1969. június 13-án jelent meg a Pink Floyd első, teljes filmzenét tartalmazó, önálló soundtrack albuma, a More (vagy a világ egyes részein Music From The Film „More” vagy Soundtrack From The Film „More”) című LP-je. Bár Barbet Schröder első filmje csak szűk két hónappal később került a mozikba, de a Pink Floyd név akkorra már bőven bírt akkora vonzerővel, hogy a korai lemezmegjelenés inkább segítette a jegyeladásokat, minthogy majd utólag, a mozisikerre támaszkodva próbálják meg eladni.
Sorozatunk első részében a More filmhez köthető fontosabb felvételeket szedtük csokorba.
A More soundtrack kompozíciók kidolgozása és a felvételek előkészítése idén 55 éve, 1969 januárjában kezdődtek A Saucerful Of Secrets Tour azévi koncertjeinek és az Ummagumma album stúdiófelvételeinek szüneteiben. Állítólag a teljes partitúra rekordidő alatt, mindösszesen nyolc nap alatt készült el. Majd február 3-ától már élesben is zajlottak a sávok rögzítései a londoni Pye Recording egyes stúdiójában.
Roger Waters-ék eredetileg tizenöt szerzeményt készítettek elő és vettek fel részben vagy egészben, némelyiket több verzióban is, a rendező, Barbet Schröder útmutatásai alapján.
„Szó szerint csak annyit akart, hogyha például bekapcsolták a rádiót az autóban, valami szóljon a kocsiból. Vagy, ha valaki elmegy és bekapcsolja a tévét, valami szintén szólaljon meg. Azt akarta, hogy a soundtrack pontosan kapcsolódjon ahhoz, ami a filmben történik, nem pedig a látványt alátámasztó hagyományos filmzenét kért.” – Roger Waters
Ezért aztán a Nick Mason-ék egy stopperórával(!) pontosan lemérték az 1968-ban forgatott és addigra már készre vágott snittek hosszát, majd annak megfelelően fogtak hozzá, hogy a mozihoz szánt dalaikat és jónak ítélt improvizációikat pontosan és precízen a filmhez igazítva készítsenek végleges felvételeket. Ennek ellenére a rendező utólag mégis változtatott a zenei betéteken, így aztán egyes felvételek beazonosítása kapcsán máig akad némi zavar.
A különféle források eltérő adatokat hoznak, de a legvalószínűbb menetrend szerint február 7-ig minimum huszonhét, de vélhetően inkább harminckét-harminchárom tracket készítettek el, amiket márciusban véglegesítettek. Ezekből végül tizenhárom került fel a Pink Floyd 1969-es More című nagylemezére.
Music From The Film „More” LP, 1969:
Side A:
1. Cirrus Minor
2. The Nile Song
3. Crying Song
4. Up The Khyber
5. Green Is The Colour
6. Cymbaline
7. Party Sequence
Side B:
8. Main Theme
9. Ibiza Bar
10. More Blues
11. Quicksilver
12. A Spanish Piece
13. Dramatic Theme
A fennmaradó többi felvétel pedig részben csak a filmbe, részben pedig a ritkaságokat felsorakoztató későbbi válogatásokra került. Valamint vélhetően máig dobozban maradt egy-két variáció. Az ismert címek és változatok listáját egyesítve, nagyjából a következő felvételek rendezhetők még a More sessions idején rögzített hanganyagok közé.
More Sessions 1969:
Main Theme – alternative version
Theme – beat version
Cymbaline – movie version / alternative version
Hollywood
Seabirds
Quicksilver – alternative version
Up The Khyber – movie version
More Blues – slow version / alternative version
A Spanish Piece – instumental version
Party Sequence – movie version / alternative version
Party Sequence – bongo version
Spanish Music
Waterpipe
Paris Bar
Utóbbiak közül a Paris Bar teszi fel leginkább a leckét a kutatóknak. Ugyanis a párizsi bárjelenetben teljesen egyértelműen az Ibiza Bar szól, méghozzá az eredeti szöveg megtartásával. Tehát szinte biztos, hogy utólagos rendezői döntés eredménye, hogy előrébb került. Viszont egy másik elmélet szerint, melyet a nyugat-európai rajongói klubok és fórumaik eléggé pozitívan fogadtak, a Paris Bar csak az Ibiza Bar korai munkacíme volt, akárcsak a Stefan’s Tit, melyből a későbbi Green Is The Colour lett.
A filmet nézve-hallgatva jól kihallhatóan eltérő változatban szerepel a Main Theme és a Cymbaline. Továbbá hallható még két dal, a Hollywood és a Seabirds, melyek viszont teljesen kimaradtak a korabeli kiadásokból, bár a film tényleges hanganyagának kalózkiadásairól mindvégig jól ismertek maradtak. Mi több, a Seabirds Roger Waters által jegyzett szövege az eltelt évtizedek során több Pink Floyd fanzine-ben és szövegkönyvben(!) is közlésre került.
1969: Dramatis/ation CD, 2016 – More non-album tracks:
1. Hollywood
2. Theme (beat version)
3. More Blues (extended version)
4. Seabirds Quicksilver (alternative version)
A 2016-os Early Years box harmadik, 1969: Dramatis/ation című kötetének első CD-je négy More outtake-kel indít. Sajnálatos módon azonban valamit csúnyán benéztek az illetékesek, mert míg az első három track (Hollywood / Theme – beat version / More Blues – alternative version) alapvetően stimmel, addig a negyedikként érkező Quicksilver – alternative version helyett a „Seabirds” cím virít a borítón és a bookletben is. Miközben a valódi Seabirds amolyan örökös mostohagyermekkéntezúttal is lemaradt, kimaradt. (Pink Floyd szinten mindez meglehetősen furcsa, megdöbbentő hanyagság. Inkább a hazai hálószobakiadók kontárjait jellemzik az ilyenfajta durva tévedések, szarvashibák.)
Bár a More albumnak sosem volt önálló turnéja vagy lemezbemutató nagykoncertje, a számok mégis beépültek a következő néhány koncertműsorba. Révén, hogy szintén 1969-ben volt a Pink Floyd The Man & The Journey című dupla rockszvitjét bemutató turné, mely kettős műbe számos korábbi Pink Floyd dal is bekerült, beleértve a More bizonyos tételeit is. Igaz, némelyik újragondolva, átdolgozva és új címen, hogy jobban illeszkedjen az art rock úttörőjének számító rockszínpadi előadás egészéhez. A leggyakrabban használt változatok a következők: Sleeping (Quicksilver), Nightmare (Cymbaline) és The Beginning (Green Is The Colour). De egyéb tételek, például a Behold The Temple Of Light esetében is felmerülhet, hogy további More témákat vagy hangzásokat is tartalmaz.
1968: Germin/ation CD, 2016 – Capitol Studios, Los Angeles, 22 August 1968:
A More felvételekhez tartozik még két 1968-as demó, melyet a felületes újságírók A Saucerful Of Secrets-hez számítanak, bár ’68 augusztusában már a boltok polcain volt a második Pink Floyd LP. Mindenesetre az úgynevezett Song 1 egyértelműen a későbbi Hollywood alapja, miközben a Cymbaline harmóniáit is próbálgatta, míg a Song 2 vagy ismertebb címén a Roger’s Boogie pedig egyebek mellett a Cirrus Minor alaptémájának korai változatát is tartalmazza. A két felvétel-ritkaság végül szintén a 2016-os Early Years dobozban, a 1968: Germin/ation című második kötetben került hivatalos kiadásra.
A More filmzene és egyben a The Man szvit legnépszerűbb darabjai részét képezték a következő két esztendő fontos tévéfelvételeinek és BBC koncertközvetítéseinek is. Mindezek java szintén bekerült az Early Years boxba. De mégis az a furcsa helyzet állt elő, hogy míg a floyder keménymag korábban is teljesen képben volt a bootlegek által az An Hour With Pink Floyd (KQED, 1970), a Pop Deux Festival de St Tropez (Reach For A Peach, 1970), a BBC In concert (Libest Spacement Monitor, 1970) vagy a Cinq Grands Sur La Deux (Abbaye de Royaumont, 1971) műsorával és mibenlétével, addig a koca-floydosok a 2016-os Early Years ésa 2017-es önálló kötetek (1970 Devi/ation, 1971 Reverber/ation) segítségével sem kerültek képbe.
Mert tényleg vannak, akiken nem lehet segíteni. Hiába a bootleg, hiába a klub, hiába a hivatalos kiadvány. Ha valakit annyira elvakít a Dark Side Of The Moon, a Wish You Were Here, a The Wall vagy a The Division Bell album fénye, hogy semmi másra nem kíváncsi, az tényleg semmi másra nem kíváncsi.
Jól tükrözik mindezt a hozzáállást a leköszönő-félben lévő FTP szerverek, DC hubok és torrent szerverek vonatkozó statisztikái. Miként a hivatalos Pink Floyd YouTube csatorna videóinak kapcsolódó megtekintései is. Így hát a sikerfloyd sikerslágerei mellett továbbra is megmaradt egy viszonylag vastag, de annál inkább underground dalcsokor is, mely a kevésbé ismert, illetve alulbecsült Pink Floyd szerzeményekből áll.
Megdőlt tehát az az elmélet is, hogy csak azért nem ismerik ezeket az emberek, mert nem jutnak hozzá. Ugyanis ma már szinte bárki bármit beüthet a telefonjába vagy a személyi számítógépe keresőjébe, bőven 50% feletti a találati esély. Mégsincs számottevő emelkedés azok körében, akik érdeklődnek a kevésbé mainstream kompozíciók iránt. Akik korábban sem voltak az ilyen-olyan bootleger- vagy rajongói-körök tagjai, most sem igazán igyekeznek bepótolni a hiányosságokat. Dacára, hogy végre hozzáférhetnek a szélessávú internethez. Illetve, hogy egyre több hivatalos kiadás is megjelenik, hiánypótló jelleggel, amiket bárki, bármikor megrendelhet két-három kattintással, már viszi is a futár.
Folytatjuk!
A szerző a Hungarian Pink Floyd Club elnöke. A cikksorozat részleteket tartalmaz a készülő Pink Floyd könyvből. Minden jog fenntartva. A cikk utánközlése részben, vagy egészében, kizárólag írásos engedéllyel lehetséges!
