2022. február 9-én eltávozott a XX. század egyik legfontosabb zeneszerzője, Ian McDonald. A King Crimson és a Foreigner alapító tagja producerként és session-zenészként is komoly hatást gyakorolt a modern rockzenére, hiszen számos fontos kiadvány elkészítésében működött közre, illetve hanghordozók százain hallhatjuk munkáit és szerzeményeit.
Ian munkássását méltató sorozatunk záró részében a McDonald-hez kapcsolódó Steve Hackett-, Jakko Jakszyk- és Judy Dyble albumok is említésre kerülnek, hősünk szólólemeze mellett. Továbbá a King Crimson, a 21st Century Schizoid Band, a Honey West és a Foreigner együttesek kiadványaiból is csemegézünk.
A Genesis legendás gitárosa – Steve Hackett- az Úr 1995. és ’96. esztendejében rögzítette a „Genesis Revisited” című albumát, mely javarészt egykori együttesének zseniális dallamait idézte fel, gondolta újra. Az 1996-ban napvilágot látott fantasztikus CD-n több King Crimson-muzsikus is hallható: Tony Levin, Bill Bruford, John Wetton, és Ian McDonald.
Hackett a „Genesis Revisited” résztvevőinek egy részével ’96 decemberében két koncertet adott Tokióban, melynek felvétele képezi az alapját a „The Tokyo Tapes” című koncertlemeznek.
A szupergruppnak is felfogható felállásban Hackett mellett Chester Thompson dobos (The Mothers of Invention, Weather Report stb.), Julian Colbeck billentyűs (ABWH), John Wetton basszusgitáros (Mogul Thrash, Renaissance, Roxy Music, Uriah Heep, U.K., Asia stb.) és Ian McDonald muzsikált.
Utóbbi fuvolán, szaxofonon, gitáron és szintetizátoron is hallható a dupla CD-n, valamint a vokálokból is kivette a részét. Az 1997-ben kiadott koncertalbum végére pár stúdiófelvételt is illesztett a fajsúlyos zsenibrigád, Aron Friedman billentyűs, programozó közreműködésével.
1992-ben a Wetton-korszak koncertfelvételeivel indult a King Crimson archív sorozata, mely azóta is módszeresen dolgozza fel a prog rock csapat korábban kiadatlan felvételeit. A négy CD-ből álló „The Great Deceiver” kollekciót 1997-ben egy hasonlóan tartalmas gyűjtemény követte, a McDonald-korszak rádió session-jeinek és élő előadásainak felvételeiből összeállított „Epitaph” box set.
A korai Crimson két BBC felvételét és négy koncertjét felvonultató archív album egy kirobbanó formában játszó zenekart mutat, tele ötlettel, ihlettel és fiatalos életerővel. A lehengerlő erejű hanganyag minden tételének Ian a szerzője vagy társszerzője, leszámítva persze a feldolgozásokat, de még azok átdolgozásában és hangszerelésében is maradandó érdemeket szerzett. Különösen figyelemreméltó Gustav Holst „The Planets” szvitjének kezdőtétele, pontosabban annak újragondolása, a „Mars”. Mely darab KC stúdiófelvételre már csak McDonald távozása után került sor, „The Devil’s Triangle” címmel. Itt viszont négyszer is hallhatjuk az eredeti verziót, élő változatokban.
Az „Epitaph” hatására a korai Crimson néhány évre ismét bekerült a világ zenei életében az érdeklődés középpontjába. Talán e fokozott érdeklődés hatására, talán az emlékek feltörése miatt, talán valami egészen más okból, de harminc évvel az „In the Court of the Crimson King” LP megjelenése után Ian McDonald szólólemezzel jelentkezett. Az 1999-ben megjelent „Drivers Eyes” album egyfajta összegzése Ian addigi munkásságának, hivatásszerűen zenével töltött addigi négy évtizedének.
McDonald albumának elkészítésében többek között részt vett Michael Giles (GG&F, KC), Lou Gramm (Black Sheep, Foreigner), Steve Holley (Wings), Gary Brooker (Procol Harum), Peter Frampton (Humble Pie), John Wetton és Steve Hackett is.
A rockzene krémjével rögzített CD-re Ian sokadszorra is megmutatta magát, mind multihangszeres multi talentum. A zeneszerzés, éneklés és hangszeres játék mellett pedig szokás szerint producerként, keverőhangmérnökként és a teljes vonós szekció hangszerelőjeként is remekelt.
A „Drivers Eyes” kompozícióinak visszafogott eleganciáját ugyanúgy tanítani kéne, mint Ian McDonald csodálatraméltó arányérzékét vagy a hosszútávon is működőképes dallamokhoz kapcsolódó variációs technikáit.
Ian úgy tudott popzenét írni és hangszerelni, hogy szerzeményeit hallgatva minden zeneértő elismerősen csettinthet. Mindeközben úgy tudott progresszív maradni, hogy dalai még a legsúlyosabb témákkal együtt is hallgathatók maradtak.
(Vájtfülűeknek érdemes a „Drivers Eyes” tartalmát ismét jó alaposan áthallgatni, majd összevetni az utolsó Fruupp album tételeinek felépítésével és hangszerelésével.)
Ian McDonald 2002-ben visszatért a King Crimson zenéjéhez, egy olyan zenekarral, mely a korai KC albumok és a „McDonald and Giles” nagylemez dalai mellett a tagok szólószerzeményeiből, így a „Drivers Eyes” anyagából is szemezgetett.
A 21st Century Schizoid Band eredeti felállásában McDonald, Mel Collins, Michael Giles és Peter Giles játszott, kiegészülve egy ifjabb tehetséggel, Jakko Jakszyk multiinstrumentalista, énekes producerrel, aki elvállalta a frontemberséget. Jakko előzőleg olyan csapatokban játszott, mint a The Kings of Oblivion, a Dizrhythmia, a The Kinks és a Level 42. Valamint számos komoly session munkán is túl volt már, mire McDonald-ékhez csatlakozott. Például ő gitározta fel Sam Brown „Stop!” című blues slágerét. (A dobok mögött a Dizrhythmia ütősével, Gavin Harrison-nal.)
2003-ban Michael Giles-t egy másik Crimson-veterán, Ian Wallace váltotta a Schizoid Band dobjai mögött.
A 21st Century Schizoid Band fennállása alatt négy koncertalbumot és egy koncertfilmet adott ki, majd Wallace 2007-es halálával feloszlottak.
Nagy valószínűséggel a Schizoid Band sikeres működése önmagában is felkeltette volna Robert Fripp figyelmét, de ráadásul Jakko őt is meghívta a „The Bruised Romantic Glee Club” című dupla szólólemezére vendégnek, melyen egyebek mellett Crimson klasszikusokat is feldolgozott.
A 2006-ban megjelent dupla CD-n olyan nagyságok szerepelnek, mint Dave Stewart (Eurythmics, Spiritual Cowboys), Gavin Harrison (Dizrhythmia, Porcupine Tree) vagy Mark és Nathan King (Level 42). Az egykori KC tagok közül pedig Mel Collins, Ian Wallace és persze Ian McDonald hallható.
Mivel a Jakszyk és Fripp szabad improvizálásaiból indult, majd 2011-ben albummá is formálódott „A Scarcity of Miracles” nagylemez, mint „egy King Crimson ProjeKct”, igen fontos lépcsőfok volt a Crimson újjáalakulásához vezető úton, talán nem túlzás azt gondolni, hogy a folyamat beindulásához nagyban hozzájárult Ian McDonald és a 21st Century Schizoid Band tevékenysége is.
McDonald 2009-ben ismét régi társakkal dolgozott együtt. Judy Dyble „Talking With Strangers” című albumán Ian-t három számban is hallhatjuk fuvolázni, illetve szaxofonozni és ukulelén játszani. Közte a teljes B-oldalt betöltő „Harpsong” pszichedelikus folk-rock dalmonstrumban, melyben negyven év kihagyás után végre ismét együtt muzsikált Robert Fripp gitárossal. Mivel egyikük sem tudott vagy akart kiszakadni a bőréből, gyakorlatilag mindannyian ott vették fel a fonalat, ahol annakidején, 1968-ban és ’69-ben még közösen jártak. Az életrajzi ihletésű hosszú kompozíciót építkezésében és hangulatában ugyanaz a progresszivitás és kifinomultság jellemzi, mint amiket a múlt század hatvanas éveinek végén is alkottak. Érdekesség, hogy dobon és ütőhangszereken szintén egy King Crimson kiválóság, Pat Mastelotto hallható. Ismét egy olyan felvétel, mely önmagában is alapot nyújtana az alkotók neveinek fennmaradására.
2017-ben, az első album 40. évfordulójára ismét összeállt a Foreigner régi felállása. Mivel az eredeti basszusgitáros, Ed Gagliardi 2014-ben elhunyt, így utódjával, Rick Wills-szel álltak színpadra. A Mount Pleasant városában rögzített koncert felvételéből dupla koncertalbum, valamint koncertfilm is készült. A „Foreigner Double Vision – Then And Now – Live Reloaded” című anyag 2019-ben érkezett a boltok polcaira, melyen az alapítók és régebbi tagok mellett az akkor aktuális felállás is szerepel. Ezzel párhuzamosan pedig szintén kiadásra került az eredeti felállás egy archív koncertfelvétele, mely egyenértékű az első három stúdióalbummal.
A hőskorszak csúcspontján rögzített „Live At The Rainbow ’78” egy abszolút csúcsformában muzsikáló társaságot örökített meg.
Ian McDonald 2017-től 2019-ig alkalmi vendég státuszban továbbra is fel-fellépett egykori együttesével, egészen a pandémia kitöréséig, illetve a karantén szabályok miatt törlésre került 2020-as turnéállomásokig. További közös koncertekre, újabb élő kiadványok rögzítésére sajnos már nem volt lehetőségük.
Ian McDonald utolsó zenekarának, a Honey West-nek a magját ketten alkották Ted Zurkowski gitáros-énekessel, a new yorki Shakespeare színtársulat, a Frog & Peach színészével, alapítójával. Ted inaktív együttesébe Ian hivatalosan 2017-ben szállt be és emelte azonnal új szintre annak működését. A banda nevét egy amerikai sorozat főszereplője, egy magánnyomozónő ihlette, mely sajátos karakter napjainkba helyezése ugyanúgy egyfajta finom fricskát jelent, mint „A Hard Day’s Night” című Beatles-film videós parafrázisa.
A sajátos humorral operáló (angolszakosok előnyben), szövegcentrikus classic rock and rollban és country rockban utazó duó hamar a stúdióban találta magát. Első és egyben egyetlen albumuk elkészítéséhez csatlakozott még hozzájuk Ian fia, Maxwell McDonald, illetve Lincoln Schleifer és Graham Maby, mindannyian basszusgitáron. Valamint egy régi zenészbarát, Steve Holley dobos.
A „Bad Old World” címet viselő album CD-n 2017-ben, LP-n pedig 2018-ban jelent meg. Ez lett Ian McDonald utolsó stúdióalbuma, melyek dalait többségében ő szerezte, illetve hangszerelte. Valamint szokás szerint ismét ő játszott a legtöbb hangszeren.
Ez esetben gitáron, cselesztán, fuvolán, zongorán, orgonán, harmóniumon, szintetizátoron, szitáron, szaxofonon, csembalón, klarinéton és ütőhangszereken hallhatjuk. A vokálozáson túl pedig természetesen a keverést és a produceri munkát is ő látta el.
A végeredményt hallva bátran kijelenthető, hogy a brit rockzene nagy öregje még hetven felett sem vesztett nyitottságából, kísérletező kedvéből és kreativitásából.
A Honey West, mint koncertbanda, az előadásokon négyes-fogattá bővülve, élőben is bemutatta a „Bad Old World” anyagát. Nagy kár, hogy Ian-nek a tervezett második Honey West albumra már nem maradt ideje.
Ian Richard McDonald 2022. február 9-én sajnos elvesztette a rákbetegséggel folytatott küzdelmét, majd visszaadta lelkét Teremtőjének. Hetvenöt év adatott neki, melynek nagy részét zenéléssel, zeneszerzéssel, illetve mások zenéjének támogatásával töltötte. Unikális életműve eddig is komoly hatást gyakorolt előadók és produkciós szakemberek nemzedékeire, vélhetően a jövőben sem lesz másként. Isten nyugosztalja!
