Köves Miklós a Piramis együttes dobosa, a Mini, a RABB, a Non-Stop és a Futurama egykori tagja hatvan éve aktív tagja a magyar beat- és rockéletnek. Ez idő alatt számos nagy sikert, mára már örökzölddé nemesedett dalt játszott fel szép sorban a különböző kis- és nagylemezekre. Munkássága megkerülhetetlen, a hazai rocktörténet aranylapjaira tartozó, fontos albumokkal tűzdelt, példaértékű zenei pályafutás.
A sorozat hatodik részében a Török Ádámmal közös formációk, a RABB, a Besenyő Branch, a Török Ádám & Branch és a Török Ádám & Mini korszakok emlékeit elevenítettük fel, beleértve a felejthetetlen RABB butikot is.
A legutóbb ott hagytuk abba, hogy a Piramis után nem vállaltál fix zenekari tagságot, hanem színházi produkciókban és színészlemezeken zenéltél.
Igen. Akkor aztán jó hosszú idő telt el így, mire jött a RABB. Leginkább Muck Ferenc Mucky unszolására, mert ugye akkor már Török Ádám is egyedül volt.
Logikus lépés volt egy új csapat, mert akkoriban oszlott fel a Mini RC legutolsó formációja is. Hogy történt ez a gyakorlatban, miként jött össze a Branch?
Az elején ez még nem volt tudatos.
Egy ideig csak jamelgettünk a különböző klubokban. Voltak olyan esetek, hogy mindenki eljátszott pár számot, amit tudott. Aztán egyszer csak, pár hónap múlva felmerült, hogy mi lenne, ha együtt folytatnánk? Akkor már ott volt Závodi Janó és Zsoldos Tomi is, valamint Gyugyó, Mucky és én. Ez lett a Rhythm And Blues Branch, azaz a RABB.
Aztán ez hirtelen úgy összerakódott, hogy megszerették nagyon. Sokat bohóckodtunk, meg mindenféle számok voltak a műsorban. Innen is, onnan is. Persze annak is az egyik magja a Mini volt, csak RABB-osan előadva.
Őrületes showt nyomtatok. Akkoriban szinte minden pesti bulin voltam.
Igen, akkor te is tudod, hogy ott tényleg volt minden. Például a Gőzhajó, de Ádinak a nagy számait eleve mindig játszottuk.
Meg a maszkok…
Meg volt még dudálás is. Meg persze játszottunk néhány nemzetközi bluest. Utána jöttek a sajátok: a Lusta blues, a Hideg-meleg szendvics.
Ezeket mennyire érezted magadénak? Jól érezted magad ebben a számodra új zenei világban?
Eleinte csak követtem, figyeltem, amit fújt, aztán elkezdtem kutatgatni, hogy ezt hogy dobolják.
Azért ez másfajta zenei felfogás volt, mint a Piramis vagy a Non-Stop. De még a korábbi Mini korszakoktól is markánsan különbözött.
A lényege a shuffle dobolás, amiről tudtam, hogy nehéz világ és rá is feküdtem. Olyan dobosokat kerestem, akik ezt magas fokon nyomják, őket hallgattam és állítólag elég jól meg is tanultam. Azóta már mások is mondták, hogy nagyon jó a shufflém. Fontos, hogy ne egy ilyen egyszerű csapkodás legyen, hanem legyen fazonja. Ádámnak is volt egy elképzelése, hogy a blues esetében legyen minél egyszerűbb a dobolás. Nem az a lényeg, hogy mit kavarunk össze, hanem hogy végigmenjen a ritmus. Meg persze ott volt Mucky is, aki kívülről tud mindent zeneileg.
És mellé egy hatalmas fazon is.
Persze! Miközben mindent el tudott magyarázni, úgy adta elő, hogy sokszor szinte csak vihogtunk, annyira jó hangulatúak voltak a próbák.
Részben vagy teljesen nyilván az ő projektje volt, de úgy tudom, hogy te is benne voltál, hogy a RABB fuzionáljon a Besenyő Blues Banddel, illetve a Besenyő Branch-csal.
Persze, hát a Mucky nagyon erőltette, hogy dolgozzunk együtt a Besenyő Blues Band-del.
Ami többé, kevésbé ugyanazt a bandát jelentette.
Az azért lett, mert én valahogy kirafináltkodtam. Ugye eredetileg volt Mucky az öt fúvóssal, plusz egy gitárosa, meg egy billentyűse, Majsai Gábor pedig énekelt. Aztán, mikor kezdtek olyan dátumok adódni, amikor a Besenyő egybeesett a RABB-bal, azt gondoltam, hogy ez nem lesz így jó. Akkor és azért fuzionáltunk, hogy ne legyen gond a dátumütközésekből. Ádámot is megfűztük, de nem kellett nagyon győzködni, mert elég hamar belement, hogy a Besenyőben is játszunk egy-két RABB-ot fúvósokkal. Így aztán egy idő után együtt léptünk fel. Az volt a lényeg, hogy így mindenkinek megvan munkája, nem kell senkinek sem lemondania a felkéréseket. Lesz Besenyő is, meg RABB is, Mini slágerekkel. Ezzel ki lett húzva a többzenekaros szisztéma méregfoga, senkinek sem maradt el bulija. Ami főleg Az öreg járgány szivatóval indul sikere okán volt fontos, az 1993-as Pop Rock Fesztivál megnyerése után.
Onnantól a ritmusszekció végig közös volt?
Igen. Akkor úgy ment, hogy mindig az basszusozott a Besenyőben, aki a RABB-ban vagy a Miniben is. Előbb Zsoldos, majd Füles (Kerékgyártó István – a szerkesztő) és később még Tacskó (Paróczai Attila – a szerkesztő) is. De Mucky is okos volt, mert tudta, hogy ha ez a ritmusszekció megvan, akkor nem kell variálni. Később aztán viszont jöttek Muckynak további projektjei, hogy még ezt is, meg azt is és akkor már mindenki menni akart a saját útján. Mikor Ádi ezt látta, azt mondta, hogy mi viszont kimondottan álljunk vissza Minire, hogy Németh Karcsika visszajön, és akkor onnantól az a felállás legyen újra és csak és kizárólag Mini.
Ez az ő ötlete volt? Mert nekem azt mondta, mikor a könyvhöz mondta fel a sztorikat a diktafonra, hogy a tied volt.
Úgy volt az egész, hogy mivel mindketten örültünk Karcsikának, akkor azt mondta nekem, hogy ebben is számít rám, ha vállalom. „Hülye vagy?” – felelten neki – „Persze, hogy vállalom, nekem most ez a mindenem. Mindegy, hogy hogy hívják, RABB-nak vagy Mininek.” Hát szóval, így alakult ki. De azért minden Minin bemondta, hogy: a doboknál a Piramis legenda dobol.
Ez így volt. Nem lehetett nem megjegyezni, mert jó helyre időzítette és alaposan kihangsúlyozta.
Ádám mindig is tudta, hogy mit hogyan kell csinálni, mi az a show biznisz.
Meg, hogy vegyetek a butikban Pinyókától cédét… (nevetés)
Igen, a végén mindig volt „Pinyó butik”. Mondtam is neki, hogy „Rohadj meg, a buli végén már rég söröznék, közben meg állhatok az asztalnál!” (nevet) Ez főleg Svájcban volt idegesítő, mert ott is én voltam a „butik man”, aztán ott is kint álltam. Kivittem egy sört vagy kettőt és árultam.
Volt még az elején a RABB-bal az a kétféle borítós három vagy négy kazetta, amiknek máig bizonytalan a státusza. Ádám úgy mesélte, hogy ez teljesen hozzád tartozott, te másoltad a kazettákat és a borítókat.
Igen, persze. Volt otthon egy duplakazettás magnóm és esténként azon másoltam a kazettákat. Volt három ilyen másolt RABB kazetta, fekete-fehér borítókkal, amiket én fénymásolgattam.
Az első ugye az In Life, az 1991-es PeCsa koncert. Aztán jött a R.A.B.B. II., legalább két változatban, azokra miket másoltál fel?
Onnantól mind ugyanaz, csak egy-egy újabb válogatás jött, amit bővítettünk.
Ádám szerint a koncert után demófelvételeket osztogattatok, amit a közönség is megvehetett tőled a „butikban”.
Igen. De közben volt, hogy egy-egy újabb dalt felvettünk a rádióban és akkor azt is hozzá tudtuk csapni. Aztán én másoltam, én vittem le a fénymásolóhoz a borítót. Alkalmanként csináltam száz-százötven borítót, majd fogtam, kivagdostam, összehajtottam, a helyére raktam. Manufaktúra volt. A második, harmadik fénymásolt verziónak ezért nincs fix és biztos tracklistája, időről-időre bővült a repertoár, ahogy készültek a felvételeink.
Mennyire volt kapós a közönség körében ez az önkalóz promó-demo kiadás?
Gyönyörűen árultuk Svájcban, meg még egy pár helyen.
Persze volt olyan is, hogy visszahozták, hogy elnézést nincs rajta semmi. (nevet) Mondom, hát sajnos akkor ezek szerint nem sikerült, nem ment a magnó. Akik így visszahozták, azok kaptak egy másikat. Itthon forintért ment, odakinn meg pár svájci frank volt, 5 vagy 10. Nagyon jól jött, mert abból benzineztünk, meg abból fizettük a rezsinket.
Este mindig kupaktanács volt a szobámban. Kinn egy üveg bor, majd jött Mucky, hogy kezdjük el számolni. Akkor azon röhögtünk, 1 svájci frank jobbra vagy balra. Később aztán már lett RABB póló, RABB kendő, meg ilyenek, hogy ha már tényleg butik…
Azokat is mind te intézted?
Én voltam a butikos. Miért ne lettem volna? Persze mindenki röhögött és közben én voltam a kasszás, a rezsibiztos. Ma már így hívnák: a rezsibiztos. (nevet)
Véleményed szerint mi volt az oka, hogy nem sokáig maradt együtt az eredeti RABB felállás?
Janónak akkor már nem volt kedve ehhez a bluesos dologhoz. Mindenáron rockot szeretett volna. Tunyogis, vagy nem is tudom milyen stílust játszani.
Igen, 1994-ben már a Tunyogi Band-ben volt.
Viszont aztán tudom, hogy sokáig szívfájdalma volt, hogy mi kirúgtuk. Pedig nem úgy volt ez, hanem inkább így: „Neked nem volt már kedved ezt csinálni. Váljunk el szépen!” Ezt ő úgy vette, hogy kirúgtuk, de hát erről szó nem volt. Neki ehhez már így nem fűlt a foga.
Amikor Mohai Tomi jött, mennyire volt neked más? Mert ő nagyon máshogy játszik, mint Janó, akit ráadásul már a Non-Stop óta ismersz, tehát sok időtök volt összeszokni. Megdolgoztatott téged a kíséretben ez a váltás? Mohai jobban megdolgoztatott?
Hát, igen.
Mohai nagyon felkészült gitáros és a bontások, a blueskör, a jazzkör, ezeket egészen másként és sokkal jobban csinálja, mint bármelyikünk. De hát olyan testvéri viszony volt, hogy ő soha életében egy fél mondattal sem mondta volna, hogy én gyengébb dobos vagyok, mint amit ő gondolt.
Tamás nagyon figyelt a harmóniamenetekre, mit hogyan kell kísérni, de ezzel együtt ő is olyan bohém figura volt, hogy talán egyszer sem mondta, hogy ezt kéne, vagy azt kéne. Aztán ő írta az újabb számokat is. Az egyik RABB CD már majdnem végig az ő szerzeményeiből áll. Az egész zenekarra igaz, hogy alkalmazkodtunk egymáshoz. Tulajdonképpen nem azt doboltam, amit akartam, hanem azt, amit tudtam.
Már Tomi érkezése után volt az Unplugged műsor és lemez, amin a kis Kaszás Peti is játszott ütőhangszereken. Elsősorban a fiatalabb olvasók kedvéért kérdezem, hogy akkoriban, hogy osztottátok fel a melót? Külön-külön muzsikáltatok, más-más dalokban, vagy együtt?
Peti percussion-ös volt. De mindnyájan tudtuk, hogy egy kis zseni. Szinte próba nélkül játszott velünk. Mindent tudott. Annyira felkészült és annyira alázatos volt, hogy oda dobolt, ahová éppen kellett. Volt olyan a PeCsában, hogy feltettünk két dobot, hogy legyen két dobszóló közösen. Ott is annyira kulturált volt, hogy igyekezett nem elkenni a számat.
Egyébként is tündér kis ember, akárcsak az apja. Ő volt az ifjú titán, aki ráadásul kuv@ra tisztelte a múltat. Itta a szavunkat, de hát még kisfiú volt, mi meg folyamatosan nyomtuk a hülyeséget. Volt, hogy az apukájával nem is tudtak dolgozni, mert fetrengtek a röhögéstől és írták, hogy mi a RABB-ban a zsargon. Majd mindenkinek azt mesélték, hogy nálunk mik a dumák.
Szerinted mért fáradt el, miért lett vége a RABB-nak, illetve a különféle leágazásainak, miközben a RABB maradéka gyakorlatilag átúszott az újragondolt Minibe?
Amíg együtt voltunk mindig azt történt, hogy mikor Ádi három-négy évenként megérezte, hogy a dolog elfáradt, frissítette a dolgokat. Neki pont jól jött, akkor már volt Mini blokk. Valamelyik alkalommal aztán azt mondta, hogy: legyen Mini! Akkor Muckynak már elege volt, Mohainak is egész más elképzelései voltak.
Más volt a Miniben ütni, mint a RABB-ban?
Nem volt gitárhang, hanem csak zongora. Ettől hangsúlyosabbá vált a ritmusszekció szerepe is. Ugyanakkor több olyan Mini dalt is elővettünk, amiket előtte sosem játszottam. Amiket még Lojzival és Szivaccsal csináltak annakidején. Akkor jöttek elő még azok a nóták is, amiket Karcsika írt.
Miket?
Például a Körbe-körbe, ami a világ egyik legjobb zenéje. Aztán a Jaguárok, kolibrik és amazonok és a Rakétaember. Régi Minik, amit még ő sem nagyon játszott annyira. Hát ezeket adtuk elő, alapvetően ugyanúgy, csak éppen az általunk hozzáadott dolgokkal. Tehát igyekeztünk azt levenni a lemezekről, ami rég volt. Mert a közönség azt szereti, amin felnőtt. Közben a magunk egyéniségét is belevittük.
Egyébként te dalszerző is voltál a RABB-ban vagy a Miniben? A Piramisnál ugye vannak dalok részben a neveden, de arról mindenki tudja, hogy Som Lajos sokadik bölcs eljárása volt a jogdíjbevételek ilyenfajta elosztása…
Nem. Soha nem voltam dalszerző. Annyi van, hogyha olyan számot csináltunk, amit közösen raktunk össze, akkor azt mindig úgy írta a borítóra Ádám, illetve úgy jelentette le, hogy négyen szereztük. Persze, ha nem is az egész számot, de részeket azért én is variáltam, hogy ezt itt nem így kéne, azt ott inkább úgy kéne. Ádám is korrekt volt. Ő is igyekezett valamit rám írni, hogy legyek úgy is a zenekarban, mint szerző. Ugyanúgy, mint a Piramisnál. Nem voltam szerző, de elég aktívan részt vettem a dalok kialakításában. Mindig újakat hallgatok, tudom, mik a fordulatok. Ilyen szempontból vagyok szerző, de számokat nem írtam.
Milyen volt a Mini korszak? Számodra mi volt az az élmény, ami máig maradandó? Inkább a külföldi turnék, vagy az itthoni koncertek hangulata?
Mi annyira jól elvoltunk, hogy az szinte gyerekkori élmény. Eleve, szinte minden nap buli volt, rengeteget játszottunk. Az Old Man’s-ben például minden kedden klubnap volt. Mellette volt még heti három-négy koncert. Ma már ez elképzelhetetlen. Mindenféle turnén részt vettünk, a nyomortól a luxusig. Volt vaságyas kollégium, meg szálloda verzió is. Volt svédasztalos fogadás, meg volt konzervevés is. De jól éreztük magunk együtt.
Egy olyan fellépésre emlékszem, mikor még a Bókay-kertben voltatok a SzeptEmber Feszten, egy darabig állandó fellépőként. De aznap akkor épp nagyon korán kellett játszanotok, világosban, tűző napon, egy nagyon tré színpadon, miközben a másikról átdübörgött valami vurstli hakni. Szóval minden adott volt, hogy rosszul érezze magát az ember, de mégis olyan energia jött le a Mini színpadról, hogy csak lestem. A méltatlan körülmények ellenére is jókat bolondoztatok, kicsit visszaköszönt a RABB hangulat, pedig akkorra már sok idő telt el. Már kinn volt az Éjszakai harcos CD is.
Ebben Ádám zseni volt. Mi akkor egy 4×4 méteres kockára is kiálltunk, ha kellett. Mikor valami rozoga sz@rra tereltek fel minket, olyankor aztán vagy ezen röhögtünk, vagy azon röhögtünk. De a második harmadik szám után, már ugyanúgy csapkodtunk, mintha nagyszínpad és háromezer ember lett volna. De ugyanezt megcsináltuk Svájcban is, mikor beraktak minket egy bokszba. Kivették az asztalt és a székeket, hogy: oda állj be! Na, mi beálltunk. Olyan hangulatot csinált ott Ádám, hogy ugrált az egész kocsma. Hát, mert ezek tényleg kocsmák voltak, nincs ezen mit szépíteni. A klubozás valójában kocsmázás volt, de valahogy nála mindig kirobbant ez az egész. Tudod, mikor a harmadik számnál már leengedte a fuvolát. Nem volt mese.
Még mindig ennyire élénken él benned az az időszak és Gyugyó alakja?
Hát igen, tizennyolc évig voltunk együtt. Többet, mint a családdal. Többet, mint más a gyerekeivel. Az fontos, hogy nálunk mindig vigalom volt. Olyan volt a zenekar, hogy az egyikünk szeretetett inni, a másikunk szeretett enni. Ádámnál mindig olyan kaja parádé volt, hogy azon röhögött a fél vendéglő, hogy akkor ezt most tényleg mind megeszed?! (nevet)
Ment az állandó viccelődés. Amíg nem kapott kaját, addig feszült volt, addig dirigált. Amikor aztán jóllakott, még kávézott és akkor már le volt nyugodva. Ugyanez buli után. Mi még pakolgattunk lefele, de ő már kikérte a rántott húst és megint nyugi volt.
Mennyire vagy túl a sokkon? Mikor ezt vesszük diktafonra, Ádi nagyjából egy hónapja ment el. Az előző fejezeteket pedig még életében készítettük, az ő kérésére… Végül is ezt az életmű interjú-sorozatot a jubileumi koncert miatt kezdtük el, hogy milyen jó lesz, ha a közös interjúval vezetjük fel a nagy bulit, de hát már nem érte meg, hogy befejezzük.
A nagyon-nagy sokkon már egy kicsit túl vagyok. Az két hétig tartott. Akkor ébredtem rá, hogy most mi van… Elég kevés barátom van, akinek a halála ennyire megrázott. De őszintén, ma már annyira közel vagyunk korban egymáshoz, hogy állandóan az jár az agyamban, hogy bármelyikünk elalhat. Tehát ez is benne van a pakliban. Egyikünk sem makkegészséges. Nincs nagy baj, de hát hetvenöt évesen mit tudom én, hogy mi történik. Ez az egyik része. A másik meg az, hogy mi az, hogy nincs Ádám? Le szoktunk ülni egy társaságba, régi focistákkal, ahová Ádi is járt. Mikor legutóbb már nem jött, még hülyéskedtem, hogy hol a Gyugyó? De csak kényszeredetten mondtam. Kiraktuk a képét és meghallgattunk egy számot. Ő nagyon benne lesz mindenkinek a fejében. Azon kívül, hogy mindenkinek mindig intézgetett valamit, azon kívül, hogy ezt az egészet, ennyire össze tudta fogni. Ahogy mondta, hogy: én nem éneklek, én ordibálok. De hát ő rögtön, mindjárt az első számnál kilencven százalékon pörgött. Az volt még nála a csúcs, hogy bárki szólózott, nem, hogy lement, hogy pihenjen, hanem csak oldalra állt. Aztán vagy csörgőzött, vagy rázta magát. Vagy csak csavargatta az erősítőt. El jobbra, aztán ugyanoda vissza. Én meg kérdeztem, hogy: most akkor jó? (nevet)
És tényleg jó volt…
Ilyen volt ő.
Akármilyen fáradt volt, Ádám nem ment le a színpadról. Profi módon levezényelte az egészet. Ezt is nagyon jól tudta. Meg egy ilyen őrült szervező volt, mindenkivel mindent el tudott intézni. Nagyon sokan szerették. Úgy, hogy nagyon nagy űr, mindenképpen. Mert bármelyik zenész elhalálozik, azt valahogy pótlod. De hát, aki szöveget írt, meg énekelt, ezt nem tudja mindenki és nem tudja úgy elénekelni.
Ez nem úgy van, hogy egy asztalhoz leültem, azt most ki tudja így elmondani. Annyira személyes, hogy nem tudom elmondani. Csodálatos szövegeket írt, még így idősen is előkapott egy szöveget, ami annyira ült. Már nem volt annyira termékeny, már nem lemezeket írt, hanem csak egy-egy nótát. De, ha valami eszébe jutott, azért kinyögdécselt valamit belőle.
Mikor itt hagyott minket, több nagy álma is elszállt, több terve is félbeszakadt. Többek között neked is meg akarta mutatni, még a megjelenése előtt a Lemezleltár Török Ádámmal című könyve kéziratát, de már nem maradt ideje rá.
Igényes, szép, Ádámhoz méltó kiadvány lett. Köszönöm, hogy ha utólag is, de kaphattam belőle!
Ha marad egy kis ideje, talán még lehetett volna pontosítani a RABB kazettákkal foglalkozó bekezdéseket. De végül is, összevetve a személyes visszaemlékezéseiteket, így sem maradt sehol ellentmondás. Az utolsó heteiben Gyugyó többször említette, hogy még egyszer össze akarta hozni a RABB-ot is, egy utolsó koncertre vagy turnéra. Viszont a nemrég megjelent RABB válogatás lemezzel kapcsolatosan Ádi azt is mondta, hogy a nagylemezzel az volt a probléma, hogy nem ő szerkesztette és ezért aztán az egykori tagok joggal nehezményezték, hogy ki nem szerepel benne, kinek maradtak le jó számai. Pont ezért nem akarta a Török Ádám 75 CD sorozatban sem szerepeltetni a RABB-ot. Meg a jubileumi koncerten se. Ezekből a forrongásokból mennyi jutott el hozzád?
Csak annyi, hogy volt arról szó, hogy csinálunk egy RABB koncertet és azt nagyon megrágtuk, beszédben is, mert nagyon nehéz lenne elővarázsolni azokat a dolgokat. Főleg, mert nem voltak egyszerű nóták. Meg már mindenkinek más a hangja és más a hozzáállása is. Én akkor jegeltem a dolgot. Persze, hogy ha van, akkor részt veszek a produkcióban, de úgy voltam vele, hogy egyelőre inkább ne erőltessük! Viszont közben megjelent ez a RABB bakelit, aminek a minősége sem a külcsínben, sem a belcsínben, nem üti meg a kívánt színvonalat. A borító az egyenesen katasztrófa, nulla, kár volt kiadni. A számok meg nagyrészt olyanok, amik nem reprezentálják azt a korszakot. A koncertfavoritok, a kedvencek, a nagyon-nagyon jól ismert számok meg nincsenek rajta. A szerzők, például Mucky vagy Mohai joggal kifogásolták, hogy lemaradtak a dalaik, én teljes mértékben egyetértek velük.
Ádám azt panaszolta, hogy van olyan RABB szerző, akinek az volt a baja, hogy egy szerzeménye sem szerepel, és hogy nem tudott semmit sem mondani neki, mert igaza van. Ugyanakkor azt is hozzátette, hogy olyan zenekari tag is van, aki azt mondta szűk a válogatás, mert ennél több lemeze volt a RABB-nak és a válogatáson szereplő felvételek gyakorlatilag csak három CD-ről lettek kiszedve. Csak ő épp azért nem folyt bele a szerkesztésbe, mert a szavaival élve: akkor nagyon sz@rul érezte magát és örült, hogy eggyel kevesebb dologgal kell foglalkoznia.
Igen, én is azzal értek egyet, hogy a válogatás LP-t Ádámnak kellett volna szerkesztenie. Tehát amelyikre ő gondolt, hogy ez igazán emblematikus, azt rá kellett volna tenni. Ezen nincs mit szépíteni, ezen nem lehet szépíteni. Ez így, ahogy van, gagyi. Nem adja vissza azt az időszakot, azt a hangulatot, ez így nem RABB. Nem adja vissza az egész kort. Mert ugye a RABB több felállásból állt, több zenei korszak volt. Így viszont a foltból van sok és ugye a borító az gyász. Pedig a RABB nem a gyászról szólt, hanem vidámságról, bohémságról.
Vajon tényleg csak ezért nem lett RABB reunion buli vagy egyéb oka is volt, hogy letettetek róla?
Ádival többször beszéltük róla. Ő is didergett egy kicsit, meg én is, hogy vajon lehet-e még ebbe belenyúlni hetvenvalahány évesen. A kilencvenes évek felállásaiban nagyobb lendület volt, mint bármiben. Tehát, ha tényleg újra összeraknánk, ezt félgőzzel nem lehetett volna csinálni. A válogatás egy külön téma, szinte csak hab volt a tortán. Eleve, én nem is nagyon tudtam az egészről. Ádi egyszer csak szólt, hogy: van nála ez a lemez és hogy jöjjek érte! El is hoztam, azóta is itt van. Hármat ígértek, egyet kaptam. Nem hiszem, hogy ez egy nagyon korrekt dolog lenne. De nem agyaltunk rajta. Ádival kétszer megemlítettük még és kész. Senkit sem akarok izélni, de ez így nem jelenti azt, ami a RABB, az biztos.
Folytatjuk!
Fotók: Köves Pinyó Archívuma, Török Ádám Archívuma, TTT Nemzeti Rockarchívum
