Ezen a napon a Budapest Parkba valójában az eredeti Los Angeles-i gengszterrapperek prototípusai közül az egyik első szériás érkezett meg a saját rock-metal zenekarával. Ice-T (66) egy igen színes karriert tudhat maga mögött, kezdve lányok futtatásával, majd abból rapperré avanzsálással, film szerepekkel, sorozat szerepekkel, valamint rendszeresen turnézó rockzenekari frontemberi pozícióval. Hogy ez az évtizedek óta rockzenekarosdít játszó rapper valójában ki, szerintem nyugodtan kijelenthetjük, hogy egy korszak ikonja.
Tagadhatatlan hatása látszott a közönség soraiban nagy számban összegyűlt, baseball játékosnak öltözött ifjú nagypapákon is, akik fiatal korukat, mint egy újra élve büszkén felvették ugyanazokat a cuccokat, mint amikben talán 25-30 éve bulikba jártak, vagy amikben a hat évvel ezelőtti ugyanilyen koncerten jelentek meg. A közönség összetétele azért jóval színesebb volt, a hazai zenész szakma ismert képviselőitől a Bring Me The Horizon és Falling In Reverse pólót viselő fiatalokig sokmindenki összejött aznap este.
Bár Magyarországon nem mindig hálás nyitó zenekarnak lenni és a legtöbb esetben körülbelül a support band utolsó két dalára gyűlik össze igazán a közönség, a Slope fellépésén azért már jócskán jelen voltak az érdeklődők. Aki szerette a kilencvenes évek első felének a metal-funk fúziós cuccait, bírta az Infectious Groovest, az H-Bloxxot, a Dog Eat Dogot, a Red Hot Chili Peppersnek a Blood Sugar Sex Magic előtti időszakát – amikor még a katolikus kislányokról énekeltek-, akkor valószínűleg azoknak ez a banda most sem és máskor sem fog csalódást okozni. Az eredetileg kétfrontemberes zenekarból csak az egyikük jelent meg most Budapesten, ami talán annyira nem is tűnt fel, mert a hangszínük annyira egyforma, hogy sokszor megfejthetetlen, hogy épp melyikük szólal meg a lemezen.
Nem sokkal később Dave Mustaine hangjával vezették fel a bevonulást, sorban érkeztek a zenekari tagok és a két background MC, egyikük egyébként Little Ice, Ice-T fia, hogy a Body Count’s In The House című örökérvényűvel elkezdjék a koncertet. A közönség üdvrivalgása körülbelül a dal egyharmadánál emelkedett meg igazán, amikor Ice-T is megjelent személyesen. Nagyon nehéz szavakkal kifejezni azt a magabiztosságot és jelenlétet, amit ez a közel 70 éves ember sugároz. Olyan az egész, mintha lenne egy két méteres védőpajzs körülötte az aurájából, ami még meg is ráz, ha túl közel mész. Az a fajta jelenlét, amikor nem látod, hogy valaki bejött a szobába, de tudod, hogy ott van. Miután az első dalt kipipálták azonnal bele is csaptak A Slayer Raining bloodjába, amit Postmortembe átúsztattak és a közönség ezt azonnal meg is hálálta.
Folyamatosan dolgoztatták a nézőket és egy pillanatra sem hagyták magára a nagyérdeműt. Az egész koncert egyik oldalról minden kötelező elemét hozza egy metal bulinak, a másik oldalról background MC-k jelenléte és folyamatos munkája inkább a hip-hop bulik hangulatát és megoldásait idézi, ami nagyon hasznos és tudatos döntés lehet a főhős tehermentesítésében úgy, hogy a metálosabb vokáltémákat a basszusgitáros hozta, a tömeghergelést és a hangsúlyok erősítését a háttéremszik végezték. Nagyon okosan tartalékoltak a főhős energiájával, hogy végig tudja vinni a turnét és ne készüljön ki egyetlen buli végére sem, annak ellenére, hogy a fellépés kétharmadánál szóba is hozta, hogy a torka valamiért a szokásosnál jobban ki van most készülve.
A koncerten a kötelező klasszikusok mellett a most promózott, hamarosan megjelenő lemez dalai is a programba kerültek, volt családi konferálás Ice-T kislányával, pszichopatázás harisnyával a fejen, közvéleménykutatással egyebekötött monológ, hogy csak Amerikában van-e jelen problémaként a férfiak elnőiesedése, és hasonló fontos témák az elmúlásig, Pink Floyd átértelmezéssel…
Valójában simán bemásolhatnám ide az aktuális setlistet is, de talán nem is ez a legfontosabb, ami erről a napról megmaradt. Mivel a hat évvel ezelőtti bulin nem voltam ott, így nincs viszonyítási alapom, hogy most nyertek, vagy régen minden jobb volt. Ami biztos, hogy ezek a 60 fölötti figurák olyan erővel és intenzitással, lazasággal tolják ezt a kicsit sem pihentető zenét, hogy sok mai késő huszonévesekből álló zenekart lehetne egy Body Count koncertre továbbképzésre elküldeni. Engem meggyőztek.
Fotók: Dávid Zsolt
