Gerots Zoltán billentyűs, zeneszerző a progresszív zenében utazó Szintézis együttes vezetője, immáron 1975 óta. Mellette hosszabb-rövidebb ideig egyéb produkciókban is részt vett, például zongorázott Deák Bill Gyula zenekarában is.
Nagyon úgy tűnik, hogy idén végre véget ér a Szintézis – betegség miatti- kényszerű leállása és hosszabb kihagyás után 2022-ben ismét aktivizálódik a trió. Továbbá három új kiadvány is előkészületben van. Utóbbi hírek kapcsán ültünk le átbeszélni múltat, jelent és jövőt. A beszélgetés második részében a múlt század nyolcvanas és kilencvenes éveinek fontosabb eseményeit és kiadványait érintettük, beleértve a Deák Bill Blues Band egy korai felállását.
Az előző részben ott hagytuk abba, hogy Pócs Tomi átigazolt a Solaris együttesbe. Mihez kezdtetek Tompox távozása után?
A megüresedett basszusgitárosi poszton többen is megfordultak. Például Meixner László, Feltser Gyula. Ám jómagam klasszikus mélyvonóst: nagybőgőst, csellóst vagy még inkább viola da gambán játszó muzsikust szerettem volna a trióban tudni. Így került hozzánk 1980-ban Fáy Krisztina csellóművész, aki a rockzenében is nagy hírnevet vívott ki a második magyar női zenekar, a Vadmacskák tagjaként. Ezzel kialakult a “Harmadik Szintézis”: Fáy Krisztina cselló, Ablonczay Tibor dobok, jómagam pedig billentyűs hangszerek összetételben. Krisztina csatlakozásával “kinyíltak a kapuk”, több fellépésünk lett, de talán, ami a legfontosabb: bekerültünk az országos médiába. Végre elkezdtek rólunk írni az úgymond “fontosabb” lapok: az Ifjúsági Magazinban például színes, fotós cikk jelent meg rólunk.
Már ebben a felállásban készült a Szintézis első kislemeze, mely aztán mégsem került kereskedelmi forgalomba. Miként sikerült áttörést elérni a hanglemezgyár fura urainál? Majd utána miért állt földbe mégis a projekt?
Miután Krisztina, mint csellóművész ismeretes volt a komolyzenei “birodalomban” is, Bors Jenő, a Hanglemezgyár vezetője bemutatott minket Erdős Péternek, az akkori idők sokak által rettegett könnyűzenei igazgatójának, akivel kitűnő viszonyba kerültünk.
„Alá is írtunk egy kislemez-szerződést, aminek a kiadása végül is azért hiúsult meg, mert az A-oldalra tervezett számunknak “Támadás” a címe…”
Erdős úr – hogy mentse a menthetőt- átpasszolt minket az úgymond “alfőnökének”, Wilpert Imrének, aki később rá is rakta egy válogatás albumra a kislemez B-oldalára szánt “Hullámmozgások” című darabunkat.
Röpke két évet kellett csak várni rá…
Az “1. 2. 3… Start” című sorozatban megjelent lemez borítóján – jellemzően- csak az a három csapat nem szerepel, aki később karriert futott be… Vagyis a Gépfolklór, a Pokolgép és a Szintézis. Nem baj, túléltük ezt is, meg azt is, hogy a lemezfelvételre két, azaz kettő órát kaptunk összesen. Így hát beállás, próba nélkül játszottuk fel a két számot, aztán mennünk kellett, mert jött utánunk egy country-együttes.
Miért nem követte a válogatásra átmentett kislemez-felvételt egy Szintézis album?
Mert szép lassan – vagy gyorsan?- minden megváltozott Magyarországon… A válogatáslemez 1985-ben jelent meg, ami fontos év volt a számunkra, mert egyrészt akkor bízott meg bennünket Koltay Gábor filmrendező egy Bethlen Gábor opera megírásával, másrészt bekerültünk a filmes szakmába is – több vizsgafilmet, mi több, rádiójátékot is készítettünk. Az egyik nívódíjat kapott, valamint meghívtak minket a moszkvai Világifjúsági Találkozóra. Ott fantasztikusan jó koncerteket adtunk – és minden előzetes híresztelés ellenére semmiféle politikai nyomásnak nem voltunk kitéve, mi több, visszafelé engem neveztek ki a hazafelé tartó különvonatra kulturális attasénak, mert én voltam az egyedüli józannak tűnő utas, és nekem kellett éjszaka is fogadnom az állomásokon a kis úttörőlányok puszijait, meg megkóstolni a kenyeret, persze sóval. Utóbbi kinevezést nem hétköznapi kalamajka előzte meg…
Oszd meg kérlek az olvasókkal!
Életem egyik leghihetetlenebb élménye a VIT-ről fakad. Üldögélünk békésen az öltözőben. A rengeteg szereplővel együtt várjuk, hogy színpadra lépjünk a magyar gálaműsorban, mikor is Koltay Gábor – kissé ziláltan- beront az öltözőbe: “Gerots, nyisd meg a gálát!” Haha!
Mi vaaaaan?! Kiderült, hogy az eredeti konferanszié, egy ismert tévébemondónő, nem érkezett meg az előírt időre, hát nekem kellett kimenni a színpadra. Konkrétan a galléromnál megragadva löktek ki, hogy a gigantikus színpadon – ahány nyelven csak tudok- köszöntsem a nézőket, akik közül az első tíz sorban csupa ezernyi kitüntetéssel ülő szovjet tiszt várta a nagy eseményt. El is kezdtem oroszul, angolul, franciául, németül – persze, itt belesültem a mondókámba, és egy cifra káromkodást eresztettem meg – telibe a mikrofonba… Óriási meglepetésemre jobbról, a kakasülőről óriási taps, nevetés, füttyögés. Kiderült, magyarok ültek ott, és megszakadtak a röhögéstől. Haha! A káromkodást nem, de a tapsot értő szovjet vezetés fülig érő szájjal vastapsolt engem, aki lángoló fejjel zúgtam ki a színpadról…
„A sikert látva nem lőttek fejbe, nem tartóztattak le, hanem még ki is neveztek hazafelé ideiglenes attasénak…”
Mesélj kérlek, bővebben is az operáról és a filmes, rádiós munkáitokról!
Nem is egy, hanem két operán dolgoztunk, az első a már említett Koltay darab. A másik Timár Béla, a kitűnő színész első operarendezése lett volna. Akkor találták ki magas rangú korifeusok, hogy a Madách Színház profilját zenés darabokkal bővítenék. Sok hónapos munka után, amit főleg Béla zugligeti lakásán csináltunk, egy hétfői napra tűzte ki a főrendező, Ádám Ottó a szerződés megkötését. Pénteken premierje volt Timár Bélának, a nagysikerű bemutató tapsrendjénél azonban összeesett, diagnózis: agydaganat. Majd nem sokkal később, 1989. február 2-án elhunyt… Az álmoknak azzal vége is lett.
Azért nem maradtunk ki Timár Béla munkáiból: Gábor Éva szövegkönyvére zenét írtam, amiből rádiójáték készült az ő rendezésében. Dolgoztam színművészetis rendezőkkel, hallgatókkal kisfilmeken, dokumentumfilmeken, vizsgafilmeken, mi több készült egy televíziós sorozat az írás történetéről, annak a zenéjét is jómagam írtam. Mind a rádiójátékkal, mind a tévés sorozattal sikerült díjakat nyernem.
Ennek ellenére mégsem jutottatok nagylemezhez. Kinek voltatok ennyire a bögyében? Főleg, hogy akkoriban már megvolt az “Utolsó háború” eredeti, hét tételes változata, amit sikeresen mutattatok be a koncerteken.
Megkaptuk Erdős doktortól a nagylemez-szerződést, ám a rendszerváltás ideje alatt ez már nem teljesülhetett. Szóval, nem voltunk senkinek ellenére – egyszerűen közbeszólt a történelem.
Így érkeztünk meg a rendszerváltásba, melynek a hírét egy szegedi, JATE klub-béli koncertről való hazautazás közben tudtuk meg. Megállt az autónk, és a nagy éjszakában nagy ünneplés kezdődött meg az országút mentén – csak én ültem egyedül és komoran az anyósülésen. Tudtam, hogy a kapitalizmusba való nagy átállásban a művészet maradék támogatása is meg fog szűnni, csak a vérprimitív, pénzt kaszáló produkciók maradnak életben…
Sajnos igazad lett…
Nekünk nagy szerencsénk volt, hogy hamar kapcsoltunk és a full progresszív, csak saját zenét tartalmazó műsorunkat kibővítettük a teljes jazz és rock/blues standard repertoárral. Így értük el azt, hogy a gombamód szaporodó-megnyíló jazz, blues, rock klubok állandó vendégei lehettünk.
„Éves szinten kétszázötven felett volt a koncertjeink száma, elfogadta tőlünk a közönségünk azt is, hogy a “Roadhouse Blues” mellett Miles Davis-t vagy Pink Floyd-ot játsszunk, némi saját prog muzsika kíséretében. Öngyilkos merényletnek tűnt, de billentyűs trióként simán toltuk a gitárspecifikus örökzöldeket is, Black Sabbath-tól Jimi Hendrix-ig.”
Nagyon szerettünk olyan helyeken játszani, ahol a közönség szinte az “arcunkban ült”, pesti törzshelyünk a Made In World klub volt a Váci utcában. Mivel oda főleg külföldiek jártak ránk, sorra kaptuk a meghívásokat Európa-szerte, amiből sok meg is valósult.
Persze, értek „prog élmények” is: Pécsen, a “Gyárban” totál rockműsort játszva egy, javában táncoló srác felszólt a színpadra: “Nagyon jók vagytok, de az, amit az Ifiházban toltatok, valami Utolsó háború – az volt az igazi…” Itt egyébként Szabó “Blöró” Pityu volt a dob mögött, akit a Deák Bill Blues Band-béli vendégszereplésem alkalmával ismertem meg, és aki jelenleg a Blues Companyban “tolja”…
Igen, akartam is kérdezni, de akkor itt úgyis adja magát. Úgy tudom, te valamikor a Bill és a Box Company, Deák Bill Blues Band átmenet környékén játszottál Bill kapitánnyal…
„Gyulával a moszkvai VIT-en ismerkedtünk össze, ahová ő a Kormoránnal nyert meghívást, mi pedig a Szintézissel voltunk. Éjjelenként, mikor unatkozgatott egyedül a szállodai szobájában, átkopogott hozzánk, és jókat beszélgettünk.”
Nagy örömömre a nálunk aránylag kevéssé ismert bandákat is nagyon-nagyon jól ismerte. A Grand Funk Railroad-ról órákig tudtunk beszélgetni. Miután látta, hogy mi a Szintézissel rengeteget játszunk, felvetette, hogy kellene együtt csinálni valamit. Majd hazatérve levitt a Dési Huber Művelődési Házba, ahol épp véget ért az előző zenekarának a története. Első közös bulink Kecskeméten volt, ahol még Balogh Misi volt a gitáros. Ott én nyugtatgattam a színház világosító bácsiját – aki azt hitte, rosszul lát-, mikor a kezdéskor bekapcsolt fejgép körében, a színpad közepén Misi – nyakában a gitárral- alaposan meghúzott egy borosüveget, majd beleböffentett a mikrofonba…
„Nemsokára változott a helyzet, megalakult a Deák Bill Blues Band, az alábbi összetételben: a Blueskirály énekelt, Sipeki Zoli gitározott, Zselencz Zsöci basszusgitározott, Pálmai Zoli dobolt és jómagam billentyűztem.”
Azt hiszem, nem akármilyen csapat jött össze. Sipinek külön örültem, mert mi az amatőr fesztiválos időkben már jó ismeretséget kötöttünk. Ő is progot játszott, a Lobogó színeiben. Beálláskor egyébként a Kansas “Carry On My Wayward Son”-ját nyomtuk, egymásra vigyorogva…
Időben hol járunk? Zsöciék 1989 tavaszán dobbantottak a Ricsébe. Pálmai után, ha jól tudom Szabó Pityu, Blöró lett a dobos, az új basszusgitárost pedig te hoztad, ajánlottad. Vágj rendet, kérlek az időben!
Így van – vagy inkább, így volt. Végül is azon ment köztünk szét a dolog, hogy a két zenekar “ütötte” egymást, például Szekszárdon az egyik nap a Szintézis, a másikon a Deák Bill Blues Band játszott, és ez a dolog nehezen volt kezelhető. Egyébként Gyulánál nem orgonán, hanem Wurlitzer elektromos zongorán játszottam.
Blöró rendes tag volt nálatok? Készült arról az időszakról valamilyen felvétel? Milyen emlékeket őrzöl a “kispiricsi“ előadóművészről?
Abszolút rendes tag volt. Kevesen tudják, hogy nem csak rockot tud ütni, hanem ragyogó jazz-játékos is, a legendás “Mr.Dob”-tól, Kovács Gyulától tanult. Készült vele – magyar- MTV-s tévé-felvételünk, ahol free-jazzt játszottunk. Valamint szerepeltünk vele kisebb televíziókban, zenei műsorokban is. Török Ádi műsorvezetésével például. Blöró humora pedig már akkor is mindent vitt… Haha!
A Deák Bill Blues Band-es kikacsintás mellett, után miként folytatódott a Szintézis története?
Ha már szóba került, hogy a Szintézis mellett mással is dolgoztam, illetve dolgoztunk, elmondanám, hogy Fáy Krisztinával, mint cselló-zongora duó olyan neves énekművészek turnéin is részt vehettünk, mint Lipcsey Edit vagy Béres Ferenc. Mi több, Paudits Béla műsorában a teljes Szintézis is ott volt.
„Ezeket a dolgokat valójában nem nagyon akartuk csinálni, de olyan idők jártak akkoriban, hogy közölték, ha nem vállaljuk be ezeket a közreműködéseket, akkor “ugrik” a működési engedélyünk, amely azonnali “közveszélyes munkakerülés” bűntettét vonja maga után…”
Hogy lehet egy-egy ilyen békát lenyelni? Mármint nem az említett művészeket, hanem az elvtársak ultimátumait?
Nem volt egyszerű… Az más kérdés, hogy az említett művészek pillanatok alatt “ledöntötték” az ellenállásunk gátjait. Egyrészt, mert a szakma legkiválóbbjai voltak; másrészt emberileg is csak a legjobbakat mondhatjuk róluk. Itt kell megjegyeznem, mikor Paudits Béla azzal biztatott minket a próbán, hogy meglátjátok, zsúfolásig telt házak lesznek és sírni fog a közönség, enyhén szólva kételkedtünk. Aztán, már az első előadáson, a székesfehérvári KÖFÉM Művelődési Házban óriási tömeg volt, és tényleg sírva puszilgatták az emberek Pauditsot. Kiderült, mi “csak” a műsorának a zenés részét ismertük. Ott, Fehérváron viszont végre láttuk a maga teljességében az előadást, amelyben – túlzás nélkül állíthatom- Paudits zseniális volt. Máig nem értem, hogyan engedhették őt meghalni…
De, vissza a Szintézishez. A legelső jazzklub, a Biliárd fél 10 nyitó zenekarának bennünket hívtak meg, ahol olyan sikerünk lett, hogy később, mint “házizenekar” működhettünk. Olyan nagyságok között, mint Pege Aladár, Kőszegi Imi, vagy a Csepregi-Vasvári féle In Line és úgy általában a teljes magyar élmezőny. Itt talált ránk a meghívás egy külföldi vendégszereplésre, melyből több is lett. Eljutottunk Svájc egyik legjobb jazz klubjába, a zürichi Moods-ba. A “kötelező” standardek után, a szünet előtt belevágtunk az “I. magyar tánc” című kőkemény prog darabunkba, melynek végeztével a felékszerezett gazdag úri publikum elkezdte az asztalokat ököllel verni. Annyira tomboltak, hogy a vezetőség a szünetben könyörgött, hogy játsszunk még ilyen számokat… Körülbelül még két ilyen jellegű “tüzes, magyarosch” számunk volt, melyek sokszori eljátszásával töltöttük ki a “második félidőt”… Imádtunk ott lenni.
A sikeres klubszereplést turné követte. Melyre nem mentünk üres kézzel. A Filmgyár gondozásában megjelent a “Próbatétel / Egy este a fél 10-ben” című audió- és VHS-kazettánk.
Mutasd be a koncertalbum anyagát az olvasóinknak!
Ez egy kifejezetten jazz, jazz-rock anyag, melynek érdekessége, Krisztina váltva játszott elektromos álló csellón, illetve a francia mesterhangszerén. A következő műsor hangzott el: “Próbatétel”, “Hálaadás 6/8-ban”, “So What, Mr. Davis?”, “Tengerparti emlék Oscarnak” – ez szerepel a korábbi “Honvágy a csillagokban” nagylemezen is, de ezúttal élőben játszottuk-, “Csellóverseny 1. tétel”, “Acéllepkék”, “Éhes madarak” és “Az utolsó vonat New Orleansba”.
Gondolkodtok abban, hogy a kazetták anyagát digitális formában, tehát DVD+CD formában ismét kiadjátok? Sokan vannak, akik ma már nem tudják a VHS-t mivel lejátszani, valamint a szalagok is elöregedtek.
Dolgozunk az ügyön…
Folytatjuk!
Fotók: Gerots Zoltán / Szintézis Archívum, IM, kiadói archívumok, TTT Nemzeti Rockarchívum
