Puskás István “Pusi” multiinstrumentalista, zeneszerző közel három évtizede aktív résztvevője a hazai zenei életnek. A számos formációban való muzsikáláson és a hangfelvételek készítésén túl gitártanárként és fogyatékosokkal foglalkozó zenepedagógusként is tevékenykedik. De volt már több rocktörténeti előadása, illetve zenei rádióműsora is.
A beszélgetés-sorozat második részében a Souldivers együttes történetét veséztük ki.
Az előző részben ott hagytuk abba, hogy elhagytad a Blues Bt. együttest, a célból, hogy egy új formációban valósítsd meg az egyéb zenei stílusokban gyökerező ötleteidet.
Az új elképzeléseimhez dobosként, akkori állandó kollégám, Molnár Gergely társult; basszusgitáron pedig régi barátom, Csiki Antal. Belőlünk állt a Souldivers zenekar. Nagyon hasonló ízléssel és kedvencekkel rendelkeztünk. Majd, mint ahogy sokan, a garázsban kezdtük összerakni az ötleteinket. Leginkább a Trottel “Borderline Syndrome” lemeze, valamint a Leukémia “Kívül” és a “Közel a fejhajlító-géphez” anyagai voltak a fő irányvonal, illetve a külföldiek közül a Voivod “Nothingface” és “The Outer Limits” albumai hatottak ránk leginkább. Ez utóbbit akkor rongyosra hallgattuk…
Időben hol járunk? Mikor alakult meg a Souldivers? Miért pont erre a névre esett a választásotok?
1994 őszénél járunk. A Blues Bt. még javában pörgött, amikor elkezdtük a Souldivers együttest. A névválasztásnál mindenképp szempont volt, hogy érzékeltessük, mennyire a mély bugyrokról szól a zenénk, a szövegeink és az előadásunk. Ezért lett a zenekar neve: “Lélekbúvárok”.
Az megvan, hogy a borderline személyiségzavar, mint diagnózis egy komplett nemzedék menekülése volt a kötelező sorkatonai szolgálat elől? Persze egy világmegváltó, elvont művészlélek bármikor képes olyanokat mondani, amitől garantáltan bárhonnét megvan a felmentés… A nyolcvanas évek második és a kilencvenes évek első felében minden fővárosi punk és rocker esetében élnék a gyanúperrel, hogy itt-ott lehetett némi túlzás a zárójelentéseken szereplő borderline szindróma megállapításakor… Egy-egy ilyen helyzetben elhangzó súlyos duma príma alap lehet egy társadalomkritikus hardcore szöveghez, főleg egy nő szájából.
Akkoriban nem ismertük ezt a kapcsolódási pontot, de később – nagyjából tizenöt évre rá – Rupaszov Tamás egy, már a tagságommal működő Trottel turnén elmesélte a dal eredetét, sok egyéb hasonló korabeli Trottel sztori mellett. Haha!
Készült a Souldivers együttesnek valamilyen felvétele?
„1994 telén egy rossz Vermona keverőről, egy kazettás deck-el rögzítettük négy dal zenei alapját, persze jó sz.r minőségben… Majd két magnó segítségével próbáltam az éneksávokat hozzátenni. A zenével, énekkel elégedettek voltunk, de sejthető milyen hangzás lett a végeredmény…”
Milyen visszajelzések érkeztek az anyagra?
Akkoriban elküldözgettük azt a demót jobbra-balra, kifejezetten dicsérő visszajelzéseket kaptunk. Bekerültünk a Zenész magazin kezdő bandákat bemutató rovatába, egy fotóval és egy pár hasábos bemutatkozással, ami a második megjelenésem lett a nyomtatott sajtóban. Sajnos az a cikk sincs meg… Akkoriban még nem sejtettük, milyen jó lenne ezt pár évtized múlva újra lapozgatni. Haha!
A demónk sorsa aztán huszonhat évig nem izgatott… A pandémia ideje alatt viszont elővettem a régi kazettáimat, hogy végighallgassam, amiket elraktam – régi demókat, garázsfelvételeket, majd digitalizáljam őket. Ekkor rábukkantam a demónk két verziójára. Az egyik az énekes változat, mai füllel hallgatva gyalázatos, hallgathatatlan minőség. A másik pedig a zenei alapokat tartalmazó kazetta, ami viszont sokkal jobb hangzású. Persze csak az előbb említetthet képest…
Gondolkodtam, miként mentsem meg ezeket a szerzeményeket, és arra jutottam, hogy ma már sokféle szoftveres segítséggel tudok a hangzásán valamicskét javítani. Majd a mai technikával újra feléneklem. Úgy érzem, sikerrel jártam. Úgyhogy hatalmas örömömre sok-sok év után sikerült a Souldivers korabeli munkásságát is hallgathatóvá tenni. Az utókor kíváncsibb felének. Haha!
Készült még egy tizenhét perc körüli szvitünk is ebben a stílusban, de sajnos az csak nagyon rossz minőségben maradt fenn. Viszont fontos kompozíció, mert számomra ezen szvit utótörténete a zenei munkásságom egyik fő, meghatározó pillére, aminek külön sztorija van.
Arra mindjárt visszatérünk, de maradjunk még egy kicsit a kilencvenes években, a Souldivers történeténél!
A Souldivers zenekar körülbelül két évig működött, az idő alatt elsősorban Érd és Százhalombatta környéki helyszíneken koncerteztünk, különféle rendezvényeken. A legnagyobb sikert 1995. április 30-án arattuk, az érdi művház nagytermében rendezett “Rock Mayré” című amatőr zenekaros fesztiválon.
„A szolid, néha kicsit megszeppent fellépők nagy részét visszafogott udvariassággal fogadta a közönség, majd színre léptünk mi… Haha! Elkezdtük szántani a színpadot, progresszív hardcore stílusban, trióban. Kiszakadt belőlünk minden, addig csak próbatermi körülmények között táplált energia…”
Anti, a basszista a nagy színpadszántásban lerúgta a mikrofonállványt, ami repült is lefelé. Haha! Aztán egy gitáralapot is felborított. Közben a szakma hüledezve nézte… Az erősítő- és állvány-tulajdonosok pedig a színpad előtt mutogattak felfelé, keresetlen szavakat kiáltva. Haha! A közönség először ledöbbent, majd kisvártatva minden dal után tomboló ovációt kaptunk. Nagyon betalált nekik az agyszaggató zene és az ahhoz tartozó őrült színpadi show. Főleg az előttünk fellépő kapirgáló zenekarok után! A buli végén teljes eufóriában jöttünk le, de már ott állt sorban az összes szervező, valamint az erősítő tulajdonosa, erősen kúúúú…vaanyázva. Haha!
Viszont akkor történt valami. Megrohant minket egyszerre vagy húsz ember, hogy milyen jó volt a buli és hogy mekkora királyság ez. A szervezők pedig hüledeztek, mert elvittük az egész showt a hátunkon… A fesztiválról az Érdi Újság is írt, kiemelve az est legnagyobb sikerét, minket. Sajnos az a cikk sincs meg. Viszont utána készült rólunk egy önálló cikk is, ugyanott. Hála a Jóistennek, azt már birtoklom. Így jelenleg az a legrégebbi nyomtatott sajtóban való megjelenésem, amit a kezembe tudok fogni, majd jól meglobogtatni. Haha!
Később is szép sikereket arattatok.
1995 nyarán Iváncsán is részt vettünk egy hasonló fesztiválon, hasonló reakciókkal. Először döbbenet a közönség arcán, majd ismét hatalmas siker… Az a fellépés azért is volt sorsfordító jelentőségű, mert utánunk az El-Sid zenekar lépett fel és ott találkoztam először Bungó Lajos barátommal, aki az életem további részének meghatározó személye lett – mind szakmailag, mind emberileg, a mai napig. Sőt, még tovább is! Haha!
1995 szeptemberben felléptünk a Battai Napok fesztiválon, ami számomra azért volt fontos, mert az amatőr zenekarok versenyén az általam igen nagyra becsült Felkai Miklós gitáros értékelt, szakmai zsűriként. A legjobbak video anyag-készítést nyertek a százhalombattai Halom Televíziótól. Itt szintén találkoztunk az El-Sid zenekarral. Az a koncert volt a Souldivers hattyúdala. Fantasztikusan sikerült a buli és Felkai Miki nagyon megdicsérte a bandát. Ráadásul az El-Sid mellett mi nyertük a video készítés lehetőségét, ami még abban az évben meg is valósult. Ez a százhalombattai művház nagytermében lett felvéve, élőben. Négy dal, húsz perc időtartamban, miként az El-Sidnek is.
Akkoriban már minden rock, metal, hardcore zenei médiaszereplést élénken követtem, sőt a felvételeket is akkurátusan gyűjtöttem, mégsem emlékszem tőletek húszperces tévéműsorra…
Persze, mivel a tévéfelvételt követő időszak kiválóan demonstrálja a zenekar sziszifuszi munkáját. Haha! Tehát, miután eljátszottuk a dalokat, jó ideig semmilyen értesítést, hívást nem kaptunk az ügyben… Mi folyamatosan érdeklődtünk, hetekig, hónapokig, hogy: mikor vágják már meg végre az anyagot? Már 1996-ban jártunk, amikor végre szóltak, hogy kész a klip… Nagy öröm, várakozás… Mentünk be a kaziért… Berakták a lejátszóba… Tudni kell, hogy a tévéfelvétel alkalmával három saját dalt játszottunk, valamint egy feldolgozást. Azt ígérték, hogy a teljes műsort megkapjuk. Aztán jött a hidegzuhany, a négyből csak egy lett… Természetesen a feldolgozás! haha! Ami nekünk úgy, abban a formában semmit sem ért, mert nyilván valamelyik saját dalunk kellett volna a további promócióhoz… Na, akkor ott egymásra néztünk és szavak nélkül feloszlott a zenekar…
Mit dolgoztatok fel? Legalább az az egy videó megmaradt az utókornak?
Sajnos az az egy felvétel sincs már meg. Amit igazán sajnálok, mert ma már dokumentumértékű lenne… A Trottel “Borderline Syndrome” című klasszikusának átdolgozását rögzítették velünk.
Az előbb említetted, hogy a saját zenés szvittel kapcsolatban van egy szép utótörténeted…
Igen. Egy számomra nagyon megható történetet osztanék meg veled és persze az olvasókkal, egy saját szerzeményemmel kapcsolatban. A ”Hívójel” című hosszú szvitet még 1995-ben írtam a Souldivers zenekarral. 2021 elején úgy döntöttem, hogy ismét előveszem és a mai tudásommal, elképzeléseimmel újraalkotom.
El is készült, majd írtam egy üzenetet P. Papp Zoltánnak, az általam igen nagyra becsült költőnek, akinek írásai ihlették a darab tételeit, illetve akinek versei, versrészletei felhasználásra is kerültek – tehát így, a szvit kapcsán, tudtán kívül is szerzőtársak lettünk. A levelemben felidéztem, hogy egy kedves nénitől vásároltam meg a kötetét, majd elolvastam és annyira megfogott, hogy zenét írtam rá. Amit nemrégiben felújítottam és jó szívvel ajánlom szíves figyelmébe.
“Történt 1993 nyarán, hogy a Déli pályaudvaron egy öreg néni lépett oda hozzám és pár forintért eladásra kínált nekem egy vékonyka, kék színű verseskötetet. Emlékeim szerint több darab is volt nála belőle. Ez nem volt más, mint az Ön Hívójel című kiadványa. A néni kedves volt, vettem tőle egy darabot. A kötetének megvásárlását nem bántam meg, nagyon tetszettek a versek, sokszor elolvastam.” – részlet Pusi üzenetéből.
Amire érkezett egy megrendítő, szép válasz… Olyan, amilyenről addig még csak álmodni sem mertem volna.
“Kedves Puskás István Pusi Úr, Kedves Szerzőtársam! … Megrendítően szép alkotásánál értékesebb ajándékot kapnom, elképzelni is nehéz vállalkozás. Az Idős Néni, akitől a kötetet vette, az Önkéntes könyvárus, Édesanyám volt. A később megjelenő köteteimet is állhatatosan, árulta az utcán, köztereken (Kossuth tér, Ferencziek tere voltak a törzshelyei, ahol TV interjút is adott). Hasonlóképpen árulta az általam 2002-ben alapított Dunatükör című irodalmi, művészeti és kulturális folyóiratot, égészen haláláig. A P. Papp Zoltán nevet 1997-től (a harmadik kötetem megjelenésekor) vettem fel, így lajstromoztak az Írószövetségben is. … A Hívójel című első kötetem versei közül 1991-ben a Kossuth Rádió egy irodalmi műsorában elhangzott tíz alkotás, melyeket Vallai Péter, Papp János, Szokolai Ottó tolmácsolta (köztük a megzenésített Sorsunk, Szülőház, Gradiensek). Meghallgathatja a honlapomon: ppapp.fw.hu, a hangfelvételek oldalon, továbbá a videoklipek oldalon megzenésített versek (Macskaszem együttes és mások) is elérhetők. Az Ön által megzenésített versek nem szerepelnek a korábbi feldolgozásokban. Igazán megtisztelő és megejtő, hogy ezekkel a versekkel ilyen műgonddal és energiával foglalkozott. Számomra örömteli kaland a versek utóéletének követése, az ezekből születő megindító érzelmek, alkotások további erőt adó igazi kitüntetések.“ – részletek P. Papp Zoltán válaszából.
Soha ilyen erejű elismerésben nem volt részem még előtte…
Folytatjuk!
Fotók: Pusi archívuma, Érdi Újság 1995. július 7., P. Papp Zoltán 1991-es “Hívójel” című kötete, melynek illusztrációit Magyar Ferenc készítette
