Mándoki Sándor billentyűs, az EKG, a Reggel, a Mándoki együttes, a Missió, az AN-2, a Vörös István és a Prognózis, a Redless és a Gary Moore Jam Band egykori billentyűse, a hazai rock és metal élet egyik sokat látott veteránja.
A beszélgetés-sorozat első részében Sanyi gyermekkori zenei élményeiről esett szó, például, hogy miként jutott fiatalon az Egyesül Államokba, illetve hogyan ismerkedett meg és mit tanult mentorától, a geminis Papp Imre Mityótól… Továbbá az első etapban a Reggel, az EKG és Mándoki együttesek kerültek még szóba, utóbbi kettő(!) esetében például az is, hogy miért estek ki – szinte biztos győztesként- a “Ki mit tud?” vetélkedő tévés elődöntőjéből…
Kezdjük a legelején! Kérlek, mutatkozz be az olvasóknak! Mikor és hol születtél?
1965. december 31-én születtem Budapesten, egy isteni családban, egykeként.
Volt valamilyen előzménye a zenész-pályának a családodban? Gyerekkorodban tanultál zenét?
Apám iskola-igazgatóként dolgozott, aki matematika-fizika és ének-zene tanárként karigazgató is volt. Ő szerette volna, hogy orgonálni tanuljak, de arra még fiatal voltam, ezért maradt a zongora tanszék az Állami Zeneiskolában. Amit nyolc évig végeztem.
Mikor és hol találkoztál a rockzenével?
Életem első koncertjére 1978. július 1-én került sor. A Boney M. lépett fel a Kisstadionban. Fantasztikus volt.
De úgy hozta a sors, hogy rá két héttel már az USA-ban találtam magam, egy Emerson Lake & Palmer bulin… Az aztán mindent megalapozott számomra…
Természetesen, amikor már a középiskolába kerültem, nem volt olyan hét, hogy legalább egyszer – de inkább kétszer, ne lettem volna a Budai Ifjúsági Parkban, valamilyen koncerten.
Szálazzuk ezt szét, kérlek! Kifejtenéd kicsit bővebben, hogy milyen volt a hőskorszakbeli Boney M. produkció?
Abban az időben láttam már a tévében róluk pár “fesztivál részletet” – mert akkor még nem klipnek hívták -, de ott csak négyen voltak és playbackről szóltak. Ehhez képest teljesen meglepődtem azon, hogy igazi nagy zenekarral – nem is tudom hányan-, rendes fúvós kórussal, vokál énekesekkel, mindenféle dobosokkal léptek fel. Tehát teljes volt a produkció, persze nyolcvan százalékban fekete zenészekkel. Nagyon tetszett, bár akkor még nekem nagyon hangosnak tűnt… Haha!
Jó két óra volt, amiről a tévéfelvételek alapján azt hittem, hogy körülbelül fél óra lesz. A csajok szépek voltak, nagyon jól énekeltek. Egyedül azon csodálkoztam, hogy Bobby Farrell csak úgy beledörmögött a mikrofonba. Persze azóta már megtudtam, hogy a lemezeken Frank Farian – a menedzser- hangja hallható. Szuper volt!
Hogy kerültél tizenhárom évesen az Egyesült Államokba? Az ilyesmi az átkosban nem számított hétköznapi dolognak.
Egészségügyi okok miatt utaztunk. Apám öccse és neje ‘56-osok voltak. Úgy gondolták, hogy kihozatják nagyapámat, aki csak úgy ment bele az utazásba, hogyha engem is magával visz. Úgyhogy meghívólevéllel mehettünk ki, de állítólag nem volt egyszerű. Ennek a bürokráciájáról nem sokat tudok, beletelt majdnem fél évbe, mire indulhattunk. Hat hetet tölthettünk kint New Jersey-ben a keresztszüleimnél, akik mindig vittek valahova, olyan helyekre, ami egy gyereket érdekelhet.
Időben ez mettől meddig tartott? Milyen érzés volt kölyökként szembesülni az amerikai életmóddal, a tengerentúli viszonyokkal?
1978. július 10. környékén indultunk, majd összesen hat hétig voltunk kinn. Hát, az az igazság, hogy nagyon hamar hozzászoktam mindenhez… Az a csomó tévé- és rádiócsatorna; keresztszüleim minden hét pénteken elvittek egy közeli szupermarketbe bevásárolni két óriási kocsival. Addig én ilyesmit nem láttam… Bár a Skálában nálunk is volt hasonló, de ott aztán…
Nagyon szerettem volna odakinn élni, ha a szüleim is ott lettek volna. De csakis velük! Más opció szóba sem kerülhetett! Minden szép volt, jó volt, de köszönöm szépen, ennyi!
1978 nyarán volt még valahol ELP buli? Ha jól tudom, a búcsúturné márciusban ért véget, Providence városában.
Ezt nem tudom. Biztos maradt még néhány “elfekvő” bulijuk… Haha!
Mi volt az, ami ennyire megfogott Emersonék produkciójában?
Először is az, hogy én akkor még a nevüket sem hallottam addig, nem beszélve a zenéjükről. El sem tudtam képzelni, hogy olyan zene is létezhet, amit ők játszottak. Addig általában – persze, amit itthon tapasztalhattam a tévéből- megszoktam, hogy egy átlagos létszámú együttesben láthatok különböző műfajú, de általában slágerekre épülő produkciókat. Ehhez képest az ELP teljesen más volt. A műsoruk számomra hosszú, nagyon sokszor változó darabokból álló számokból állt. Teljesen lenyűgözött.
A produkció pedig…
Eleve az, hogy három ember zenéje olyan “sűrű”, amit még azelőtt sosem hallottam. Igaz, azóta sem nagyon… Emerson óriási “kütyüi”, szintetizátorai, Hammondjai – persze, akkor még nem tudtam mi az-, hatalmas felnyitott zongorája, Palmer óriási dobszerelése, gongjai, millió cinje.
Teljesen kész voltam… Sosem láttam még azelőtt hozzájuk hasonlót!
Voltál más koncerteken is, míg odakinn tartózkodtál?
Nem voltam, de arra még emlékszem, hogy akkoriban volt csúcsra járatva a KISS együttes promóciója. A legtöbb tévécsatorna, zenei rádióállomás szinte ontotta róluk az információkat. Mindenütt különféle könyvek, fotóalbumok, füzetek, pólók, jelvények öntötték el a piacot. A fagyisnál még KISS-fagyit is kaptam… Haha! Nagy őrület volt…
Miért épp a billentyűknél kötöttél ki?
A fent említett dolgok miatt. Mivel az iskolában csak klasszikus zenét tanultunk, ezért az úgynevezett “könnyű” műfaj szóba sem jöhetett. Amikor végeztem a zeneiskolával és szüleimtől kaptam egy Vermona orgonát, akkor találkoztam Papp Imre “Mityó”-val, akitől aztán – számomra – értékes dolgokat tanulhattam. Ő volt a tanárom.
Hol és hogyan ismerkedtetek össze? Mennyire ismerted előtte a Gemini együttest?
Zenéjüket már ismertem, de róluk nem sokat tudtam. Mityó bejárt az akkori üzletünkbe, az Aranymokka Presszóba. Ott játszott esténként egy Kovács Szabolcs nevű orgonista egy Yamaha orgonával és dobgéppel. Aki megengedte, hogy napközben én is próbálkozhassak. Rengeteg kottája volt, de nem igazán tudtam mit kezdeni velük.
Amikor megismertem Mityót, ő is előadott néhány saját dalt. Mindenkit azonnal lenyűgözött az előadásmódja! Így került szóba, hogy bár klasszikus zongorát tanultam, de engem a könnyűműfaj érdekelne inkább, viszont nem tudom értelmezni a “könnyűzenei” kottákat. Onnantól kezdve tanított Mityó mindenfélére, összhangzatokra, mesélt mindenről, ami érdekelt. Nagyon intelligens, értékes ember volt!
Mesélj kérlek, az első zenekarodról!
Az első komoly zenekarom az EKG volt. 1984-ben váltottam az addigi billentyűst, Csókássy Ervint, mivel ő akkor éppen katona lett. Azóta sajnos már el is hunyt. Abban az időszakban Dömötöri Jenő volt a szólógitáros, a basszusgitáros Baranyai Csaba, a dobos pedig Bolla Zsolt.
Jenő – mivel nőgyógyásznak tanult- átmenetileg sarokba állította hangszerét. Elég sok bulink lehetett volna, de hozzá fogható gitárost nem találtunk, ezért nem is akartunk mást. Hát új műsor kellett! Így alakult ki az újabb EKG: Bolla Zsolt dob, Baranyai Csaba – majd később Subitz Attila basszusgitár, Velebny Zsolt szaxofon, Sipos – akkor még nem F- Tamás ének és jómagam.
Milyen műfajt játszott az EKG? Hol volt lehetőségetek fellépni?
Főleg középiskolákban játszottunk különböző rendezvényeken, de klubunk is működött a legendás Bem Rockpart 6-ban, háromhetente. 1985-ben, amikor már teljesen átalakult a műsorunk, csatlakozott hozzánk Csókássy Ervin, vele így ketten lettünk billentyűs poszton. Ebben az időben sajnos Bolla Zsolti kissé kezdett elszállni, ezért kiléptem a zenekarból.
Készült valamilyen kép- vagy hangfelvétel rólatok?
Volt egy srác, aki videózgatott, persze csak amatőr módon, de már nem tudnám megmondani a teljes nevét. Csak arra emlékszem, hogy Kopácsynak hívtuk! Haha! Három idézőjeles “klipünk” volt, de sajna már nincsenek meg. Abban az időben jóformán még a VHS magnó is kuriózumnak számított.
Az EKG-t követően miként folytatódott a pályafutásod?
Azután a Reggel együttes következett. A következő felállásban játszottunk: Rónaszéki Endre “Roy” énekes, Lengyel Zoli gitáros, Kicska Laci basszusgitár, Vermes Laci dobos és én. A nóták már megvoltak, csak úgymond kissé “korszerűsíteni” kellett… Jól is ment a munka, közben ilyen-olyan amatőr fesztiválok jöttek, amiket általában meg is nyertünk. Roynak viszont állandó problémái voltak a házasságával, meg a kedve is lankadt, ezért lecseréltük Csapó Gyulára, akit még a középiskolában ismertem meg.
Ha már a középiskolánál tartunk, érdekesség, hogy együtt jártam Vilmányi Gabival, Patai Tomival, Kirschner Petivel és a Tabár fivérekkel.
Komoly névsor. Mindkettő. Utóbbiból akár egy jófajta iskolai zenekar alapja is lehetett volna…
Lehetett volna…
Milyen stílusban alkotott a Reggel együttes?
Ha azt mondom, hogy nagyon szerettük a Level 42 zenekart, akkor azzal elég közel állunk a Reggel stílusához is. Persze azért egyszerűbb volt a dolog, de olyasmi zenét nyomtunk. Azon kívül azt találtam ki – annak idején a Bikinitől láttam-, hogy fűzzünk össze két-három számot, úgy pörgősebben megy le a buli.
1984 májusában a Reggel csapata is fellépett a Balatonszemesi Rocktáborban. Mi több felvétel is készült. A “Boldogok” című dalt az MHV fel is szerkesztette egy előkészületben lévő válogatás-albumra. Aztán mégsem történt semmi… Kaptatok valamilyen visszajelzést, hogy miért törölték a hanglemezgyári elvtársak az “Első lépések” című kazetta megjelenését?
Erről abszolút semmit nem tudok. De a “Boldogok”-at nagyon csíptem játszani…
Akkor már a zenekar tagja voltál? És ha igen, már te játszottad fel ‘Szemesen a “Boldogok”-at? Vagy azt még korábban, más felállásban rögzítették?
Nem voltam még akkor ott, én ‘85 decemberében találkoztam Lengyel Zolival, aki átadta az úgymond “lecke” kazettákat. Úgy január elején kezdtük a próbákat, ott ismertem meg a többieket, és persze Drevnyák Józsit, a menedzsert, akit Dr. Evnyák néven is emlegettünk. Haha!
Az még egy másik felállás volt, de ahogy hallom, azt sem Roy énekelte, hanem valaki más. Mi egyébként rockosabbra vettük, olyan Styx módra adtuk elő. Bánom, hogy eltűnt az a másik felvétel…
Azt egyébként tudtad, hogy a “Boldogok” dal eredetileg egy hosszabb mű, egy kamasz musical része, illetve címadója?
Azt tudtam, hogy a “Merre járhatsz most” című szám része annak a musicalnek. Mondjuk nem láttam a darabot, de a refrénje megmaradt bennem: “Tudd meg, hiába minden játék – ezt gondold át! / Nem léteznék, ha állnék – csak nézek rád…” Jó kis nóta! Ez volt mindig a zárószám a bulikon.
Maradt utánatok valamilyen képfelvétel? Időben hol járunk, mettől-meddig voltál a Reggel zenekar tagja?
A foci VB miatt 1986 nyarán a sportcsarnokban állandóan kivetítették azokat a meccseket, amelyek magyar vonatkozásúak voltak. Józsi valahogy elintézte, hogy minden meccs előtt mi játszhattunk. Meg volt egy másik zenekar is, de ha megfeszítesz, sem tudom kik voltak. Ott csak az volt a probléma, hogy Roy vagy jött, vagy nem. De attól függetlenül le kellett nyomni a bulit, még ha négyen is… Nagyon jó volt, gondolhatod. Azután jött Csapó Gyula.
Sajnos az egyetlen koncertünk, amit a VHS-korszakban felvettek rólunk, megsemmisült. Egyébként az a buli az “Ezres klubban” volt, a T-Modell zenekar előtt. Nagyon sajnálom azt az anyagot, mert Rohánszky Janó keverte a hangot és az ő neve mindig is a csúcsminőséget jelentette. Jó kis műsorunk lett, volt néhány jó bulink, de nekem be kellett vonulnom…
Magamnak is mondom, hogy érdemes volna utánajárni, mert a T-Modell rajongóktól is csupa jót hallottam eddig arról a bizonyos közös videóról… Látsz valami reményt, hogy valamelyik öreg cimboránál még előkerülhet ez-az a Reggel együttes unikálisnak számító hagyatékából?
Hát, erre nem sok esélyt látok, sajnos…
A seregben volt alkalmad zenélni?
Igen, volt. Óbudán voltam katona, a végzettségem miatt, mivel eredetileg építész technikus voltam. Szóval, a laktanyánkban működött egy Aquincum nevű művészegyüttes, ahová be is kerülhettem volna, de amikor megtudtam, hogy az nem igazán jó nekem, hagytam az egészet… Egyébként ott komoly embereket ismerhettem meg. Például Budai Sanyit, aki a 100 Tagúban játszott és gyönyörűen hegedült. Vagy Egri Janit, aki zseniális jazz basszusgitáros volt.
Egyszer csak felhívott Bolla Zsolt – aki szintén katona volt, csak ő a határőrségnél-, hogy menjünk a “Ki mit tud?”-ra. Jelentkeztünk is, EKG zenekar néven. Igen ám, de a honvédség “vérszemet kapott” és azt javasolták, hogy induljunk Mándoki együttes néven is, hátha azzal továbbjutunk, ha esetleg kiesnénk, mint EKG. Ez nem nagyon tetszett, de kénytelen voltam elfogadni, különben nem biztosították volna a próbákat… Hmmm…
Az volt a baj, hogy csak ketten voltunk. Mivel Zsolti kitalálta, hogy énekelni és gitározni is fog, be kellett még venni két civil tagot, “kisegítő vendégzenész” státuszban. Borbély Zsolt dobos és Székely István basszusgitáros lettek a társaink, mindketten az akkori Piknik Club együttesből.
Megcsináltunk két számot, az egyik egy új instrumentális szerzemény volt, amit én írtam, “Berepülés” címmel. A másik pedig egy régi EKG-nóta, az “Esőcseppek”, melynek szövege egy Sárközi György vers. Ezt a kettőt egybefűztük, mint a nagyok. Haha! Lett belőle nagyjából tíz perc. Majd mindkét név alatt végigjártuk a mindenféle megyei-, területi-, satöbbi döntőket. De egyik vonalról sem estünk ki, csak mentünk előre.
Majd eljött a tévés előválogató, ami után, ha győzünk, irány a televízió.
Elő is adtuk a produkciót, mint EKG zenekar és tovább is jutottunk! Két-három fellépő után viszont újra ugyanazzal a zsűrivel találkoztunk, ezúttal már, mint Mándoki együttes… Haha! Hát ez, hogy lehet? – kérdezték. Elmondtuk… Diszkvalifikáltak.
Így már nem jutottunk be a tévébe… Pedig Berki Tamás, a zsűrielnök “nagyon ígéretesnek” tartott minket.
Mit szóltak a seregben az okosok, mikor kiderült, mire vezetett a „jó tanácsuk”? Az úgymond kudarcot követően is zenéltetek még valamilyen formában a katonaidő alatt?
Hát, az igazság az, hogy mi nem kudarcként éltük meg ezt a történést. Úgy voltunk vele, hogy mi mindent megtettünk a lehetőségeinkhez képest. Majd mivel augusztusban szereltem, nem is tudtam volna tovább Bolla Zsolttal kooperálni, mert neki még hátra volt fél éve
De aztán később mégis sikerült azt a két számot is rögzíteni…
Igen, a sereg után, 1989-ben a Rádió egykori 1-es stúdiójában készült lemezanyag részleteként. Bollával ketten csináltuk ott az anyagot, lopott stúdió-időkből, körülbelül egy év alatt. A felvételeken Bolla dobol, gitározik, énekel, én pedig billentyűzöm és basszusozom.
Valamint két dalban Török Ádám fuvolázik. Hogyan sikerült Gyugyót bevonni a stúdió munkálatokba?
Ádámmal már régóta ismertük egymást. Annak idején, ő hangosított minket az EKG klubban, a Bem rockpart 6-ban. Ezen kívül Zsolt együtt játszott velük a Tátrai-Török Tandem-ben, mint kisegítő zenész. Úgyhogy az ismeretség már megvolt.
Zsolt hívta föl Ádámot, aki azonnal rendelkezésünkre állt. Két számban kértük a segítségét. Körülbelül tíz perc alatt meg is volt a dolog… Haha! Ádám akkor is óriási volt!
Avasd be kérlek, az olvasókat, milyen lemezanyagba vágtatok bele, és mi lett a felvételek sorsa?
Az egykori EKG dalainkat szerettük volna jó minőségben megörökíteni. Nekiláttunk, de mivel megesett, hogy Zsolt éjjel hívott, hogy most van három óra, így kiszámíthatatlan volt az egész. Aztán két hétig semmi…
Az album címe “Esőcseppek”, egy normál negyven perces nagylemezben gondolkodtunk, így összesen hét dal került felvételre, ami pont kitöltött volna két hagyományos lemezoldalt. A rádió adta volna ki, de aztán elsikkadt a dolog.
Mi fogott meg annyira, Sárközi György “Esőcseppek” című versében, hogy többször is felvetted, illetve a tervezett EKG album címének is azt szántad…
Mindkettőnknek nagyon tetszett már maga a vers is, majd a kész dal is. Először Zsolt hívta föl rá a figyelmemet, korábban én nem ismertem. Majd még azt is figyelembe kellett vennünk, hogy adott zenére, az EKG “Vihar” című dalára is passzoljon. Aztán persze megszerettem, és ami a legfontosabb, a közönség is velünk énekelte, mert ilyen is előfordult.
Azon kívül felvettünk még egy régi EKG darabot, Radnóti Miklós “Istenhegyi kert” című verse alapján, de végül nem került a lemez anyagba, mert nem végeztünk vele. Az is egy jó tíz perces darab volt… Akkor már sokat próbáltunk a Prognózissal, így nem akartuk félkészen rátenni alemezre. Végül mi magunk készítettünk maszekban pár demó CD-t, amire extraként felkerült még három 1984-es archív felvétel, amit a tatai KISZ-táborban vettünk fel; illetve a már említett ‘88-as “Ki mit tud?”-os körünk elődőntőjének egyik felvétele, mely a József Attila Művelődési Házban zajlott.
Ádám sávjainak rögzítését leszámítva kizárólag ketten voltunk benn, ami egyébként normál működés szerint egy hírolvasó stúdió volt. Végül mindketten beléptünk a Prognózisba és már nem volt olyan fontos az ügy. Persze szerintem Vörös Pista sem repesett volna, ha párhuzamosan kijön egy másik lemezünk is, nélküle.
Folytatjuk!
Fotók: Mándoki Sándor archívuma, kiadói archívum, TTT Nemzeti Rock Archívum
