Termékeny szomorúság – Sülyi Péter, szövegíró                                                                                 

Mecky halála kapcsán néhány pályatárs, zenész kolléga visszaemlékezéseiből szemezgetünk a korábban megjelent rockinformos anyagokból…

Nehéz fajsúlyú, irodalmi, néhol filozofikus tartalmú dalszövegek fémjelezték Sülyi Péter omegás munkásságát. Jellemzően, még a space-korszakban is az embert helyezte középpontba. Adamis Anna „távozása” utáni időszaktól a mai napig, neve egybeforrt az Omegával.

Neved első ízben, 1971-ben volt olvasható egy Omega kislemezen.  Előtte dolgoztál már szövegíróként?

Előtte soha nem dolgoztam szövegíróként, az iskolapadban ültem. Gyurival (Molnár György „Elefánt” – a szerk.) a Kandó Kálmán technikumban akadtunk össze – úgy tűnik, egy életre. Amolyan széllel bélelt osztály voltunk, elég fura szerzetek jártak oda. Festők, sportolók, muzsikusok, életművészek. A tanuláson kívül minden érdekelt minket. Néhányan a zenészek közül ma is a pályán vannak.  Szóval, ez volt az én iskolám, ott kezdtem verseket írni.

Hogyan kerültél kapcsolatba a zenekarral?

Molnár Gyuri hívására, miután Adamis Anna Presserékkel az LGT-hez szegődött.

A 200 évvel az utolsó háború után című dal szövege erősen futurisztikus, szürrealista stílusban készült. Azóta eltelt több mint negyven év, és nem túl távolinak tűnik a „vernei” megvalósulás. Mi vetítette ennyire előre nálad ezt a víziót?

A szomorúság. A művészet inspirálója sok esetben a termékeny szomorúság – ami egészen más, mint a terméketlen bánkódás. Az említett dal valóban a jövőbe szalad. De ennek a jövőnek a csírái már akkor bennünk voltak. Nem fantazmagóriáról beszélünk, hanem tapasztalatról – egy kicsit kibontva. De volt nekünk egy „XX. századi városlakónk” is, ami a korból kimetszett portré. Érdekes volna ma a XXI. századit látni. Ez most még nincs megírva.

Azzal együtt, hogy felkiáltójelet küldtél a XX. század emberének, a vers mégiscsak pozitív kicsengésű…

Minden igazi dolog többrétegű. Ami inspiráló, soha nem lehet egyértelmű. Egyértelmű a telefonkönyv, mert az információ, adathalmaz. Haha! A szellemi szférához tartozó beszélgetés, a kommunikáció, mindig többértelmű. Minél inkább rétegzett, annál értékesebb, annál maradandóbb. Olyat is ki lehet olvasni belőle később, ami – úgymond- „benne sem volt”. Az értelmezés lehetősége kimeríthetetlen.

Manapság még nem vették át a gépek az uralmat, de… Anélkül, hogy jóslásokba vinnélek: ma nem álmodsz előre?

Nem akarom az ördögöt a falra festeni – már ott van-, de azt hiszem, hogy rosszabb lesz. Még csak a peremén vagyunk… Afféle „szigetkultúrák” lesznek.Itt-ott megtalálják egymást, akikben felerősödött a hiány az értékek iránt. Ezek a közösségek szigeteket alkotnak a hatalmas óceánban, ahol a felszín maga a Sötétség. Ez a kép felvillan a 200 évvel… szövegében is: 

„Forgatnak megsárgult könyveket
Olvassák a múltból ittrekedt
gyönyörű, szokatlan verseket
S titokban könnyet ejtenek”

Adamis Anna, munkásságodat megelőző időszakban magasra tette a lécet. Egy percig sem éreztél olyasmit, hogy az ő árnyékában dolgozol, vagy inkább másfajta vonulatot próbáltál képviselni? Netán volt valamilyen megfelelési kényszered?

Nem éreztem soha ilyesmit. Miután nem voltam „szakmabeli”, nem is kellett semmit folytatnom. Nekem egy új dolgot kellett kitalálnom, ami a magam számára felfedezés volt. Azt gondolom, leginkább az Időrablónál sikerült valamit együtt megtalálnunk. Ha az ember olyasmit talál, főleg elsőre, aminek a létezéséről eddig fogalma sem volt, az roppant izgalmas dolog. Mindig az első a legfontosabb. Engem is az első hév hajtott akkoriban, 20 éves koromban, hogy erre a fajta zenére megfejtést találjak.

„Sok emberre hatott ez a zene, és máig kérdem, hogy miért? Én a belsejéből próbáltam kihozni a megfejtést egy más kódrendszerrel, a szöveg-kóddal.”

Ha már a zenéről beszélünk: kik a kedvenceid?

Nagyon tisztelem a Pink Floydot. Neil Youngot a bátyámnak érzem, örömmel fordítom a dalait – vagy sajátítom ki őket. Egyébként nálam mindig a Bartók rádió szól.

Zenei tanulmányok?

5 éves voltam, mikor a szüleim pénzhiány miatt eladták a zongorát. Időnként elgondolkodom, ha megtanultam volna rajta játszani, ma Gyurival egy bandában lehetnék. Haha! De így maradt a szövegírás…

Amiben viszont soha nem tudtam felfedezni prozódikus hibát…

Fül kérdése. A vers is zene, tulajdonképpen a nyelv zenéje. A többi szakma. Amit most mondok, az például másképp fog hatni, hogyha leírod… Ezek nüanszok. Ennyi év alatt meg lehet tanulni.

Meddig tartott az együttműködés a zenekarral?

Tulajdonképpen ma is tart. Tisztes távolban egymástól, de nem elszakadva. Van egy-két szövegem az újabb lemezeken is. A közös kaland az Élő Omegával kezdődött, ahol még az S. Nagynak is volt egy opusza – a Hűtlen barátok -, aztán következett egy hosszabb menet, jött az Időrabló és társai, egészen a Csillagok útján-ig. Ott egy kicsit megakadt a lendület. Ezen csak néhány dalom van, a többit Bródy írta.

Tudtad, hogy ő van a Várszegi név mögött?

Sokáig nem, mert nem a saját stílusában írt. Sok kiváló szövegíró van, akit fél mondatból fel lehet ismerni. A maga terepén mindegyik a legjobb. Bródyt egyébként sokszor hozták föl nekem példának a bandán belül, számon kérve rajtam a közérthetőséget és a slágerképességet. Ő valóban klasszikus figura, aki a saját stílusában zseniális.

Szerintük valami baj volt a szövegeiddel?

Ne gondold, hogy rögtön üdvrivalgás fogadta az olyan fura nótákat, mint például a Varázslatos fehér kő a legelső (közös – a szerk.) lemezen. Nem volt egyértelmű, hogy miről van szó, és hogy ez jó lesz-e nekik. És jó lesz-e a közönségüknek. Gyuri mindig közel állt hozzám és nagy empátiával fogadta ezeket a szövegeket. Most öregkorunkra már ki merik mondani a többiek is, hogy az a bizonyos korszak, azokkal a szövegekkel adta meg az Omega imidzsét. Ez nekem elégtétel.

Hogyan emlékszel vissza a közös munkával eltöltött időszakra?

Akkoriban, húsz évesen, ez az ügy mindennél fontosabb volt. A kezdést, a nyitást, az élet kóstolgatását jelentette a számomra. A világban történik valami, ami a miénk, a szabadság levegőjét szippantgatjuk és ebből valamit alkotni kell.

„Bevallom, kicsit csalódtam. Ugyanis nem lettünk Pink Floyd. Lehet, hogy sikerült valamilyen értéket összehozni, de nem váltottuk meg a világot. Több volt benne…”

Belső és külső korlátokon kellett volna átlépni – és most nem a közismert politikai akadályokra gondolok. Én egy kortárs mondanivalót képzeltem el, szuverén formában, de a kifejező eszköz leszűkült egy stílusra. Meg kellett felelni a közönségnek. Az Omegánál, mint szövegíró, egyszerre külsős és belsős voltam. A szövegek Kóbor-Sülyiként jelentek meg, az egység látszatát mutatva. Az, hogy benne is vagy, meg nem is, az egy élethelyzet. Ha egészen belül vagyok, sokkal többet kísérleteztem volna. Mikor a filmes szakmában dolgoztam, egy kicsit úgy gondoltam vissza az egész korszakra, hogy túl vagyok ezen a „táncdalosdin”. Ma már érzem a mítosz erejét és jelentőségét.