Mélyinterjú Szepesi Richárd zeneszerző-billentyűssel
A Ricsosszal, azaz Szepesi Richárddal készült 3 részes interjú-sorozatunk második részében a jelenleg is aktív Druida zenekarról, és kapcsolódó projektekről, viszontagságokról, a szakmáról, és Ricsosz, már az előző részben is felvilágló zenei és művészi hitvallásáról beszélgettünk.
MÁSODIK RÉSZ – A DRUIDA
Eljutottunk a Druidáig, mely formáció kapcsán eredetileg szóba jött jelen riport, a zenekart érintő jelenlegi aktualitások miatt. A legutóbbi koncerteteken, melyen részt tudtam venni, elhangzott egy mondat a szádból, miszerint ez “álmaid zenekara”. Ismervén az eddigi pályafutásod, és azt a tényt, hogy számos zenekarban játszol és játszottál a múltban, mi az, ami a Druidát szerelemgyermekké teszi, amitől ilyen különlegesen közel áll Hozzád?
A Druida egy érdekes történet, ami úgy kezdődött még 2010-ben, hogy én akkor a CS.Í.T. (Csak Így Tovább) zenekarnak voltam a billentyűse, és az akkori hegedűsnek, Kiss Anikónak a tesója hozott egy CD-t, hogy: hallgassam meg! Ez egy Blackmore’s Night lemez volt. Nagyon tetszett az, hogy benne van az akusztikus, kelta népzenei vonal, és néha Hammond orgona is előfordul, még ha minimál szinten is. Nem sokkal később utamba sodorta az élet Szőke Timit, akit az Egri Utcazenészek Versenyén ismertem meg, ott a Nem Adom Fel zenekarral játszottam. Eger különböző pontjain kellett fellépni. Egyik este szakadt az eső, és mivel egyetlen szálláson dekkolt az összes fellépő, végül persze hatalmas jamelés kerekedett. Ekkor jött oda a Csermely zenekarból Szőke Timi, és Demján Zsolti, hogy: lenne-e kedvem náluk is rontani a levegőt a továbbiakban? Mondtam, hogy tulajdonképpen miért ne, próbáljuk meg, hátha megbánjuk! Tudni kell, hogy akkortájt épp elkezdődött egy felívelő pálya nálam, mert akkor kezdtük a Szép Ernő Színházzal a munkát, meg akkor jött a Nick Vujicic másodszor Magyarországra – ott a Nem Adom Fel zenekarnak is szerep jutott. Így eléggé kevés Csermely próbán tudtam részt venni, de amúgy egy jó kis zenekar lett volna, csak már valahogy esett szét a történet. Zsolti végül fel is oszlatta a csapatot. Timi viszont szólt, hogy szeretne tovább zenélni. Megkérdezett, hogy volna-e kedvem közösen csinálni valamit.
Elmentem hozzá, leültünk beszélgetni, ki milyen zenéket szeret, és akkor felhozta a Blackmore’s Night-ot, miszerint korábban többen mondták, hogy valami ilyesmi jól állna neki. Előkaptuk az akusztikus gitárt, és megnéztük a Child In Time-ot, és anélkül, hogy hallottuk volna egyébként, a vokált megcsináltuk ketten.
Ez egy nagyon-nagyon szép pillanat volt, és abban maradtunk, hogy menjünk el ebbe az irányba!
Fel is hívtam Durgonics Tomit, hogy volna egy ilyen produkció, ő egyből rávágta, hogy jön! Először úgy volt, hogy billentyűzik, de végül is dobos lett belőle. Később Jenei Szilveszter, és Kolbe Gabi is csatlakoztak. Őket fontosnak tartom megemlíteni, mert a mai napig kapcsolatban vagyunk velük, és nagyon sokat segítettek nekünk. A Szilvesztertől nagyon sok dalt kaptunk, hogy csináljuk meg – akkor úgy éreztem, hogy tényleg elindul valami felfelé. A Druidával először tudatosan olyasmit próbáltunk csinálni, ami eladható. Először feldolgozásokkal kezdtük, de aztán végül rájöttünk, hogy azért mégiscsak a saját zenénket szeretnénk csinálni. Az első felállást 2016-ban alapítottuk, ami nagyjából egy évet élt meg. Aztán 2019-ben indult egy új felállás, amiben Schneider Andris barátom volt a billentyűs, Timi énekelt, én pedig akkor még gitároztam, de aztán rá kellett jönnünk arra, hogy nekem nem elsősorban a gitár a hangszerem, hanem vissza kéne állnom a billentyűk mögé. Eleinte ketten billentyűztünk Andrissal, de aztán ő kilépett, és Timi állt be a helyére. Elsősorban alap dolgokat játszik, a szőnyegeket meg pár egyéb hangszínt, néha kis Hammondot, amikor én éppen furulyán játszom. Ebből alakult ki az a fajta hangzásvilág, ami a Blackmore’s Night-os kelta vonalat keveri a magyar népzenével, és a rockkal.
Ezt egyébként anno nagyon féltem a progresszív rock csoportban megmutatni, mert szerintem prog mércével semmi különös nincs benne zeneileg. Ami az erőssége az én szememben, az csak és kizárólag a szöveg, és a megszólalás. Érzésem szerint én ezen a téren tudok különlegeset nyújtani. Világéletemben utáltam a matekot, és bár néha most már van pár, több ritmusváltással operáló, picit matekolósabb dalom, de én nem voltam soha ez a “nagyon fura legyen a dallamvezetés, minél megjegyezhetetlenebb, annál jobb”, meg “minél matekolósabb a zene, annál jobb” típusú szerző. Számomra sokkal fontosabb, hogy valami fülbemászó legyen. Úgyhogy én a rockot inkább a népzenével és a blues-zal vegyítem.
A Druida azért szerelemgyerek, mert tényleg azt valósíthatom meg, amit szeretnék, és a többiek bíznak bennem annyira, hogy nem mondják azt, hogy “te hülye, ne játsszunk már ilyet, mert ez rétegzene”, meg hogy “ne legyen már két billentyű a csapatban, mert mit fognak szólni majd a fesztiválon a technikusok”. Baromira nem vagyok hajlandó azért változtatni az elképzeléseimen, hogy a másiknak ne kelljen kimozdulnia a komfortzónájából. Ugyanis, amíg azt csináltam, amit mondtak, hogy megfeleljek a szakma minden követelményének, akkor sem kellettem.
Hát, akkor megpróbálom azt, hogy csinálom, amit én jónak gondolok, és majd meglátjuk a végén, kinek lesz igaza. Csak azért nem fogok valamihez ragaszkodni, mert mindig így volt, és vice versa, csak azért nem fogom kidobni a régit sem, mert mindenki más kidobja.
Kérlek mutasd be a Druida zenekar tagjait pár szóban!
Szőke Timi énekel és billentyűzik, aki a Druida egyik alapító tagja. Durgonics Tomi, amellett hogy nálunk éppen dobos, billentyűsként is működik szólóban, a Youtube-on Tom Sound néven rettenetesen jó instrumentális zenéi vannak fenn. Tomiról tudni kell, hogy ő sem lát, és amellett, hogy nálunk dobol, egyébként református hitoktató. Pihokker Péter, Pihe a szólógitárosunk, egy rendkívül megbízható, hiperlaza, nagyon-nagyon jó fej ember, akinek ugyan Slash a kedvence, és nagyon szereti az efféle glamster gitárhősöket – szerintem ki is játszaná ezeket a kisujjából-, de mindig csak annyit, és csak úgy játszik, amit, és ahol kell – se többet, se kevesebbet. Bak Zoltán, Rockfater a basszusgitárt kezeli, ő a korelnök a csapatban, a “mindenki faterja”, hú, de nyakon fog vágni ezért, haha! Ő egy végtelenül nyugodt, erős kőszikla, aki nagyon-nagyon tudja erősíteni a csapatot. És végül, de nem utolsósorban itt van Tumbász Marci, hegedűs és akusztikus gitáros kolléga úr, aki a népzenei, és blues elemeket hozza. Nagy Zeppelin fanatikus, de zseniálisan hegedül, és egy fantasztikus ember, amit egyébként a csapat többi tagjával kapcsolatban is elmondhatok.
Mesélj kicsit arról, hogy és milyen célkitűzéssel, ars poeticával indult a Druida!
Igazából semmi különösebb ars poetica nem volt, egész egyszerűen arra fókuszáltunk az elején, hogy olyan akusztikus alapokon nyugvó dalok legyenek, amik Timinek jól állnak. Ez szép lassan aztán formálódott tovább, viszont akkor jött a Covid, ami teljesen tönkretett megint egy Druida felállást.
Én eleinte egy történetmesélő színházat képzeltem el, hogy afféle szimfonikus, kicsit musicales íze legyen az egésznek, de végül nem így alakult. Azt mondtam, hogy jó, akkor térjünk vissza az eredetihez, a Blackmore’s Night-os hangzásvilághoz!
Eleinte az volt a kérdés, hogy billentyűst vegyünk be, vagy fuvolistát. De Tumbász Marci azt mondta, hogy ő nem akar ide még egy embert, mert annyira egységes a zenekar. Gondold el, hogy egyszerre kaptuk meg a Covidot is! Valamelyikünk behozta, és valószínűleg éppen a próbahelyen fertőzött meg mindenkit. De mi tartottuk egymásban a lelket, és ez egy rohadt nagy dolog volt, ami összehozott minket, és ez azóta is így van. Ez a banda ezért ilyen nagyon fontos része az életemnek. Mert ezt a fajta összetartozást személy szerint addig nem tudtam megteremteni egyetlen általam alapított zenekarban sem.
A mai popdömpingben nehéz rétegzenével labdába rúgni. Egy előző, Veled készült interjúban a riporter egyértelműen a nem túl populáris műfajba sorolta a zenéteket, de hozzátette, hogy ez számára inkább örömhír. Ezzel egyrészről egyetértek, hiszen amit csináltok, az szerencsére a mai mainstream műfajtól távol áll, másrészről viszont azt gondolom, hogy elszomorító, amikor egy ilyen emberközeli, dallamos, szívhez szóló, és érzelmekre ható, cseppet sem öncélú muzsikát már jó előre besorolnak a nehezen eladható kategóriába. A dalok írásakor van-e tudatosság, van-e olyan törekvés bennetek, hogy szélesebb közönséghez is eljussanak a dalaitok?
Azt gondolom, hogy alapvetően minden normális folk-rock zenekarnak populárisnak kéne lennie, mert maga az ősiség populáris! Gondolj bele abba, hogy mennyire egyszerű dallamokkal operáltak régen egy-egy rituálé alatt, amikor mondjuk egy szertartáson énekelt a sámán, vagy, amikor történeteket meséltek.
Nem voltak ott Dream Theater-i magasságok, meg nem énekelték le a csillagokat az égről, egy egyszerűbb pentaton skálával megoldották az egészet. Ezt az ősiséget szeretném egy picit visszacsempészni – visszavinni az embereket egy olyan másik világba, ahonnan jöttünk.
Mert amit magunkkal hoztunk, azt nem felejthetjük el, és ez által vissza lehet vezetni a hallgatókat a gyökerekhez – legalább arra a pár percre vagy egy-két órára, amíg minket hallgatnak. Ezt van, hogy versmegzenésítés formájában, van, hogy népdal formájában, van, hogy történetmesélő formában adjuk elő. Talán egy ilyen, modernkori krónikás banda vagyunk tulajdonképpen, akik mennek, énekelnek, és mint vándorénekesek, gyógyítanak, tanítanak, szórakoztatnak. Ez ugyanolyan ősi mesterség, mint az, hogy valaki mondjuk megvédi a népét, vagy, hogy valaki Isten szolgája. Büszke vagyok arra, hogy ezt valamilyen szinten művelhetem.
A Druida tulajdonképpen a kelta és a magyar népzenei alapokat vegyíti, modernebb, bár elsősorban rock hangszerelésben előadva. Valóban hallottam utalást a már említett Blackmore’s Night-ra is, mégis benneteket hallgatva ezen kívül még a Jethro Tull, és jó pár korai folk elemeket is alkalmazó progresszív rockbanda is beugrott. Szerencsére azonban amit csináltok, ezen hatások jelenléte ellenére is teljesen egyedi. Konkrét terv illetve elképzelés volt erről a zenei irányról, vagy egyszerűen a zenekarban játszó zenészek elegyéből, az általuk hozott hatásokból állt össze ez a végeredmény?
Nem volt ez tudatos, de végig ezt akartuk tulajdonképpen összehozni. Például Timinek a skót duda hangjával, amit behoz a Lélekválasz című dalban, bejön ez a kicsit középkori, kicsit keltás hatás, az én furulya játékommal bejön a magyar népzenei világ, és persze emellett használom ezeket az ambient hangszíneket is, mert azért a Hammond mellett a Vangelis-őrület se maradt ki. Baromi jólesik az, ha ezt ennyire egyedinek látod. Mindamellett, hogy ez valójában populáris zene, mert minden ősi szertartás, vagy rituálé populáris kellett hogy legyen. Ugyanis az volt a cél, ami most a mi célunk is, hogy az üzenetünk eljusson az emberekhez. És ahhoz, hogy a zenénket hallgassák, megjegyezhetővé, fülbemászóvá kell tennünk, mert nem mindenki Dream Theater-en nevelkedett.
Tudjuk, hogy alapvetően a te ötleteid, dalaid alkotják a Druida alapjait. Mennyire demokratikus ez a felállás? Mások ötletei is bekerülnek, vagy ebben az értelemben ez inkább személyesen a te szerzői platformod?
Ez a zenekar teljesen demokratikus. Nálunk Durgonics Tomi, a dobosunk is ugyanúgy dalszerző, Tumbász Marci, Pihe, és Timi is. Gyakorlatilag majdnem mindenki hozott már ötleteket, talán Fater kivételével. Alapvetően nekem van a legtöbb ötletem, vagy a legkevesebb szégyenérzetem, ezt nem tudom, majd a többiek eldöntik, haha! Tomi például kész dalokkal szokott érkezni, Marcinak is nagyon jó ötletei vannak. Anno, ahogy említettem, Jenei Szilvesztertől is kaptunk dalokat, illetve egyik volt zenekaromnak, a Médium-nak volt egy Goethe Rémkirály feldolgozása, blues-os, rock-os felfogásban, és mivel Médium már nincs, ez a dal viszont zseniális volt, elkértem tőlük és mi játsszuk. Úgyhogy ilyen is előfordul. Igazából mindent megcsinálunk, amit szeretünk.
Beszéljünk egy kicsit az aktuális megjelenésről! Egy négyszámos mini album kerül ki most a nagyközönség elé, első körben letölthető formában – a zenei platformokon-, illetve úgy hallottam, hogy talán fizikai hanghordozó is lesz belőle. Valamint – ami még lényegesebb – egy nagylemez a távlatibb cél, még idén. Mesélj kérlek, az aktuális minialbumról, illetve a további tervekről!
Az aktuális minialbum címe: Lélekválasz. Tartalmát tekintve, a címadó dalon kívül, elsőként ott van a Bordal, ami egy vidámabb nóta, a Karantén blues, ami kicsit ilyen Török Ádám-os, blues jellegű dal, és amiről tudom egyébként, hogy az egyik személyes kedvenced, valamint a Fohász, ami a világ egyik legegyszerűbb nótája, afféle rituális ének. Hamarosan ezek a dalok meg fognak jelenni szöveges videó formájában, utána megpróbáljuk feltenni különböző videómegosztókra, és meglátjuk, hogy milyen visszajelzéseket kapunk. Eközben azért dolgozunk egy nagyobb formátumú anyagon is, és ha úgy adódik, és lesz elég megrendelés, vagy azt látjuk, hogy van rá igény, akkor természetesen hazavihetőek is leszünk majd CD formájában. De ehhez tényleg az kell, hogy annyian ismerjék már a zenekar nevét, hogy megérje kiadni…
Úgyhogy, ha valaki azt akarja, hogy ennek a zenekarnak lemeze legyen, akkor tegyen annyit, hogy mutogassa a zenéket, és minél több embernek ajánlja, ha tetszik, mert csak úgy tudjuk rentábilisan megcsinálni.
Az, hogy mi zenélünk nektek, az részünkről egyfajta szolgálat. De mi csak akkor tudjuk csinálni, ha érezzük, hogy szükségetek van ránk.
Mint ez kiderült, ez a zenekar nemcsak arról szól, hogy jó zenét csináltok, itt a tartalom, a szövegvilág és az egész produkció ennél jóval mélyebb rétegeket is rejt: a szövegek hordoznak egyfajta spirituális megközelítést, egyfajta tanítói, profétikus jelleget követnek. Ez honnan jön? Mi az, amit valójában közvetíteni szeretnétek a hallgatóság felé?
Világéletemben szerettem az irodalmat. Nagyon szeretem Petőfit például, és többen mondták rám, hogy ha valakihez, talán hozzá hasonlít a leginkább, amiket írok. Ő írt afféle népnevelői célzattal, és lehet, hogy régebben volt bennem ilyen szándék, de igazából én csak azt írom meg, ami foglalkoztat, ami megérint. A zenésznek lehet, hogy néha el kell mondania a véleményét, de ezt a legjobban úgy tudja megtenni, ha már együtt érzett másokkal. Én például az általam megénekelt történetek szereplőivel együtt érzek. Van egy dalszövegem, ami különböző emberi sorsokat mutat be. “Ha nem kívánt gyermekként jöttél, és teherként néz a családod, mikor úgy érzed, neked a sorsod nem lehet áldott.” „Mikor Rád telepszik a múltad, s úgy érzed, nincs benne irgalom, nekem a számodra mindig lesz egy dalom.”
Nekünk, zenészeknek, ezt kell tudni. Hogy nemcsak a magunk számára születik a dal, hanem az emberek számára is. És, ha üzenni akarunk, úgy kell megírni, hogy a legtöbben azonosulni tudjanak vele. Viszont ehhez egy kicsit mindenkinek rugalmasnak kell lennie. Nem érdemes a nyelvezeten rugózni, hogy megfordulnak-e a dalban bizonyos kifejezések, vagy sem, az teljesen mindegy. A tartalom a lényeg. Jó, pontosítok, ez sem teljesen igaz, mert épp az előbb gondolkodtam azon, hogy az lenne a jó világ, ha a prog hangzásvilága egy populáris térben is helyet tudna kapni. Csak az a baj, hogy ez nemigen történhet meg, mert a popzenének az a lényege, hogy gyorsan le tudja gyártani még az is, aki nem ért hozzá. És ettől tömegcikké vált. De mivel magam is az ilyen zenéket szerettem kiskölyökként, nem mondhatom minden ilyesmire azt, hogy ez rossz, mert ennek is megvannak a gyökerei. És nincsen rossz zene szerintem, csak olyan zene van, amit rosszá tesznek, mert olyan dolgok tapadnak hozzá.
Korábbi nyilakozataidban többször is elhangzott egy általam nagyon fontosnak tartott mondat, miszerint: ez az egész egy misszió, ha anyagilag és hírnév szempontjából nem is juttok a csúcsra, van ami ennél sokkal fontosabb. Az üzenet, a zenélés öröme, és az, hogy ezek a dalok eljussanak nemcsak a hallgatóság füléig, mint szimplán jó muzsika, hanem a szívéig-lelkéig, ezáltal valamit építve bennük. Ez a megközelítés – melyet rétegzenét játszó emberként, és hasonlóan gondolkodó alkotóként jómagam is osztok – a lehető legnehezebb kenyér, és a legnehezebb pálya, pláne egy ilyen kis országban. Honnan meríted az ehhez szükséges erőt, és hogyan látod eme szent missziót megvalósíthatónak?
Ez mind közül a kedvenc kérdésem: a Szent Misszió. Érdekes, mert én soha nem tartottam magam prófétának, vagy egyházi embernek. Bár egy spirituális egyház felszentelt papja vagyok, soha nem arra használtam a zenét, hogy híveket gyűjtsek az egyháznak. Az más kérdés, hogy a szellemi vezetőnk egy-két versét megzenésítettem, de soha nem térítettem senkit, csak elmondtam, amit tanultam, és tapasztaltam. Soha nem volt olyan szándékom, hogy bárkinek is észt osszak, egyszerűen csak elmondtam dolgokat, olyan alapon, hogy valakit vagy érdekel, vagy nem. Ezután is ezt fogom tenni. Ez az egész úgy jött, hogy egyszerűen találnom kellett erre az egészre egy logikus magyarázatot, miért is érdemes csinálni? Hogy miért érdemes folyton szélmalomharcot vívni, és a széllel szemben hugyozni, még akkor is, amikor ezredszerre dobnak ki ajtón-ablakon… Ugyanis neked akkor is fel kell állni, és tenni kell! Többek közt azért is, mert, ha mást kéne csinálnod, akkor azt megmutatta volna az élet. Rengeteg olyan zenészt ismerünk, aki abbahagyja a zenélést, és nem feltétlenül azért, mert ő megsértődött, hogy őt nem fogadta be a szakma. Abbahagyta, mert talált valami mást. Ha majd találok valami mást, ami fontosabb lesz, akkor lehet, hogy abbahagyom. Csakhogy, nem biztos, hogy megtehetem, ezt majd az idő dönti el.
Ha lehetőséged volna, a megfelelő kapcsolatok, és tőke is rendelkezésre állna, mi lenne a víziód egy egészséges, korrekt, és értékőrzést előtérbe helyező szakmai közegről a mostani Magyarországon?
Nagyon sok mindent tudnék ezzel kapcsolatban mondani. Viszont a szakma sok mindenkiből áll. Szakmabeli a hangosító, szakmabeli a hangmérnök, a zenei producer, a menedzser, a rock újságíró, a zenész, félig meddig társvállalkozóként még a vendéglátósok is. Tehát, itt nagyon sok embernek az érdekét figyelembe kéne venni, ezért erre nemigen tudok konkrét választ adni.
Azt tudom viszont, hogy nekünk, zenészeknek, feltétlenül másképp kéne állnunk egymáshoz, az összetartás, az egység felé kéne törekedni. A szakmán belül is az egymás megértését, és a közös pontok kialakítását kéne megcélozni.
Tudom, hogy az x résztvevő részéről mindenhol nagyon sok a sérelem. A média felé a zenészeknek, hogy nem játsszák őket, hogy eldöntik, hogy ki hallgatható, és ki nem, hogy a rádiók le vannak szerződve különböző kiadókkal, és gyakorlatilag csak a kiadó által patronált előadók számait játszhatják. Hogy olyan értelmetlen baromságokhoz ragaszkodunk, hogy 3 percnél nem lehet hosszabb egy dal, hogy nem lehet benne gitárszóló, és „mi majd megmondjuk, hogy mi a népszerű zene, és mi nem.”
Hogy harapjam le a fületeket! Ti mondjátok meg!? És a ti kezetekben van minden, akik rohadtul nem értetek hozzá, hogy mi a jó zene? Ahhoz értetek, hogy mi a populáris zene, és mi a gyorsan elkészíthető, majd eladható. És ez nem is feltétlen kéne, hogy rossz legyen, de a tapasztalat az, hogy mégis egyre rosszabb. Mert a legtöbb mai „zene”már zaj.
Ugyanis megtaláltak egy olyan frekvenciát, ezzel a tuc-tuc zenével, ami az anyaméh perspektívájából nézve a szívhanghoz hasonlít, és amivel nem is lenne baj, de ne csak ez legyen! Legyen hely mindenféle zenének! Valahogy efelé kéne visszabillenteni a mérleget.
Egy olyan zenei közeget megteremteni, ahol kevésbé számít a külsőség. Ahol nem a szemükkel “hallanak” az emberek. Ahol a zenészek megpróbálják nem egymást fúrni, hanem támogatni. Ahol tiszteljük egymást, mint kollégák, főleg egy olyan műfajban, ahol ennyire félre vagyunk téve. Egy olyan közeg kéne, ahol megint divat lesz az, hogy élő hangzásúak legyenek a lemezek, és ne legyenek olyan szinten – romásan mondva- kikerázva, hogy minden ki van húzva és tökéletes, mert azon mindig érződik, hogy műanyag.
Én alapvetően oldschool gyerek vagyok, és csak azért szoktam valamilyen szinten belemenni a modernitásba, hogy eladható legyen, amit csinálok, de nálam ebben elég szűkek a határok. Például nekem senki nem fogja bemagyarázni, hogy a Hammond orgona ma már nem kell, mert a Hammond orgona az én szememben a hangszerek királynője, a minimoog és a Fender zongora a kisherceg.
Ha egy mondatban kéne a fentieket összefoglalom, azt mondanám, hogy a legfontosabb, hogy legyen újra egy család a szakma! Ahol ugyanúgy le tudok ülni rockerként a cigányzenésszel, de még a kísérőautomatikás vendéglátós zenésszel is, úgy, hogy kollégának tekintjük egymást. Olyan zenei közegre vágyom, ahol jó koncertek vannak, ahol igényes muzsikát kap a nép. Ahol a populáris zene is szólhat akár olyan hangszerelésben, mint egy Jethro Tull. Ahol nem az a kérdés, hogy kivel feküdtél le, melyik zenésszel ültél le inni, vagy, hogy látsz-e, avagy sem.
Milyen események várhatók a Druida háza táján, lesznek-e fesztiválfellépések, egyéb koncertek, ahol találkozhat veletek a közönség?
Jelen pillanatban a Druida háza táján kisebb szünet van, mert Timinek és nekem, valamint Miks Csabi barátunknak – akinél egyébként a felvételek készülnek, és aki nagyon régi cimborám, ugyanis együtt nőttünk fel – van egy közös társulatunk, amit nemrég hoztunk létre, ez az Ultima Sacra. Meghívást kaptunk Erdélybe, és kitaláltuk Csabival, aki ennek az Ultima Sacrának a zenei producere, hogy létrehozunk pár zenei alapot. A megrendelők azt kérték, hogy egy Trianon tematikájú műsort dobjunk össze. Csabi verseiből, valamint az én dalaimból indultunk ki. Ezek között van Druida anyag is, mert pl. a Lélekválasz vagy a Kicsi madár, a Hazám felől, vagy a Fohász be lettek építve a műsorba. Egy történetmesélős, zenés játékot csinálunk, hat helyszínen. Ha innen visszatértünk, meglátjuk majd, ki hogy ér rá, de mindenképpen elkezdjük felvenni a nagylemezt. Szeretném, hogy az év végére kész legyen, de nyilván egy olyan világban, ahol mindenki meló meg család mellett próbálja ezt csinálni, nagyon sok mindent össze kell tudni egyeztetni. Megtapasztaltam az évek során azt, hogyha valakivel együtt zenélsz, és ez az illető a csapatodnak, és az álmaidnak a részesévé vált egyszer, ahhoz érdemes ragaszkodni. Emiatt igyekszem figyelembe venni minden olyan elfoglaltságot, amit lehet, más nem tolerálna, mert tudom azt, hogy egyelőre sajnos nem tudok nekik fizetést adni, és nem tudom azt mondani, hogy itt van havi 13 koncert, amiért már talán érdemes csinálni ezt. Emiatt nem fogok tudni konkrét választ adni arra, hogy mikor lesz Druida lemez, annyit tudok, hogy majd lesz. Mindamellett én is dolgozom máshol, például nemrég vettek fel basszusgitározni egy spirituális bandába, az Egység zenekarba. Őket azért vállaltam be, mert nem akarnak nagyok lenni, és ezt a filozófiát valahol meg akarom tanulni tőlük. Ők teljesen hippi módon fogják fel ezt az egészet, és én minden ilyen kezdeményezésben, ahol valaki a saját spirituális üzenetét akarja közvetíteni, amihez én is tudok kapcsolódni, szívesen segítek. Pontosan ugyanilyen Kovács Laci barátommal, Timivel és Schneider Andrissal közös, Fénykerék nevű akusztikus formációnk, ahol Laci dalait csináljuk meg. Ez egy nagyon érdekes alteros hippi világ, ugyanakkor azért az igényesség ott is megjelenik a hangszerelésben. Ezek mellett ott a Szepesi Rock Band, a Rockoutis, tehát most nekem is rengeteg dolgom lesz, de közben azért sunyiban, a háttérben készül a Druida lemez. Ha valaki szeretne minket élőben hallani, 2023. Január 21-én egy progresszív rock fesztiválra vagyunk hivatalosak, ami a napokban lett meghirdetve, és a MoonHead Prog Fest névre hallgat, ennek keretein belül lépünk fel a Legenda Sörfőzdében 6 másik zenekarral együtt.
Végezetül, volna-e még bármi fontos gondolatod vagy üzeneted, melyet szeretnél megosztani az olvasókkal?
Igazából annyit tudok üzenni, hogy remélem, hogy egyszer lehetőség lesz arra, hogy adjak az embereknek valamit, és lesz olyan dalom, ami pozitív értelemben eltalálja őket. Annyit tehetek, hogy megírom, elengedem, és a többi rajtuk múlik. Amikor gyerek voltam, voltak még ezek a rádiójátékok, mesejátékok, és a Kis Mukk történetében van egy olyan mondat, amikor a fügefáknak panaszkodik, hogy átverték, és mondják neki erre, hogy persze, mert arannyal próbáltad megvásárolni az emberek szeretetét, viszont a szeretet titokzatos növény, vagy magától terem meg, vagy sehogy. És ez a történet, hogy zenélünk, és kiknek a zenéje népszerű, vagy sem, ez is hasonló történet. Viszont sokkal könnyebb lenne, ha nem lenne köztünk és a közönség között az a távolság, amit a mai mainstream média okoz elsősorban. Amellett, hogy a digitalizációt valahol borzalmasnak tartom, rájöttem arra is, hogy valamilyen módon szükséges, hogy elérhető legyek, mert a tévébe, rádióba nem kerülök be. A digi megjelenés szükséges, és valahol szerencsés is.
Eredetileg beszélgetésünk itt ért volna véget. Azonban közben Ricsosz, Timi és Csabi elutaztak Erdélybe, az Ultima Sacra formációval, és mint aztán kiderült, ez a látogatás valamit alapjaiban változtatott meg. A beszélgetés tehát kisebb szünet után folytatódott köztünk, melyet a következő fejezetben olvashattok.
Folytatjuk!
