Dark Side Of The Moon 50 – 5. rész – A szvit tartalma II. – A világ

2023-ban ünnepli ötvenedik évfordulóját a Pink Floyd és egyben talán az egész progresszív rock színtér leghíresebb koncept-albuma a Dark Side Of The Moon. A teljes lemezt kitöltő rockszvit zenei része itthon is közismert, azonban a tartalmi rész már messze nem ennyire egyértelmű, dacára a tonnányi szakirodalomnak és a szerzők gyakori interjúinak. A jubileumi kiadványok értékeléséhez és Roger Waters új verziójához azonban nem árt képbe kerülni, legalább a szvit tételeinek legfontosabb részteleit egymáshoz rendelni.

Sorozatunk ötödik részében a szvit második felének tartalmi összefoglalása következik, szintén gyorstalpaló formában. Leginkább azon lényeges információkra koncentrálva, melyek a 2023-as Redux változat befogadását is megkönnyíthetik.

A hőskorszakbeli Pink Floyd munkamódszere stabilan az volt, hogy előbb alaposan megturnéztatták a kompozíciókat, majd az így nyert tapasztalatokkal a hátuk mögött csiszolták készre a műveiket a stúdiómunkálatok során. A rövidebb dalaikat és a hosszabb, többtételes szvitjeiket is kipróbálták élesben, mielőtt szalagra rögzítették volna. A közönség reakciója mellett a saját összjátékuk alakulását is figyelembe vették. Ezért aztán, mire felvételre került egy-egy stúdióalbum, már egy közel tökéletesre csiszolt, végletekig letisztult, kipróbált anyagot rögzítettek lemezre. Nem pedig egy friss szerzeményt, amivel többségében csak annak felvételekor találkoztak először az azt feljátszó művészek. Ez az úgymond fordított, valójában persze maga a nagybetűs normális munkamódszer biztosította, hogy a klasszikus Pink Floyd gyakorlatilag összes felvétele referenciaértékű, az akkori albumaik pedig mindmáig tesztlemezként használt etalonok.

Így volt 1971-ben is. Mire októberre letudták az Atom Heart Mother World Tour összes állomását, sokféleképpen kipróbálva az Echoes és a One Of These Days menetközben is változó verzióit, időközben elkészültek a Meddle album végleges keverésével és túl voltak a Live At Pompeii koncertfilm helyszíni felvételein is. Október és november folyamán még egy rövidebb kör jött Amerikában, immáron Meddle U.S. Tour címmel, majd, mikor a hó végén, október 30-án megjelent a nagylemez, már javában a következő projekteken dolgoztak. A Dark Side Of The Moon szvit és későbbi lemez legkorábbi tételei vélhetően már akkor is megvoltak. De decemberre biztosan megszülettek, mert addigra már házi demókat is készített belőlük Roger Waters, dalszerző és zenekari főideológus.

7. Money

Az egyik legelső téma, a pénzről szóló tétel ötlete úgy jött, hogy Roger meglátott egy hirdetést, ami arról szólt, hogy szerezz egy jó munkát, több fizetéssel és akkor már minden rendben van. Ő maga, aki akkor már kifejezetten jól keresett a zeneiparban, viszont nagyon nem érezte úgy, hogy ha megvan a sok pénz, akkor tényleg minden rendben volna. Mivel életük egy pontján mindannyian válaszút elé állunk, hogy a pénz szeretetét, a kapzsiságot választjuk vagy pedig az igazi szeretetet, az agapét, Waters  itt a lehető legaktuálisabb dolgot énekelte meg.

Money
So they say
Is the root of all evil today

Mert miként az evangéliumokban is olvasható, a két ellentétes szellemiségű lelkület kölcsönösen kizárja egymást. Nem maga a pénz, hanem a pénz bűvölete, hajszolása, imádata, tehát a bálványimádás a problémáink egyik legfőbb gyökere.

 „Senki sem szolgálhat két úrnak. Mert vagy az egyiket gyűlöli, és a másikat szereti; vagy az egyikhez ragaszkodik, és a másikat megveti. Nem szolgálhattok Istennek és a Mammonnak.” – Jézus Krisztus, Máté evangéliuma, Károli Gáspár fordításában, 6. fejezet, részlet

Az élet realitásaival kapcsolatban Waters hasonló dilemma elé került, mint pár évvel korábban Muggeridge. De akkoriban Roger még jóval inkább egzisztenciális alapon kérdőjelezte meg az általa is vallott értékrendet, mint amit aztán a későbbi erkölcsi felvetései által még inkább megingatva pedzegetett.

„Emlékszem, arra gondoltam: Nos, ez van, és el kell döntenem, hogy tényleg szocialista vagyok vagy sem? Még mindig lelkesedtem az általános jóléti társadalomért, de kapitalista lettem. El kell fogadni. Emlékszem, őrülten vágytam egy Bentley-re. Az egyetlen módja annak, hogy ilyesmihez jussunk, a rockzenén vagy a focin keresztül vezetett. Nagyon kívántam az összesféle anyagi javakat birtokolni.” – Roger Waters

Money, get away
Get a good job with more pay and you’re okay
Money, it’s a gas
Grab that cash with both hands and make a stash
New car, caviar, four-star daydream
Think I’ll buy me a football team

A világ akkorra már teljes egészében a zöldhasú dollár körül forgott, melyet az olajfüggő fejlett ipari civilizáció csak tovább fokozott. A Pink Floyd sem létezhetett volna a kapitalista berendezkedés, az alájuk dolgozó munkások tömegeinek alkalmazása, az ipari méretű áram-, dízel-, benzin- és kerozin-fogyasztás nélkül. Sok országban pedig még a turnézás is sokkal bizonytalanabbá vált volna dollárelszámolás nélkül. Értelmes emberként idővel neki is be kellett látnia, hogy szinte az összes anyagi jellegű vágya ugyanúgy a pénz függvénye, miként a művészi mondanivalójának az addigra már megszokott magas minőségen való publikálása is. Hát a benne is meglévő frusztráltság egy idő után nem csak, hogy előtört, de Rogert egyben kíváncsivá is tette, mások vajon hogy élik meg ugyanezt a civilizációs nyomást?

Money, it’s a crime
Share it fairly, but don’t take a slice of my pie
Money, so they say
Is the root of all evil today
But if you ask for a rise it’s no surprise
That they’re giving none away

Így a Dark Side Of The Moon turné-, majd az album felvételeinek 1972-es megkezdése után kérdéseket tett fel a stúdióban akkoriban megforduló személyeknek. Majd miután rögzítette a válaszaikat, elkezdte összeválogatni a legérdekesebbeket, hogy kiegészíthesse a dalt. De végül az egész albumra jutott belőlük. Ugyanis Waters nemcsak a tételek narrációjához, de még az átvezetésekhez is felhasználta azokat. Amolyan extra tény-effektekként, a már meglévő bőséges kiegészítő hanghatások mellett. Például a pénzes dal bevezetéseként érmehangokból, pénztárgéphangokból, papírtépésből, pénzszámoló kattanásokból készítettek loop-ot, melyet nem csak intróként használtak, de a Money felvételeinek során egyúttal metronómként is szolgált.

8. Us And Them

Mivel mind az egyén, mind a társadalom léte a pénz körül forog, amit pedig egyre igazságtalanabbul osztanak el, az eddigiekből egyértelműen következik az erőszak. Amit jelentősen megkönnyít, ha különféle elvek szerint újra és újra megosztják az emberiséget a világ valódi vezetői, a hatalom valódi birtokosai.

A zenét Rick Wright eredetileg a Zabriskie Point című filmhez komponálta, készült is belőle pár instrumentális felvétel 1969-ben, The Riot Scene és The Violent Scene címeken. Két évvel később Roger megkérdezte a billentyűst, hogy felhasználhatja-e a végleges filmből kimaradt zongoradarabot a készülő Us című dalának kíséreteként.

A végül Us And Them névre keresztelt közös szerzemény a Dark Side Of The Moon szvit és album központi témáját domborítja ki. Vagyis azt, hogy az addig felsorolt negatívumok ellenére együtt kell éreznünk az összes embertársunkkal, testvérünkkel, felebarátunkkal, nőkkel és férfiakkal egyaránt. Függetlenül az etnikai vagy vallási hovatartozásuktól, mert Waters szerint ebben rejlik az egész emberiség lehetséges megváltásának reménye. Ezt az evangéliumi mélységű gondolatot leginkább Jézusnak az irgalmas szamaritánusról szóló példázatával rokon. Így jól érzékelhető, hogy Roger sokkal inkább a báránybőrbe bújt farkasokra zabos, mint a valódi evangéliumi üzenetre.

„… Az pedig igazolni akarván magát, monda Jézusnak: De ki az én felebarátom? Jézus pedig felelvén, monda: Egy ember megy vala alá Jeruzsálemből Jerikóba, és rablók kezébe esék, a kik azt kifosztván és megsebesítvén, elmenének, és ott hagyák félholtan. Történet szerint pedig megy vala alá azon az úton egy pap, a ki azt látván, elkerülé. Hasonlóképen egy Lévita is, mikor arra a helyre ment, és azt látta, elkerülé. Egy samaritánus pedig az úton menvén, odaért, a hol az vala: és mikor azt látta, könyörületességre indula. És hozzájárulván, bekötözé annak sebeit, olajat és bort töltvén azokba; és azt felhelyezvén az ő tulajdon barmára, vivé a vendégfogadó házhoz, és gondját viselé néki. Másnap pedig elmenőben két pénzt kivévén, adá a gazdának, és monda néki: Viselj gondot reá, és valamit ezen fölül reáköltesz, én mikor visszatérek, megadom néked. E három közül azért kit gondolsz, hogy felebarátja volt annak, a ki a rablók kezébe esett? Az pedig monda: Az, a ki könyörült rajta. Monda azért néki Jézus: Eredj el, és te is a képen cselekedjél.” – Lukács evangéliuma, Károli Gáspár fordításában, 10. fejezet, részlet

Ehhez képest a harcterektől távol pöffeszkedő, végtelenül öntelt és önző vezetők döntenek a harcokról, nem igazán törődve azzal, hogy milyen élet vár a sebesült túlélőkre vagy, hogy milyen hiányt hagynak majd maguk után az idejekorán elhunyt áldozatok.

Us, and them
And after all, we’re only ordinary men

Me, and you
God only knows it’s not what we would choose to do

“Forward!” he cried from the rear, and the front rank died
And the general sat, and the lines on the map, moved from side to side A kórusban szereplő sorok jól illeszkednek a teljes Waters életművön végigvonuló háborúellenes retorikához. Melyet az 1968-as A Saucerful Of Secrets albumon szereplő Corporal Clegg nyitott meg és az legutóbbi szólódalaiig újra és újra megjelenik. Roger szerint a II. világháború óta kitört összes háború a hatalomért, a gazdagságért, a hübriszért és a hegemóniáért folyó hiábavaló kavarásról szólt, mely a birodalmi gondolkodásmódból ered. Ami ellentétes azzal, hogy egységesen mindenki részesülhessen a Föld nevű bolygó bőséges áldásaiból. Ezért aztán a háborúskodás és megosztottság helyett a segítségnyújtást ajánlja.

A harmadik versszakban szereplő „fekete-kék” első olvasatban a harcok által szerzett zúzódásokra utal. Gyakran utalnak így az angolban a verésből vagy verekedésből szerzett sérülésekre. Egy másik, második értelmezési rétegben pedig a gyász és a szomorúság színei ezek. Ugyanis az Us And Them a közvetlen zenei stílusa mellett, annak ellenére is egy blues, egy kesergő, mely a világ borzalmait megénekelve adja jelét a szerző undorának és nemtetszésének.

A békétlenséggel és háborúskodással együtt járó áremelkedések pedig sok-sok ember halálát okozták. Például a kultúránkkal és civilizációnkkal elvileg teljesen ellentétes szomj- vagy éhhalált is. Amik ezek szerint sajnos a valóságban azért mégiscsak jelenlévő, a jelenlegi világrenddel együtt járó szörnyű jelenségek.

Out of the way
It’s a busy day
I’ve got things on my mind
For the want of the price
Of tea and a slice
The old man died

„Mindezt láttam, és megfigyeltem minden dolgot, a mely történik a nap alatt, oly időben, a melyben uralkodik az ember az emberen maga kárára.” – Bölcs Salamon, Prédikátor könyve, Károli Gáspár fordításában, 8. fejezet, részlet

9. Any Colour You Like

Az Any Colour You Like „bármilyen szín is tetszik” üzenete, tehát a tétel címe Roger szerint az elfogadásról szól. A szerző alapvetően a nemzeti és országzászlókra utal, de persze a különféle ideológiai vagy csapatzászlókra is gondolhatunk. Melyek amellett, hogy közösségi élményt nyújtanak és erősítik az ilyen-olyan embercsoportokhoz történő tartozást, egyben etnikai vagy ideológia alapon el is választják az egyéneket. Waters szerint, akit egy korabeli kereskedelmi trükk ihletett a címválasztásban, a gyakorlatban arról van szó, hogy a „bármilyen szín, amit szeretsz” ebben az értelemben azt a helyzetet jelenti, hogy valaki választási lehetőséget kínál neked ott, ahol valójában nincs is választásod.

A legerősebb kötődés értelemszerűen a nemzés és a születés által alakul ki, vérségi alapon, az adott családhoz és nemzethez. A második legerősebb pedig az otthonosság érzeté, a szülőföldé, így a hazáé. Ezt az összefüggést erősíti az Any Colour You Like tétel zeneisége, mely nagyjából megegyezik a Breathe és a Breathe reprise, tehát a születés és az otthon zenéjével. Bár más hangfekvésben, ami által a harmadik kör jobban illeszkedik a maga zenei környezetébe. Az sem véletlen, hogy a mű, egy a lemezalbumhoz képest még korábbi fázisában rögzített kottás albuma jóval annak megjelenése után is stabilan forgalomban maradt. Az, amelyikben még Breathe part 3 címmel szerepel a kilencedik tétel. Mert a Pink Floyd dalokkal haknizó zenészeket jóval kevésbé érdekelt néhány címváltozás, mint hogy a háromszorosan visszatérő téma ugyanaz a séma.

Az élő előadásokon egy jó darabig Scat Section vagy csak simán Scat címen futott a tétel. Mely során jóval hosszabb ideig gyúrták a szvit során harmadszor is visszatérő zenei témát. Előbb csak David kísérte halandzsa énekhangokkal a szólógitárját. Majd idővel már a stúdióinterjúk során összegyűjtött legérdekesebb válaszokat használták fel ezen a helyen, ahol majdnem, hogy egyben öntötték azokat a közönségre. Mígnem azok el nem nyerték a végleges helyüket a darabban.

10. Brain Damage

A legelső megbeszéléseken Roger Waters egy olyan album tervét tárta társai elé, mely azokkal a dolgokkal foglalkozik, melyek megőrjítik az embereket. E miatt sokan vannak, akik az őrületet tartják a Dark Side Of The Moon nagylemez fő mondanivalójának. Azonban az csak a B-oldal végén jelenik meg, az eredetileg Lunatic Song címen futó kettősben, az idővel önállóvá vált Brain Damage és Eclipse szövegeiben.

A turné eredetileg Dark Side Of The Moon – A Piece For Assorted Lunatics, vagyis Egy darab, válogatott örülteknek alcímmel futott, ami tovább erősítette Waters meglátását, hogy általános társadalmi problémáról van szó, mely mindenkit érint, hiszen a sír felé való agyatlan rohanás már jóval a halált megelőzően is pusztít és beteggé tesz, már menetközben is mindenkit megőrjít.

A példák sorát azonban messze nem valamiféle társadalmi általánosság, hanem a lehető legközelibb és legkonkrétabb példa, egy régi barát, a szórakoztatóipar, az LDS és a mentális betegségek együttes áldozata, Syd Barrett tragikus sorsa nyitotta. Ezért bár már mindenféle értelmezés napvilágot látott, javarészt írásban is, hogy miről, kiről vagy kikről szól a Brain Damage, Waters egyértelművé tette, hogy a Pink Floyd korai időszakának géniuszára gondolt, miközben a sorokat papírra vetette. Mindez persze nem zárja ki, hogy másokra is gondoljuk a nagyszerű zenét és az erősen aktuális, mélyen elgondolkodtató szöveget hallgatva. Tehát még egyszer, mert ezt az egyszerű tényt érdemes többszörösen is alaposan aláhúzni: a Brain Damage volt a Dark Side Of The Moon-hoz készült legelső dal, melyek a szövege teljes egészében Syd Barrett-ről szól. Megelőzve ezzel a Wish You Were Here album legfőbb mondanivalóját. Ennek megfelelően pedig az a bizonyos fű, ahol a lunatikus, holdkóros fazon áll, egy konkrét pázsit: a King’s College kápolna és cambridge-i folyami tábor közti rész. Később mindez persze újabb tartalmakkal bővült. De Syd a tipikus példája annak, hogy valakit, aki már eleve labilis természetű volt, miként gyűr a maga könyörtelenségével maga alá a jóléti társadalom hírnév utáni hajszája, a szennymédia és a drogokkal való visszaélés.

Ugyan a Dark Side Of The Moon és a Wish You Were Here készítésekor Barrett még életben volt, de amolyan élőhalottként tengette az életét, teljesen kivonulva a társadalomból, sőt a saját életéből is. Ha nem lett volna eleve jobb módú a többségnél, illetve nem kapott volna bőséges jogdíjakat a korábbi munkái után, megnézhette volna magát. Szerencsés kivétele a szerencsétlenségben azonban csak tovább erősíti a szabályt, hogy ez a világ elpusztít. Ez a világrend halálos, ráadásul ez a kapzsi társadalmi berendezkedés idejekorán öli meg a benne marakodókat. Így mind a szvit korábbi részeiben leírt születés-élet-halál útja, mind a nyugati átlagember napi rutinja, mind a pénzt hajszoló mókuskerék, mind pedig a kisebb-nagyobb háborúskodásaink következményei egy irányba vezetnek. Ahová nem cipelhetjük magunkkal az anyagi javakat.

„Mert semmit sem hoztunk a világra, világos, hogy ki sem vihetünk semmit.” – Pál apostol, Timótheushoz írt első levél, Károli Gáspár fordításában, 6. fejezet, részlet

Az önállósodása után egy darabig Lunatic címmel futott a tétel, mielőtt elnyerte a végső, Brain Damage titulust. Ez esetben talán szerencsésebb lett volna megtartani a korai koncerteken használt elnevezést, mert a lunatic vagyis holdkódos kifejezés jobban kötődik a Holdhoz, ami az egész szvit címadója és egyben központi tétele. Ugyanis a dal és egyben az album kulcsmondatának számító „I’ll see you on the dark side of the Moon” sor nemcsak, hogy Barrett-re utal, de Waters egyenesen azt üzente vele, hogy mentális tekintetben nagyon is rokonnak érzi magát vele. Így nemcsak a világ nyomása, az ördögi dolgok és a biztos halál közös bennük és egyben az emberiségben, hanem az őrület lehetősége is. Mert ép ésszel szinte lehetetlen elbírni mindazt a gonoszságot, amit az öntelt, önző és kapzsi emberek meg mernek engedni maguknak, egymással szemben, de egyben a saját kárukra is.

Így a cambridgei közös múlt nemcsak a kedves tinédzserkort, a dicsőséges zenei pálya első lépéseit jelentették számukra, hanem a vég kezdetét, az ártatlanság elvesztését és az őrült, önmagából kiforduló világrend győzelmét is.

„A Brain Damage-t otthon írtam. A szövegben említett fű a Cam-folyó és a King’s College kápolna közötti tér Cambridge-ben. A holdkóros valójában Syd volt. Nyilvánvalóan ő járt a fejemben.” – Roger Waters

Ha mindehhez hozzávesszük, hogy bizonyos területeken a „dark side of the Moon” kifejezés olyanféle jelentéssel is bír, mint nálunk a „szőnyeg alá söpörni” a problémákat, akkor világossá válik, miért is tudtak olyan sokan és gyorsan rácsatlakozni az üzenetre. Mert bár egy speciális példa köré épült a mondandó, de azóta is bárki könnyedén rá tud hangolódni, a saját problémáit rávetítve a műre. Mert senki sem hibátlan, senki sem kerülheti el a kísértéseket, próbákat, megpróbáltatásokat. Azokat a nehéz időszakokat, amikor a saját magunk és a kívülállók számára is kiderül, hogy valójában ki mit ér…

Az összemosódásról azonban nyilván a zenekar tagsága is tehet, hiszen a háttérvetítéseken használatos, úgynevezett screen-filmeken már a hetvenes évek közepe óta mutatnak be világi vezetőket, leginkább vezető politikusokat, amint a „holdkórosok” a füvön, valamilyen teremben és másutt tartózkodnak. Ez utóbbi kiterjesztés amúgy ahhoz a képhez is igen jól illeszkedik, miként a „holdkórosok” fényképei az újság címlapján és egyéb oldalain fekszenek a helyiség padlóján, arccal a padló felé, miután az újságkihordó kézbesítette az aznapi sajtót.

The lunatic is on the grass
The lunatic is on the grass
Remembering games and daisy chains and laughs
Got to keep the loonies on the path

The lunatic is in the hall
The lunatics are in my hall
The paper holds their folded faces to the floor
And every day, the paperboy brings more

Persze mindez visszafordítva is igaz lehet, hiszen Syd Barrett és a Pink Floyd is hamar címlapra került, miután a Swinging London és a flower power divathullám csúcspontján meghódították a londoni underground legendás színhelyeit. Sokhelyütt Syd címlapbéli feje is ugyanúgy arccal a padló felé várta a maga idejét, mint a politikusoké, hogy valaki végre felemelje, majd kíváncsian belelapozzon az újságba.

(Körülbelül öt vagy hat éve az egyik Pink Floyd tribute koncerten a Brain Damage elhangzása alatt Sydet vetítettem a zenészek mögé. A buli után többen is megkerestek a nézők közül, hogy biztos összekevertem a videókat, mert nem stimmelt a Dark Side Of The Moon blokk vége. Alig akarták elhinni, hogy szándékos volt. Pedig komoly rajongókról van szó. A Brain Damage elsősorban tényleg Barrett-ről szól, nem pedig csak és messze nem kizárólag Castróékról…)

Azt, hogy Waters miként mindenkit, önmagát is belesorolja ebbe a körbe a „the lunatic is in my head” sorok mellett az is bizonyítja, hogy az epilógusként is felfogható, záró Eclipse dalban teljesen általános képpé formálja az addigiakat. Ahol is a Hold sötét oldalára száműzött problémák, vagy problémás emberek együttesen zárják el a földiek elöl a Nap fényét. Miközben továbbra is marad Syd fiatalkori emlékénél, miközben a már más dallamokat játszó zenekar, rossz lelkiismerettel bíró tagjaként úgy érzi, hogy ugyanoda tart, mint az őrült gyémánt.

The lunatic is in my head
The lunatic is in my head
You raise the blade, you make the change
You rearrange me ’til I’m sane
You lock the door and throw away the key
And there’s someone in my head, but it’s not me

And if the cloud bursts thunder in your ear
You shout and no one seems to hear
And if the band you’re in starts playing different tunes
I’ll see you on the dark side of the moon

„Az I’ll see you on the dark side of the Moon sorban a hallgatóhoz beszélek, és azt mondom: Tudom, hogy neked is vannak ilyen rossz érzéseid és késztetéseid, mint nekem. Az egyik módja, hogy közvetlenül kapcsolatba léphessek veled, ha megosztom, hogy néha én is rosszul érzem magam.” – Roger Waters

A floydos körökben gyakran idézett és talán a legtöbb vitát és találgatást kiváltó sor is ebben a szakaszban hallható: „valaki van a fejemben, de nem én”. Amit többféleképpen is értelmeztek már az elmúlt félszázad során. Egyrészt, hogy a főszereplő szegény Sydnek elment az esze. Másrészt, hogy a világ nyert, az agymosás nyert, a társadalmi berendezkedés kényszerítő ereje nyert, mert végül csak sikerült maga alá temetnie a lángszívű, ártatlan, idealista és naiv kamaszokat.

Egy harmadik megközelítés szerint megszállottságról is szó lehet, mert az emberi gonoszság elképesztő mértéke külső forrást, illetve felbujtást feltételez. Nem beszélve a mentális betegségek tüneteinek, legalábbis azok egy részének a démonizáltsággal hasonlatos megdöbbentő megnyilvánulásaihoz. Mert azért a Dark Side Of The Moon sokmilliós hallgatóságának egy jelentős része igen hamar rájött, hogy Waters nem tréfált.

A dallamossága ellenére a Dark Side Of The Moon nem egy könnyed popzene, hanem a húsba vágó létkérdéseket a lehető legközérthetőbb módon megfogalmazó kiáltvány. Mely az elmúlás, a tényleges fizikai halál előtti elmúlásokról, önfeladásokról, begolyózásról is legalább annyira szól, mint a halandóság abszurditásáról. Miként azzal is tisztában van, hogy az idő pénz, így minden döntésük hatással van a jövőnkre. A közös jövőnkre, mely a pokolba tartó vonat egyre gyorsabb zakatolásával jelöli ki utunkat, egyben a minden egyes másodperccel rövidülő életünk őrült ritmusát. Aminek káros hatásai alól még a híres és gazdag, nagy-nagy rockzenészek sem vonhatják ki magukat.

11. Eclipse

Az Eclipse, mely egyfajta outroként zárja le a történetet, arra bíztat, hogy hozd ki a lehető legtöbbet az életedből, az életidődből, mert a földi pályafutásod ezen a világon teljesen biztos, hogy véget fog érni. Ezért például, ha háborús uszító vagy, hagyd abba! Ne gyilkolj többé embereket, mert nincs több hasznod belőle, mint egy nagyobb szelet torta. Amit nem vihetsz magaddal a sírba. Mert meg fogsz hízni, meg fogsz betegedni és meg fogsz halni. Közben pedig talán meg is őrülsz. Ki a mások által elszenvedett csapások miatt, ki a maga rossz lelkiismerete által gyötörve. Ki pedig teljesen átadva magát a gonoszságnak, megszállott őrültként végzi, a halált már fel sem fogva, vagy egyfajta megváltásként értékelve. Roger szerint ezek helyett inkább arra használd az időd, hogy segíts a testvéreidnek, ami alatt ő, ismét evangéliumi lelkülettel, az összes emberi lényt érti.

Mert az agykárosodás után „éjszaka” jön. Akár betegség, akár más okozza. Mindenképpen vége lesz a dalnak. Mindezt pedig mi más érzékeltethetné jobban, mint egy napfogyatkozás. Főleg, ha az egész darab a Holdra vonatkozó metaforákra, mint asszociációs füzérre építi a mondanivalóját.

„Nem tekintem rejtvénynek. Az album a Napot és a Holdat használja szimbólumként; a világosság és a sötétség; a jó és a rossz; az életerő a halálerővel szemben. Azt hiszem, ez egy nagyon egyszerű kijelentés, amely azt mondja, hogy minden jó dolgot, amit az élet kínálhat, meg kell értenünk, de a természetünkben lévő sötét erők hatása megakadályozza, hogy megragadjuk őket.” – Roger Waters

And all that is now
And all that is gone
And all that’s to come
And everything under the sun is in tune
But the Sun is eclipsed by the Moon

A Hold pedig a Waters és a Floyd egész művészetének egyik fontos visszatérő metaforája. Már az első kislemez, top 20-as slágere, a kleptomániás és vélhetően transzvesztita Arnold Layne is a holdfényben űzi kétes hobbiját.

Arnold Layne had a strange hobby
Collecting clothes
Moonshine washing line
They suit him fine

Az Embryo esetében is egy kis gömbként van ábrázolva a megszületendő gyermek. A szövegben hallható „holdvirágzás” pedig egyaránt utalhat az a termékenység a női ciklus és a holdciklus közti összefüggésre, miként az embrió gyarapodására is. Az anya hasfalán átszűrődő fény vöröses tónusa és fekete árnyékai, a Hold homálya, valamint napciklusok szerinti teljes sötétség időszakai is könnyen összefüggésbe hozhatók a Dark Side Of The Moon Nap-Hold szimbolizmusával, melyet az újabb és újabb kiadások és előadások még tovább mélyítettek, egyben differenciáltak is. Warm glow, Moon gloom
Always need a little more room
Whisper low, here I go
I will see the sunshine show

A születést pedig előbb-utóbb halál követi. Így mindannyiunknak érdemes nagyon komolyan elgondolkodnunk azon, hogy mire használjuk fel a minden egyes lélegzetvétellel rövidülő, hátralévő életidőnket. Illetve, hogy jelen döntéseinkkel, életvitelünkkel és mentalitásunkkal vajon miként állunk készen a végső elszámolásra?

12.

A cím nélküli zárótétel már a kezdetektől fogva lázban tartja a rajongókat. Talán a halál utáni időszak ismeretlensége miatt, talán az elgondolkodtatás végett, de az Eclipse (korábbi nevén: Dark Side Of The Moon) elhangzása utáni részt sosem illették külön címmel. Az eredeti turnén lélekharang szólt, miként még az album megjelenése utáni hónapokban is. Egyértelműen arra utalva, hogy a főszereplő elhunyt.

Ez később felváltotta a Speak To Me szívverésének megismétlése, majd a szív leállása. Ami miatt sokan „Spak To Me part 2” formában hivatkoznak rá, főleg a későbbi bootlegeken. De az sem pontos, hiszen a haldokló eltávozott az élők világából, így többé már nem beszél. Sem magának, sem magában. Ami a lemezre és a későbbi koncertelőadásokba került, mint szöveges narráció, az nem más, mint az Abbey Road portásának egyik válasza, vagy annak is csak egy részlete.

„Valójában nincs sötét oldala a Holdnak. Ami azt illeti, minden sötét. Az egyetlen dolog, ami világossá teszi, az a Nap fénye.” – Gerry O’Driscoll

Folytatjuk!

A szerző a Hungarian Pink Floyd Club elnöke. A cikksorozat részleteket tartalmaz a készülő Pink Floyd könyvből. Minden jog fenntartva. A cikk utánközlése részben, vagy egészében, kizárólag írásos engedéllyel lehetséges!