– Az érdekesebb mutációk
1973-ban jelent meg Mike Oldfield első, máig legismertebb albuma, a Tubular Bells, melynek számos feldolgozása és folytatása érkezett még az elmúlt évtizedekben. Sorozatunk második részében ezekből szedtünk össze egy csokorral. Mert a kezdő tétel Az ördögűző film által híressé lett dallama, akárcsak a többi emlékezetes rész, máig elkíséri a zenebarátokat, a hifi szerelmeseit és persze Oldfield elkötelezett rajongóit.
1983 – Crises LP
A Tubular Bells tizedik évfordulóján, 1983-ban jelent meg a Crisis album. Melynek A-oldala, a hosszú címadó szvit, mind szerkezetében, mind dallamaiban és harmóniáiban sokszorosan megidézi az első albumot, annak is az első részét, mégsem Tubular Bells-nek hívják. Az okokról többféle magyarázatféle is napvilágot látott már az elmúlt évtizedekben. Egyesek azt gondolják, hogy a Virgin Records nyomulása miatt lett a Crises az akkor épp kerek évfordulós Tubular Bells kvázi folytatása. Mások épp ellenkezőleg, a kiadó egyfajta moratóriumára gyanakodnak, mely szerint az eredeti szerződés aláírása után húsz évig semmiféle változtatás, újrafelvétel vagy folytatás nem készülhetett…
A valós indítékokat csak az Isten tudja, mindenesetre egy olyan csodálatos mű született, mely miközben teljes mértékben jelen volt a ’80-as években, zeneileg, megszólalásában, hangszerelésében, hangszíneiben, ráadásként újra és újra visszaköszön az Opus One, vagyis a Tubular Bells – Part One. Oly annyira, hogy a rajongók az első időkben vetélkedőket szerveztek, ki fedez fel több Tubular Bells elemet vagy hivatkozást a Crises szvitben. Ennek okán a komoly gyűjtők körében egészen a ’90-es évek elejéig gyakran „Tubular Bells 2” formában is hivatkoztak rá.
Ha Oldfield soha többé nem írt volna zenét, illetve nem készített volna többé hangfelvételeket, ezzel a tíz év eltéréssel kiadott album-kettőssel akkor is stabilan beírta volna magát a legnagyobb zeneszerzők közé. Azon zenei géniuszok sorába, akiknek hamar repertoárdarabokká váltak a legnépszerűbb művei.
1983 – Crises Tour (CD / DVD 2013)
A sikerlemezt sikerturné követte, melynek felvételei hivatalosan viszont csak 2023-ban jelentek meg, a Crises Deluxe Edition és 30th Anniversary Box Set változatának bónuszaként. A Wembley Arénában rögzített élő Crises verzió maga a csoda. A hangulata, a megszólalása, de legfőképpen Mike akkori koncertzenekarának (Simon Phillips, Maggie Reilly, Roger Chapman, Pierre Moerlen stb.) precíz előadásmódja lenyűgöző. Melyet a törzsrajongók persze már jóval korábban is ismertek a Crises Tour különféle bootleg kiadványaiból. Tényleg nagy kár, hogy felületes rajongók vélhetőleg sosem hallgatták még végig figyelmesen, a kellő odaszánással, és persze Tubular Bells-re kihegyezett fülekkel.
1991 – Early Stages (CD 1992)
Szerződésének lejárta és a Virginnel való szakítása után Mike elkészítette a Tubular Bells valódi, nevesített folytatását is. Ezúttal már a Wagner égisze alatt, a nagyszerű Trevor Horn produceri bevonásával, természetesen már az eredeti verzión is dolgozó Tom Newman mellett. A tényleges felvételi munkát értelemszerűen egy korai demó előzte meg, mely az első rész első részének nyitótételének, vagyis Az ördögűző zenéjének alapos újragondolásával kecsegtette az új kiadó illetékeseit.
Az utólag már csak Early Stages néven emlegetett verzió később a Sentinel maxi B-oldalán, illetve a The Best of Mike Oldfield: 1992-2003 című 2015-ös válogatáson kapott helyet. Kár, hogy a Tubular Bells szerelmesei és Oldfield tisztelői között igen sokan vannak, akik nem olvasnak utána a dolgoknak, mert hiába van úgymond „minden” fenn a neten, ha az eltérő elnevezések okán sosem keresnek vagy találnak rá az ilyesfajta gyöngyszemekre. A lemezgyűjtés és minőségi zenehallgatás egyéb örömeiről már nem is beszélve…
1992 – Tubular Bells II LP
A végleges folytatás 1992 nyarának legvégén, a Virgin szerződés aláírása után húsz évvel jelent meg. A Tubular Bells II egyfajta újraharmonizált remake-je az első albumnak, ugyanis az eredeti szinte összes témája megjelenik, gyakorlatilag azonos sorrendben, de mindegyik kisebb változtatásokkal, például átvariált hangrenddel, más hangszínnel vagy más előadóval hangzik el.
A részeges tengerészdal helyett pedig ezúttal egy vidám country, a Moonshine zárja az albumot, persze a ritmus és a dallam viszont mégiscsak ismerős lehet.
Az analóg elektromos orgonákat felváltották a szintetizátorok. Az első rész feljátszása közben totálkárosra kalapált eredeti csőharagok helyett pedig egy kisebb méretű, gyakorló gyermekhangszer szólal meg. További markáns különbség, hogy Viv Stanshall után Alan Rickman lett a hangszereket szép sorban bemondó ceremóniamester. Legalábbis a nagylemezen.
Az ezúttal tizennégy részre trackelt két al-szvit címe javarészt Arthur C. Clarke munkásságából lettek átemelve. Ami egyszerű ténynek a jelentősége viszont csak két évvel később vált igazán érdekessé.
Mike Oldfield warneres debütálása legalább olyan nagy durranás lett, mint a Virgin beindítása. Nem is váratott sokáig magára a változatok és folytatások garmadájának piacra szabadítása.
1992 – Sentinel – Single Restructure SP
A nagylemez mindent felülmúló sikerének csúcsán jelent meg az első rész, első tételének újragondolását, változatait, remixeit tartalmazó kislemezek sorozata. A verziók gyöngye mindenképpen a Sentinel úgynevezett Single Restructure kiadása, mely egy rövidített, átstrukturált, tömörebb változat. Immáron a harmadik teljes értékű variáció a Tubular Bells II nyitányához. Melyeket egymás után végighallgatva sokadszorra is arra a felismerésre juthat a hallgató, hogy Mike Oldfield zeneszerzőként és előadóként egyaránt korszakos zseni.
1992 – Sentinel – Total Overhaul maxi single
A sokféle promo és remix változat közül messze kiemelkedik az Oldfield Versus The Orb néven kiadott maxi single és maxi CD kiadások Total Overhaul című verziója. A prog rock irányába mindig is nagy nyitottsággal álló brit csapat (gondoljuk csak Rick Wright Runaway maxijára vagy a David Gilmourral készített két közös albumra) nagyszerű ambient átdolgozást készített a leghíresebb Oldfield mű akkortájt újragondolt nyitányából. Bár rocker füllel valóban kihívás lehet elsőre vagy másodikra végighallgatni, mégis érdemes beletenni az időt, a figyelmet és a kellő nyitottságot. Mert ha egyszer végre átmegy, akkor nagyon meghálálja magát.
1992 – Tubular Bells II – The Performance Live At Edinburgh Castle LD / VHS
Az augusztus 31-i megjelenés után viszonylag hamar, már 1992. szeptember 4-én sor került Tubular Bells II élő bemutatójára, a skóciai Edinburgh Kastély udvarán. Ezúttal viszont már John Gordon Sinclair ceremóniamester részvételével, tehát ismét egy új hang mondta be a finálé hangszereit.
A rekordgyorsasággal, már októberben kiadott koncertfilm LaserDisc-en és VHS kazettán került a boltok, majd a rajongók polcaira. Minden idők egyik legnagyobb és egyben leggyorsabb eladását produkálva ezzel a zenei home videók piacán.
1992 – Tattoo single / Live at Edinburgh Castle EP
A kétféle borítóval és dallistával rendelkező Tattoo kislemez, illetve CD EP a címadó tétel kislemez változata mellett vagy a Silent Night hallható, vagy pedig részleteket tartalmaz a Tubular Bells II Live előadásából.
1993 – The Bell maxi single
A hatféle borítóval és dallistával rendelkező The Bell 1993-ban árasztotta el a lemezboltokat: kislemez, kazetta single, CD single és CD maxi single formátumokban. Melyek tartalmát javarészt a Tubular Bells II első részének zárótétele, a The Bell teszi ki. A variációkat elsősorban a különféle nyelvű (angol, német és spanyol) és hanghordozású MC-k alkalmazása teszi különlegessé. Lett légyen azonban bárki bármilyen jó is a hangszerek felsorolásában, a felvételek tanulsága szerint a jó öreg Viv-hez továbbra sem ért fel senki. Igazán sajnálhatjuk, hogy végül csak az egyik single verzióra került, nem pedig az ő verzióját használták fel az albumon is.
A csodálatos tájképek, illetve a speciális fémes városkép elé helyezett csőharagok, mint borítóváltozatok pedig magabiztosan teszik fel az i-re a pontot. Így és csakis így szabadna bármit is kiadni, a közönség elé tálalni. Abszolút etalon.
Érdemes megjegyezni, hogy a korszak összes kislemez-borítója zseniális. Különösen a CD változatok összessége hat imponálóan, ha egymás mellé terítve látjuk azokat egyben egy nagyobb asztalon vagy mondjuk a szőnyegen. Az eleve csodaszép képeket pedig exkluzív kinézettel, például dombornyomással, hologrammal, tükröződő felületekkel, fémek használatával, kartonhajtogatással vagy éppen cserélhető előlapokkal turbózták tovább. Éppen ezért, a többségük még fényképről sem adja vissza igazán az élményt, hát még leírva.
1994 – The Songs Of Distant Earth LP
Mike következő albumát Arthur C. Clarke A távoli Föld dalai című regénye ihlette. De továbbra sem engedte el a Tubular Bells nyitó témáját, hanem ezúttal Tubular World címmel építette be a legismertebb dallamának legújabb variációját az 1994-es The Songs Of Distant Earth koncept-album anyagába. Mellyel Clarke a legmesszebbmenőkig meg volt elégedve.
„Mivel a regény fináléja egy zenei koncert, nagyon megörültem, amikor Mike Oldfield azt mondta nekem, hogy szeretne egy szvitet komponálni, amit ez ihletett. Különösen a The Killing Fields-hez írt zenéje lenyűgözött le. Miután most lejátszottam a The Songs of Distant Earth CD-ROM-ját, úgy érzem, beváltotta a hozzá fűzött reményeimet…” – Arthur C. Clarke
1994 – Hibernaculum maxi CD
Bár a The Songs Of Distant Earth az elődjéhez hasonló hatalmas sikert aratott, Mike folytatta a Tubular Bells II promócióját. A Hibernaculum egyik CD verzióján ugyanis több verziót, alternatív változatot és remixet is felvonultat a Moonshine-ból.
1997 – XXV – The Essential CD
A Mike Oldfield pályafutásának első negyedszázadát összefoglaló Essential CD 1997-ben jelent meg. Melyen megtalálható egy, az akkor még csak készülő Tubular Bells III előzetesének szánt exkluzív track is. A szám nem más, mint a Tubular Bells sorozat harmadik részének fő bevezető témájának, a későbbi The Source Of Secrets-nek egy korai demó változata. Az erősen eltérő hangszerelésű felvételen feltűnő különbség, hogy itt még férfihang szerepel a későbbi albumváltozat női vokálja helyén.
1998 – The X-Files Theme EP CD
A Tubular Bells III második felvezető kiadványa egy X-akták filmzene CD volt. Melynek első trackjében az eredeti X-akták témát keverték az eredeti Tubular Bells nyitányával, Tubular X címmel, igen bizarr végeredményre jutva.
A kiadvány utolsó, ötödik trackje pedig egy újabb Tubular Bells III előzetes, immáron már The Source Of Secrets címen futó nyitótétel végleges hangszerelésével.
1998 – Tubular Bells III CD
1996-ban Mike Ibizára költözött, ahol rendkívül nagy hatást gyakorolt rá az ottani parti-kultúra, illetve a sziget életének egyéb vonatkozásai is. Így az új élményekkel felvértezve kezdett bele a sorozat harmadik részének előkészítésébe a 25. évfordulóra. A decemberben indult felvételek javarészt 1997-ben, az Opus One, tehát az első rész első fele rögzítésének negyedszázados jubileumán készültek el. Majd a munkálatok befejezése és az album megjelenése már 1998-ra esett, az első LP 25. évfordulójára.
„Lényegében ez a harmadik lemez a sorozatban: Tubular Bells meets Ibiza. Építettem egy házat stúdióval egy szikla tetején Ibizán, és két évig ott maradtam, hogy felszívjam a hely kultúráját – a hatalmas klubokban töltött őrült éjszakáktól a téli szellemvárosokig, a delfinektől a meztelen napozókig.” – Mike Oldfield
A Tubular Bells III felépítésében elsősorban a Crises szvitre emlékeztet, legalábbis abban mindenféleképpen, hogy az egész mű egyetlen összefüggő darab. Ráadásul túlnyomórészt mindkettőben az első Tubular Bells nagylemez A-oldalának, tehát az első rész első részének témai köszönnek vissza. Melyek mellé ezúttal a Crises LP B-oldalának rövidebb tételei, sikeres rock- és popdalainak idézetei zárkóztak fel. Néhol konkrét sávokat átvéve és újrahasználva hangmintaként a Crises és egyéb korábbi Oldfield albumok mesterszalagjairól.
Általánosan elterjedt tévképzet, melyet elsősorban csőlátású rockerek és előítéletektől szenvedő rockzenészek gerjesztenek, terjesztenek, hogy a Tubular Bells III egy „techno lemez”. E nyilvánvaló blődséggel szemben a harmadik rész ugyanúgy tucatnyi zenei stílust vonaltat fel, mint elődei. Melyeknek ráadásul csak egy kisebb része elektronikus vagy tánczenei. De még utóbbiak közül sem volt mindegyik hallható akkoriban az ibizai diszkókban. Az andalúz és egyéb népzenékben gyökerező flamenco például sokkal inkább a hagyományos spanyol kultúrához köthető, mint Európa gazdag buliközpontjának éjjel-nappal dübörgő lokáljaihoz.
A korongon szép sorban váltakoznak a komolyzenei ihletésű, chill-out, ambient, folkos, popos, rockos, metalos és egyéb részek. Ha az ütem pedig itt-ott mégis diszkósra vált, csak a groove, a hangulat és a tételek összefűzése okán történik, a teljes szvit, mint nagyobb egész érdekében. Nyomokban persze az ibizai diszkókban dübörgő dance stílusok vagy a szabadtéri rave partik goa és trance alapjainak elemei is feltűnnek, de messze nem olyan mértékben, mint azt a fanyalgók felhánytorgatják. Inkább a környezet részeként, az ibizai hangulat megidézéseként, a tánczene tudatos beépítéseként funkcionálnak. A táncolhatóság érdekében kerültek a „nőies” szvitbe. Akárcsak a latinos részek szintén szándékos ismételtetése, a mediterrán zeneiség újabb és újabb változatainak feltűnése a rendkívül gazdag zenei szövetben.
„Mindenekelőtt a Tubular Bells 3 egy nő, míg az első kettő férfi volt. Ez az első Tubular Bells, amelyre táncolhat. Ebben a valódi Mike Oldfield jön át, nem pedig valami fickó, aki azzal kérkedik, mekkora fenegyerek…” – Mike Oldfield
Ilyen erős felhozatallal, bivalyerős megszólalással persze a hatás sem maradt el. Bár a jazz- és rockrajongók egy része továbbra is fanyalgott, a Tubular Bells III mégis olyan átütő erejű sikert aratott, mely bizonyos szempontokból túl is szárnyalta Az ördögűző film nyomán az első lemez iránti felfokozott keresletet.
Ugyanis akkora Mike már maga mögött tudhatta az igényes pop, a kortárs komolyzene, a fúziós jazz, a folk, a prog és egyéb rockstílusok rajongóit. Amihez akkor hozzájött még a világ minden tájáról Ibizára zarándokló dance, techno, house, rave és trance őrültek által keltett hype. Melyet ráadásul a legmenőbbnek számító partiarcok, a lehető legtehetősebbek, a maguk otthoni környezetének véleményvezérei gerjesztettek, ajánlottak vagy nyilatkoztattak ki.
Persze Mike és az ibizai DJ-k bizonyos szempontból biztosra mentek, hiszen már az alkotási fázisban is be-bedobtak részeket, élesben, az aznap esti aktuális DJ set-ekbe – és a közönség a táncparketten maradt. Mindenféle médiacirkusz vagy Oldfiled neve nélkül is működött a dolog, hogy az akkor aktuális tánczenei stílusokat ötvözzék az eredeti Tubular Bells által felvonultatott stíluselemekkel, mixelve a Crises nyolcvanas éveket idéző bombasztikus pop rock paneljeivel és a mindezeket biztos kézzel összefogó ötletes, egyedi hangszereléssel. A zseniális Mike a diszkókba is lazán becsempészte a rá jellemző zenei igényességet, például az elképesztően széles hangszerpaletta magabiztos és magától értetődő használatát.
Mindezzel együtt pedig minden korábbinál szélesebb közönségréteget sikerült bevonnia az Oldfield és a Tubular Bells élménybe. Mely olyan helyekre is eljuttatta a Tubular Bells sorozat és márkanév hírét, ahol az első huszonöt évben nem sok keresnivalója lett volna. Ráadásul egy újabb nemzedék is megismerkedhetett a nevével, akik idősebb korukban, nyugodtabb korszakukban már épp, hogy leginkább a Tubular Bells első két, „férfiasabb” része kapcsán kaphattak kedvet a prog rockhoz, a folk-rockhoz és a Mike Oldfield által játszott egyéb stílusokhoz.
1998 – Tubular Bells III – World Premiere Horse Guard’s Parade VHS
Elődjéhez hasonlóan a Tubular Bells III menetrendje is ugyanúgy alakult, hogy augusztus 31-én megjelenés, majd szeptember 4-én lemezbemutató koncert. Ezúttal a londoni Horse Guards Parade felvonulás területén. Majd a következő fél évben koncertfilm kiadás és intenzív kislemez-kampány.
A világpremiert megörökítő esős koncertfilm legalább akkora élményt jelent, mint az Omega ’94-es vizesblokkja. Hiszen a lelkes közönséget sem az eső, sem a valószínűleg annak nyomán beálló ideiglenes színpad-elsötétülés sem akadályozta meg a műélvezetben. A még a ráadások után is sokáig „We want more!”-t skandáló ovációban, lelkes ünneplésben.
A kiadvány eredetileg VHS formátumban jelent meg, de a következő két évben felsorakoztak mellé a különféle LaserDisc és DVD változatok is.
1998 – Man In The Rain maxi CD
A nagy koncert első részletei már október elején hallhatók voltak, mikor is a Man In The Rain CD single műsorát a Serpent Dream és a The Inner Child élő felvételei tették teljessé.
Miközben fiatalok tízezrei rendelték meg a Tubular Bells első két részét, majd csodálkoztak rá a Moonlight Shadow-ra és a többi korábbi Oldfield slágerre, a Man In The Rain után szabadon. A gyárak alig tudták teljesíteni az ázsiai piacok felfokozott igényeit. Mike ismét a csúcson volt. Ráadásul egy olyan közönségréteg támogatását is maga mögött tudva, akiknek abszolút újdonságszámba mentek a régebbi munkái. Akik tényleg mindenre nyitottak voltak, nem csak a jó öreg prog rock megfejtésekre vagy a más színtereken szintén nagyon sikeres folk-rock műveire.
1999 – Far Above The Clouds maxi CD
Legvégére maradt a legnagyobb sláger- ugyanis a ’99 áprilisában több változatban is megjelent Far Above The Clouds CD single a Tubular Bells sorozat leginkább kedvelt részét, az (első részek) fináléját megidéző harangos részt mutatja be. Többféle verzióban, többféle stílus, ritmus és hangzás szerelmeseinek egyaránt kedveskedve. Melynek hatására Mike felvételeinek -egyéb tételeinek, dalainak, témáinak és mixeinek is- további egy, másfél évig bérelt helye volt az ibizai tánctereken és a világ többi részén dübörgő elitklubok műsoraiban.
1999 – The Millenium Bell CD
A Tubular Bells III által nyert nagyfokú anyagi függetlenséggel és művészi szabadsággal a háta mögött Oldfield 1999 nyarán Then And Now címmel turnéztatta meg régi és új sikereit. A budapesti Kisstadinban indult koncertkörút előtt és után pedig egy-egy új lemezt is piacra dobott. A Guitars című CD-n egy régi tervét valósította meg, miszerint egyedül és kizárólag csak gitárokat használva fog lemezt készíteni.
A The Millennium Bell fő témája pedig a Názáreti Jézus Krisztus születése utáni kétezer év nézete, méghozzá a történelem tizennégy fontos pillanatát, egyben az emberiség különböző aspektusait bemutató eklektikus zenei szviten keresztül. Az album még a Tubular Bells III-nél is szélesebb stílusbeli és hangszerelési szabadsággal él. Teheti, hiszen kétezer év rendkívül színes és változatos kulturális örökségéből meríthetett. Így a korai egyházi kórusoktól, a különféle népzenéken át, a new age szerű hangzásokig mindent bevetett, ami eme rapszodikus hangulatú történelmi és zenei utazáshoz szükségeltetett. Természetesen a már jó bevált, pop, folk, prog, rock, klasszikus és elektronikus hangzások és ritmikák mellett.
„Ez egy utazás, keresztül a történelmen, amely Krisztussal kezdődik, folytatódik az inkákkal, az Excaliburral és Arthur királlyal, Amerika felfedezésével, majd a rabszolgaság, a klasszikus romantikus zene, a második világháború és az űrutazások után az új millenniumi harangokkal (Millennium Bells) fejeződik be. A stílusok tiszta keveréke lesz benne, 50 zenészből álló zenekarral, zongorákkal, afrikai zenével, rap-pel, mindenfélével. Még néhány szó Churchilltől és Anna Frank naplójából is.” – Mike Oldfield
„Bár a történelemnek van negatív oldala, vannak pozitív oldalai is. A Peace On Earth Jézus születése. De még a második világháborús témák is az élni akarást tükrözik.” – Mike Oldfield
Az 1999-es The Millenium Bell borítóján nincs feltűntetve Mike Oldfield neve. Bőven elég a már világmárkának számító Tubular Bells kép, mint logó többszöri szerepeltetése. Melyet ráadásul kétszer is úgy fordítottak el, hogy egy arab négyesre emlékeztessen. Természetesen a rajongók e nélkül is „Tubular Bells 4”-ként kezelték az albumot és művet. Bár az jóval inkább a Tubular Bells III újragondolása és kibővítése, mint hogy az első rész újabb variációja lenne.
1999 – The Art In Heaven Concert – The Millenium Bell – Live In Berlin (DVD 2000, CD 2008)
Mike Oldfield és zenekara 1999 decemberében Berlinbe utazott, hogy szilveszteri és egyben újévi koncertet adjon, a The Millennium Bell anyagára helyezve a fő hangsúlyt. A körülbelül félmillió ember előtt, fagyos időben zajlott előadás három részre oszlott.
Az első blokkban részletek hangzottak el a Tubular Bells első és harmadik részéből, valamint három népszerű Oldfield sláger: egy folkos, egy popos és egy rockdal. Mindez remekül megágyazott a The Millennium Bell részleteiből álló, hasonlóan sokrétű főműsornak, mely egészen az éjféli harangszóig tartott. Éjfél után egy új szerzemény, az Art In Heaven zárta a programot, illetve nyitotta meg az új esztendőt.
Összességében elmondható, hogy a koncertváltozat nagyobb sikert aratott, mint a stúdióalbum. Talán a már ismert sikerdallamok miatt, talán a kevesebb fajsúlyos mondanivaló, tehát a könnyebb emészthetőség okán.
2001 – The Best Of Tubular Bells CD
Az ezredforduló után megérkezett az akkor ötödik részként aposztrofált Tubular Bells válogatás, a The Best Of Tubular Bells. Mely és a kifejezetten a rendezvényre készült Olympic Tubular Bells Coda zárt le. A korábbi sikerlemezek: a Tubular Bells, a The Orchestral Tubular Bells, az Exposed, a Tubular Bells II, a Tubular Bells III és The Millenium Bell részleteiből áll össze. Sajnos a vállalkozás annak ellenére is feleslegesnek tűnik, itt-ott pedig egyenesen zavarba ejtően furcsa és zavaros a dalfolyam, hogy a best of lemezre a régebbi albumokról kivágott részleteket újraszerkesztették, hogy a váltások minél zökkenőmentesebbek legyenek.
Persze végig lehet hallgatni, de ezúttal sajnos tényleg csak egy gagyi válogatás szintjéig jutott a dolog. Albumként, főleg egy egész CD-n végigvonuló szvitként vagy koncept-lemezként már elvérzik a dolog.
2008 – Music Of The Spheres CD
Mike Oldfield 2007-ben egy komolyzenei albumot készített, mely 2008-ban jelent meg, Music Of The Spheres címmel. Az anyag felépítésében és gondolatiságában is nagyban hasonlít az első három Oldfield nagylemezhez (Tubular Bells, Hergest Ridge, Ommadawn), miközben jó néhány ismerős témát is hallhatunk a Tubular Bells első részéből.
A múltidézésben leginkább a Musica Universalis című zárótétel jár élen. Bár még annak a befogadásához is elkél legalább annyi odaszánt figyelem, amennyit mondjuk a Crises szvit vagy a Tubular Bells III hasonló megközelítése megkíván.
2008 – Music Of The Spheres – Live From Bilbao CD
A Music Of The Spheres limitált deluxe változata egy második CD-t is tartalmaz, mely a bilbaói Guggenheim Múzeumban adott március 7-i Music Of The Spheres koncert felvételét tette közzé.
2012 – Music For The Opening Ceremony Of The London 2012 Olympic Games EP
A 2012-ben különleges műsorral lépett fel Mike Oldfield Londonban, a XXX. nyári olimpiai játékok megnyitó ünnepségén. A Tubular Bells rendhagyó előadása az első rész első és második részeinek részleteivel kezdődött, de már azt is megbolondították azzal, hogy az eredeti hangszerelésű részek közé egy swingesített verziót is beékeltek. Majd következett a Tubular Bells III legnépszerűbb tétele, a Far Above The Clouds. Amit végül a Mary Poppins Arrival, Fanfare For The Isles Of Wonder, In Dulci Jubilo blokk és a kifejezetten a rendezvényre készült Olympic Tubular Bells Coda zárt lett.
Az unikális előadáson elhangzott unikális verzióhoz unikális kiadvány dukált, ami egy 12 colos, egyoldalas, félig kék, félig rózsaszín vinil lemez lett. Egy ötszáz példányban maximalizált album jelent meg, így természetesen már a megjelenése napján aranyat érő, egyedileg sorszámozott, ultra limitált kiadás született.
2013 – Tubular Beats CD
A 2013-as Tubular Beats album egy furcsa kiadvány, mely a borítója és a címe ellenére sem a Tubular Bells sorozat egy újabb része, de nem is egy szimpla remix vagy válogatás. A Mike Oldfield és York (Torsten Stenzel, német producer, zeneszerző – a szerkesztő) aktív együttműködését tartalmazó remixalbum ugyanis az eredeti mesterszalagok felhasználásával készült el. Mike tehát nem csak elszenvedője volt, hogy egy-egy régebbi dalát modernizálják, hanem aktív alakítója a pörgősebb trance és az ambient jellegű, úgynevezett downtempo verziók kialakításának.
Rocker füllel persze az egész CD úgy, ahogy van, hallgathatatlan. Akárcsak az egy évvel később érkező dupla LP-s kiadás. De azért persze bőven volt ráció a dologban. A Tubular Bells III tételeinek átütő erejű és világméretű sikerei óta ugyanis eltelt tizenöt év, ami a mérvadó dance klubok időszámítását nézve egy örökkévalósággal ér fel. Ideje volt tehát ismét próbát tenni a Tubular Bells, a Tubular Bells III és az egyéb népszerű Oldfield dalok legismertebb témáival, hogy vajon miként integrálhatók a folyamatosan változó tánczenei trendekhez és a legújabb irányzatokhoz.
Persze egy jó producer tudja, mitől döglik a légy. Így a hagyományosabb Oldfiled muzsika szerelmesei, az opera metal és a prog rock rajongók is megkapták a magukét, a Mike gitárjával és Tarja Turunen énekével megszólaló csodaszép ambient darabbal, a Never Too Far dallal. Ez a fából vaskarika megoldás önmagában is bizonyíték Oldfield zsenialitására. Ki másnak sikerülne ilyesmit az ilyen-olyan műfajaikba belemerevedett, nem ritkán begyepesedett rajongók millióinak sikerrel letolnia a torkán?
2015 – The Best Of: 1992-2003 2CD
A 2015-ben megjelent dupla válogatás csak a címében best of. Valójában egy alapos kislemez-, ritkaság- és remix-gyűjtemény, mely a csőharangos borítóval összhangban nagyban épít a Tubular Bells sorozat, a címben is jelzett Warner korszakának kereskedelmi- és promóciós kiadványaira. Mindez a gyakorlatban azt jelenti, hogy számos Tubular Bells II, Tubular Bells III, The Millennium Bell, Tubular Bells 2003 téma demó-, kislemez- és remix-változat került a két korongra. Köztük olyan ritkaságok is, melyek a 2010-es évekre már elérhetetlenné váltak.
Nem lehet nem észrevenni, hogy az elfordult csőharang ismét egy arab négyesre emlékeztet. Ezek szerint már akkor is motoszkált valahol, valakinél, valami…
2017 – Tubular Bells 4 Demo (2LP, CD, BD 2023)
A Return To Ommadawn megjelenése Mike Oldfield komolyan eljátszott azzal a gondolattal, hogy az 50. évfordulóra elkészíti a Tubular Bells negyedik, egyben utolsó részét is. 2017-ben el is kezdődött a munka, elkészült a nyitó motívum nyolc és fél perces új verziója, de a kiadó illetékesei állítólag nem mutattak érdeklődést az új album iránt, így hát Mike úgy döntött, nem folytatja.
Legalábbis a történteknek ez a hivatalos verziója. Mert a magam részéről még csak elképzelni sem tudnék egy olyan helyzetet, hogy egy Tubular Bells címet viselő hanghordozó ne fogyna el rekord gyorsan, rekord mennyiségben. Tehát vagy a demót kézhez kapó kiadói illetékes volt komplett idióta, önmaga, a cége és pénztárcája legfőbb ellensége. Nem zárható ki. Történt már ennél durvább gyalázat is a kiadói mókamikik kéretlen okoskodása folytán. Vagy pedig valami más is történt, amit viszont nem kötnek az orrunkra.
Mindenesetre a Tubular Bells 4 intrójának 2017-es demója maga a tömény gyönyör. Ha semmi mást nem írt volna Oldfield, csak ezért a szűk tízpercért is stabilan bekerült volna a legnagyobb zeneszerzők közé. Remélem, Mike előbb-utóbb meggondolja magát és a „kevéske maradékot” is elkészíti! Mert ez az Intro verzió bizony sokkal izgalmasabb, miközben messze kevésbé biztonsági játékban utazó, szájbarágós mutatvány, mint a Tubular Bells II nyitány-variációja, mégis stabilan marad az első három Oldfield LP hangzásánál és hangszerelésénél. Egy ilyen felfogású remake méltó lezárása volna a Tubular Bells sorozatnak, egyben Mike Oldfield rendkívüli életművének is.
Folytatjuk!
