Az Utolshow – a Zártosztály és a bakancsos Edda tagjai koncerteznek júliusban

Dupla koncerttel jelentkezik júliusban a 2013 óta működő Zártosztály, ahol a bakancsos Edda tagjai közül fellép majd Barta Alfonz, Zselencz László, Csapó György és Fortuna László is. A második gyémántlemezes Edda korszak szerzői/zenészei: Csillag Endre, Mirkovics Gábor, Donászy Tibor 2015 óta időnként fúzionál a bakancsos korszak zenészeivel és így lépnek föl „zártosztály találkozó álnéven”. 2018-ban DVD is megjelent erről a műsorról, idén, július 26-án Budapesten, a Barba Negra színpadán, a rá következő napon pedig Miskolcon, az Ady Endre Művelődési Házban hozzák lázba a közönséget a srácok. Mindkét alkalommal az illusztris vendégek utoljára színesítik az amúgy sem unalmas programot. A két gyémántlemezes korszak legismertebb huszonkét dala hangzik el a Kölyköd voltamtól a Gyere őrültig. Hét egykori Edda tag együtt idézi meg a csapat két legfényesebb korszakát.

Mivel már számtalan cikk látott napvilágot a témában, mi egy interjú válogatással állunk elő, ami az Edda fejlődéstörténetét is jól prezentálja. Az interjúkat Paya egy rádiós sorozathoz /tíz részes/ készítette 2015-ben.

Csillag Endre

„…Bogozzuk ki azt, hogy te mikor is keveredtél az Edda közelében! Arra emlékszem, hogy a miskolci Csanyikban egyszer fölléptél a Hobo Blues Banddel, utána rémlik valami, hogy amikor én egyszer mentem át Zsöciékhez, a Béla utcába, a próbaterembe, akkor te jöttél ki a kapun. Én kérdeztem Zsöcit, hogy kerültél ide, vagy miről van szó. Mondta, hogy most itt vagy pár hétig. Ezt időrendben nem tudom pontosan összerakni az emlékeimben. Akkor már próbáltál az Eddával, ugye?

Ez úgy történt, hogy a HBB-be ’82-ben kerültem be, mint fiatal kakas, akkor játszottunk a Csanyik völgyben egy nagy fesztiválon. Akkor voltam először Miskolcon, és Attiláék játszottak az Eddával előttünk, vagy utánunk, erre már nem emlékszem pontosan. Akkor én leginkább a női nemmel voltam elfoglalva.

Szokás szerint.

Az járt lényegében az agyamban és azon kívül nem érzékeltem semmit – hogy milyen helyen vagyok, nem érdekelt igazából. Hát, még fiatal voltam, tudod! Tehát akkor láttak Attiláék a színpadon és állítólag valami látványos, ügyes gitáros voltam. Tudod, még hajam is volt! Na, és akkor ez így tetszett Attilának, aki ezt megjegyezhette, mert amikor Talfi disszidált 83-ban…

Svájcba…

Alfonz elment és akkor azt találta ki Slamo, hogy: legyen két gitáros az Eddában! Emlékeztek még rám a fesztiválról, én akkor a Kormoránban játszottam, ez már a Hobo után volt.

Szóval, akkor engem hívtak, hogy utazzak le Miskolcra. Pontosan már nem emlékszem, de lehet, hogy Spulni (Edda technikus – a szerk.) vitt le. Akkor elkezdtünk próbálni. Emlékszem, ott bukott meg ez a történet, hogy nem lehetett gitáron igazán jól visszaadni például a Hűtlen akkordbontásos billentyűtémáit. Ami billentyűre írt dal, vagy téma, azt gitáron úgy nem lehet produkálni. A fiúk aztán helyesen úgy döntöttek, hogy ne legyen két gitáros, és gyakorlatilag a már ismert módon mentek tovább. Utána a második történet az már az volt, mikor Attila Tüsivel újjáalakította a zenekart.

Norvégiában mennyire rázódtatok össze Tüsivel illetve Attilával? Mennyire „éreztétek már egymást”?

Itt is voltak problémák természetesen, és ebben én vagyok a ludas, bevallom őszintén. Mert én egy nagyon heves természetű, bohém forradalmár típus vagyok. Attila zenésznek kért fel engem. Mindig mondtam Attinak, figyelj, engem csak kérhetsz! A lényeg az, hogy voltak ezek az elejtett szavak, amikből aztán később dalszövegek is születtek. Összevesztünk sokszor. Olyankor közrefogtak engem, akkor ott ült a két főnök, Tüsi, meg Attila, és kaptam a fejmosást: „Vedd tudomásul, hogy blablabal…” Mondom…  Attila, ezt velem így nem lehet, én akkor kiszállok a zenekarból. Ez történt két hét után, mikor már kint voltunk. Utána megint visszamentem persze! …Az a lényeg, hogy elkezdtük próbálni a zenei anyagokat. Itt volt megint konfrontáció – főleg Tüsivel. Mert Tüsi volt a domináns ebben a dologban. Pedig ott volt egy zseniális billentyűs is, akiről nagyon kevés szó esik! Ezt az embert úgy hívják, hogy Bige István. Őt a konziból kivittem oda. Ez az ember egy zseni – szó szerint. Rengeteg dallamot – amit az Edda 5-ös lemezről hallasz- ő hozott, gyakorlatilag azért is billentyű centrikus az a zene, mert Bige csinált egy csomó témát – együtt Tüsivel. Este játszottunk, nappal meg próbálni kellett, mert ugye közben készültünk a lemezre is. Mondjuk nálam ez attól is függött, hogy éppen mikor, milyen aktuális csajom volt, mert olyankor én kihúztam magamat a dolgokból. Nem mentem próbára, vagy éppen amikor Tüsi beénekelte nekem azt a dallamot, hogy dadidada dadi, ratatatata… Ezt kellett volna a Barát című számban játszani, hát én mondta, hogy ilyet én nem fogok gitározni, inkább csináljátok meg másképp! Nem akarom magamat jobbá tenni, mint amilyen vagyok. Rosszabbá sem, de tényleg gyakran mondtam, hogy én ezt nem csinálom. Természetesen nekik tele volt a hócipőjük ezzel. Akkor összevesztünk, de hát össze voltunk kötve hat hónapig. Akkor voltak olyan történetek, amikor Attilával szó szerint „elvittek” minket csajok. Akkor természetesen megint nagy volt a „szerelem” közöttünk. Akkor Attilának pont az a korszaka volt, hogy velem barátkozott, és megint lehetett rockosabb a zenekar. A drága Attilám az ilyen, hogy attól függ a döntése, hogy éppen ki van jó pozícióban nála. Aki a „mózeskosárban” van, attól kezdve annak lesz igaza.

Tudtommal Pataky veled elnézőbb is volt, igaz ez?

Igen, nagyon. Attila tudja azt, hogy én mit tudok, ezért időnként elnézőbb, de mivel a két kakas egy tyúkólban szituáció van velünk, esetenként össze is veszünk. Tudod, az egyik a kopasz nyakú kakas, a másik a tollas és veszekednek a baromfiudvarban, hogy melyik tyúk lesz az övék. Érted! Sok ilyen kakaskodás volt, ami mindig oda vezetett, hogy összevesztünk.

Folytassuk onnan, hogy itthon Tüsi kikerült a csapatból, te már bekerültél és nem sokkal utána állt össze egy erős felállás, amiben Gömöry volt, te voltál, Zserbó, illetve Donászy – természetesen Patakyval az élen. Ott a fiatalok átvették a hatalmat? Ti csináltátok a zenét?

Hát, igazából nem vettük át a hatalmat… Picit még visszakanyarodnék az előzményekre. Ugye én közbe elmentem vendéglátózni – Norvégia után – az Edda meg már újra működött itthon. Nekem nagyon megtetszett a nyugat és lett volna egy lehetőség, hogy kimenjek Kuvaitba hat hónapos szerződéssel, ahol mondták, hogy két dolgot nem lehet: inni, meg csajozni. Hát, ahhoz nem volt nekem kedvem. Na, és pont ebben az időszakban újra megtaláltak Attiláék, Felvinczy /Attila –menedzser/, meg Pataky. Ők mondták, hogy jöjjek vissza, mert kellek, szükség van rám. Attila tudta, hogy mire számíthat tőlem zenei dolgokban. Akkoriban jött oda Gellért Tibi is, akinek nagyban köszönhető A Kör című szám sikere, mert igazából ő találta ki a riffet, amitől működött a dal. Azt egyébként még Attila írta kint Norvégiában, szóval az már egy bizonyos ideje megvolt. Attila megcsinálta az alap harmóniákat és az ének dallamot egy szál akusztikus gitáron, csak Bige átharmonizálta, de akkor még mindig ilyen full popos volt és akkor jött Tibi – már itthon – és ezzel a riffel rendbe rakta. Adjuk meg a Tibinek, ami jár, mert ő egy zseniális, egyszerű témával rockosabbá tette a szerzeményt. Az egyik legnagyobb Edda sláger lett belőle!

Visszatérve a másik dologra, amikor sajnos Tüsi kiesett ezekből a dolgokból a betegsége miatt… Ebből adódóan sok minden megváltozott. Ugye az Eddába mindig van egy hierarchia. Amíg Tüsi ott volt, ő volt a második, az alkirály. Mikor elment, én léptem a helyére.

A 6-os lemeznél gyakorlatilag átvettem Slamo régi helyét, hogy így mondjam. Én voltam a rock gitáros – csupa nagybetűvel! Ugye, ráadásul konzervatóriumi végzettséggel, a zeneelmélettel teljesen tisztában voltam/vagyok, gondolom, nem kell fényezni magam, ezek tények. A lényeg az, hogy ezáltal már elvihettem rockosabb irányba a zenekart. Gömöry Zsolti meg ugye a harmadik helyen volt akkor és ez azt jelenti, hogy amit mondtunk, azt Zsolti általában megcsinálta. Természetesen hozott egy csomó témát is, mint például az „Éjjel érkezem” vagy a „Ma még együtt” című dalokat… Hála Istennek, mert az előbbi lett az egyik legnagyobb sláger!

Az énekdallamokat akkoriban ti írtátok meg vagy az Attila feladata volt?

Az Attila reszortja volt. Volt, hogy kérte, akkor besegítettünk. De sokszor volt, hogy egyszer csak szembesültünk a szövegeivel, amin aztán ment a vita. Hát igen, csökönyös az Attilám, de egy zseniális ember, aki csak a tartalomra ügyel, a formára nem mindig.

Én ezt a miatt kérdeztem, mert abban az időszakban nagyon jó, jó értelemben vett slágeres énektémák születtek. Attilának a hangja abban az időszakban volt a legjobb – szerintem.

Az az ember elképesztő! Olyan fajta énektechnikával énekel, mint ahogy Freddie Mercury énekelt. Ha megfigyeled Attilát, akkor látod, hogy ugyan úgy képzi a hangokat mint Mercury, még a két ember szája is ugyanúgy mozog. És ez egy ösztönös dolog nála, ő soha nem tanulta ezt. Ezt nem lehet elvenni tőle. Ami néha zsákutcába juttatja őt, az az, hogy nem engedi a társakat kellőképpen belefolyni a dolgokba. Szerintem ez még a Slamo miatti fóbiája. Attila nagyon oda volt Slamóért, amikor összevesztek, az megviselte. Onnantól vigyázott, nehogy még egyszer hasonló helyzetbe kerüljön. Különben egy elképesztően jó ember, ha a bizalmába kerülsz, odaadja a gatyáját is. Komolyan mondom! Nekem most /Csillagok és Gyémántok, 2015 –a szerk./ a szólólemezemen puszira dolgozott. Volt olyan, hogy kiszaladtunk az időből a stúdióban és ő fizette ki a túlórát. Én nem mondhatok semmi rosszat rá, mert neki köszönhetem, hogy van lemezem. Érted!

Nem zenei téma, de bennem ez többször fölmerült már. A bakancsos Eddánál is észrevettem egy idő után, hogy a csapatnak a színpadon, valamilyen koreográfiát be kellett tartania, mozognia kellett, kitalált sémák szerint. Te hogy álltál ehhez abban az időszakban?

Igen. Volt ez a „szovjet beállás”, azon mindig röhögtünk. Meg amiket Attila kitalált… Hát, ment a nagy csata, amikor mondtuk, hogy nem egészen ilyenre gondoltunk, de az elején természetesen csinálnunk kellett, ahogy Attila kitalálta. Később aztán idővel elmaradtak a koreografált mozgások – hála Istennek! Azután már ’87-ben csak a saját színpadi mozgásforma maradt. Az a fajta már nekünk természetesen jött, amit a mai napig is csinálnak a srácok. Ez nálunk azért volt jó, mert nem úgy volt, hogy kitaláltuk, hogy ezt kell csinálni. Jött a zene ritmusára – Zserbóval nyomtuk…”

Mirkovics Gábor

„…kezdjük azzal, hogy mielőtt bekerültél a zenekarba, mennyire ismerted az Edda munkásságát, illetve szeretted-e?

Én abszolút! Sőt, szerintem én már ott voltam az első koncertjükön is, ami Pesten volt. Ami biztos, hogy a Közgázon ott voltam, amikor ’79-ben fölléptek. Emlékszem, milyen hatással volt rám, hogy kijött ott Attila, meg a zenekar és olyan erőt sugároztak, hogy elképesztő! Mondjuk, akkor még csak rajongó voltam, nagyon szerettem ezt a zenét. Először a P. Mobil volt a császár számomra, és akkor az Edda újdonságként hatott. Jött egy miskolci zenekar és olyat mutattak, hogy én csak néztem, hogy itt mi van!

Amikor ’85-ben bekerültél a zenekarba, akkor te 22-23 éves voltál…

Igen, pontosan. 1962-es vagyok, akkor 23 éves voltam. Nagyon- nagyon fiatalon kerültem be. Szerencsémre!

Mi volt ennek a menete? Korábbi interjúkból az derült ki, hogy Tüsi szervezte a zenekari tagokat akkoriban.

Hát, kérlek szépen, engem konkrétan Göme vitt oda. Ez érdekes sztori, mivel én már előbb tudtam, hogy oda kerülök, még mielőtt Attila fölhívott volna. A lényeg, hogy ment Gömöry valahol a városban és találkozott az egyik haverommal és újságolta, hogy fognak majd engem hívni egy platinalemezes zenekarba. Ez volt valamikor decemberben és január eleje környékén jött a telefonhívás. Göme ismert már engem, mert mi Budapesten az E klubban kvázi ismertebb kezdő zenészek voltunk, én a Derbyben játszottam, előtte Göme a Pókderbyben, és ezekkel az akkori Első emeletesekkel jártunk össze. Tehát volt egy ilyen zenész krém. Na, csörgött a telefon január elején: „a rettenetes Pataky Attila vagyok.” Én nem tudtam, hogy mi ez a „rettenetes”… Akkoriban ment le az Eddáról a dokumentumfilm, amit ’83-ban forgattak, amit én akkor még nem láttam. S nem tudtam, hogy ezt miért mondja. Végül is így szálltam be, Göme ajánlása elegendő volt, illetve volt egy meghallgatás, majd utána mondták, hogy oké.

Hogy érezted magad a zenekarban? Bekerültél fiatalon, friss húsként egy menő bandába. Elég nagy jövés-menés volt ott gitáros fronton akkoriban, nehezen alakult ki a végleges felállás.

Nagyon nehezen.

Gyakorlatilag volt Attila, Tüsi, mint kéttagú Edda, utána lett Göme, majd én. Te, iszonyatosan nagy dolog volt akkor oda bekerülni! Ez olyan, mintha elhívnának egy fiatal focistát a Barcelonába játszani.

Ennek egyébként éreztük is a súlyát. Folyt ugye a gitáros keresés, először volt Mohai. Hallgattam a rádióban a korábbi interjúidat, ott Tüsi mondta, hogy Tomi Gömöryvel zeneileg nem jöttek ki. Valahogy ő tényleg nem illett bele a képbe. Emberileg is más volt, mint mi. Hogy is mondjam, egy picit olyan „arc” volt hozzánk képest. Tényleg nem passzolt oda közénk. Utána hívtuk Szénich Jancsit. Ő szegényke meglepő módon nem volt egy akkora tigris, mint ahogy gondolta volna az ember. Vele kezdtük el egyébként a ’85-ös turnét. A bulikon már kiderült, hogy fizikálisan is nehezen bírja, de zeneileg sem felelt meg, és ott menet közben volt egy komoly pánik, hogy mit csináljunk… Utána jött Gellért Tibi, valahogy turné alatt befűtöttük. Volt rá két napja, hogy beszálljon a turnéba – menet közben! Emlékszem, valami várban játszottunk Veszprémben, és elég kínos volt a koncert. Ilyen össze vissza ment le a buli. Mert ugye Tibike (Gellért – a szerk.) akkor szállt be, ott még a fele nótát nem tudta, ment a kormolás. Voltak kínos szituációk! Én presszionáltam a többieket, Tüsit is, Attilát is, meg Gömöryt, hogy vigyük el keményebb zenei vonalra az Eddát, mert az az „ötös” anyag, amivel ők visszajöttek Norvégiából, nem volt egy telitalálat. Nem voltam meggyőződve arról, hogy ez nagy siker lesz. Még az a szerencse, hogy a Kör, meg az Ünnep ott volt sikerszámnak, de igazából az a lemez szerintem nem volt egy jó ötlet abban a szakaszban. Nagyon populáris volt az az anyag.

Te az 5-ös 6-os lemeznél voltál jelen. Illetve talán még a…

A hetesnél is jelen voltam! Sőt a 7-es lemezt full együtt csináltuk, csak hát Csukával a lemezfelvétel/megjelenés idején már nem voltunk a bandában.

Azért taglaljuk azt, hogy gyakorlatilag Csillag Endrével és Donászyval találtátok meg azt a közös hangot, ami egy jó zenei korszakot eredményezett! Akkor kialakítottátok azt a zenei arculatot, ami ott jellemző volt jó néhány évig és a tagság is szilárdabbnak tűnt, mint előtte.

Igen. Szerintem, és ezzel most nem gondolnám, hogy nagyképűnek hatok, de azt az arculatot, azt fullra mi határoztuk meg, alakítottuk ki, és az már előrevetítette az Edda későbbi hangzását is!

Egyébként, hogy időrendben taglaljuk a változásokat, Csillag már gyakorlatilag ’85 májusától ott volt velünk, tehát mikor Gellért gitározott, és kiderült, hogy nem ő lesz az igazi megoldás számunkra. Nem felelt meg az elvárásoknak és továbbra is ment a keresés gitáros ügyben. Én már ismertem Csillagot, de a lényeg az, hogy Attiláék beszervezték Bandit, és akkor volt egy időszak, amikor két billentyűssel, meg két gitárossal játszottunk. Azok mondjuk brutál jó koncertek voltak! Megszólalásban és mindenhogy. Ez a Budapest Sportcsarnok koncert után volt, mert a nyári turnén már végig ott volt Csillag.

Tehát, volt olyan időszak, amikor heten voltatok a színpadon…

Pontosan! Na, és ugye Bandi érkeztével már tényleg sikerült azt elérni, hogy arculatot is váltsunk, és a zenekarnak adjunk egy jó irányt, egy kicsit jobban a rockzene felé toljuk a dolgot. Nem az „ötös-féle” popos vonalon haladva…

Akkor ott ti hárman voltatok a zenei vonalnak a meghatározói?

Ez pontosan így van! Rengeteget dolgoztunk, nagyon sokat próbáltunk Csillaggal, Gömével – hát a dobosok ugye, akkor jöttek-mentek. A 6-os lemezt, azt már Hirleman Bercivel kezdtük el csinálni. Tehát neki is benne van a keze, azt vele dolgoztuk ki nagyjából. Közben meg folyamatosan turnéztunk. A szállodai szobákban csináltuk a nótákat. A ” Velem kiáltsatok” riffjét Csillag Bandival ketten lapátoltuk össze. Sőt, emlékszem, Miskolc belvárosában sétálgattunk és úgy dúdolgattunk! Azt hiszem, az én ötletem volt az alap riff, visszamentünk a szállodába, és akkor csináltuk meg a dalt.”

Fortuna László

„…Kezdjük ott, hogy te már ’78 előtt Darázs Pistivel együtt játszottál az Odera zenekarban, később Zsöci is abban a csapatban zenélt. Te csak évekkel utánuk, ’82-ben kerültél be az Eddába Csapó Gyuri helyére, aki ugye betegsége miatt kénytelen volt kiszállni. Milyen légkör uralkodott abban az időben az Eddában? Akkor már nagyon sikeresek voltak, ennyit tudunk.

Maga a légkör jó volt. Örült az ember, hogy bekerült egy ilyen sikeres csapatba. Orbitális kemény munkába kezdtünk, Slamovits az össze régi nótát a sutba dobta és csináltunk egy tíz vagy tizenkét számból álló új műsort, ami egyáltalán nem hasonlított a korábbi Eddára. Róna Gyurival egy időszakban kerültem be a bandába, és nekünk nem volt szabad megtanulni a régi számokat, csak az új műsort gyúrtuk. Ami, hogy is mondjam neked, olyan „nagyferós Bikini”, de még attól is vadabb-elborultabb volt. Elmentünk ezzel a műsorral játszani… az első koncert – azt nem felejtem el soha – Sátoraljaújhelyen volt, és úgy megbuktunk, mint Rottenbiller! Egyszerűen kifütyültek minket, mert várták a régi sikeres nótákat…

Slamo egyedül határozott ez ügyben? Mert azért ez egy elég nagy öngyilkosság, hogy az első két lemez sikeres darabjait nem játszottátok.

Igen, ez Slamovitsnak volt az ötlete. Nem jók a régi számok, újakat kell produkálni és kőkeményet! – felkiáltással indította ezt a szériát. Olyan dolgok voltak benne, hogy Róna Gyurinak ugyanazt kellett basszusgitáron játszani, mint Slamónak a szólóval, tehát pörgött a keze rendesen. Ahol egy kis rés volt, oda mondta, hogy dob breaket kell betenni. Ilyen újhullámos, jazz-rockos valami kerekedett ki belőle, nem voltak olyan rossz nóták, de semmi köze nem volt az Edda zenei vonalához.

Ez elég meredek váltás volt ott a harmadik lemez tájékán. Viszont annál az albumnál, amikor megjelent a B-verziós változat, gyakorlatilag te egy szám kivételével mindben szerzőtárs vagy. Mennyire tudtál te itt beleszólni a zenei elképzelésekbe, te merre akartad vinni a csapatot?

Végül is én az ötleteimet elmagyaráztam Slamónak, amikor már az első verziót visszadobta a lemezgyár.

A második nekifutásra már mindenki hozzátette a saját dolgát és úgy kerekedett ki a harmadik lemez. Nem igazán tetszett már ez Alfonznak, de azért még hozzátette a munkáját. Amikor azt mondják, hogy Slamovits írta a nótákat, akkor inkább arról van szó, hogy a szövegeket, meg egy-két zenei ötletet, dallamot, harmóniamenetet hozott, de a zene az úgy állt össze, hogy az ő témáit használva az egész zenekar csinálta meg a nótákat. Mindenki a saját dolgát, ötleteit hozzátette. Alfonz nagyon jól harmonizált, hangszerelt, ő meghatározó volt a végleges kép kialakításában. Amikor Alfonz elment, az nagy érvágás volt. Utána már nem sokkal fel is oszlott az a csapat.

Mikor Talfi elment Svájcba, akkor már ott azért érezhető volt, hogy bomlik az egység a zenekaron belül. ’83. december 17-én volt a búcsúkoncert Miskolcon, erről és a bulit megelőző időszakról készült egy dokumentumfilm is, amit csak később mutattak be, 1985-ben. Te abban a filmben nem szólalsz meg, mi volt ennek az oka?

Az volt az oka, hogy egyedül én nem beszéltem Attila ellen. Engem annyiban jelenítettek meg, hogy én a szürke eminenciás vagyok. Ebben az egész dologban úgy vettem részt, hogy Attis mellett maradtam, és mi végül is ketten Csomós Petihez csatlakoztunk és vele mentünk ki Norvégiába zenélni a búcsú után. A többiek meg, mindenki szanaszéjjel. Én maradtam egyedül Attila mellett, amit a többiek nem igazán vettek jónéven.

Tehát akkor kimentetek Norvégiába vendéglátózni. Ez igazából pénzkereset volt főleg, vagy inkább az időhúzás, hogy elfelejtődjön ez a mizéria, feloszlás, és akkor utána újult erővel tudjatok visszajönni? A koncertlemez címe is: Viszlát!

Hát, ez is, az is. Ez a norvégiai út az úgy volt, hogy kint egy vendéglátózás az jó pénzkereset. A másik, meg hogy ott már a többi fiúval elkezdtük az új nótákat csinálni. Tehát, mi már készültünk kint az újraindulásra és hát végül is az újrakezdés a Budapest Sportcsarnokban elég jól sikerült, mert teltház előtt ment. Annak a visszatérő albumnak a zenei anyagát mondhatom, hogy a 90 százalékban én írtam, a szövegeket pedig Attila.

Ez egy jóval modernebb zene volt, mint amit anno az Edda játszott, kicsit billentyűorientáltabb. És ez volt az az időszak, hogy gyakorlatilag Pataky Attilával ti ketten alkottátok a zenekart és jöttek a zenészek sorban. Miért állt elő ez a helyzet, ennyire nehéz volt megtalálni az új tagokat?

Hát, elég nehéz volt. A tagokat is én próbáltam megtalálni, mert Attila inkább a szervezéssel foglalkozott. Az érkező zenészek fiatalok voltak, mindig volt valami gond velük. Az, hogy billentyűk domináltak, annak az volt az oka, hogy abban az időszakban, kint Norvégiában nagyon sok zenét hallgattunk, és az akkori slágerek majdnem mind billentyű központúak voltak. Akkor határoztuk el, hogy két billentyűssel fogunk dolgozni, tehát úgy, hogy két billentyű, basszusgitár, szólógitár, dob, ének. Ez ment is egy darabig, aztán Attila úgy döntött, hogy végül is neki elég Gömöry. Tehát Gömöry maradt és Béres Feri, aki a másik billentyűs volt, ő kikerült a zenekarból. Akkoriban volt még Mirkovics Gábor, aki basszusgitározott, Gellért Tibi, aki szólógitározott… /ő haláláig az Eddával volt, mint keverő technikus, hangmérnök- a szerk./”

Csapó György

„…neked nagyon hamar volt ORI vizsgád. Ugye a Reflex zenekarban játszottál?

Igen, de nem a Reflexszel kaptam meg az ORI-t, hanem a Regős-féle Spirituálé zenekarral. Ami az érdekessége a dolognak, hogy énekre kaptam meg az engedélyt! Kovács Kálmán volt a bőgős, Regős Zsolti zongorázott és tenort énekelt, én doboltam. Ők zongorára, énekre, basszusra, én meg csak énekre kaptam papírt.

Nem mentél reklamálni?

De, mentem. A mai napig megvan az ORI könyvem. Az ének mellé zárójelben aztán oda lett téve, hogy dob. Magyarul én hivatásos énekes is vagyok. De Isten őrizze azt a közönséget, amelyik előtt én éneklek!

Ez az ORI vizsga végül is szerencsét is hozott neked, mert ez által tudtál bekerülni az Eddába. Szepcsik Józsi helyére mentél, őt elvitték katonának és akkor kellett egy dobos. Hogy történt a megkeresésed?

Én akkor Reflex-es voltam. Józsi az általános iskolában egy évvel alattunk járt. Ő is dobolt, én is, neki is volt már dobfelszerelése, nekem is. Az övé gyöngyház fehér volt, az enyém gyöngyház sárga, ő balkezes volt, én jobbkezes. Nem olyan messze laktak tőlünk, és hát gyakran volt, hogy átcipeltem hozzájuk a dobot, szembe állítottuk, és mint a tükörben, úgy doboltunk egymásnak. Veszettül élveztük a dolgot.

Ez koncerteken később bevált szisztéma lett.

Ez később volt. Itt csak magunknak doboltunk. Élveztük a ritmust, a dobolást. Aranyos volt. A lényeg az, hogy én éppen mentem valahova, ő is ugyanazon a villamoson utazott, és mondta, hogy megy el katonának és Pataky kérdezte, hogy tud-e valakit, akinek van ORI vizsgája – akkor már nagy Premier cuccom volt, háromfüggős koncert Premier-, meg normális felszerelése és dobolni is tud…Ő engem nevezett meg, és a találkozáskor kérdezte Jóska, hogy lenne-e kedvem. Nekem akkor már kiállt a rudam a Reflexből, mert én komolyabban szerettem volna csinálni, ők meg csak hobby szinten. Volt a nagyon-nagyon kedvelt Reflex klub az Ifjúsági házban, mindenkinek volt munkahelye, csak nekem nem, én csak a zenéből éltem már akkor. Az, hogy egy héten egyszer elmegyünk koncertezni, már kevés volt, mert közben megnősültem. Úgyhogy mondtam, hogy próbáljuk ki, veszteni én semmit nem veszthetek, menjen az Edda!

Volt valami meghallgatás, ahol eldőlt a sorsod vagy már ismertek korábbról és az elég volt?

Ismerték ők a Reflexet, de olyan nagyon rám nem figyelt Pataky, meg a többiek sem. Egyedül Slamo ismert engem a Tiszti klubból, amikor egy Beach Band zenekarral játszottunk ott és valahogy odakeveredett. Isten nyugosztalja szegény sárga Amatimat, azon játszottam… Örömzene volt az, szerettük. Na, ő ott látott. Akkor Darázs Pisti is benne volt még a szórásban, Patakyval eljöttek az Ifjúsági házba, meghallgattak minket. Nekem egy árva szót sem szóltak, én nem tudtam, hogy ott vannak. Meghallgattak, utána megkeresett Pataky, és innen kezdődött az eddás korszakom.

Mikor jött el az az idő, amikor úgy éreztétek, hogy készüljenek saját dalok, mert azzal lehet előre haladni? Mert ugye először még a két énekes verzió volt, ti jártátok az országot, bálokban játszottatok, rengeteg feldolgozás volt a műsorban…

Egy a lényeg, tőlem dátumokat sose kérdezz! Amikor összejöttünk, akkor még Róna Gyuri volt a basszusgitárosunk, még akkor nem végzett az egyetemen. Talfit nagyon-nagyon nehéz volt beszervezni, de végül sikerült. Meg ugye, akkor volt a plusz énekes felállás Dudival – Darázs Pistivel. 

Valóban csak külföldi számokat játszottunk, de volt egy probléma is a zenekar körül, egy olyan két-három hónapos próba után Miskolc összes kultúrházából, minden klubjából ki voltunk rúgva, mivelhogy profi a zenekar, az meg keressen magának saját próbahelyet. A lényeg, hogy akkor Róna Gyuri kiszállt, mert diplomát kellett védenie, úgy került Zsöci a képbe. Ők Darázs Pistivel együtt játszottak korábban az Oderában. Zsöcike által jött a Béla utcai fáskamra, mint próba helyszín, ez az ő házuk mellett volt az udvaron.

Ott kezdtetek el saját dalokat írni?

Slamónak már megvoltak ezek a számok régebben. Belekaptunk, csináltuk. Volt olyan dal, ami egy nap alatt kész volt, volt, amelyik egy hónap alatt. Mert addig, amíg mindannyian nem bólintottunk, hogy ebből többet nem lehet kihozni, addig nem volt késznek nyilvánítva. Na, akkor szépen, lassan, a harminc-negyven külföldi szám után, kezdtük a sajátokat is becsempészni a programba. Szóval Slamo elkezdett saját nótákat írni, Talfi rendesen meghangszerelte, próbán bemutatták, elkezdtünk rajta dolgozni, és ennyi. A többiek is elmondhatják, hogy kínkeserves munka volt, de megérte. Az emlegetett rendezvényeken nagyon hosszú műsort kellett játszanunk, néha öt órát is lenyomtunk! Soha nem felejtem el – nekem megvan a jegyzet, mert én voltam a könyvelő-, Legyesbényén volt az első koncertje ennek az Eddának – akkor már Zsöci ott volt velünk.
Akkoriban jött különben az Edda Művek név is, mármint a Művek utónév. Mert hát a gyártól /Lenin Kohászati Művek – a szerk./nem messze voltunk, és a hat órai fújásnál (munkaidő kezdetét-végét jelző hang a gyárban –a szerk.) én már bent voltam a Béla utcában, és az este tízórás fújásnál még próbáltunk! Legfeljebb Irénke néni, Zsöci édesanyja főzött nekünk egy lábas paprikás krumplit, nyáron lecsót, na, akkor kajáltunk, vagy pedig valamelyikünk kiment a boltba… Pénzünk szinte semmi, három hónapig nem kerestünk egy petákot sem, mert próbáltunk, nem koncerteztünk. Akinek családja volt, meg a szüleinél lakott, az elvolt valahogy, nekem a feleségem keresett, úgyhogy éhen nem haltunk, de nem vittem haza egy fillért sem három hónapig. A lényeg az, hogy reggel hattól, nyolc-kilenc-tízig ment a próba, amíg a szomszédok ránk nem szóltak. Ment volna az tovább is, egymást buzdítottuk. Nem tudtuk, hogy mi lesz ebből, de a zeneszeretet vitt minket előre.

Zsöcivel, Alfonzzal még a zeneiskolából ismertük egymást kölyökkorunkból. Alfonz először bőgőzni tanult Zsöcivel. Mellettünk volt a bőgőterem – a dobterem mellett-, utána Alfonz abbahagyta a bőgőzést, és átjött hozzánk dobra. Volt olyan, hogy átjöttek mindketten, ott volt dob elég, minden szobában volt pianínó és ott hőbörögtünk magunknak.  Ki tudta akkor, hogy tizenvalahány év múlva mi egy zenekarban leszünk?!

Egyébként ki szorgalmazta ezt a rengeteg próbát? Vagy mindenkiben benne volt a tűz?

Benne volt. Itt nem volt kiadva, hogy most ettől-eddig, vagy valami. Amikor mi bementünk a próbaterembe, és elkezdtük, akkor kifulladásig ment a zenélés. Nem volt ebben semmi diktatórikus nyomás. Önmagunk is éreztük, hogy csak akkor lesz napról-napra jobb, ha mindent beleadunk. Legendásak ezek a próbák!

Mikor már megvoltak a saját számok – vagy legalábbis egy részük-, akkor ti éreztétek, hogy partiképesek ezek a dalok, illetve ez a felállás az akkori, hazai rock mezőnyben?

Nem, nem! Akkor mi csak egy borsodi zenekar voltunk, egy vidéki banda. Ki gondolta volna? Valahol éreztük azt, hogy jó ez, hogy csak bejön valami, de Miskolcon nem tudtunk játszani. Egyedül Kazincbarcikán fogadtak minket, a barcikai művelődési ház vezetője volt nagyon segítőkész – érdekes módon. A megyén túl nem is nagyon ismertek akkoriban minket. Mikor már megvoltak a saját számok, be-belöktünk egyet, hogy kipróbáljuk, egyáltalán hogy fogadja a közönség. Hát, hogy fogadta? Sehogy! Nem ismerték, nekik a külföldi szám kellett a bálokban. Akkor még koncertre vagy valami önálló dologra nem is gondoltunk. Aztán nem azt mondom, hogy kikoptak a külföldi számok, de egyre több saját szám lett a műsorban. A Kölyköd voltam is, a bemutatás előtt vagy két évvel megvolt már, csak éppen mindig gyúrtuk, formáltuk.

Volt már a lemezek készítésének időszakában olyan szám – sajnos lemezre is került-, a Kék sugár, ami hirtelen felindulásból készült. Ha jól emlékszem, Dobó Ferenc volt akkor a hangmérnök és a Rottenbiller utcában készítettük az anyagot. Felvettük a számokat, amiket engedélyeztek, erre közölte Dobó, hogy egy számnyi hely/idő még van. Erre Slamo, meg Talfi összeült és nem tudom hány óra alatt megcsináltuk a borzadályt, a Kék Sugárt. Én azt sem tudtam, mit dobolok, úgyhogy az üvegkalitkába Talfi jött be – bejátszották nekem az alapot-, állt előttem, én lestem őt – nekem már jött a basszus a fülesbe-, és akkor mutatta, hogy most hova üssek, most hol van brék, hol kiállás. Hát az életben – sokat mondok-, ha egyszer játszottuk ezt koncerten.

Nem szerettétek ezek szerint…

Egyikünk se szerette tulajdonképpen. Különben visszahallgatva nem is olyan rossz.

Úgy hírlik – és itt nem kellemetlen témák feszegetése a célom-, hogy Pataky nem nagyon vett részt a próbákon, ezáltal ő akkor nem is nagyon volt benne sem a zeneszerzésben, sem a szövegírásban, sem az énekdallamoknak a megírásában.

Valóban nem. Attilának az volt a hatalmas erőssége, hogy abban az időben ő ingázott Miskolc és Pest között. Gyakorlatilag intézte a dolgainkat, miközben mi a próbahelyen a tíz-tizenkét óránkat nyomtuk. Ha már készen volt egy nóta, általában Slamo vernyákolta rá az éneket, hogy mi is nagyjából tudjuk, hogy hol járunk, hogy fog szólni énekkel. Attila egy héten egyszer bejött x órára, megmutattuk neki kétszer- háromszor a dalt, és ő úgy elénekelte, mintha már tizedszer nyomta volna. Szóval ilyen szempontból már akkor nagyon profi volt, ez vitathatatlan!

Neked egy idő után egészségügyi problémáid voltak a gerinceddel. Mitől volt ez?

A gerincemmel tizenkilenc éves koromban történt egy kis baleset, amit itt Miskolcon nem mertek műteni, mert túl nagy volt a kockázat, hát össze-vissza injekcióztak, utána elévült a dolog. Protekcióval fölkerültem a Gellért szanatóriumba három hétre. Úgy ahogy rendbe hozták, a csigolyám volt elmozdulva, elroppanva, porckorong kitüremkedés, ez nyomta az idegszálakat. Abban az időben nem lehetett műteni, mondván, hogy olyan helyen kell megbontani, ami veszélyes lenne, és túl fiatal vagyok. Helyrehoztak – úgy ahogy… A lényeg az, hogy tudtam járni. Érdekes módon, ha dobról volt szó, én leültem a dobszékre és akkor soha semmi nem fájt, de volt olyan, hogy koncert után már lebontották a színpadot, de én még ott ültem a dob mögött. Kiabáltam a roadnak: „kicsi, gyere ide, fölállni sem tudok a dob mögül!”

Hogy rosszabbodott az egészségügyi állapot ez annak is betudható, hogy sok koncertetek volt és erős hajtásban voltatok?

Dob mögött nekem soha nem volt semmi bajom, de amikor járni kellett… Nem tudom már, hogy melyik városban jártunk, de volt bőven időnk és elkezdtünk sétálni a városban, a többiek rám sziszegtek, hogy: „Buksi, maradj le! Nehogy azt higgyék, hogy velünk vagy!” Mert egyszerűen úgy sántikáltam. Mondom, szégyell a saját csapatom…

És hogy született meg a döntés a kilépésedről? Ezt te hoztad meg vagy esetleg a zenekaron belül kezdtétek kitárgyalni?

Zsöcinek is akkor volt a problémája – ínhüvelygyulladás-, na de ő is, mint én, apait-anyait beleadott, és a basszusgitár sem éppen egy könnyű balkezes munka! A dob meg különösképpen nem, meg főképp ez a hülye szék. Akkor még nem voltak ilyen modern, kényelmes dobszékek, mondjuk, az sem biztos, hogy ezen segített volna. De mindegy, a lényeg az, hogy ’81-ben vagy mikor, mondjuk úgy, az én döntésem volt, hogy kiszállok.”

A miskolci koncert napján egy emléktábla avatásra is sor kerül délután a bakancsos Edda legendás próbaterménél.

Zártosztály menedzser/koncertszervezés: Horváth István 70 328 2953