- Harley-Davidson® 120th Anniversary Budapest, Puskás Aréna Park /jún. 22-25./
Megy az orr turka, meg az is, hogy minek ez, meg minek az a fővárosba, meg úgy általában a városokba. Kiutáltuk azokat, akik gépen szállnak fölébe, meg lelőnénk az összeset, akik betonon futkosnak, most meg az összes motoros anyukája csuklik. És igaza van mindnek, de mégse. Mert a HD 120-as évfordulóján mi vagyunk az európai helyszín. Legközelebb valahol az anyaföldön, a tengeren túl van ilyen rendezvény. Még az is lehet, hogy nem neked szól, munkámat tekintve én is anyázok, mert az „olcsó AC/DC” sokkal hamarabb Barba kompatibilis, mint egy sznob közönségnek tálalva. Igen, savanyú a szőlő, közben meg örvendek is, mert szeretem, ahogy pöfögnek ezek a szarok. Az, hogy a szombati felvonulás egy csürhe kieresztése volt inkább, nem a motorosok hibája. Ennyire tellett a szervezőknek, akik ékszerdobozzá varázsolták Öcsi bácsi szentélyét, de a városnak, az itt élőknek inkább okoztak fejfájást. Az megint egy other topic, hogy péntek éjszaka inkább elhagytam egy metró szerelvényt, mert szlovák, felebarát gumimaci motoros barátaink tényleg csürheként viselkedtek. De ezekkel együtt is jó, hogy van valami, ami egy kicsi gombostűként, most narancs (nem variálsz) színben odatette Budapestet egy 120 éves térképre.
Az, hogy ez a rendezvény mit ad, vagy mit vesz el a 150 éves várostól? Lehet boncolgatni. Persze a Balaton is nagyot húzhatott volna ebből, de vendégéjszakák tekintetben jól jött ez a székes fővárosnak. A 6000-erősen kérdőjeles számú rider, akik nagy része úgy is nyugatnak tartott vasárnap, vagy hétfőn. Nagy meglepetés lenne, ha nem mártották volna meg a feneküket a magyar tengerben. Mert már csak a HD birtoklás, sznobéria is azt feltételezi, hogy van lóvé. A korosztályt látva pedig az is erősen valószínű, hogy Jörg és Jörgné saját kulccsal rendelkezik valami honi nyaraló övezetben.
Na, de nézzük, hogy mi is volt ez a rendezvény: fesztivál mindenkinek, technikai találkozó koncertekkel, vagy egyik sem. A válasz valahol az út felén keresendő. Rengeteg, külföldről érkezett motoros, sokszázezres bőrkabát, sokmilliós motorok és elit hotelek. Meg a „népnek” stadionja, ami remek helyszín egyébiránt. A körítés ízléses, mondhatni pazar: kiállítások, official merch, épített szépségek versenye, halálgömb és levegőben szaltózó riderek, szóval a motoros fesztivál, találkozó ismérvei mind szépen ki is vannak pipálva. És igen, csorog a nyál a HOG parkolóban, a Dózsán, ahol százszámra szebbnél-szebb paripák sorakoznak, és oda még csak belépőjegy sem volt feltétel. Szóval troli, metro, villinger, bármi, ami közlekedik a fővárosban jó eszköz volt, azaz a helyszínnek újabb piros pont.
Aztán bent, már persze, ha a napi 18 ezrest kifizetted, vagy épp az utolsó nap nyomott jegy árát, szóval akkor már bent, de tuti behúztad a pénztárcád minden reteszét. A sör sehol nem olcsó már, és a repohár is megszokott, de a négyes vodka 2500 + 600-as re pohár inkább azt mondatta, hogy azt a tételt üssék ki. Igen, a rövidital is visszaváltósban! Értem, de mégsem. A lacikonyha stílusú konyha épp olyan drága, mint az összes ilyen jellegű rendezvényen, szóval ezen nem is lepődtem meg, meg amúgy is ettem otthon, és a koncertek végeztével ott a gyrosos, 1500 ért.
És ugye a másik alkotó elem, a koncertek. Ettől jobban soha életemben nem láttam szenvedni zenekarokat. Igazi: disznó a jégen effektus az, amivel találkoztam. Az eleve A38 kompatibilis Danko Jones úgy meglepődött azon, hogy senki nem kiabált nekik vissza a közönség soraiból, hogy egy pillanatra még a V-blokkok is elhallgattak. Pedig mindent megtettek, e felől ne legyen kétsége senkinek! Csak hazánkban eleve nem ekkora a színpadra valók ők, és nem ilyen közönségnek. Az AIRBOURNE sem került könnyebb helyzetbe. Jó, rájuk már volt mozgolódás, meg ugye az AC/DC nyomdokain haladó ausztrálok csak populárisabbak, mint az előttük színre lépők, de nekik is küzdés volt. Nem tudom nem megemlíteni, hogy néhány éve szétkapták a Barba Negrát, és bizony most is sokkal hamarabb lett volna helyük azon a színpadon. Maroknyi valódi rajongó nem tudja a bulit megcsinálni akkor, amikor az Európa minden részéről érkező motorosok nem értik, hogy ez nem kiállítás, ez koncert, ez buli. A teljesítmény így is tisztességes volt, de lehetett volna jobb a móka.
És mielőtt minden egyes zenekarnál leírom ezeket a sorokat, sajnos az imént vázoltak bizony általánosak voltak. Az, hogy a péntek estét kettévágta az érkező vihar, talán még fel is mentette a Larkin Poet. Sajnos csak 3 dalra maradt lehetőségük. Őket az Anna and the Barbies előzte meg, és talán Anna volt – egész hétvégén- az a színpadi személyiség, aki nyert. Megszokta már, hogy milyen az ici-pici siker és milyen a nagy revü. Ezen az estén valahol a nagy, terített asztal és a küzdés között lavírozott. Nyert. Volt itt kommunikáció angol, magyar, félig sikeres német nyelven, de talán pont ez a harcedzett amazonság vitte sikerre őket.
A szombati The Darkness és Wolfmother kicsit elsétáltak mellettem, de talán a korábban említett körülmények miatt. Holott a zeneiséggel nem volt probléma, helyén volt itt kérem minden, de amikor látod a kedves vendégeden, hogy ő bizony tovább menne… Na, én ezt éreztem. A The Picturebooks jelenléte egyenesen érthetetlen volt, hiszen normál életünkben Robot a helyszín és az sem teltházzal.
Vasárnap estére olcsósított, közönségbarát árak, amik a jegyeket illetik, és a Pokolgépre és az Eddára láthatóan mozdult is saját közönségük, bár egy önálló koncerthez képest itt is elenyésző számú közönséggel. És az este, illetve a fesztivál utolsó attrakciója, Glenn Hughes jött, és nyakon vágott. Olyan penetrálisan rossz és hangos megszólalással csaptak bele műsorukba, hogy fél dal után inkább menekülőre vettem. Fizikai fájdalmat okozott, ahogy megszólalt a zenekar. Nem voltam hajlandó kockáztatni a maradandó hallás-, és egészségkárosodást. Inkább egy pakisztáni árusnál alkudtam egy bőr jacketre.
A tribute-éra győzött…
Le kell szögezni, hogy ennek a közegnek, mármint a motorosoknak, bármennyire is sznob érából érkeznek, ez ilyen rendezvényen nem az a lényeg, hogy a világ legjobb zenészeit lássák. Nekik fontosabb, hogy műszakállal ZZ TOP, vagy a maszkok mögött, magyar zenészekkel a KISS slágerei szóljanak. És bizony ezen a rendezvény helyszínen volt a legjobb buli. Persze kisebb lépték, de a hangulat itt mindig 100 fokon izzott.
És a summa, ha már négy napot rászántam: ahogy korábban is feldobtam a költői kérdést, bizony motoros, technikai életet kedvelőknek csillagos ötös volt a rendezvény, de mint FESZTIVÁL, maradnék a fesztivál kifejezésnél. Az egyik NAGY, a másik meg kisbetűvel írva.
Fotók: Dávid Zsolt
