Puskás István “Pusi” multiinstrumentalista, zeneszerző közel három évtizede aktív résztvevője a hazai zenei életnek. A számos formációban való muzsikáláson és a hangfelvételek készítésén túl gitártanárként és fogyatékosokkal foglalkozó zenepedagógusként is tevékenykedik. De volt már több rocktörténeti előadása, illetve zenei rádióműsora is.
A sorozat hetedik részében ismét olyan felvételek kerültek a középpontba, melyek elkészítésekor nagy szerep hárult Pusira, ha épp nem egyenesen ő volt a főszereplő. Szóba került az El-Sid posztumusz CD-je, Pusi első szólóalbuma, illetve az ahhoz készült – Tarkovszkij ihlette- fotósorozat. Továbbá bepillantás nyerhetünk a fogyatékos fiatalok zenei fejlesztését hivatott egykori programba, illetve megismerkedhetünk egy megzenésített verseket tartalmazó gyereklemez részleteivel is.
2005 végétől, 2006 elejétől aktívan dolgoztál a HitRock Pink Floyd Tribute Band, mai nevén Hungarian Pink Floyd Show műsorának és hangzásának kibővítésén. Közben párhuzamosan tanítottál, előadásokat tartottál, valamint megjelent egy El-Sid CD és elkészült az első szólóalbumod is. Ez ismét egy sűrű időszak. Szerintem kezdjük az El-Sid sztorival!
2006 tavaszán régi zenésztársam és barátom, Bungó Lajos “Laja”, az El-Sid énekese keresett meg lemezkészítési tervével. Hozta a dalötleteit és szövegeit, amiket meghangszereltem és kiegészítettem egy általam jegyzett szerzeménnyel, amit még a régebbi El-Sid munkásságom alatt írtam. Az album mondanivalója és célja Laja El-Sid időszakának lezárása volt, illetve a címadó dalban megénekelt tragikus élettörténésének megzenésítése.
Miért ért véget az El-Sid története véglegesen? Kik készítették a kvázi búcsúalbum felvételeit?
Az El-Sid zenekar akkor már egy ideje nem létezett, és nem is áll szándékában többé aktivizálódni. Laja viszont úgy érezte, hogy a benne maradt dalokat még meg kell örökítenünk az utókor számára, ezért is keresett meg. Amivel egyetértettem és örömmel csatlakoztam a terve megvalósításához. Ezzel mintegy pontot tettünk az úgymond “lezáratlan mondat” végére. Mivel nem állt szándékunkban koncertezni, ezért nem is volt szükség egy teljes, koncertképes zenekarra. Hiszen magát a stúdiófelvételt, a hangszerelést és a mixelést magam készítettem, valamint a zenei alapok készítésekor minden hangszeren én játszottam. Laja értelemszerűen énekelt és vokálozott. Az énekfelvétel és a mastering Rossa Levi barátom stúdiójában készült.
Mikor jelent meg az album és milyen fogadtatásban részesült? Milyen tragédiáról készült az a bizonyos szerzemény?
A CD-t El-Sid néven hoztuk ki, 2007-ben, “Kicsi Angyal” címmel, lezárva a csapat történetét. A címadó dalt Lajos újszülött gyermekének emlékére írtuk, aki rövid, mindössze pár hetes élet után hunyt el. Ezt a tragédiát formálta Lajos versbe, én pedig hangokba. A magánkiadásban megjelent anyag aránylag gyorsan, még ugyanabban az évben elfogyott.
Említettél egy általad jegyzett szerzeményt. Megosztanád az olvasókkal, melyik dalról van szó és mit érdemes tudni a felvételről?
1997-ben, még az El-Sid kötelékeiben írtam a “Felejtsd el a múltat” című dalom, amit a szólólemezemre is rögzítettem. Úgy éreztem oda is illik, ide is illik, úgyhogy az El-Sid albumra is rákerült, egy újabb hangszerelésbe csomagolva, valamint más hangnemben.
Tehát egyszerre zajlott az El-Sid lemezfelvétel, a HitRock Pink Floyd Tribute Band turné, miközben a szólóanyagod is készült.
2006-ban kezdtem el a saját szólóanyagom felvételét is. Ez két kivétellel akkor írt szerzeményeket tartalmaz. A kivételek egyike az előbb már említett, az El-Sid CD-n is megjelent “Felejtsd el a múltat”. A másikat szintén ‘97-ben írtam, a “Kell egy dal” címmel…
Mutasd be, kérlek a “Testet öltött hang” albumot!
Zeneileg arra törekedtem, hogy maximálisan kiaknázzam a gitáros hangszerelés minden, általam elképzelt lehetőségét, a nagy példaképeim nyomdokain haladva. A hatásaim egyértelműen tetten érhetőek az anyagon: Brian May, The Edge, Mark Knopfler. A szövegek végig önmagamról szólnak, a zenészségről, önmagam és mások elvesztéséről és megtalálásáról. A lemez az akkori honlapomon teljes egészében elérhető volt, manapság pedig a YouTube csatornámon hallgatható. CD csak promóciós céllal készült belőle, bolti terjesztésre nem került.
A szólólemezeden minden dalt te írtál és te is adsz elő. Ennyire személyes projekt volt? Nem gondoltál arra a munkálatok alatt, hogy egy-két vendégzenész, vendégénekes bevonása színesíthetné a szerzeményeket?
Nem, nem gondoltam erre. Ez egy ennyire személyes projekt volt, aminek a célja, hogy magamat mutassam be. A “színesítés” meg egy szubjektív dolog. Szerintem pont annyira lett színes, amennyire annak szántam.
A borítófotókon és a teljes hosszúságú dalok között található rövidke átvezetéseken egyaránt végigvonul egy erős narratíva, mely Andrej Arszenyjevics Tarkovszkij utolsó nagyjátékfilmjét idézi, az “Áldozathozatal” előtt tiszteleg.
Igen, ez valóban egy fontos eleme a dalfolyamnak. Tarkovszkij utolsó filmje az első megnézéskor nagy kérdőjeleket hagyott bennem, a legutolsó jelenetéig. A film kezdetén a főhős és gyermeke egy fát ültet, majd egészen a végéig nem derül ki a kezdő mozzanat jelentősége. A zárójelenet és a rendező filmvégi ajánlása teszi egyértelművé a metafora jelentését. Ez annyira megfogott, hogy ezt az elemet – tiszteletem jeléül- magam is felhasználtam.
Ami gyakorlatilag a János evangéliuma, dióhéjban…
Vonatkozó érdekesség, hogy az “Áldozathozatal” című dalom, talán elsőre úgy tűnhet, hogy Tarkovszkij költői képével kíván ékeskedni, de mégsem azt teszi. Az a szerzemény ugyanis valójában egy elmélkedés Tarkovszkij földöntúli művészetéről, és arról, hogy mit kellene tenni ahhoz, hogy legalább egy pici rálátásunk legyen egy ilyen megfoghatatlanul nagy és tiszta alkotó lelkivilágára, eszköztárára, közlésmódjára. Az “Áldozathozatal “ záróképe maga a költészet, képekkel. Amikor a kevés is sokkal többet mond, mint sokan, kiáltványok rengetegével… Nincsenek rá szavak, csak könnyek…
Mikor és hol készült a szólólemezed borítójához felhasznált fás tematikájú fotósorozat? Mennyire volt tudatos, hogy a képek illeszkedjenek a CD-n is megénekelt elültetett fához?
A fotók az Óbudai-szigeten, más néven a Hajógyári-szigeten készültek, 2007-ben. A koncepció teljesen tudatos volt. Bár eredetileg a borító belső oldalára került képet terveztem a frontra. Ennek a beállítása már előre megvolt a fejemben, csak a megfelelő fát kellett hozzá megtalálni, amivel együtt fotóztathattam magam, amolyan “emberi fa”-ként. Az elképzelést amúgy “loptam”. Haha! Brian May “Another World” albumának a borítóján van egy hasonló, csak lényegesen zseniálisabb kép, amin May egy fura formájú fa mellett, ugyanabban a tartásban pózol. Mindenképp fát akartam a borítóra és akkor jutott eszembe ez a beállítás. Az, hogy végül mégsem ez lett a frontkép, azért lett, mert közben találtunk egy nagyon erős témát, ami végül a CD első borítója lett. Egy hatalmas, vénséges vén kivágott fa törzsét, ami mögött új cserjék hajtottak. Ez teljesen a véletlen műve volt, de nagyon illett az elképzeléseimhez.
Kifejtenéd pár mondatban, mit jelent számodra Tarkovszkij éleműve? Más dalaidban, zenéidben is megjelenik valamely témája, költői képe, hatása?
Tarkovszkij művészete mindig is teljesen érthetetlen és megmászhatatlan hegyként tornyosult elém. Olyan dolgokat látott és érzett, amit csak a legnagyobbak. Isteni ajándékként kapva ezeket a képességeket. Zenében Glenn Gould-ot vagy Jaco Pastorius-t tudnám hasonló példaként említeni. Tarkovszkij filmjei életem legfontosabb művészi élményei, amiknek a rám gyakorolt hatását a zenében is próbálom kamatoztatni.
Más szerzeményemben egyébként nem jelent meg Tarkovszkij-téma, de a Pompeii Project felvételein vendégeskedve, az egyik kompozícióban Andrej “Sztalker” című filmjét idéztük meg. A 2010-ben készült “Holtvágány” című felvételen a steel-gitár játékom rendkívül éteri hangulatú lett, ami úgy érzem, kifejezetten passzol a témához.
A kétezres évek második felében tehát volt Pink Floyd műsor, El-Sid CD és szólólemez készítés, majd Trottel Stereodream, továbbá egyéb projektek, vendégszereplések. Rendkívül sűrű időszak lehetett. Főleg, hogy a folyamatos gitároktatáson túl még megváltozott képességű ifjakkal is foglalkoztál azidőtájt. Mikor és hogyan kerültél kapcsolatba a fogyatékos fiatalokkal, honnét jött az ötlet közös zenekar alapítására?
A százhalombattai Szülők Fóruma Egyesület kötelékébe lépve 2007-től a fogyatékkal élő fiatalok zenei nevelésével bíztak meg. Mindenki – képességeihez mérten- kapott feladatot, hangszert, bármit, ami segítette ezen tevékenység előrehaladását. Munkánk nagy visszhangot keltett, nemcsak a városban, hanem szerte az országban is. Nagyon sok fellépésünk volt, rendezvényeken, illetve a témával kapcsolatos konferenciákon.
Milyen néven zenéltetek? Milyen felállásban, felállásokban? Mi volt a különbség ezek között?
Az elnevezés egy kedves szóösszetétel a Zene-Bona. Ezáltal is érzékeltetve a megalakuláskor lévő állapotokat. Haha! Miután odamentem, az első időszakban az intézményben nevelt, tanított, kezelt fiatalokkal énekelgettünk. Nagyon kezdetleges formában. Én akkordozgattam, közösen énekeltünk és rázogattunk mindenféle csörgő-zörgőket. Haha! Közben megfigyeltem, kinek milyen képességei vannak. Aztán annak megfelelően képzeltem mindegyikükhöz valamilyen hangszert. Elkezdegettünk apró adományokból, ebből-abból hangszereket venni. Úgy lett aztán “igazi” zenekar a kis zenebonából. A felállás végeérhetetlen felsorolás lenne…. Voltak alaptagok, fiatalok, kisebb-nagyobb fogyatékkal. Illetve a velünk dolgozó munkatársak, gyógypedagógusok. Sőt, még szülők is sokszor csatlakoztak, ami egy állandóan változó tagságot jelentett.
2010-ben szintet léptünk azzal, hogy a Petőfi Csarnok nagyszínpadán zenélhettünk. Hát egy komolyabb nevet illett választanunk. 2010-ben már Ability Road néven léptünk fel.
Úgy tudom számos sikeres fellépésen, illetve elismerésen vagytok már túl…
Legnagyobb sikereink közé tartozik, mikor Százhalombatta városa 2008-ban “Kultúráért Százhalombatta Díj”-jal tüntetett ki minket. 2009-ben számos tévészereplésünk volt a témába vágó műsorokban, elsősorban a közszolgálati csatornák adásaiban. 2010-ben pedig mint már említettem, sikerült a fogyatékos fiatalokat a Petőfi Csarnok nagyszínpadára felállítani, méghozzá a “Thanks Jimi Fesztivál” nyitó produkciójaként. Ami önmagában is felért egy kitüntetéssel. A zenekar 2010 végéig működött, azután magánéletbeli változások miatt a formáció szétszéledt.
De még előtte készült egy gyermeklemez…
Az “Égi bárányok” című, gyerekvers lemez dalait 2009-ben rögzítettük. Az album érdekessége, hogy kizárólag százhalombattai kötődésű alkotók szerepelnek rajta. A lemezkiadás költségei adományokból jöttek össze, majd a városi óvodák, iskolák és egyéb intézmények ingyen kapták meg a CD-ket, aminek a műsora nagy sikerrel hangzott el a különböző városi rendezvényeken.
Mit érdemes tudni az “Égi bárányok” általad írt vagy feljátszott, felénekelt részeiről?
Jómagam négy dalban működtem közre, szerzőként vagy előadóként. A “Katicabogár álma” című dalt Káli Rékával közösen írtuk és adtuk elő.
A címadó “Égi bárányok” zenéjét én szereztem, én is adtam elő minden ének- és hangszer-szólamát, a verset Sápi Dóra írta. Közreműködtem még a Hank Williams zenéjére írt “Soroló” című dalban gitáron, steel gitáron, illetve a vokálban, Cseh Péter szólóéneklése és ritmusgitározása mellett. Valamint megzenésítettem Kiss Benedek “Sára tánca” című versét, amit énekesként adtam elő, illetve bendzsón, steel gitáron és gitáron játszottam a felvételek során, amiben szintén társam volt Cseh Péter, ritmusgitáron és a vokálban.
Mindezekkel párhuzamosan rádióztál, valamit élőszóban is tartottál rock-történettel ötvözött zeneelméleti előadásokat. Utóbbiak közül néhány téma még a környékbeli tévék érdeklődését is felkeltette…
2006 és 2010 között a százhalombattai Hamvas Béla Városi Könyvtár Zenei Könyvtár és Hangarchívum vezetője, a néhai Szép István – Isten nyugosztalja!- rendszeresen szervezett rocktörténeti témájú előadásokat, filmvetítéseket és beszélgetéseket. Ezeken az alkalmakon több ízben is meghívott előadóként működhettem közre. Mások mellett lehetőségem nyílt bemutatni a Genesis, a Dream Theater, a Queen és Elvis Presley munkásságát.
Folytatjuk!
Fotók: Pusi archívuma, kiadói archívumok, TTT Nemzeti Rockarchívum
