– 2023. november 20.

A tavaly nyári Budapest parkos debütálás után, elég hamar visszatért hozzánk a Black Veil Brides. Az a buli remek belépő volt a bandának a magyar koncertpiacra, még úgy is, hogy az akkori 55 perc játékidő még haverok között is több volt, mint sovány, gondoltam, majd most. Ráadásul jött velük a Halestorm is, akiket már jó ideje szerettem volna látni élőben, valahogy elkerültük egymást az évek alatt. Minden adott volt tehát egy remek koncertélményhez, de számomra mégis felemásra sikeredett ez az este…

Itt egy apró kitérővel mindenképpen le kell írnom, hogy mindenkinek, aki arra adja a fejét, hogy véleményt, kritikát fogalmaz meg egy koncertről nagyon nehéz dolga van. Sokan sokféleképpen közelítenek egy koncerthez, a rajongási szint is eltérő tud lenni, mások az igényszintek is, emiatt egyénenként nagy eltérést tud létrehozni egy-egy koncertélmény. Nehéz úgy véleményt formálni, hogy mindenkinek tessen, így én is csak azt írom le mindig, amit én tapasztalok, ami közel sem biztos, hogy találkozik mások tapasztalásával. Ezt a magyarázkodásnak tűnő gondolatot csak azért írtam le, mert ez a koncert a tipikus példája volt ennek a jelenségnek. Azoknak a sikoltozó lányoknak például, akik főként Andy Biersack miatt érkeztek a koncertre biztosan nem tűnt fel, hogy csak a 10. (!) nótánál érkezett meg a rendes hangzás. Valószínűleg az sem zavarta őket, hogy főzenekarként az arénában (igaz, hogy csak felezve) zéró látvánnyal és minimálra vett fénnyel álltak ki Andy-ék 65 perces játékidővel… Ezekre a tényekre amúgy van egy kifejezetten egyszerű magyarázat, amivel valószínűleg szintén nem voltak tisztában, én sem, ott tudtam meg, na de erről majd később… Akik a Halestorm miatt érkeztek, azokat pedig biztosan nem zavarta, hogy amikor kedvencei csak 9 (!) nótát adnak elő, akkor minek kell erőltetni a dobszólót. Erre is van válasz, de erről is majd később, haladjunk szép sorban az eseményekkel és a miértekkel…

Az eseményt a Mothica nevezetű amcsi trió nyitotta. A banda (dobos, gitáros) egy McKenzie Ellis nevezetű hölgy körül szerveződött még 2015-ben. Én sosem találkoztam még csak a nevükkel sem, és mindjárt szögezzük le az elején, hogy nem is akarok többet. Jelen írásommal leginkább McKenzie Ellis rajongóit (ha vannak itthon egyáltalán) fogom megsérteni, de az hagyján, hogy a zene egy tipikus színtelen, szagtalan légüres lufi, maga a főhős is hasonlóan jelentéktelen – hiába húzott magára feltűnő cuccot. A hölgy hiányosságai főként Lzzy Hale színpadra lépése után csúcsosodtak ki igazán. A két hölgy előadása, stílusa, habitusa annyira messze áll egymástól, hogy ha McKenzie-ben lenne némi önkritika, akkor azonnal abbahagyná a közös turnét a két másik bandával és hazarepülne az USA-ba, ott pedig keresne magának egy rendes állás, és ez már a finomított véleményem. Egyetlen pozitív gondolatom volt velük kapcsolatban: meglepően jól szóltak…

A Halestorm már negyedszer lépett fel hazánkban, de önálló bulijuk még sosem volt errefelé. Először még 2015-ben láthatta őket a rajongótábor a Szigeten, majd a Covid előtt, 2019-ben jártak itt legközelebb a Three Days Grace előzenekaraként, végül, szinte napra pontosan egy éve az Alter Bridge előtt melegítették be a közönséget. Sajnos most sem sikerült főzenekarként érkezniük pedig minden esély megvolt rá… Lzzy Hale a szintér egyik legjobb női előadója, ezt azt hiszem senki sem vitatja. Aki látta már élőben, az biztos hasonló véleményen van. Hihetetlen energiák szabadulnak fel belőle a színpadon, nagyon érzi a rock ’n rollt és még az adottságai is megvannak hozzá, hogy igazi Rock Díva legyen belőle. Ami ebben megakadályozza az viszont az, hogy nincs egy olyan dala, mint Joan Jett-nek az I Hate Myself for Loving You, vagy Lita Ford-nak a Kiss Me Deadly, vagy az Ozzy-s Close My Eyes For Forever. De mondhatnám Doro All We Are-ját is, igaz az alapból egy Warlock nóta. Elvileg a második Halestorm albumra íródott I Miss the Misery (szerintem tévesen el is lőtték ezt a puskaport egyből a koncertjük elején) ezt a szerepet töltötte volna be, de csak a banda „házi sikernótája” lett… Pedig Lzzy próbálkozott rendesen, az évek során rengeteg dalszerzővel dolgozott együtt, de valahogy nem sikerült még megírni a tuti Lzzy nótát, szerintem. Megérdemelné már a csaj, mivel kivételes tehetség. Az is baj, hogy színpadi egyéniség nélküli tagok veszik körül a bandában, de ez sem fog egyhamar változni, lévén, hogy a Halestorm mostanra egy családi vállalkozás lett, a dobos Lzzy bátyja, a gitáros meg a férje… Ez megmagyarázza a dobszóló jelenlétét is a rövidített programban, hogy visszautaljak a cikk elején említett teljesen felesleges dobszólóra – az amúgy is rövid programban. Ellentétben, jól szóltak és a színpadra felpakolt extra fények aréna szintre emelték a műsor színvonalát. Jó lenne már egy igazi saját buli, kisebb helyen, tuti év koncertje esélyes lenne, így csak egy rácsodálkozás volt részemről, hogy Lzzy mennyire éli a rock ’n rollt.

A Halestorm végeztével a teljes színpadot lepusztították a roadok, az extra fényeket is, amiről akkor még azt hittem, hogy a BVB show része is lesz, de nem így történt, ahogy azt már az elején megírtam. Ekkor jött az információ nálam felkészültebb kollégától, hogy alapból ez a turné egy Halestorm turné, ahol a Black Veil Brides az előzenekar, de mivel hazánkban a BVB jobban működik, ezért megcserélték a műsor sorrendjét, és vele a showt is… Ez csak nálunk volt így, mindenhol kétszerennyit játszottak Lzzy-ék főbandaként. Ez az infó teljesen a helyére rakta a dolgokat, hogy miért volt annyira felkészületlen a BVB fellépése technikailag. Persze ettől még hozhattak volna extra dolgokat ők is, ahogy azt tették már a korábbi turnéikon is, de nem tették. A közönség viszont így is kajálta a műsort és idén két nótával többet is kaptak, mint legutóbb. Tudom sokszor leírtam már, most is le fogom, amikor a vége felé (10. nóta !!!) a The Legacy című nóta alatt megérkezett az általam várt hangzás komolyan szinteket nőtt az élvezeti faktor. Teljesen érthetetlen, hogy miért kellett eltelnie közel egy órának, hogy megtalálják a megfelelő arányokat… A BVB nem követte el a Halestorm hibáját és a házi sikernótájukat, az In The Endet helyesen a végére tartogatták – igazi népünnepély lett belőle. Egy dolog nem fér csak a fejembe azóta sem: mit keres egy szakállas ember (új basszeros) a Black Veil Brides-ban!?

Egy kifejezetten erős koncert lehetett volna ez a buli, nem lett az, de nem sokon múlott, csak az odafigyelés, az akarás és a profizmus nem üzemelt magas hőfokon. Talán majd legközelebb…