Péntek este pár perccel 7 óra előtt érkeztünk Csepelre a Barba Negrához, hogy meghallgassuk a Blue Stage-en fellépő Omega Testamentum zenekart. Ezen a korai órán pillanatok alatt be lehetett jutni a kapun, és a színpadnak helyet adó sátor előtt is csak néhányan álltak.
Belépve viszont már bő félházzal szembesült az ember, ami nem is csoda, hiszen 7 után nemsokkal megkezdődött a bemelegítés, melyről a B52 zenekar gondoskodott. Az egykor az Omegában is rendszeresen közreműködő legendás billentyűs, Jankai Béla vezette formáció körülbelül egy órát játszott.
A zenekarvezető mellett Kálmán György énekes, Jankai Sebastian basszusgitáros, Beke Péter gitáros és Borbély Zsolt dobos alkotják a csapatot, akikhez ezen az estén Sipos Péter is csatlakozott, aki végigvokálozta a koncertet, illetve két dal erejéig előrejött, és Kálmán Gyurival közösen vitték a frontemberszerepet. Nagyon kellemes, dallamos rockdalokat hallhattunk végig, melyek között gyorsabb, pörgősebb, néha kicsit zúzós, valamint lassabb, líraibb szerzemények egyaránt megtalálhatóak voltak. A remek gitár- és billentyűszólók mellett kiemelném a kiváló vokált is, melyet Jankai Béla és Beke Peti alapból biztosítanak, és most még erre tett rá egy lapáttal Sipos Peti. A program alapvetően a banda saját dalaiból állt, a tíznél valamivel több számos előadás végén pedig a Hajsza közben című Prognózis-nótával köszöntek el tőlünk. A közönség, bár néhány rajongót leszámítva láthatóan nem ismerte a dalokat, érdeklődve, lelkesen hallgatta a produkciót.
Az átszerelésre szánt közel fél óra alatt nagyjából megtelt a 800 fő befogadására alkalmas sátor. A nézősereg inkább idősebbekből állt, akik valószínűleg évtizedeken át jártak Omega-koncertekre, de persze a fiatalabb korosztályok is képviseltették magukat.
Pontosan 20:30-kor, felvételről elindult az Omega Mindörökre című vers, amely egy régi Omega-rajongó, Kóbor János „Mecky” jóbarátja, Kiss Tamás alkotása, és amelynek szövege az egykori zenekar dalaiból építkezik.
Ezután vette kezdetét az Omega Testamentum koncertje.
Debreczeni Ferenc „Ciki”, az Omega dobosa, miután az évtized elején a zenekar három tagja is eltávozott, és a még köztünk lévő Molnár György „Elefánt” gitáros sem lép már fel rendszeresen, Omega Testamentum néven hozta létre új zenekarát, hogy velük tartsa életben az Omega immár 60 éves örökségét. A zenekarvezető mellett Erdős Róbert gitáros, Nagy Zsolt „Liszi” billentyűs, Fekete Tibor „Samu” basszusgitáros, valamint Schrott Péter énekes alkotják a csapatot, amely a tavaly megkezdett országjárás után ezen az estén végre megtartotta első budapesti koncertjét.
A zenekar neve az Omega utolsó, Testamentum című lemezére utal, melyet sajnos már nem láthattunk koncerten Kóbor Jánostól és társaitól, de Ciki zenekara úgy döntött, programjuk egyik sarokköve lesz, hogy élőben is a közönség elé tárják az album néhány dalát. Ennek szellemében a koncert kezdéseként a Testamentum című lemez első öt tételét hallhattuk, melyek közül A föld árnyékos oldalán és a Varázslatos fehér kő már jóval régebbről is ismerősek lehettek.
Ez utóbbi alatt a színpadon és a nézőtéren is egyre jobb lett a hangulat, a közönség soraiban is sokan énekeltek, és a színpadon sem csak Schrott Peti és az őt vokállal kiegészítő Liszi énekelt, hanem a gitáros, Erdős Róbert is, hiába nem volt mikrofonja… Peti már itt megénekeltette a közönséget, nem is rossz eredménnyel.
A nyitóblokk a Mennyben az angyal című dallal zárult, mely dallamos refrénjének köszönhetően az utolsó Omega-lemez slágere lehetett volna egy ideálisabb világban. Pontosabban valamilyen szinten lett is, legalábbis a YouTube-os hallgatottsága kiemelkedik a lemez többi dala közül. A közönségénekeltetés itt picit kevésbé volt eredményes, de úgy érzem, lesz ez jobb is, ha túl leszünk még néhány hasonló koncerten.
Ezután Schrott Peti, Ciki szavait tolmácsolva, megosztotta velünk, hogy ez volt a Testamentum budapesti ősbemutatója, majd az Omega életművének epikus dalaival folytatódott az este, olyan kiváló szerzeményekkel, mint a Napot hoztam, csillagot, ahol az előző dalban már látott füst után a csillagszórószerű pirotechnikát is megcsodálhattuk, majd jött a Kötéltánc, ahol Erdős Róbert gitárszólóit emelném ki, aztán az Éjféli koncert, amit a közönség soraiba megérkező Jankai Béla is mosolyogva hallgatott, és amely után Peti elmondta, hogy az a helyzet, hogy nekik ez a színpadon egy fantasztikus este. „Nyugi, nekünk is a nézőtéren” – teszem hozzá magamban.
A Babylonban külön figyelem Ciki dobjátékát: nagy boldogság látni, hogy lassan 76 évesen még mindig olyan pontosan, energikusan és precízen játszik, ami egy fiatal embernek is becsületére válna – kívánom, hogy minél tovább legyen így, az ő és a mi örömünkre! Közben a nézőtéren idősödő hölgyek és urak táncolnak önfeledten, a színpadon is egyre többet mosolyog mindenki, a hangulat fokozódik, igazi örömünnepen járunk!
A jobbnál jobb szerzemények töretlenül követik egymást: Az arc, Életfogytig rock and roll, Léna… A nagyszerű dalok nagyszerű előadásai közben Peti és mi, a közönség megbeszéljük, hogy nekik és nekünk egyaránt nagyon jól esik, ami történik velünk.
A Léna után Ciki előre jött kicsit a dob mögül, és ő is köszöntötte az egybegyűlteket, majd bejelentette, hogy elkészült az Omega Testamentum zenekar saját dala, az Őrizzük a lángot, melyet most természetesen eljátszanak nekünk. Ahogy a YouTube-on elérhető klip leírásában is szerepel, ez a dal a csapat ars poetica-ja, és választ ad a miértekre. A szöveg ennek megfelelő, hangszerelésében és dallamvilágában pedig megidézi az Omegát, de azért nem kérdés, hogy ez az Omega Testamentum öt tagjának saját, közös alkotása, ami a tagok egymásra pillantásaiban is érződött talán, ahogy játszották a dalt. Az előadás alatt az első sorokban – feltehetően a rajongók és a szervezők közös akciójának köszönhetően – többen is omegás zászlókat lengettek, ami tökéletesen illeszkedett a „visszük tovább a zászlót” sorhoz. Mivel a klip már egy héttel a koncert előtt megjelent, nem meglepő módon, volt pár rajongó, aki már ezt is együtt énekelte Schrott Petivel.
A továbbiakban a Tűzvihar gyors, pontos, már-már zúzós előadását hallgathattuk, miközben a gitár és az orgona mellett a pirotechnika is újra szerepet kapott, majd a fokozódó hangulatban a Fekete pillangó szállt le közénk, és mivel a közönség olyan hangosan énekelte, hogy „szállj, csak szállj tovább”, el is repült gyorsan, de csak azért, hogy a Csillagok útján haladhassunk tovább, egy igazán különleges vendég társaságában.
A koncerten eredetileg nem a B52 melegítette volna be a színpadot, hanem a számtalan egyéb formációja mellett az Eddából is ismert Alapi István zenekara, az Alapi Power Band, és Jankai Béla lépett volna fel vendégként az Omega Testamentummal. Alapiék dobosának megbetegedése miatt változtatni kellett, így végül Jankai játszott zenekarával, és Alapi csatlakozott vendégként az est főszereplőihez.
Két számot hallgathattunk meg a nagyszerű gitáros közreműködésével, akinek hatvanadik születésnapját a szomszédos sátorban ünnepeltük meg közel másfél éve. A Csillagok útján előadása csodálatos volt Alapi szólójával, melyre aztán persze Erdős Róbert is méltó módon válaszolt, majd végül a két gitáros közösen fokozta tovább a legjobb értelemben vett őrületet. Az Ezüst esőt a vendég kezdte, melyhez Liszi csatlakozott szintijével, majd mikor a közös intro után felcsendült a dal ikonikus, kezdő zongoratémája, az est folyamán sokadszor, „felrobbant” a nézőtér. Természetesen Alapi itt is csodát tett, egy ponton Cikivel szembe állva játszott, akinek arcáról egyértelmű volt, hogy mennyire jól érzi magát zenélés közben, majd a vendég hatalmas pacsik és ölelések közepette, melyből minden zenésznek jutott, távozott a színpadról. Nagyszerű élmény volt ez, reméljük, hogy láthatunk-hallhatunk még hasonlót!
A műsor a Mozgó világ/Metamorfózis II. egyveleggel folytatódott, és a zárásra ráfordulva a Testamentum-lemezről az Álomszínházat hallhattuk még.
Az első meghajlás után a teljesen meghatott Ciki újra szólt hozzánk pár szót, majd a ráadás-blokkban természetesen a Gyöngyhajú lányt és a Petróleumlámpát hallhattuk. A közönség önfeledten énekelt és táncolt, láthatóan a zenészek is remekül érezték magukat, és mindeközben persze a pirotechnika is újra kapott egy kis szerepet.
Az utolsó meghajláshoz Alapi is visszatért a színpadra (milyen jó lett volna vele még valami titkos, extra-ráadás!), és a búcsú pillanataiban a kivetítőn az Omega tagjainak fényképe is megjelent.
Számomra a műsor már ismerős volt, hiszen Székesfehérváron láttam a csapatot tavaly ősszel, és az új dalt, valamint Alapi közreműködését leszámítva gyakorlatilag ugyanazt a műsort prezentálták azon az estén is, viszont őszintén mondom, hogy a fejlődés töretlen!
Már akkor is azt gondoltam, hogy ez így tökéletes, ahogy van, és kézzel fogható változás csak annyi történt, hogy Liszi azon a bulin nem vokálozott. Mégis, egyértelműen látni, hallani, érezni a csapaton, hogy egyre inkább közösséggé formálódnak, miközben igazi örömzenélés közepette ápolják a néhai Omega örökségét.
Nagy vállalás ez, hiszen páratlan hosszúságú és színvonalú, hat évtizedes életműről van szó, és vannak olyan hangok is, melyek szerint nem az a helyes út, amin ez a csapat jár. Ez érthető és természetes, én mégis azt javaslom mindenkinek, aki szeretne képet kapni arról, hogy mi is az az Omega Testamentum zenekar, hogy ha teheti, nézze meg őket élőben. Az országjárás folytatódik: márciusban Debrecenben, áprilisban pedig Kaposváron találkozhatunk velük, és remélhetőleg az év folyamán újra láthatjuk őket a fővárosban is, hiszen minden jel arra utal, hogy ez az este valaminek a kezdete volt, és nem a vége.
Fotók: Dávid Zsolt
Koncertvideók: Jozé
