Grund Records 2023

Méltó kiadványokat bocsátott útjára a GrundRecords kiadó. A P. Mobil idén öt évtizedes pályafutásának egyfajta összegzését, amely a kezdeti, még a rendszerváltozás előtti időkre koncentrál. A három, egyenként dupla CD-s, bónuszokkal gazdagon ellátott zeneanyag az Örökmozgó első nagylemezeit, kislemezeit, rádió-, illetve koncertfelvételeit foglalja magában. Hármas osztatú digipak tok, részletes ismertetőkkel, ritkaságszámba menő fotókkal ellátott többoldalas booklet; nem utolsó sorban hamisítatlan „mobilos” hard rock muzsika, technikailag felújított formában. Igényes külső, tartalmas belső – a téka kihagyhatatlan darabjai.

Mára talán közhelyként hangzik, hogy a P. Mobil megjárta a hadak útját. Ám, még ha csak felszínesen ássuk bele magunkat az örökmozgó csapat ötven (plusz négy) esztendős történetébe, e megállapítás ez esetben is rögvest cáfolható.

Gondoljunk bele: a hatvanas évek legvégén őt külvárosi srác a polgár-, illetve rendszerpukkasztás jegyében egy rovarirtó szerről – Gesarol – elnevezett bandában nyomja a rock and rollt, vagyis a korabeli nyugati beatzenét. Aztán belátva, hogy ezzel a finoman szólva is szokatlan elnevezéssel nehéz lesz – nemhogy érvényesülni, de – még csak a felszínen maradni is, a sokkal szalonképesebbnek tűnő P. Mobilra váltanak. Ezidőtájt néhány önálló dal is születik, ám valójában Bencsik Sándor csatlakozásával indulnak be az alkotói folyamatok. Némely korabeli szakanyag szerint a Magyar Hanglemezgyártó Vállalat által sokáig mellőzött zenekarnak 1978-ra hét (!) fiókban maradt nagylemeznyi anyaga (Halál, A kintornás szerencséje, P. Mobil az alagútban, Honfoglalás, Segítség, jaj!, Mobilizmo és Heavy Medal) gyűlt fel – az ezekből válogatott műsorral róva az országot. Mígnem öt évvel, korábbi névváltoztatásuktól számítva épp nyolc esztendő múltán kézbe vehették végre az egyszerű szürke-fekete színekben „pompázó” borító rejtette műanyag korongot, a Mobilizmót, 1983-ban a hasonló dizájnra hajazó Heavy Medalt, majd ’84-ben a beszédes, színes frontképpel (Magyarország formájú gitár) megjelenő Honfoglalást. Vagyis a hétből hármat. Csakhogy mindezért kemény árat kellett fizessen a P. Mobil.

1979-ben az ország sokáig egyetlen igazi rock hangját, a zenekar frontemberét, arcát, Vikidál Gyulát szippantotta be a Dinamit, a rá következő évben a szerző- és gitáros zseni Bencsik Sándor fordított hátat az Örökmozgónak, magával sodorva Cserháti István remek billentyűst is. Valakik azonban – „odafönn” – alaposan elszámították magukat: az örökmozgók előbb Tunyogi Péter énekes leigazolásával, majd Zeffer András billentyűs és Sárvári Vilmos gitáros csatlakozásával – újult erővel lódítva ama bizonyos, védjegyként használt bakancskereken – vágtak neki az 1980-as évtizednek. Az állandóságot, folytonosságot és minden egyebet jelentő Schuster Lóránt, valamint az újonnan érkezett muzsikusok mellett Kékesi „Bajnok” László basszusgitáros, illetve Mareczky István dobos jegyzi az első két nagylemezt; utóbbi a Honfoglalás album megjelenéséről immár a nyugati határainkon túlról értesült (akkori szóhasználattal érve disszidált), helyét Donászy Tibor vette át.   

Amíg a Mobilizmo albumra a vadonatúj szerzemények mellé néhány korábbi, Bencsik Samuhoz köthető tétel is felkerült, a Heavy Medal ebből a szempontból letisztultabb képet mutat: a zenéket itt Zeffer, Kékesi, valamint Sárvári, a szövegeket egyértelműen Schuster jegyzi. Jellemzői: általában könnyen megjegyezhető, a rock jegyében született nem túl bonyolult dallamok, dübörgő gitárriffek, rövid, de velős szólókbetétek, a hangképet jótékonyan kitöltő vastag, jellegzetes Hammond-orgona szőnyeg, vagy épp a zenébe simuló zongora futamok. Mindez feszes ritmusszekcióra építve. A szövegvilág mindkét album esetében jelentősen eltér a korszak szokásos kliséitől: némely verssorra meghökkentő, mások elgondolkodtatnak.  Olyan is akad, amely az átlaghallgató számára nehezebben értelmezhető. Szó esik a deltaszárnyú pillangótól kezdve a kizárólag ölésre szakosodott, valamint utódlásáról gondoskodó ragadozó madáron, az ideális hitves eszményképén keresztül egészen a sötétség és fény filozófiájáig, vagy éppen a betiltott Transsylvania Metálmániá-s metamorfózisáig. De ott a meghökkentő Átlagember Statisztikai Hivatal által közzétett és Schuster Lóránt által felsorolt adathalmaza – persze rockzenei kísértettel –, mellette az Alkohol blues faék egyszerűségű szösszenete, vagy éppen a nyócker Koszorú utcai (ma is megtalálható) Pléhkrisztusának dalba öntött gondolat(ébresztő)sora.   

Kevés szó esett eddig Tunyogi Péterről, akire a Vikidál-korszakot követően komoly feladat hárult. Az ország későbbi „Koppány vezére” igen magasra tette a lécet a P. Mobilban; akkori orgánumához fogható aligha akadt – talán nem túlzás – egész Európában. Tunyó derekasan állta a sarat, mi több, amint „magára talált”, különleges orgánumával képes volt új színt vinni nem csupán a Mobil veretes nótáiba, de a magyar rock palettájának egészére is. A Mobilizmón csak úgy, mint a Heavy Medalon azonban még érezhető a Vikidál által felállított mércének való megfelelés (vélt) kényszere. Két – felületes hallgatónak – könnyen összetéveszthető, ám mégis különböző orgánumról beszélünk; mindkettő zseniális a maga nemében, hangfekvésében, stílusában. Amint Tunyó rátalált ez utóbbira (a ’84-es Honfoglalás album már erről árulkodik), attól kezdve helyreállt a „rend”. Nála és a P. Mobilban egyaránt. Ekkorra már aligha maradt hiányérzet Vikidál Gyula orgánuma után. Ez mind az Omega Stúdióban készített felvételeken, mind a bónuszként külön-külön korongokon szereplő, a Kertészeti Egyetem Klubjában rögzített 1981-es, illetve ’82-es, Magyar Rádió archívumából származó hivatalos koncertanyagon tetten érhető. Érdekes, hogy a ’81-es – hála Rozgonyi Péter hangmérnök áldásos tevékenységének – hangminőségben még a Mobilizmót is felülmúlja, míg az egy évvel későbbi élő koncert hangzásban valamivel halványabb.

A Honfoglalás album 1984-es megjelenése talán már előre vetített valamit az együttes bő egy évvel későbbi visszavonulásáról. Amelyben nem csupán a hanglemezgyár értelmetlen packázása (hiszen az előző két album mindegyike elérte az aranylemezhez szükséges százezres példányszámot), de a zenei trendek megváltozása is szerepet játszott. Ha ehhez hozzávesszük a zenészek akkori egymáshoz való viszonyát, még árnyaltabb a kép… A kiadvány érdekessége, vagy inkább furcsasága, hogy a korábbi törekvésekkel ellentétben egyetlen új szerzeményt sem tartalmaz. Felfoghatjuk akár a Bencsik korszak felé tett nagyvonalú adósságtörlesztésként is, ám ez önbecsapás lenne. A lényeg, hogy egy best of válogatásalbumról van szó, a régi felvételek újra rögzítéséről, immár Tunyó „saját” hangján. A megasláger Kétforintos dal is inflációkövetően aktualizálva, miszerint „’84-ben tíz forint ez a dal”. De a legfontosabb mégis csak az öttételes rock szvit, amely születésekor hat évvel előzte meg az István, a királyt, mégis annak bemutatóját követően csupán egy évvel jelenhetett meg hanghordozón. A korábbi szövegátírási kompromisszumok megkötése után és mellett (pl. Rocktóber kontra Az út másik felén, vagy a Pokolba tartó vonat helyett egyszerűen Vonat), most az egykori tagok, mint Vikidál, Bencsik és Cserháti közreműködéséhez is ragaszkodtak az illetékesek. Ilyen módon a Honfoglalás Újhaza tételét Vikidálra osztották, de Bencsik is gitározik egy jót a Harcok tételében, ugyanakkor Cserháti csupán a borítón szerepel. Így működtek a dolgok akkoriban…

A P. Mobil életmű teljessé tételének érdekében – ez esetben- a Honfoglalás album is kapott bónusz CD-t. Méghozzá mindhárom kislemezzel, valamint a rádiófelvételek (4 szám) hanganyagával, továbbá a Honfoglalás teljes Tunyogi-s verziójával. Mindez feljavított hanggal, igényes booklettel, benne részletes ismertetővel, korabeli fotókkal, sőt Schuster Lóránt koncertnaptárának egy kifotózott szeletével is kiegészítve.

Idén ötven éves a P. Mobil. Ideje, hogy a fiatalabb generációk, valamint a nem feltétlenül rockzene hívők is megismerjék, s a három dupla albumon keresztül megszeressék azt a zenekart, amely a magyar hard rock mai napig világító őrtüze.