- Ajka, Fő tér, 2024. augusztus 19.
Ajka, Fő tér, késő délután. Még verőfényes napsütés, az eső szerencsére épp csak ránk ijeszt kissé; fekete pólós emberek szorgoskodnak, konténereket, ládákat, dobozokat cipelnek, vezetékeket kötnek be, mikrofonokat próbálgatnak. Asztalnyi keverőpult, megannyi potméter várakozik pozíciójának végső nyugtázására. Mert ma itt mindennek úgy kell megszólalnia, hogy a színpadról áradó hangok szétterüljenek, a tér minden pontján rátaláljanak a kíváncsi fülekre. Már áll az akár közepes méretű lakásnak is beillő színpad, hátterében Pityi gigantikus portré fotójával. És, ha már lakás, hát mindjárt társbérlet, legalábbis erről árulkodik a középtől kettéosztott pódium. A felpakolt dupla zenekari felszerelés, a miheztartás végett elől két igazi, méretes Hammond- orgonával. Mert hát Cserháti István, a P. Mobil és a P. Box legendás billentyűse mégiscsak hammondos volt – abból is felső kategóriás.
Pityi személyében legendát emlegettünk és ez egyáltalán nem túlzás. Kinézete, habitusa alapján hamar ő lett a „Magyar Jon Lord”; ízes billentyűjátéka messziről felismerhetővé, allűröktől mentes habitusa, embersége, közvetlensége azonnal szerethetővé tette. Szerzőként nem mondható igazán aktívnak, hiszen zenésztársa, barátja, Bencsik Samu mellett nehéz lehetett labdába rúgni, mégis olyan opuszokat hagyott az utókorra, mint a Honfoglalás szvit öt tételéből az Őshaza, valamint az Újhaza, az örök „rocksláger”A zöld a bíbor és a fekete, vagy éppen a 21. századi P. Box olyan remekei, mint az Ezer év, vagy a Pangea.
Cserháti Pityi 2024. augusztus 29-én lenne épp hetven, amennyiben lehetőséget kap az Égiektől. De nem kaphatott. Így ránk, földiekre maradt a megemlékezés. Három formáció is összegyűlt, hogy közülük kettő életre keltse azokat a kivétel nélkül emblematikus P. Mobil, illetve P. Box dalokat, amelyek a remek billentyűs életének részévé váltak. A vendég Historica zenekarra pedig – veretes saját szerzeményeikkel – a bemelegítés nem könnyű feladata hárult. Ézsiás Péter (aki egyébként mindhárom alakulatban frontemberkedett) és csapata a magyar történelem dicsőséges illetve kudarcos eseményeit öntötte dalszövegekbe, írt hozzá fülben maradó dallamokat – mindezt persze a rock jegyében. Köztük a Megsárgult kép, vagy a Kis magyar historica útmutató, iránytű, igazodási pont a mai felfordult világban… Ha a kevés beszédű Pityi élne, bizonyosan elégedetten bólogatna e szövegek-dallamok hallatán.
Aztán elindul, hömpölyög a show. Jön a Tunyó Öröksége a Tunyó orgánumát idéző Fehér Zoltán Frégóval és a régi P. Mobilokkal: kinyitja szárnyait a nagy Főnix madár, száguld a Forma I., hogy aztán a Pokolba tartó vonattal az egyik állomáshoz érkezzünk. Igazi jutalomjáték: a fehér Stratocaster húrjai üvöltve-sírva engedelmeskednek Gál Gábor értő, fürge ujjai alatt – méltón példaképéhez, mesteréhez, Bencsik Samuhoz. A számvégi zakatolós dobszóló (Katona Kristóf) Donászy Tibort idézi még ’84-ből, mégis valahogy Mareczky Totó feelingje, szelleme lengi be a dob környékét. És nem csak azt…
Váltás. Tunyó Öröksége le, Historica zenekar vissza, hogy aztán a Cserháti István Emlékzenekar képében a debreceni P. Box virtuóz gitárossal, Günterrel valamint Szabó Krisztián billentyűssel a soraiban megmutathassa: ezek bizony így szólaltak meg annak idején! Közben jön Varga Miklós és magával hozza negyvennégy évvel korábbi önmagát: érces-karcos orgánumán ma is tisztán zeng a Soha nem elég, vagy a Bolond. A karizmatikus Ézsiás Péter sem marad el tőle: a Vágtass velem nem véletlenül lett az egykori szelencés csapat – és persze népes rajongótáborának – rock himnusza.
Gyors színpadi protokoll a polgármesterrel: köszönetnyilvánítás a városban nevet kapott Cserháti István térért, keretbe foglalt ajándék fotografika átadása Cserháti Csongornak és máris „folyik a show tovább”. Mégpedig visszanyúlva jó ezer évet a magyar történelem dicsőséges időszakába, amikor Árpád vezérünk a Vereckei-szoroson átkelve otthonra lelt Kárpát-medencében. A Honfoglalás öt tétele a Tunyó Örökségével képletes koronát tesz az amúgy sem unalmas estére: Ézsiás vastag, érces, terjedelmes éneke az egekbe szárnyal, az Újhaza duettje Tordai Emese vokalistával – a másik lány, Nyemcsok Edina is kitett magáért – még a legérzéketlenebb szíveket (van egyáltalán ilyen?) is megindítja. Balázs Patrik szokásosan nyüstöli, bűvöli a nagy Hammondot, Kovács Bence basszushangjai Kékesi Bajnok legjobb korszakát idézik. Láthatóan, szinte tapinthatóan érzik egymást: egy-egy összenézés, mosoly, mozdulat árulkodik arról, hogy itt bizony hamisítatlan örömzenélés folyik.
És ki gondolná, hogy mindez még fokozható? Varga Miki képes újfent lázba hozni a már alaposan megdolgozott nagyérdeműt az olyan örökérvényű és örökmozgató Mobil-klasszikusokkal, mint a Miskolc, a Menj tovább, vagy éppen az Utolsó cigaretta. Amely akár a koncert végét is szimbolizálhatná, de nem: hátra van még a tényleges Örökmozgó opusza, majd közkívánatra a finálé, amellyel szépen benépesül a színpad. Az elmaradhatatlan első búcsúdalt, a Zöld, a bíbor és a feketét (ennek szerzőségéből Pityi is kivette a részét anno), a ritkán hallható Csillag leszelt, majd végezetül a megint csak kihagyhatatlan Európát. Amelyet immár a két zenekar együtt, egyetértésben, közösen vezet fel, élükön persze jogos tulajdonosával, zenei szülőatyjával, az egykori P. Box énekes-frontemberrel.
Cserháti Pityi, Bencsik Samu, Tunyogi Péter, Mareczky Totó és a többiek, akik több-kevesebb ideje „odafönt” zenélnek, az augusztus 19-i emlékestet „látva-hallva” megnyugodhatnak. Az itt maradottak, a fiatalok így, vagy úgy, de tovább viszik azt az örökséget, amelyet ők és a többi „nagy öreg” ránk hagyományozott. Mert, hogy is szól a jól ismert szlogen? A rock örök…
