A hatvanas-hetvenes évek legkarizmatikusabb gitárosa tavaly február 6-án töltötte volna be hetvenötödik életévét. A járványhelyzet okozta bizonytalanság miatt a jeles évfordulóról való zenés megemlékezés akkor elmaradt, de 2022. április 30-án nagyszabású koncerttel, pódiumbeszélgetéssel, valamint fotó- illetve rocktörténeti kiállítással tisztelegnek a magyar gitárkirály emléke előtt – mint arról korábban a Rockinform hírt is adott. Mi egy sorozattal kívánunk tisztelegni a legendás muzsikus emléke előtt, aki 40 éve, 1982. október 18-án hunyt el 36 évesen.

A sorozatunk anyagai a rockinformos kollégák archívumából valók – korábban megjelent cikkek-, így fordulhat elő, hogy az élők sorából már eltávozott személyek is szerepelnek korabeli interjúkkal, illetve az időmeghatározások is az eredeti megjelenéshez igazodva értendők.

Hősi halott

Radics Béla és Papp Gyula. Bár mindkét név fogalom a magyar rock-történelemben, az átlag „zenefogyasztó” aligha tudja összekapcsolni a kiváló billentyűs és az egykori gitárkirály személyét. Pedig nem sokon múlott, hogy közös zenekarban folytassák pályafutásukat…

Rocktörténeti kuriózum, hogy a Mini, a Skorpió, a Dinamit és sok más zenekar billentyűse, Papp Gyula közelebbről ismerte, sőt jó viszonyban volt Radics Bélával. Hogyan ismerkedtetek meg egymással?

A Bartók Béla Zenei Szakiskola növendékeként jó viszonyban voltam Várkonyi Matyival, a zenei gimnázium házi zenekarának, a ZG-nek a vezetőjével. Együtt jártunk a Budai Ifjúsági Parkba, ahol azt a Liversinget csodáltuk, amelyben Pataki Laci billentyűzött, a Demjén testvérek énekeltek, Merczel Andris dobolt és Szendrődy Zsolt gitározott. 1968–69-ben, keddi napokon a Sakk-Matt – később a Tűzkerék – nyolcezer ember előtt játszott. Fantasztikus élményt jelentett nekem, mikor életemben először szinte testközelből láttam Radics Bélát, amint a Teréz templom előtt Demjén Rózsival elsétáltak előttem. Akkoriban a Csanády utcában működött egy nagyjából húsz négyzetméteres klub, ahová a zenészek lejártak dzsemmelni. Török Ádi, Frenreisz Karcsi, Szörényi Levente és a többiek. Itt fogadott be engem a szakma, és nagyon hamar egyenrangú félként kezeltek. Ennek hatására hívott Radics Béla az újpesti Munkásotthonba, ahol keddenként folytak hasonló dzsemelések, csütörtökön pedig a Radnótiban mentek a bulik. Ekkor Radics mellett Lakatos „Bögöly” Béla basszusgitározott és Döme Dezső dobolt a Tűzkerékben. Hozzájuk szálltam be a Weltmeister típusú orgonámmal, ami úgy nézett ki, mint a Hammond.

„Előzetes próbák nélkül nyomtuk a bluesokat, a műsor akkor állt össze, ott a színpadon. Mindhárom zenész megpróbált rávenni, hogy hagyjam ott a Minit a Tűzkerék kedvéért. Nemet mondtam, mert nem láttam benne olyan perspektívát, mint később a Skorpióban.”

Béla nagysága előtt leborultam, különben nem is mentem volna dzsemelni hozzájuk, de az énekcucc nagyon gyenge volt. Többek között ez is közrejátszott a visszautasításban.

Milyen nóták kerültek terítékre ezeken a jam-sessionökön?

Ő mindig a szokásos műsorát játszotta, amihez én hozzátettem a magam billentyűtémáit. Főképp Jimi Hendrix és Cream, ezek voltak a nagy kedvencei. Bár az említett nóták két gitárra és dobra hangszereltek, mégis van rá nemzetközi példa, hogy egy szál zongorával is lehet Hendrixet játszani. Elég volt bemondani a szám címét, és máris nyomtuk, hiszen mindenki ismerte ezeket – meg általában különböző blues-sémák mentek, amelyekre improvizálnom kellett. Emlékszem, a Radnótiban a Gesarol is játszott előttünk, ebben akkor még Cziránku Sanyi gitározott.

Megítélésed szerint mi lehetett az akadálya annak, hogy Radics bármelyik formációja nagylemezt készítsen?

Sokan állítják, hogy azért, mert nem írtak saját számokat. Ez nem igaz, nem ez volt az oka. Például X együttes – akit kellően pátyolgattak – egyik tagjának az apósa nehézipari miniszter, míg (a későbbi időkről van szó) az Y együttes tagja épp könnyűipari miniszter rokonnal dicsekedhetett. Minden a jó kapcsolatokon, kapcsolatrendszereken múlott. A kulcs Aczél György és Erdős Péter volt. Arra is emlékszünk, mikor kérés érkezett a nagyszerű Syrius együttes fellépésére a Great Western Fesztiválra, az illetékesek – Szász Gábor és Neményi Gábor – közölték, hogy a kért zenekar most éppen nem ér rá, helyette inkább a Locomotívot ajánlották. Ezért nem lehetett Radicsnak nagylemeze, és az Atlantisszal is csak azért készült egy pár kislemez, mert ott Neményi Béla volt a főnök…

„Azon csodálkozom, hogy a Kexnek azt az egy kislemezt megengedték. Baksát, akit a rendszer ellenségeként kezeltek, intenzívebben figyelték meg, mint Török Ádámot.” 

Radiccsal mennyire kerültetek közel egymáshoz?

Nagyon szoros kapcsolat alakult ki közöttünk. Szakmai részét tekintve: megbeszéltük, hogy mikor megyek játszani, és én mindig ott voltam. A többi időt pedig a Royal és az Erzsébet sörözőben töltöttük. Ami a piázást illeti: 1982-ben, a temetésén mondogatták, hogy a következő Rózsi és Papp Gyuszi lesz… Addig isznak, míg meg nem halnak. Hála Istennek, nem lett igazuk, mindketten itt vagyunk! Bélát nagyon sajnáltam, de ő meg akart halni. Mikor Hendrix halálhírét olvastuk az újságban, kijelentette, ha a Király meghalt, ő sem akar tovább élni. Onnantól kezdve rádolgozott… Az alkoholizmusból nem könnyű kikeveredni. Van, aki szenvedések árán leteszi a poharat, és nem nyúl többé hozzá, és van, aki – én így hívom őket – hősi halott lesz. Visszatérve a kapcsolatokra: akkoriban a zenész szakma összetartóbb volt, szerették egymást az emberek. Persze akkor is beszóltak a másiknak, de legalább nem a háta mögött.

Láttad őt a későbbi korszakában is?

Ott voltam a Parkban ’72. május 1-én. Láttam, amikor Balázs Fecó a Hammond-padra felkuporodva játszott, nagyon tetszett ez a formáció, a közönség is megőrült értük. Szép reményekre jogosító banda volt ez, de a közönség abban a pillanatban elfordult tőlük, mikor Somot kicserélték Zoránra.

„Brunner Győzőtől tudom, hogy Erdős behívatta őt, mint zenekarvezetőt, és megzsarolta. Kifejezetten utasította Som Lajos kirúgására, valamint Zorán felvételére. Cserébe lemezfelvételt ígért, aztán abból sem lett semmi.”

’72. augusztus 20-án, a Kisstadionban az Omega előtt a Taurus játszott, még a Sommal. Én az ORI dísztribünjéről nézhettem végig a koncertet. Emlékszem, borzasztó meleg volt, zsúfolt teltház előtt ment a buli. A harmadik szám elhangzása előtt Som Lajos egy felkonfban felháborodásának adott hangot, miszerint előzenekar létükre az Omega hangtechnikusai mindössze fél hangerőn engedték őket megszólalni. Az egész stadion néma csendben hallgatta a monológot, majd annak végeztével az első sorokból egy borízű hang kiáltotta fel a színpadra: „Béla, játszd el egyedül az egészet!” 

Hogyan látod Radics Béla munkásságát, jelentőségét?

Azzal, hogy szinte semmilyen hangzóanyag nem maradt utána, sajnos csak legenda marad az ő munkássága. Olyan, mint egy festmény. Születnek róla könyvek, szájhagyomány útján terjednek róla mindenféle történetek, csak épp használható felvétel nincs, ami alapján megítélhetnék. Ami a kalózkazettákon vagy magnószalagokon hallható, alkalmatlan arra, hogy tiszta, világos képet kapjunk erről a nagyszerű, zseniális zenészről. Mindez persze semmit nem von le művészi nagyságából.