2023-ban ünnepelte ötvenedik évfordulóját a Pink Floyd és egyben talán az egész progresszív rock színtér leghíresebb koncept-albuma a Dark Side Of The Moon. A teljes lemezt kitöltő rockszvit zenei része itthon is közismert, azonban a tartalmi rész már messze nem ennyire egyértelmű, dacára a tonnányi szakirodalomnak és a szerzők gyakori interjúinak.
A sorozat záró részében Roger Waters új verziójának második felét boncolgatjuk, miként is idomulnak ezek a korábbi verzióhoz, változatokhoz. Valamint folytatjuk a 40. évfordulós Darkside-dal és az omegás párhuzamokkal való összevetést is.
A The Dark Side Of The Moon Redux albumához Roger egy kutyás borítót választott, mely állat szemében visszatükröződő Dark Side Of The Moon LP jól szemlélteti az új változat viszonyulását az eredetihez. Az éberség és a kutyahűség megjelenítése legalább annyira fontos üzenet, mint a kívülről rátekintés. Tehát, nem az eredeti egy az egyben való újrajátszása volt a cél, hanem egy értelmezés, ami az eredetire való újbóli rátekintést is segítheti.
Szintén egyértelműnek tűnik az Animals párhuzam. Főleg, mert eddig is köztudott volt, hogy Waters leginkább a „kutyákkal” szimpatizál abban az orwelli, ezópuszi realista disztópiában. Tehát az idősödő szerző, miközben visszatekint az 50 évvel ezelőtti remekműre, részint kissé kiábrándult már a lázadás eredményességével kapcsolatban, részben tehetetlennek is érzi magát a halandóság korlátai miatt, mégis ragaszkodik az elveihez. Ennek megfelelően a kutyahűség itt az eredeti koncepcióhoz és üzenethez való ragaszkodást is jelenti. Mert a Redux nemcsak, hogy nem megy szembe az eredeti mondanivalójával és értelmezési lehetőségeivel, de kifejezetten alá is húzza azokat.
További érdekes párhuzam lehet, hogy az 1977-es Animals LP Dogs című tétele eredetileg You’ve Got To Be Crazy (Őrültnek kell lenned) címmel futott az 1974-es, 1975-ös koncerteken, a Dark Side Of The Moon szvit teljes előadása mellett. Tehát a társadalmi őrület témája még a Dark Side nagylemez megjelenése után sem hagyta nyugodni Rogert, hanem hasonló indulatokkal és meglátásokkal látott neki a következő anyagok kidolgozásának.
A Redux-szal való kapcsolat pedig még erősebb, hiszen a Great Gig In The Sky új változatának szövege, mintha egy az egyben folytatná a múlandósággal kapcsolatos korábbi gondolatokat, beleértve a rákos megbetegedés okozta halált is.
You gotta keep one eye looking over your shoulder
You know, it’s going to get harder, harder and harder
As you get older
Yeah, and in the end you’ll pack up and fly down south
Hide your head in the sand
Just another sad old man
All alone and dying of cancer
Money
A The Dark Side Of The Moon Redux első single megjelenése 2023. július 21-én érkezett a digitális felületekre és a kutyás klip, a kutyaorros borító, a szaxofon- és a gitárszólók hiánya egyaránt megosztotta a rajongókat. Mely nem csak az első találkozásra volt megdöbbentő erejű, hanem azért is, mert Waters egyből azzal a tétellel indította a promóciót, mely a legesleginkább eltér az 1973-as albumváltozattól. Pedig nem is annyira előzmény nélküli a Money új verziója. Egy rakat feldolgozás létezik az ominózus szólók nélkül, miként a szerzemény szöveges kibővítésére is volt már példa. A lassabb tempó és a bő egy perccel hosszabb műsoridő pedig még inkább segítik a témában való elmélyülést. Akár hálásak is lehetünk érte, mert az eredetit is bármikor levehetjük a legfelső vitrinpolcról.
Stoppardnál a Money-t egy klasszikus fogolydilemma vezeti fel. Miszerint a boszorkánysággal vádolt két rab, Emily és a fiú egyaránt önmaga ellen vall, hogy a másikat mentse. A bírósági tárgyalás hangneme pedig nyilván okkal emlékeztet a The Wall fináléjára. Miközben tehát megállapítják, hogy a korlátok jelentik az igazságos társadalom lényegét, a számonkérés jegyében simán készek volnának az állítólagos boszorkányok megégetésére. És már ismét az erőszaknál tart az adott emberi közösség. Hol máshol? Nincs új a Nap alatt. Ez az ördögi minta ismétlődik újra és újra.
Majd előkerült a rádió zsonglőr, aki ezek szerint tényleg létezik (vagy nem) és élőben közvetít a lézerfegyverrel kivitelezni szándékozott modern boszorkányégetésről. Ez a mozzanat pedig a Radio K.A.O.S. narrációjához hasonlít. Majd fura fordulat, hogy szintén megjelennek a korábban megmentett vonat utasai és ezúttal ők mentik meg Emilyt és az akkor feláldozott, de mint csak a gondolatkísérletben létező, ezúttal is szerepet kapó fiút.
A csodálatos szabadulást követően pedig elhatalmasodik a zöld pokol: zöldövezeti beruházásokat terveznek az illetékesek, a minél több zöldhasú begyűjtésének reményében. De a dalszövegben is szereplő Jacknek le kell tennie a nagyratörő terveiről, mert azért még a nagy lóvénak is megvannak a maga határai, a kínai negyedben például még ő sem dirigálhat. No, ez az igazi rock and roll… Valóság állomás.
Az 50. éves verzió pedig egy szintén akkoriban, bő tíz évvel korábban írt dalszöveggel egészült ki. A The Heavyweight, azaz A nehézsúlyú valószínűleg egy megtörtént eseményen alapul, mikor is Waters meglátta a fausti alkut egy korrupt sportesemény mögött. Azt az ördögi jelenséget, hogy egyesek képesek még a lelküket is eladni a sikerért vagy a pénzért. Főleg, hogy a dalszövegben szereplő patás ördögalak pontosan tudja, hogy a bajnoki köpeny valójában halotti lepel. Az idő neki dolgozik…
It’s lights out for the kid, his grace and wit
In that split second plucked sucked dissolved reduced petty bulk digested shit
The champ well satisfied adjusts his sumo backside on the stool
Draws ’round his clock breaks wind out loud
The crowd howls its approval
But in the shadow of the Ring with cloven hoof and a crooked grin
The devil pats the briefcase that holds the Faustian Pact
Enjoys his little joke
Because he knows the Champion’s cloak is but a shroud in fact
A küzdősportok világa pedig egy újabb kapcsolódás a kutya, mint szimbólum felé, miként tökételes átvezetés az Us And Them, mint a harccal és erőszakkal foglalkozó következő tételhez is.
Us And Them
Az Us And Them Redux-változata rövidebb, mint ami az eredeti stúdiólemezen hallható. Sőt, a közepén hallható korábbi szöveges közjáték, narráció is kimaradt. Okafogyottá vált, mikor a Money-ba illesztett nehézsúlyú bokszoló történetével Waters mindent elmondott, amit a harc és pénz kapcsolatának ördögi hátteréről tudni érdemes.
Annakidején többször is felmerült, hogy a HitRock Pink Floyd Tribute Band és az Omega, majd a Hungarian Pink Floyd Show és valamelyik Omega produkció a budapesti Szoborparkban ad majd speciális koncertet, koncerteket. Együtt és külön-külön is. De mindig megfúrták a projektet. A terv az volt, hogy a berlini faldöntés vagy Roger Waters berlini The Wall előadásának valamelyik évfordulóján megszólalnak a Wall tételei és pár kapcsolódó dal, így a háborúról és az erőszakról szóló Us And Them is. A tervezés időszakaiban mindenki nagyon lelkes volt, sztárok és világsztárok meghívása is terítékre került. Így Benkő Lacival is akartak közös részletet előadni. Miként Kóbor Jánossal is terveztek meglepetés beugrást. Mi több, még Roger Waters meghívása is felmerült. Aztán valahol valaki felemelte a telefont és mindennek lőttek. Se pénz, se engedély, Waters meghívásának álma is elszállt…
Bő tíz évvel később ismét sikerült összerakni egy érdekes programot. Mely nem kis anyagi befektetést igényelt a tribute zenekartól. Ezúttal a 2015-ös, gyenesdiási C+ Fesztivál MEGA színpadán állt volna fel egymás után, szombat este, dupla headlinerként a Hungarian Pink Floyd Show és az Omega Oratórium. Egyaránt speciális műsorral, vetítéssel, mely természetszerűleg az akkor 25 évvel korábbi berlini Wall előadásra is reflektált volna. Mindezt több éves egyeztetés, illetve a szervezőkkel, menedzserekkel való keserves huzavona előzte meg. Bár nagyon sokan ellene voltak, de örökké nem lehetett szembemenni Meckyvel. Ő nagyon akarta ezt a programot. Egyenesen a szemembe mondta a Karlovy Varyban tartott Omega Rhapsody koncert után, mikor egy kisebb társasággal értékeltük a friss élményeket és soroltuk a közeljövő fellépéseit, hogy milyen régóta szeretett volna már egy közös bulit a fiúkkal. Illetve, hogy bár addig a magyar csapatok közül csak a P. Mobil koncertjét nézte meg személyesen, annyi jól hallott a Hungarian Pink Floyd Show-ról, még a legközelebbi munkatársaitól is, hogy aznap korábban ki fog kötni, majd valamelyik autóból végig is fogja nézni Finkiék buliját a sajátjuk előtt.
Ember tervez, másik ember kavar, a harmadik belekavar. Hát, hamar kiderült, túl hamar derült ki, hogy amit az egyik állítólagos barát nagy-nagy erőfeszítések árán sem tudott megfúrni, attól azt még más önzése, rövidlátása lazán keresztül tudja húzni. Mikor következő vasárnap Mecky felhívott, egy szót sem beszéltünk az ismét –akkor még nem tudtuk, hogy örökre- meghiúsult közös koncertről. Inkább a zenéről, egyebek mellett a Dark Side Of The Moon-ról beszélt, majd a Money után az Us And Them-hez érve sokatmondó szünetet tartott. Értettük egymást. Mindennél beszédesebb volt az a néhány másodpercnyi csend.
Any Colour You Like
A legkorábbi koncertváltozatokban itt még csak „simán” visszatért a Breathe, az első lélegzet(ek) és az otthon jellemző dallama. A későbbi változat Scat részében pluszban még ide összpontosult a narráció. Míg a nagylemezre már teljesen instrumentálissá vált a tétel. Viszont a 40. és 50. évfordulós variációkra ismét kapott némi szöveges magyarázatot.
Stoppardnál az Any Colour You Like-ban az erkölcsi kérdések kérdéses válaszai mellett már az evolúciós- és az ősrobbanás-elmélet abszurditásai is megjelennek Emily dilemmáiban. Amolyan istenkereső lelkülettel. Illetve a sok-sok pénz, hűtlenség, árulás és erőszak után azzal a nagyon is fontos kérdéssel, mely nem csak a filozófiai magasságokban érvényes, hogy amennyiben létezik, vajon miért engedi meg Isten a gonoszságot?
A 2015-ös Omega Oratórium turné során, miként a koncertek közti napokban is, kifejezetten sokat beszélgettünk Meckyvel kozmológiáról. Talán az újabb és újabb templomi környezet, talán az Omega Testamentum előkészítő munkálatai okán, de Kóbort egyre inkább foglalkoztatta úgy általánosságban is a patmoszi kinyilatkoztatás és részleteiben is János Jelenései, mint a próféciák és az örök élet reménységének könyve. Az egyik hosszabb telefonbeszélgetés alkalmával kifejtette, hogy műszaki ember révén nem igazán látja bizonyíthatónak a teremtés-történetet, de a mérleg másik serpenyője, hogy az ősrobbanás-elméletet sem. Mi több, egyre több olyan részlet zavarja, melyekben súlyos önellentmondásokat vél felfedezni. Miközben az egész folyamat, hogy egy icipici pontból minden lesz, miközben az anyag és az antianyag nem oltják ki egymást, szinte elképzelhetetlen. Ahhoz képest még a teremtés és az állandó univerzum is reálisabb alternatíva.
Korábban is sokszor beszélt már ilyesmiről, nyilván szóba kerültek az olyan alapvető példák, mint az elektromosság vagy a gravitáció, melyek szemmel szintén láthatatlanok, de azért létező dolgok. Melyek ereje és hatása alól akkor sem vonhatjuk ki magunkat, ha nem tudunk róluk, vagy esetleg direkt tagadnánk is a létezésüket. Mindenesetre, mivel egyre inkább zavarta az ősrobbanás-elmélet gyenge lábakon állása, egy idő után adta magát, hogy konkrét alternatívákat keressen, így a távoli galaxisok vörös eltolódásának egyéb lehetséges magyarázataira terelődött a szó. E ponton felajánlottam neki, hogy szívesen kölcsönadom Nándori Ottó, az „eretnek fizikus” A mindenség üzenete című kötetét, mely részben pont ezzel a problémakörrel foglalkozik. Pár napra rá az egyik ismerősömtől kaptam egyet ajándékba, így végül a kölcsön helyet nekiadtam a korábbi példányom. Nincsenek véletlenek.
Néhány évre rá, mikor az általam kezdeményezett és Benkő Laci segítségével végig is vitt Magyar Rockklasszikusok bélyegsorozat első darabjának, az Omega bélyegblokk és díszboríték megjelenésére szervezett flashmob után a posta belső udvarán beszélgettünk, Mecky a következő három dolgot fejtette ki: Egyrészt, hogy legközelebbre egy Omega érmét szeretne, méghozzá a saját elképzelései alapján, hogy az érmepiacon is az Omega legyen az első. Másrészt, hogy van pár dala, illetve felvétele, melyből négyet meg is említett, melyek nem férnek bele az Omega Testamentum koncepciójába, úgyhogy azokat inkább már a következő, széles mosollyal kimondott János Jelenései című lemezre szánja. Harmadrészt pedig, hogy míg az Omega Oratórium mennybe emelt, az Omega Testamentum pedig az ördöggel és a pokollal riogatott, addig a záró darabba a reménység reménylése örömüzenetét szeretné közvetíteni. Hátha mégiscsak van feltámadás és öröklét és odaát tényleg nem lesz többé fájdalom és gyász, ahogy a patmoszi prófétánál is olvasható.
„És az Isten eltöröl minden könnyet az ő szemeikről; és a halál nem lesz többé; sem gyász, sem kiáltás, sem fájdalom nem lesz többé, mert az elsők elmúltak.” – János Jelenései, Károli Gáspár fordításában, 21. fejezet, részlet.
Szóval a pénz, a megosztottság és az erőszak kivesézése után az egyik logikus gondolatmenet az istenkeresés, illetve a válaszok keresése. A Reduxban viszont Waters nemcsak, hogy visszatért a zászlós tematikához, de egy új szövegrésszel aktualizálta és újra is fogalmazta a fő mondanivalóját. Ha vannak zászlók, melyek bizonyos csoportok esetében az összetartozást hirdetik, összességében megosztják az emberiséget.
It’s hard to understand
Bombarded as we are by hot words
Like molecules
In an electron microscope
Battered from pillar to post
Trade
Men in suits
Tactics and strategy
Barter in the time of love
Soft skin
A CAT scan slice of life
A flag
Any colour you like
Blue and yellow
Pink
Red
Black
Rainbow?
Yeah
Rainbow!
Az együtt szerepeltetett kék és sárga nyilván nem igényel különösebb magyarázatot. Viszont ha nem 2023-ban került volna ki az új album, illetve nem csesztették volna gyakorlatilag non-stop Rogert, a minden háborút élből ellenző Rogert hülyeségekkel, talán nem lett volna ilyen fontos számára az ukrán lobogó színeinek kiemelése. De mivel bőven vannak olyanok, akik valamelyik diktátor támogatójának, sőt antiszemitának látják és másokkal is annak akarják őt láttatni, talán úgy érezhette, hogy kénytelen reagálni.
Az érme másik oldala, hogy viszont így lett a legelkötelezettebb rajongói szemében kis időre Fekete Péter. Akiről azt írogatták a zártkörű floydos fórumokba, hogy az új Any Colour You Like-kal beállt a megfelelési kényszeres magyarázkodók sorába, pedig akár le is tojhatná az idióta cikkeket és kommenteket. Amúgy tényleg érdekes volna, hogy a korábbi vázlatokban mi állt ott. Feltéve, ha tényleg utólag írta át és nem pedig eleve a most folyó katonai művelet ihlette az új szövegrészt.
A vörös és fekete, a háború, az erőszak és a gyász színei. Waters úgy nyilatkozott, hogy itt a másik félre, az oroszokra gondolt. Ami megint furcsa, hiszen a szovjet rendszernek már rég vége van. Mi több, jelenleg éppen brüsszeli események mutatnak olyan jelenségeket, melyeket mi magyarok már igen jól ismerünk a szovjet megszállás időszakából. Mindenesetre a Reduxban nem jelennek meg az oroszok nemzeti színei. Aminek a miértje megint csak elgondolkodtathatja az ilyesmire hajlamosakat.
De az új szöveg legvége, a szivárvány említése a leginkább zavarba ejtő. Mert a Pink Floyd Dark Side Of The Moon lemezborítója esetében évtizedekig ment a masszív elhatárolódás, hogy nem a pride-ról van szó, hanem az élet aspektusait szimbolizálja a prizma által színekre tört, majd a hátsó oldalon ismét összegyűjtött fény. (Magukról a színekről és a hozzájuk tartozó témákról és dalokról a 20. évfordulós díszdoboz illusztrációi meséltek még többet. Mely kiadás önmagában is megérne egy kisebb könyvet vagy hosszabb cikksorozatot. Egyszer, mikor egy felkérésre jó másfél órát beszéltem erről az egyik zenei könyvtárban összegyűjt zenebarátoknak, a program végén valami egészen ledöbbent arccal vette vissza a könyvtáros bácsi a zenei gyűjteményük részét képző Dark Side Of The Moon XX dobozkát. Többet kéne forgatnom, ingatta a felét, majd elsétált a megfelelő polc felé.)
Szóval a színek eredendően a Dark Side Of The Moon fő témáihoz, egyben dalszövegeihez kapcsolódnak. Erről készített annakidején a nagyszerű Storm Thorgerson – amolyan vizuális magyarázatként- zseniális radiogramokat a jubileumi CD kiadáshoz. Ami jól is volt úgy, hosszú éveken át.
Aztán utóbbi értelmezés mellé mostanában felzárkózott a szivárványos zászló is, mint a szexuális kisebbségek vagy devianciák –nézőpont kérdése- elfogadása vagy kirekesztése, esetleg még büntetése is, mint az egész nyugat világot foglalkoztató vitatéma. Többnyire olyan országokat és ideológiákat kritizálnak toleránsék, melyekre nincs elég erős ráhatásuk a másság tiszteletét hirdető erőknek, így megint csak marad a megosztottság és az erőszak, esetleg még nyílt háború is. A kígyó a farkába harap, az ördög meg röhög a markába…
De most Waters mégis bevállalta, hogy a már megszokott oldalak mellett még mások, más oldalról is bele fognak állni. Talán a politikai szerepvállalását kompenzálandó. Talán abból a cinikus hozzáállásból, hogy ha mindegy, hogy melyik színt választod, ha valóban nincs választásod, akkor még az is belefér, hogy napjaink megosztó témáit is belesorolja. Úgyis mind meghalunk, úgyis összedől ez a világrend.
Mikor a Hanglemezgyár urai, a fő-fő elvtársak 1982-ben Londonban jártak, az EMI vezetői konkrétan Bors elvtárs kezébe adták a The Final Cut demóit tartalmazó hanglemezt. Aminek nagyon örültek itthon a vénülő komcsik, mert a The Wall után komoly anyagi hasznot reméltek a következő Pink Floyd LP licenceléstől. Aztán a cucc mégis gyorsan le lett tiltva, nehogy már ez az „angol senkiházi” csúnyákat merészeljen mondani Brezsnyev elvtársról… Pedig Roger pont, hogy a sajátjait ekézte, mikor a falklandi háború miatt a saját miniszterelnökét, a Vaslady-t is a háborús világvezetők közé sorolta.
Oi! Get your filthy hands off my desert!
What’d he say?
Brezhnev took Afghanistan
Begin took Beirut
Galtieri took the Union Jack
And Maggie, over lunch one day
Took a cruiser with all hands
Apparently, to make him give it back
Ekkoriban kezdődött errefelé Waters leantiszemitázása is. Mondjuk csak a kulturális vezetés köreiben, mert a magyarok továbbra is szerették a Pink Floydot. Mit volt, mit tenni… Kiadni nem lehet, de a szerződést sem akarózott felmondani, miként a kilátásban lévő nagy lóvéról sem akartak az elvtársak lemondani. Hát végül a Final Cut helyett kiadták A Collection Of Great Dance Songs LP anyagát, új borítóval, Best Of Pink Floyd címmel. Nincs az az ideológiai katyvasz, amit a jó elvtársak ne tudnának csodásan megoldani, ha abból pénzt tudnak kivenni… Persze, ha jobban végiggondoljuk, erről szól, erről is szól a Dark Side Of The Moon.
Brain Damage + Eclipse
Az új finálé egy negyedik falas kikacsintással indít.
Why don’t we re-record Dark Side Of The Moon?
He’s gone mad
Igen, tudom, hogy őrültnek fognak tartani – szól ki Waters a Dark Side Of The Moon új változatából-, de akkor is szükség volt erre az újrafelvételre.
„Nem ismerték fel elég sokan, hogy miről van szó, mit mondtam akkor.” – Roger Waters
Egyenes beszéd.
A 40. évfordulós rádiójáték pedig zárásként egy olyan képet is felmutat, melyben, mint cseppben a tenger, minden benne foglaltatik: Az utolsó orrszarvút egy olyan rákgyógyszerért csonkították meg, amelyik nem is működik. Miközben az utolsó hal egy akkora műanyag-sziget alatt fuldoklik, mint Franciaország.
A további szöveg itt sem változott érdemben. A legvégén viszont Roger visszautal és egyben reagál is Gerry O’Driscoll elhíresült mondására, hogy „valójában nincs sötét oldala a Holdnak. Ami azt illeti, minden sötét.”
There is no dark side in the Moon really
Matter of fact, it’s all dark
Waters viszont, aki a világ minden gonoszsága ellenére is optimista maradt, megfordította a végkicsengést. Ami által az egész újrafelvétel végső értelmét is megadta. Vagyis mindig van remény!
I’ll tell you one thing, Gerry
Me old mucker
It’s not all dark, is it?
Hasonlóan a 40. évfordulós záradékhoz, melyben Emily azt kérdezi, szintén némileg kifelé kacsintva, hogy: hiszel-e a zsonglőrben?
2012 nyarán, a dunaszerdahelyi DAC Stadionban Mecky megkért, hogy állítsak neki össze egy Blu-ray csomagot, mert szüksége volna referenciákra. Azt tervezte, hogy kiadja az akkor még csak esedékes októberi Omega 50 arénakoncertet és a négy Népstadion bulit HD-képpel és surround hanggal, Blu-ray korongokon. Azt mondta, hogy szüksége van mintákhoz az authoring-hoz, illetve a használt hangsávok paramétereit is össze kívánta vetni a saját szoftverének lehetőségeivel. Egyből ajánlottam neki pár Peter Gabriel és egy David Gilmour kiadványt, mint abszolút etalonokat, hogy is kell összeállnia és kinéznie egy ilyesminek, minden tekintetben világszínvonalon.
Megköszönte, majd azzal folytatta, hogy majd pakoljak még melléjük valami olyasmit is, amin vegyesen vannak régi források, különféle felbontású archív tévé- és filmfelvételek, valamint lehetőleg korábbi videó-felvételek is, hogy megnézze, hogy lehet egy ilyen vegyes anyagot elegánsan egységesre gyúrni. Mert az extrák miatt is át akarja gondolni, mit tud felhasználni és más korábbi anyagokkal kapcsolatban is vannak még tervei. Erre is egyből rávágtam a Dark Side Of The Moon Immersion kiadását, melynek BD részén egyaránt van archív koncertfilm, vegyes forrásokból összerakott dokumentumfilm és a korabeli előadásokon használt screen-filmek is. „Dark Side Of The Moon…” – mondta elgondolkodva, majd tartott egy rövid szünetet pár másodpercig maga elé meredve. Majd mikor visszatért a gondolataiból, felderült az arca. „Látod, mindig ide lyukadunk ki!” – veregette meg a vállam, majd egy jóízű nevetés után folytattuk a falatozást.
Címtelen
A cím nélküli zárótétel a Redux esetben leválik az Eclipse-ről. Pontosabban kettéválik. Ugyanis az eredeti finálé után a dupla nagylemez D oldalán következik még egy ráadás záradék. Egy ugyancsak névtelen, bő tizenhárom perces új ambient kompozíció. Ez az a track, amiről a fölényeskedő rockszakírók egy sort sem írtak a lekezelő kritikáikban. Vélhetően meg sem hallgatták a dupla albumot. A zsigeri gyűlölködés lángjának felszításához bőven elég volt annyi is, amennyit a Money új változatának első egy-két perce adhatott. Két perc gyűlölet, kipipálva!
Mindenesetre a Dark Side Of The Moon Redux verziójának a negyedik oldalán egy olyasmi soundscape hallható, mely a Pink Floyd Pulse koncertalbumának kazettaváltozatán található, vagy a David Gilmour On An Island lemezének Castellorizon című bevezetőjének javarésze. Vagy, mint amivel a Nick Mason’s Saucerful Of Secrets szokta bevezetni a koncertjeit. Egyfajta fordított Speak To Me, az élet zajaival, melyet mindenki a saját szája íze szerint értelmezhet. A hétköznapi élet normalitásától a végtelen vadászmezőkig. Az elveszett Paradicsomtól a visszanyert Paradicsomig. És igen, akár még a Signs Of Life hangulata is beugorhat.
Ez a dupla záradék kicsit elkeni a halál tényét és talán az evilági reménység mellett a túlvilági boldogság lehetőségét is nyitva hagyja. Bár kimondatlanul, mégis reménylőn.
A teljes Omega életműben kétszer két olyan felvétel van, melyek azonos címet viselnek. Az angol verziók esetében a Tomorrow, mely az 1968-as Omega Red Star From Hungary LP-n a Holnap angol nyelvű változata. Míg az 1996-os Transcendent CD-n és a 2010-es Omega Rhapsody albumon viszont már a Levél – Poste restante angol verziója viseli ezt a címet.
Tomorrow no one will know
Tomorrow everything will be the past
Tomorrow no one will recognize you
You can vanish, yours every road
You lived only for today
Loved the moments
Wasn’t afraid of tomorrow
You became nobody again
Tomorrow no one will know you
Tomorrow you’ll be forgotten
Tomorrow no one will remember
The one they loved yesterday
Don’t hesitate, chose!
You can still take a road
You can still join us
You can become happier
Az első esetében még nem létezett a Dark Side Of The Moon, mikor ezt a srácok odakinn a Deccánál felvették. Tehát jóval korábbi anyag, miként a későbbi magyar verzió is. Mégis rokon gondolatok szerepelnek, mikor fiatal emberek eszmélnek a világra, miként minden értelmes embernél eljön az ideje, hogy elmélázzon az élet mélyebb dolgain.
A következő dal az angol nyelvű kiadásán már új szöveget kapott, csak a címegyezés hozza őket össze, mégis érdemes újból átgondolni, mert az értelme viszont nagyon is kapcsolódik a korábbi albumok üzeneteihez, csak ezúttal a szokásosnál is nyíltabban fogalmaz.
Megírta a levelét
És lezárta egykor az Isten
Ma ezért nincs híre-hamva sehol
Az üzeneten kívül itt lenn
Neked szól az üzenet
A seholból közeleg éppen
Az időkön átszivárog
Bolyong a hitehagyott, szomorú télben
De, ha nem fordulsz meg
Bizony hiába zúdult az egeken át
Mert ma nem jön tovább
Csak úgy, hogyha elmész elébe
Megírta a levelet
A boríték maga a minden
A világ a burkot látja
Belül az olvasatlan üzenet Isten
De ha nem fordulsz meg
Bizony hiába zúdult az egeken át
Mert ma nem jön tovább
Csak úgy, hogyha lépsz s félútig elmész
Ott vár, menj, vedd a jó hírt, gyógyírt
Vedd át, siess, menj el érte és lásd
A magyar nyelvű egyezés pedig az Utolsó ítélet, mely a mély mondanivalójú 1987-es Babylon LP-nek és az Omega Testamentum CD-nek is a záró tétele, bár eltérő tartalommal. Előbbi a bibliai képekkel telepakolt koncept-album összegzésének is felfogható.
Hideget hoznak a fények
Szórakozásból ölnek
A gépek, én is félek
A betonba égnek az árnyak
Iszonyú minden magyarázat
Vigyázz a mára
A szánkból a szó is fegyver
Ne mondd nekem azt, hogy nem kell
Ez az ígéret
Nézz, hogy mulat a század
Bedőltél minden mosolyának
Egy élet az ára
Könnyen mondod, hogy várjak
Gondolod, rám vigyáznak
Lánctalpakon a vágyak
Álarcok lesznek az álmok
És vedd fel a boldogságot
A szemeket látod
Ma is mozognak a házak
A pohárból jön a bocsánat
Hiába várom
A születésed volt az ígéret
Tőled lett az utolsó ítélet
Az emberi élet
Utóbbi pedig egy lélekharang, mely a lehető legjobban emlékeztet a Dark Side Of The Moon eredeti fináléjára. Véletlen volna? Meckyt ismerve aligha.
A szerző a Hungarian Pink Floyd Club elnöke. A cikksorozat részleteket tartalmaz a készülő Pink Floyd könyvből. Minden jog fenntartva. A cikk utánközlése részben, vagy egészében, kizárólag írásos engedéllyel lehetséges!
