Som Lajos egy kiemelkedő intelligenciájú, magas műveltségű és rendkívül jól informált ember volt. Egy naprakész pali, akit nem lehetett egykönnyen palira venni. Hogy 1972 nyarán mégis az történt, ami – részben az ő döntésének is volt köszönhető.

Elmondása szerint már június első napjaiban visszajutott hozzá a hír, hogy miben mesterkednek a többiek. De úgy vélte, hogy nem komoly a dolog. Bízott a társai józan értékítéletében, hogy a Zoránnal felálló új Taurus verzió úgysem lesz tartósan működőképes. Valamint Som erősen bízott Radics szolidaritásában is, hogy a Kapitány másodszorra már csak nem fogja hátba döfni, ha már ő, „a Múmia” kiemelte Bélát a mocsárból. Ha már egy ilyen jó és fontos bandába hívta gitározni a káoszba fulladt Tűzkerék romjai közül. Az elsikkasztott berendezések miatt keletkezett anyagi és erkölcsi tartozásokkal terhelten…

Lui mindkettőben tévedett. A banda sem lépett vissza a tervtől, Radics sem tartott vele. Ami automatikusan magával hozta Som Lajos harmadik meglátásának igazságát is. Miszerint, ha őt magát az elejétől fogva átverték a hanglemezgyári ígéretekkel, akkor Borsék Brunnert sem fogják kímélni és a többieket is ugyanúgy át fogják verni, csak idő kérdése, hogy ez is bekövetkezzen. Ergo, ha odafenn a Taurus kicsinálása eldöntetett, akkor alsóbb szinteken variálhatnak bármit, végül mégiscsak ugyanaz fog történni, mint a Sakk-Matt együttessel…

Márpedig pontosan erről volt szó. Egyrészt Erdős Péter Zorán bevételéhez kötötte a Taurus nagylemez kiadását. Majd, mikor sikerült éket vernie az alapítók közé, mint még oly sokszor az életében, mégsem tartotta a szavát. Sőt, még a Zoránnal készült, amúgy rendkívül jól sikerült Taurus kislemez két dalának reklámozása, vagy kiemelt terjesztése érdekében sem törte magát különösebben az önjelölt popcézár. Inkább hagyta elsikkadni a két, erősen slágergyanús szerzeményt, mint hogy más történjen, mint ami eldöntetett.

Persze sokat mondó tény, hogy a második, Zoránnal rögzített kislemez felvételei már a rádióban készültek, nem az MHV stúdiójában. Ami egyrészt egyértelmű visszalépés volt, különösen egy hivatalosan nagylemez-előzetesnek kommunikált és szánt kislemez után. Másrészt sanszos, hogy ha nincsenek Lajosnak jó rádiós kapcsolatai, akkor talán még ez sem lett volna. Pedig ez a projekt már Som kiutálása után valósult meg.

Állítólag Erdős Péter egyszer – talán még a legelején a Citadellában, de ezzel kapcsolatban is ellentmondásosak a visszaemlékezések-, valami olyasmit mondott Fecónak az „Anyám, vigasztalj engem” kapcsán, hogy „maga ezzel a dallal rengeteg pénzt fog keresni, de nem az enyémet”. Ugyanez megismétlődött „A lány, akire szerelemmel nézhetek” és „A kőfalak leomlanak” kapcsán is. Hallgatólagos elismerés, zárt ajtók mögötti vállveregetés Balázs Fecónak, majd elhallgatásos vállalati stratégia a zenekarával kapcsolatban…

Fecó azt mesélte, hogy sajnálta, hogy az új tag bevétele miatt megromlott a viszonya Lajossal. De azt még inkább sajnálta, hogy hagyta magát átverni. Pedig alapvetően Brunner tárgyalt Erdőssel, ő szinte csak néző volt a lemezgyári ukáz elhangzásakor. Mégis, még évtizedek után is látszott a szemén, hogy azóta sem tudta megemészteni a dolgot.

És ezzel még messze nem volt elég a feszültségforrásokból.

A már amúgy is puskaporos hangulatú csapaton belül újabb frontot nyitott, hogy Som Lajos a fejébe vette, hogy felvesz egy szintén slágergyanús szerzeményt Karda Beának, majd a Taurus kíséretével meg is fogja turnéztatni a kedvesét. Beáta és a Neoton afrikai útja után a közös koncertprogram fő célpontja ezúttal Jugoszlávia lett volna. Az akadékoskodó hanglemezgyár helyett pedig Lajos már eleve a Magyar Rádióban intézett e célra stúdiólehetőséget, illetve felvételi időpontot.

Az ötlettel kapcsolatban Brunner ellenkezett a legvehemensebben, aminek ad némi mandinert, hogy Zorán kíséretével szemben már nem voltak ilyen vad ellenérvei. Pedig Erdős doktor eredeti ultimátumában nem csak az szerepelt, hogy a Metro frontemberét be kell venni a bandába, hanem, hogy a műsor egy jelentős részét, akár a felét is a régebbi Metro slágereknek kell majd kitenniük. Ergo egy Zorán-Metro műsorblokk lett volna, a Taurus kíséretében, ha mindezt bárki is egy másodpercig is komolyan vette volna.  

Visszatérve az újabb frontvonalhoz, Fecó már kísérte Beát a Neotonnal, nem volt különösebb ellenvetése. Főleg, hogy maga a Taurus, mint új együttes, az első magyar hard rock zenekar ötlete pont akkoriban, azokban a napokban fogalmazódottak meg bennük. Béla, bár pontosan tudta, mivel jár az ilyesmi, két kézzel ragaszkodott a Taurus befutásához, befuttatásához. Látszólag bármi áron, bár előbb-utóbb nála is kiborult volna a bili. Kizárt, hogy évekig képes lett volna megtagadni önmagát és az eredeti művészi koncepcióját. De mivel 1972 elején nagyon beleélte magát a dologba, így időlegesen olyan kompromisszumokra is kész volt, amikre sem előtte, sem utána. Nagyjából mindent egy lapra feltéve.

Szegény angyalföldi csibész pontosan tudta, hogy ha sikerül az irigy konkurencia által is erősen fűtött hatalmasságoknak kilökniük őt „a jóból”, akkor soha többé nem engedik majd visszakapaszkodni erre a szintre. Végleg búcsút inthet a krémnek, amit egyébként mélyen lenézett. Radics pont az ilyen sunyi, alattomos, szemedbe mosolygó, majd oldalról könyöklő magatartás, a mindent és mindenkit megfúró, a másét lenyúló parazitaszellemiség miatt köpött alapvetően az egész pop- és rockszakmára, ami a Taurus körüli sztorikat is jellemezte.

Som Lajos egy kiemelkedő intelligenciájú, magas műveltségű, rendkívül jól informált ember volt. Egy naprakész pali, akit nem lehetett egykönnyen palira venni. Tehát egyrészt továbbra is ezerrel szervezte a Taurus angol, német, jugoszláv és svájci fellépéseit, másrészt azért biztos, ami biztos alapon felkereste a Metro egyes muzsikusait is. Azon egyszerű gondolatmenet kapcsán, hogy ha odafenn már többen is komolyan gondolják Zorán Taurus tagságát, akkor a maradék zenekar úgysem fogja tudni tovább használni a Metro nevet. Tehát ők is hamar lépéskényszerbe fognak kerülni, lévén, hogy 1972-re már minden alapító távozott a csapatból, Zorán maradt az utolsó hírmondójuk – értelemszerűen övé a márkanév. Hát akármi is történjék a későbbiekben, biztosan övé marad a Metro név.

Ezt pedig az utolsó Metro formáció tagjai is pontosan tudták. Mi több, addigra az egykori Árnyék és Fény együttes művészei talán már meg is bánták, hogy beolvadtak a Metróba. Mert az évtizedfordulóra már kifejezetten jól menő brand-dé váló híres név bizony nem csak a fellépési lehetőségieiken és a gázsijukon javított, de közben erősen be is határolta a lehetőségeiket.

Som Lajos ezért egyfajta B-tervként, előbb puhatolózó tárgyalásokat kezdett az úgynevezett „fúvós Metro” bizonyos tagjaival, majd – titokban, néhányukkal- közös zenélésre is sor került.

Melyből Tihanyi Gyula basszusgitáros érthetően kimaradt. Valamint további változást jelentett, hogy Elekes Zoli helyett Tóth Béla testvére, János szaxofonozott. Akkoriban még nem próbáltak túl komolyan, inkább csak felmérték egymást, hogy ha tényleg beütne az a fene nagy ménkű, akkor van-e, lehet-e a későbbiekben bármi dolguk is egymással. Mint az élet egyéb területein is, ahogy az egymásban vigaszt kereső megcsalt felek szoktak… (Igen, magam is tudom, hogy erről többen mást állítanak, pontosabban mélyen hallgat a magát undergroundnak beállító mainstream rocktörténet-írás. De ez ügyben is inkább Lajosnak hiszek, mint bárki másnak.)

Ha lenne erről az időszakról érdemi diskurzus, akkor rockszakértői, rockszakírói szinten akár még úgy is felmerülhetne a téma, hogy 1972 augusztusában Som Lajos és Zorán kvázi helyet cseréltek. De egyrészt erről a korai Piramis korszakról nagyjából pont ugyanannyit tudnak legtöbben, mint az 1971-as Black Sabbath tunékról. (Igen, így többes számban. Mert az Úr 1971. esztendejében több Sabbath turné is volt. Ráadásul a valódi forrásokban szépen le is lett archíválva az amsterdami előadás. Ki hitte volna, hogy a hibáktól hemzsegő online koncertkatalógusokon kívül is van élet…)

Másrészt akkoriban még nem volt ilyen egyértelmű a helycsere, mint egy-két évvel később. Hiszen azért volt, aki Zorán mellett is ragaszkodott volna Lajoshoz. Míg a másik oldalon is voltak, akik azonnal dobbantani terveztek a Metro feloszlása után, csak a maradék előadások utáni jó gázsi miatt vártak még a régebb óta tervezett zenekari projektjeik, jellemzően külföldi vendéglátózásra szervezett haknicsapataik beindításával.

Továbbá, ha hinni lehet azoknak a visszaemlékezéseknek, melyeket azok a zenészek és technikusok adtak elő, akik akkor és ott voltak: eredetileg nem is tagcseréről, hanem csak zenekarbővítésről volt szó a Taurusban. Amiben nyilván több ráció lett volna, révén Zorán ma sem egy basszusgitár-virtuóz. Valamint a hitelessége is több maradt volna a Taurus-nak, mint együttesnek, ha nem dobják ki Somot – a közönség által elfogadott és éltetett ötletgazdát és főkolompost- szinte egyből az első hónapokban, fél évet sem hagyva, hogy a dolgok kiforrják magukat…

A látszólagos ellentmondások feloldása, hogy bár a Taurus deklaráltan csak új és saját, magyar nyelvű dalokkal állt elő, azok egy része, így például a híres „Zöld csillag” is létezett már korábban. Csak mivel még nem vagy csak alig játszották azokat élőben, új Taurus dalként lettek bevezetve.

A másik ilyen, a történéseket a maguk helyére tévő tény, hogy a közönség nem volt hülye. Béla közönsége, a mindennapi túlélésért keményen megküzdő külvárosi szakadtak serege meg aztán végképp nem. Ezért, bár Bélát isteníttették és alapvetően Radicsért jártak Taurusra, többségében ismerték Lajost, hiszen korábban ugyanúgy ott voltak a Tűzkerék, Sakk-Matt és Record bulikon is. Így pontosan tudták, hogy erre a szintre „a Bélus” „soha a büdös életben nem jutott volna” el. Ahhoz Som Lajos kellett, meg az a képessége, hogy kezelni tudta a sokféle irányból érkező különböző kihívásokat. Beleértve a valódi rockzenével szemben betonfejjel ellenálló, de könnyen korrumpálható és kijátszható hivatalnokokat – az úgynevezett könnyűzenébe beépített besúgókat, provokátorokat, illetve a már komolyabban veendő állambiztonsági fazonokat. Valamint a szórakoztatóiparba már akkoriban is alaposan belefolyó alvilági erőket. Ehhez a kötéltánchoz kötélidegzet szükségeltetett, bátorság, valamint „menzás” IQ.

Bármi is történt, arról végső soron mégiscsak a többiek, a Taurus tagjai döntöttek, Radics Bélát is beleértve. Így, amikor 1972. július végén Som Lajos meglátta a Kisstadionban Zorán Fenderét, mint úgymond Béla „tartalék gitárját”, megértette, hogy ennek már a fele sem térfa. A dolog komoly és már az együttes jövőjét veszélyezteti. Ugyanis ő, mint Orszáczky Jackie haverja, máskor is játszott már kölcsöngitáron. Olyan előadás is volt, ahol két-három basszusgitárt cserélgetett. Néha még egyazon dal esetében is váltogatta a hangszereket. Azonban arról, hogy a kisstadionos nagy megmérettetésre a Metro cuccával fogják majd felturbózni a sajátjukat, valamint azok egy részét tartalékként fogják beállítani, Brunner még annak ellenére sem tájékoztatta Somot, hogy – elvileg- ő volt a dupla előadás zenei rendezője…

Persze Lajos nagyon haragudott. A maga szemszögéből jogosan érezte árulásnak a többiek viselkedését és hozzáállását. Majd néhány nap dühöngés után megértette, hogy mivel külső hatásra indult be a szalámizás, az ellen nem sokat tehet nyílt ellenállással. Főleg, hogy a dolog értelemszerűen Bélával fog folytatódni, hiszen az összes korábbi csapatuknál hasonló jelenségek játszódtak le. Nyilván kisebb mértékben, kisebb tétre menve, de a tapasztalatok alapján nem folytatódhatott másként a történet, csak újabb töréssel. Már csak a bandában lévő túlontúl sok dudás miatt is.

Ebben a helyzetben csak apró szépségtapasz lehetett, hogy a Taurus Ex-T: 25-75-82 együttes mindkét este lemosta a Free zenekart. De ebben sem volt semmi meglepő.

A Taurus épp a pályája zenitjén volt, hasítottak élőben, míg a Free a szétesés előtti utolsó stádiumban próbálkozott a lehetetlennel.

(Szintén jelzésértékű, hogy a fennmaradt ezernyi korabeli forrás, újsághír, dedikálás, plakát és poszter ellenére is összehordtak már tücsköt-bogarat a hazai sajtóban, nyomtatásban is, a két Free-Taurus buli időpontjával kapcsolatban.)

Az első sokk után pár nappal Som Lajos megkereste Radicsot és megpróbálta észérvekkel rávenni, hogy inkább magától lépjen le, hagyja ott a Taurust és kezdjék újra trióban a Tűzkereket, Soldos László dobossal. Elmondása szerint Béla értette az érveket, érezte is a közelgő viharfellegeket, de nem akarta megkockáztatni, hogy kihagyja élete lehetőségét, hátha mégis sikerül a Taurus-szal megkapaszkodnia, majd bekerülnie a hazai első vonalba. Ezért Lajosnak ismét mindent újra kellett kezdenie és új zenekar, új zenésztársak után kellett néznie.

Som Lajos persze cseppet sem volt hülye. Nagyon nem volt az, így gyorsan ismét végigfuttatta magában, hogy miután Zorán fix tagként, hivatalosan is átkerül a Taurus-ba, akkor a maradék Metro tagság bajosan játszhatna tovább az addigi néven.

Hát előbb felrohant az ORI-ba, valamint az Interkoncert irodájába, hogy új zenekart szervez és gyorsan lemondta az általa szervezett Taurus koncerteket. Köztük a már vészesen közelgő angol turnét is. Már csak azért is, mert nagyon nem örült volna neki, ha mások nélküle aratják le áldozatos és kemény munkájának a gyümölcsét.

Majd augusztus legelejétől fogva a félrelökött metrósokkal kezdett újabb tárgyalásokat, majd komoly próbákat is, miközben 6-án még lejátszotta az utolsó Taurus koncertet. Később többször is mesélte, hogy Miskolcról hazafelé a visszaúton már beletörődött a taurus-os álmai összetörésébe. Csak azt az egyet kérte a többiektől, hogy a szakítást követően ne terjesszék, hogy kirúgták. Mert a Free együttessel közös koncertek után ő maga döntött úgy, hogy nem óhajt részt venni a Zoránnal kiegészült Taurus felállásban.

Míg a csapat tagjai többé-kevésbé tartották magukat a megállapodáshoz, a sajtó alaposan szétcincálta a zenekart, így a kínos történet is olyan extra színeket kapott, melyeket vélhetően egyikük sem kívánt. A sors fintora, hogy a pártállami sajtó firkászainak förmedvényeit még napjainkban is hivatalos történelemként próbálják beállítani.  

Folytatjuk!