azok, a Zelená pošta albumról. Mindkettő tükrözi a klasszikus zenéhez való, egész életen át tartó vonzalmát. Ebben az esetben ez ugyan a klasszicizmus, de Varga mindig is példátlanul megkapó dallamokat tudott alkotni, erős szlovák népzenei behatással. Mivel viszont ő maga nem rendelkezett speciális folklór háttérrel, ezt a hatást mindenképpen Bartók Bélának kell tulajdonítania. Gyönyörű, ahogy a Napraforgókban a törékeny bevezető a dal előrehaladtával lebilincselő fanfárrá csúcsosodik ki. Mintha a nyári nap teljes fényében kisütne, és egyszerre minden napraforgó felé fordulna.

Andrej Šeban

Nagyon szeretem Marian lemezeit, különösen a Konvergencie-t, vagy az elsőt, mely szimplán Collegium Musicum néven jelent meg. Elmondható, hogy kamasz koromban ő volt a bálványom és a példaképem, én is elhittem az egész mítoszt körülötte (…)

Azok, akik most zenészként tevékenykednek, legalább találhatnak valakit a történelemben, aki véleményt nyilvánított, és képes volt dacolni a történtekkel. Az a tény, hogy a szlovák folklórra való utalások megjelentek Marián zenéjében, mindig is inspiráló volt számomra. Ennek köszönhetően kezdtem rájönni, hogy van egy elhanyagolt örökségünk, és hogy a szlovák zene kincse, amelyet pár okos tojás kivéreztetett, még mindig itt él bennünk. Amikor a Collegiummal az “Esőkabátokkal teli utcá”-t játszottuk (Ulica plná plášťov do dažďa), gitárszólót kellett játszanom, amit, őszintén szólva, pentaton skálával próbáltam megoldani. Marián rám nézett, kedvesen elmosolyodott, és hirtelen őrülten nyakatekert kromatikus dolgokat kezdett játszani. Mintha meg akarta volna mutatni nekem – fiú, még mindig vannak utak, amelyeken félsz elindulni. Valószínűleg ez volt a turné legerősebb pillanata.

Jozef Lupták

Nehéz kiválasztani Marian egyetlen szerzeményét kedvencemnek. Azért is, mert minden zenéje öröm számomra, ablak a szabadság világába, reményt, élni akarást ad nekem. Nem emlékszem olyanra, ami ne tetszene. Ha hármat választhatnék – Zelená pošta (a Zelená pošta albumból), Burleska (Collegium musicum live) és Pieseň z kolovrátku (Konvergencie)… de van még rengeteg. Ugyanazt a napot választotta a távozásra, mint kedvenc zeneszerzője, Sosztakovics.

Miloslav „Whisky” Láber

Ha lenne bármi feljegyzésem arról, amit az elmúlt években hallgattam, akkor kiderülne, hogy az otthon töltött időm körülbelül 80 százalékában az az album forgott, amelyet a Moyzes Quartettel rögzített. Már több éve megvan, csengőhangként a telefonomon és ébresztőóraként is, így minden reggel Marián zenéjére ébredek. Nem tudom elemezni, csak érezni és hallani, gyönyörű.

Daniel Salontay

Marián valószínűleg a zenei életem legfontosabb személyisége, és ezzel biztosan nem vagyok egyedül. Az első találkozás – tizenkét éves koromban a bátyámmal elkezdtünk turkálni a szüleim lemezei közt. Fél évvel később a lemezjátszót áthelyezték a gyerekszobába, és kitették a Konvergencie és a Zvoňte, zvonky albumokat. Aztán egyértelmű volt, hogy ilyen magas színvonalhoz szokva, mellettük a korszak minden populáris zenéje eltörpül. A gimnáziumban, abban az életkorban, amikor az ember újra elkezdi érzékelni a világot, reflektálni rá és a legközelebb áll a művészetekhez, készítettem egy füzetet Vargával a borítón, ez volt az én totemem, a barátaimat pedig a szerint rangsoroltam, hogy miként állnak Varga zenéjéhez. Marián zenéje naponta és évekig szólt nálam, ezért nagyon nehéz kiválasztani egy konkrét kedvenc dalt. Hálás vagyok Mariánnak és zenéjének, hogy felébresztették bennem a komolyzenére való fogékonyságot, melyre minél több munkát és időt fordítunk hallgatóként, annál nagyobb élményt nyújtanak számunkra. Marián halála napján feltettem a Konvergencié-t, és felidéztem az első érzéseimet a művészi zene szépségének felfedezése idejéből: ez még mindig „futurisztikusan-sima-barna-fehér-szürke-geometriailag-tökéletesen-örömteli”. És még egy fontos dolog: a zene csak akkora lehet, amekkora az alkotója. Mariánnak természetes tekintélye van és volt is, a személyes találkozások során mégis mindig meglepett hihetetlen szerénysége. A legutóbbi koncerten, melyet a 70-edik születésnapjára rendeztek, rájöttem, hogy azt hiszem, ő az egyetlen élő zenész, aki olyannyira átfogó a műfajok és a generációk között, hogy valójában összekapcsol minket a kortárs szlovák zenében. Marián fentről, rajtunk tartja a szemét most is.

Tomáš Sloboda

Zenéje végigkísért életem több szakaszán. Nagyon fiatal srác koromban apám lejátszott nekem egy Collegium albumot, amelynek borítóján az a híres úthenger látható. Felnőtt koromban kezdtem aztán igazán magamba szívni a Collegiumot. Megvan az összes album. Bevallom, hogy mindig is inkább az instrumentális darabokat kerestem. Marián zenéjében nem volt szükség szavakra, ezt a mai napig így gondolom, mondtam is neki, amikor egyszer nem voltam hajlandó énekelni a Szomorú reggeli villamost. Hihetetlenül szórakoztató és közvetlen volt. Egyszer hazavittem egy zenekari próbáról, azt hiszem, egy előadást próbáltunk a Pohodában, és megkérdeztem tőle, mit hallgat otthon. A válasza egyszerű volt. Vagy semmit, vagy a Bors Őrmestert a Beatlestől – mondta. Így aztán összebarátkoztunk.

Marián volt az egyetlen és a legegyedülállóbb. Maga volt a zene. Ha büszkék akarunk lenni valakire, akkor Marián az abszolút alkotói szabadság szimbóluma. Nem ismer korlátokat, érzékeny, bölcs és örök. Varga, Ursiny, Filip. A Három Királyok. Kedvenc Marián kompozícióm a Ľalia poľná (Liliom).

Vlado Nosal

Bár úgy gondolom, hogy minden olyan zene, amelyhez Marian hozzáért, magán viseli a keze nyomát, és ezért érdemes sok figyelmet szentelni ezeknek, személy szerint leginkább a dalait értékelem. Képes volt számos ötletet ötvözni bennük, hatalmas hangszeres játékot produkálni a 3 perces formátumon belül is, és mindezt olyan könnyedén megcsinálni, hogy néha észre sem vetted a bonyolultságukat, amikor a dalait hallgattad. Bár a géniusz szó túl gyakran használatos a rockzenében, nincs kétségem afelől, hogy ő valóban az volt.

A búcsú

Marián búcsúszertartásán szeretettel és áhítattal emlékeztek rá barátai és zenésztársai.

A temetésen összesereglett tömeg, és ezen belül rengeteg szakmabeli kolléga között volt Pavol Hammel énekes/zenész/zeneszerző, Laco Lučenič zenész, valamint a Collegium Musicum basszusgitárosa, Fedor Frešo.

„Bár Marián súlyos beteg volt, nem akartuk elfogadni azt a gondolatot, hogy elhagyhatja ezt a világot – erre biztosan nem voltunk felkészülve” – mondta Frešo a TASR-nak, hozzátéve, hogy számára ez olyan volt, mintha egy igazán közeli családtagot veszített volna el örökre. „Nagyon sajnálom, és el sem tudom képzelni, hogyan folytassuk így tovább… Terveztünk még néhány, az ő műveiből összeállított koncertet, még akkor is, ha valaki más – Vladko Šarišský például – zongorázott volna Marián helyett. Beszélgetéseink mottója az volt, hogy továbbra is aktívan folytatjuk – szerettünk volna még színpadra lépni, és nem egyszer…”

Frešo felidézte fiatal korukat, amikor a kommunizmus idején Pozsonyban csavarogtak együtt, majd időben előre ugrott a Varga 70. születésnapját ünneplő koncertre, 2017 áprilisára. „A közelmúltban sikerült újra megjelentetnünk néhány régebbi felvételt, megjelent a Konvergencie album, valamint a Zelená Pošta és az utolsó közös albumunk – a Speak, Memory című dupla lemez – mind hagyományos vinyl lemezen.”

Frešo így emlékezett vissza barátjára és alkotótársára: „Abszolút kivételes személyiség volt, páratlan, akivel bizonyos szempontok szerint az életben egyszer találkozol. Soha nem találtam mással párhuzamot – legyen az zenész, vagy sem. Annyira speciális és egyéni volt, hogy önálló stílust teremtett, egyszerit, és megismételhetetlent. Van egy mondás, miszerint senki sem pótolhatatlan – ez biztosan nem igaz Marián esetében. Ő pótolhatatlan, legfeljebb utánozni lehet – mindig egyedi volt, rendkívül jól tájékozott, bizonyos szempontból nagyon nem gyakorlatias ember, de ez csak ellensúly volt az egyéb más teljesítményeivel szemben az élet más területein” – írta a basszusgitáros, hozzátéve, mindig csodálta Vargát, és kíváncsi volt, honnan származik minden zenei és szellemi tehetsége. „Soha nem tudtam teljesen megérteni, hogy honnan származik az a képessége, hogy bármilyen zenét magába szívjon, majd bármikor képes legyen azt visszaadni, felidézni” – mondta Frešo. „Ezek olyan rejtélyek voltak számomra, amelyeket – még olyan jól ismerve is őt, mint ahogy én ismertem – sosem tudtam felfogni.”

Az örökké kedves mosolyú, hűséges Frešo még őrizte a lángot, és a Marián halála utáni hónapokban folyamatosan ápolta barátja életművét, koncertek, és megemlékezések formájában. Azt sajnos úgy tűnik, még a bennfentesek sem tudták, hogy mindeközben ő maga is halálos beteg. Egy év sem telt el, amikor 2018. június 6-án Pozsonyban, Mariánnal ellentétben váratlanul, és a források szerint minden előzmény nélkül ő is átigazolt az Égi Zenekarba, hogy újra csatlakozzon régi barátjához, Marián Vargához.