Bár a Pink Floyd kifejezetten sok anyagot rögzített Michelangelo Antonioni Zabriskie Point filmjéhez, az 1969 novemberében és decemberében készült felvételek javarészt dobozban maradtak. Majd a kiszivárgott dalokat előbb a kalózkiadók cincálták szét vagy próbálták a soundtrack albumot utólag összeállítani. Később pedig az erősen törmelékes hivatalos kiadások kavarták még náluk is jobban össze a dolgokat.
Sorozatunk befejező részében a film és a filmzene utóéletét követhetjük nyomon.
Már a forgatás alatt is borítékolható volt, hogy Zabriskie Point óriási botrányt fog kiváltani és szinte biztosan meg is fog bukni Amerikában. Ennek ellenére végig ugyanaz maradt az alap koncepció. Érdemes úgy újranézni a mozit, hogy tudatosítjuk magunkban, Antonioni mindvégig tisztában volt ezzel, mégis bevállalta. Eleve szándékosan dobált köveket a gondolkodásában belassult és megkövült amerikai középosztály ablakaiba, miközben próbálta az elitet is kirobbantani a védett palotáikból, hogy az amerikai felebarátai is lépjenek már ki végre a rideg valóságba. Ugyanúgy, mint a ballisteri utcagyerekek. Vagy, mint a gyászoló Daria, mikor elképzelte, hogy a főnöke rezidenciája a levegőbe repül.
Antonioni azt is tudta, hogy időt kell hagynia az amerikai mozijának és idővel meg fogják érteni, majd valószínűleg ugyanúgy kultuszfilm státuszba kerül, mint a Nagyítás. Ezért aztán nem különösebben törődött a kritikákkal, hanem belevágott a következő projektje előkészítésébe. Mely film, ha nagyon akarjuk, akár egy trilógiává is összeáll az előző kettővel. Az 1975-ben mozikba kerülő Foglalkozása: riporter (Professione: reporter) azonban már csak a témáját tekintve ifjúsági film, illetve a modern világ identitásait kutató társadalomkritikus alkotás. A beat, hippi ideológia és rockzene már csak nyomokban szerepel benne, révén a korszak elmúlt. Michelangelót pedig mindig is az aktuális dolgok érdekelték. (A The Passenger zenéjét amúgy az a magyar származású Vándor Iván zeneszerző jegyzi, aki valószínűleg a Zabriskie Point zajainak, zörejeinek egy részét is létrehozó Musica Elettronica Viva együttes tagja volt.)
Zabriskie Point – Music From The Motion Picture Sound Track LP, MGM Records 1970:
Az 1970 márciusában, tehát még az Orbison betoldás előtt kiadott eredeti filmzenealbum tizenegy felvételt tartalmaz, szűk 37 percben. Melyből kilenc teljes hosszúságban szerepel, a Dark Star és a Crumbling Land pedig rövidített változatban. A lemez szerkesztése egyszerű, de nagyszerű. Az A-oldal a felvezetésé, míg a B-oldal a sivatagé, illetve a végjátéké.
Side A:
1. The Pink Floyd – Heart Beat, Pig Meat
2. The Kaleidoscope – Brother Mary
3. The Grateful Dead – excerpt from Dark Star
4. The Pink Floyd – Crumbling Land – edited version
5. Patti Page – Tennessee Waltz
6. The Youngbloods – Sugar Babe
Side B:
7. Jerry Garcia – Love Scene
8. Roscoe Holcomb – I Wish I Were A Single Girl Again
9. The Kaleidoscope – Mickey’s Tune
10. John Fahey – Dance Of Death
11. The Pink Floyd – Come In Number 51, Your Time Is Up
Az ellenkultúra első két párja
A film előtt Mark Frechette asztalosként dolgozott Bostonban. Ott fedezte fel magának a Jim Kweskin & The Jug Band korábbi tagjának Mel Lyman-nek a kommunáját, a Fort Hill Community-t. A Zabriskie Point forgatása után Frechette még két filmben játszott, miközben Lyman közösségének is aktív tagja lett. Így a mozis bevételek részben szintén a szektát gyarapították. Ez is Amerika.
Mivel Mark és Daria a valóságban is egymásba szeretettek, egy darabig együtt jártak a közösségbe is, de Frechette ugyanúgy kudarcot vallott Halprin beszervezésével, mint Antonioni esetében. Ugyanis Daria ugyanúgy nem csatlakozott tartósan a guruhoz, miként a moziban is csalódnia kellett a spirituális vezető közösségében.
1972-ben Daria Halprin is elkészítette harmadik filmjét, majd összeházasodott Dennis Hopper színész-rendezővel, a Szelíd motorosok (Easy Rider) sztárként ünnepelt Billy-jével. Egy újabb ellenkulturális szuperszár pár alakult, de már jóval kisebb sajtóvisszhanggal, mint az előző esetben. A világ elrobogott a virágos álmok mellett. Az életben a hippyk ugyanúgy alulmaradtak, mint a témával foglalkozó fontosabb filmekben is. Viszont akkoriban még mindig a tökös, férfias férfiak és a finom, nőies nők voltak a körülrajongott ideálok, nem pedig az a fajta furcsa katyvasz folyt a filmekben, mint később, a stream-korszak beköszöntével.
1973-ban a szekta „családtagjai”, köztük Frechette is, bankrablást kíséreltek meg, melynek során többen is meghaltak, így Mark börtönbe került. Két évvel később a börtönben hunyt el, máig tisztázatlan körülmények között. Hasonló véget ért, mint a filmbéli alteregója. Huszonhét évet élt, mint nemzedékének több ikonikus halottja. Ez is Amerika.
Mark Frechette tragédiájáról a következőképpen nyilatkozott az 1972-ben az Egyesült Államokba disszidált Magyar Dezső filmrendező:
„Az első barátom például Mark Frechette, a Zabriskie Point főszereplője volt. Akartunk csinálni egy filmet, a Bűn és bűnhődés egy részletét adaptáltuk, mert úgy éreztük, Amerika igazi dosztojevszkiji világ. Mark kijelentette, hogy szerez pénzt a filmre Bostonban. Kétnaponként telefonált, s mindig azt mondta: a pénz már majdnem megvan. Egyik nap felhívott, hogy másnapra hozza az ötmillió dollárt. Óriási! Este néztem a tévét, egyszer csak azt mondja a bemondó, hogy talán emlékeznek még, hölgyeim és uraim, arra a fiatalemberre, az ácsból lett színészre, Mark Frechette-re, aki Michelangelo Antonioni Zabriskie Pointjában játszott. Ma este fegyveres rablást követett el Bostonban, agyonlőtt két őrt, letartóztatták. Később 30 év börtönre ítélték. De a történetnek még nincs vége. A börtönben írt egy darabot a Watergate-botrányról, óriási sikerrel előadta a fegyencekkel. Kb. egy év múlva »szökés közben« lelőtték. Hát, ez is Amerika.” – Magyar Dezső
Bár az utólagos írásokban nincs túlhangsúlyozva, de érdemes itt megjegyezni, hogy a Fort Hill csoport, tehát Mel Lyman úgy tartotta, hogy a világ vége 1974. január 5-én érkezik majd el, ezért a családtagoknak fel kell készülniük arra, hogy a Vénusz bolygóra távozzanak egy csészealjjal.
Talán ezért gondolhatták úgy a Lyman által behülyített fiatalok, hogy kevés idejük van a földi terveik megvalósítására, illetve, hogy a bankrablás kockáztatásával nincs különösebb vesztenivalójuk… Ne legyenek illúzióink. Ez is a hippikorszakhoz tartozott. Ez is Amerika.
Deviations
A filmzene első komolyabb újrakiadására 1997-ben került sor. A TCM Turner Classic Movies Music dupla CD-s deluxe kiadásának második lemezén Jerry Garcia négy Love Scene verzióját hallhatjuk extraként. Valamint az 1969-es Pink Floyd felvételek közül is négyet: a Country Song és az Unknown Song mellett a Floyd féle Love Scene két változatát, Rick zongoradarabját és a bluest, amit addig Alan’s Blues-ként közöltek a kalózok. Ugyanez az összeállítás 2010-ben tripla LP-n is megjelent. Utóbbi harmadik korongja kizárólag Pink Floydot tartalmaz, gyakorlatilag egy tizenhatodik Pink Floyd stúdiólemez.
CD2:
1. Jerry Garcia – Love Scene Improvisations version 1
2. Jerry Garcia – Love Scene Improvisations version 2
3. Jerry Garcia – Love Scene Improvisations version 3
4. Jerry Garcia – Love Scene Improvisations version 4
5. Pink Floyd – Country Song
6. Pink Floyd – Unknown Song
7. Pink Floyd – Love Scene version 6
8. Pink Floyd – Love Scene version 4
Majd 2016-ban, az Early Years box set is felszínre hozott egy rakat újabb Zabriskie Point felvételt. Bár elég véleményes formában. Mert ami a második CD első 48 percében, illetve első 16 trackjében hallható, az finoman szólva is megmagyarázhatatlan. Már eleve ott kezdődik a kérdéssor, hogy mit keresnek az 1970-es felvételeket összegző Devi/ation kötetben a kivétel nélkül 1969 novemberében és decemberében rögzített Zabriskie Point kompozíciók?
CD2:
1. On The Highway
2. Auto Scene version 2
3. Auto Scene version 3
4. Aeroplane
5. Explosion
6. The Riot Scene
7. Looking At Map
8. Love Scene version 7
9. Love Scene version 1
10. Take Off
11. Take Off version 2
12. Love Scene version 2
13. Love Scene (take 1)
14. Unknown Song (take 1)
15. Love Scene (take 2)
16. Crumbling Land (take 1)
17. Atom Heart Mother (early studio version, band only)
Ami viszont első ránézésre talán a legérthetetlenebbnek tűnhet, a leglogikusabb szerkesztést jelenti az egész Devi/ation csomagban. Ugyanis a későbbi Atom Heart Mother, mely 1970 márciusában még Untitled-ként került a felvételi lapokra, a koncerteken pedig mint Theme From An Imaginary Western vagy mint The Amazing Pudding futott, egyértelműen merített a Zabriskie Point-hoz komponált, de végül fel nem használt anyagokból. Ami pont az ilyen korai, csak a négy Pink Floyd tag által előadott karcsú verziókban a legnyilvánvalóbb.
Tehát az 1970-es gyűjtemény második CD-jének utolsó trackje rendben van. A többi viszont nagyon nehezen értelmezhető. Persze azért érdemes megpróbálni rendet vágni a káoszban.
Az eredeti, 1970-es Zabriskie Point filmzene LP-n ugye három Pink Floyd felvétel szerepel. Ezek közül az eredetileg Beginning Scene címen jegyzett Heart Beat, Pig Meat teljesen lemaradt.
A Crumbling Land témája viszont többször is megidézésre került. Egyrészt már 1997-ben, a kiadatlan felvételek egy részét bónuszként felvonultató deluxe kiadás extra lemezén. Az instrumentális Unknown Song, mely a korábbi bootleg-kiadásokon -illetve állítólag egyes hivatalos filmgyári papírokon is- Rain In The Country címen ismeretes, magában hordozza a Crumbling Land egyes elemeit. Ebből a témavariáció csomagból Devi/ation kötetben kapunk két rövid részletet és három teljes, vagy csak annak tűnő verziót.
Ennek megfelelően a második CD-t nyitó On The Highway egy bő egyperces és szöveges Crumbling Land. Számomra úgy tűnik, hogy szándékosan csonkították meg, hogy az eltérő címmel, illetve a remix címkével el lehessen sütni. Ha az volt a cél, hogy az Early Years sorozat ez esetben se üsse agyon a korábbi hivatalos kiadványt, akkor még ez is rendben van. De akkor mi szükség volt ezekre a törmelékekre? Ugyanide a csonkolt felvételek közé tartozik még a szintén percnyi Auto Scene version 2, mely ezúttal az instrumentális Unknown Song kistestvére.
A három hosszú tétel pedig a Crumbling Land take 1, az Unknown Song take 1, illetve utóbbi alteregója a Love Scene version 7. Melyek egyaránt jól illusztrálják a Floydok kreativitását, illetve Antonioni kitartó ellenkezését. Alapesetben öröm volna az ilyen bőség, de a szerkesztőknek sikerült úgy megkavarniuk a rendelkezésre álló anyagot, hogy hamar lehervad arcunkról a mosoly.
A harmadik felvétel, mely az eredeti filmzene-lemezen is szerepel, a Come In Number 51, Your Time Is Up, mely ugye a Careful With That Axe, Eugene sokadik inkarnációja, azonban teljesen szöveg nélkül és d-moll helyett e-mollban hallható. A tétel a Zabriskie Point film leglátványosabb, leghíresebb, lassított robbanást bemutató jelenete alatt hallható. A Devi/ation digibook második CD-jén szereplő alternatív változat szerencsére nem lett megcsonkítva. Az eredetileg tervezett Explosion című verzió majdnem hat percével még túl is tesz, a Come In Number 51, Your Time Is Up ötperces játékidején.
A ’97-es kiadás bónuszai közül az első, „teljesen új” anyag a Country Song, mely korábban, mint The Red Queen volt ismeretes. Ebből a témából a kettes Devi/ation lemezen kapunk egy kétperces korai verziót Looking At Map névre keresztelve, mely a korábban megjelenthez képest egy billentyű-centrikusabb darab, a szöveg helyén pedig még csak a dallamot rögzítő dünnyögést kapjuk.
A következő korábbi bónusz a Love Scene version 6, mely a Pink Floyd által előadott instrumentális blues sztenderdek egyike. A darab korabeli koncerteken leginkább Alan’s Blues néven futott, Alan Styles road után, aki az Ummagumma hátsó borítóján látható, illetve az Atom Heart Mother LP-n szereplő Alan’s Psychedelic Breakfast szvit is róla kapta a címét, utóbbiban hangja is hallható.
(A Floyddal még csak mostanában találkozó kezdő érdeklődő kezdőknek jó szívvel ajánlom A Total Zabriskie Point Of View – The Complete Collection gyűjteményt, mely ugyan szintén nem teljes, de tízszer különb, mint amit az illetékesek az Early Years gyűjteményben Zabriskie Point cím alatt összegányoltak. A duplacédés monstre kalózkiadás 370 Roman Yards – The Lost Album része különösen zseniális összeállítás. De a többi blokk, köztük a moziban szereplő tényleges filmzeneváltozatok felsorakoztatása is messzemenően megéri a figyelmet.)
A Zabriskie Point deluxe kiadásának utolsó bónusza a Love Scene version 4, egy csodálatos Richard Wright zongoradarab. Amit órákig el lehet hallgatni. Istenadta tehetség volt Rick, már csak ebből az egy felvételből is egyértelműen kiviláglik a talentuma. A negyedik verzió alternatívájaként két tracket vonultat fel a Devi/ation gyűjtemény. Az egyik a Love Scene take 1, mely bő két percben tartalmazza az alaptémát, de komoly eltérés, hogy a zongora mellett vibrafon is hallható. A kalózkiadásokon a teljes hétperces szerzemény meghallgatható ebben a formában. Érthetetlen, hogy most, hogy végre hivatalos hanghordozóra került, miért csonkították meg? Különösen, hogy bőven maradt üres hely a második Devi/ation CD végén. A másik idetartozó felvétel: a Love Scene take 2. Ugyanaz a téma, de zongora nélkül, dupla vibrafon szólammal. Ez utóbbit szerencsére meghagyták teljes hosszában. Jó tudni, hogy bizonyos kalózkiadásokon, így a már említett A Total Zabriskie Point Of View antológián is úgy szerepel, mint Love Scene version 5.
A korábbi hivatalos Zabriskie Point kiadások trackjei ezzel kifogytak. De van még egy felvétel, ami korábban szintén publikálásra került. Mely nem más, mint az Us And Them instrumentális eredetije, a The Violent Sequence, ami a Dark Side Of The Moon album 2011-es Immersion kiadásának harmadik CD-jén kapott helyet. Ez sajnos nem mondható el a kettes Devi/ation CD egy perc és negyven másodperces The Riot Scene trackjéről. Az újabb névváltozat pedig sokkal kevésbé zavaró, mint hogy a gyönyörű melankolikus zongoradarab idejekorán le lett halkítva.
A hivatalos formában teljesen kiadatlan Zabriskie Point Sessions anyagokból még hat tracket vonultat fel a Devi/ation gyűjtemény. Az Auto Scene version 3 egy másfél perces erőteljes beat téma. Egy nagyon eltalált darab. Pontosan visszaadja a beatkorszak lüktetését és hangulatát, így az autós jelenetekhez is kiválóan passzolt volna.
Az Aeroplane egy bő kétperces instrumentális energialöket. A korábbi kalózlemezeken és egyes Pink Floyd dokumentumokban hibásan, mint Fingal’s Cave szerepel. Nem lehet tudni, hogy mi célja volt a variálásnak, mindenesetre 2016-ban végre egy hivatalos CD-re is felkerült. A szám leginkább a szintén filmzenének szánt The Nile Song-gal rokon. Korai hard rock, dinamikusan, érzelem-dúsan, magasfokon égve, ahogy kell. Témavariációként ide tartozik még a szűk másfél perces Take Off (version 1) is.
Aztán a hasonlóan energikus Take Off version 2 megint alaposan megkavarja a dolgokat. Zavarba ejtő módon az addigi dokumentációkban, és a kalózkiadások többségében is az Unknown Song egy rövid változata szerepelt ezen a címen. Nem tudni kinek és miért jó ez kavarás, de ember legyen a talpán, aki átlátja a különböző Zabriskie Point kiadások és az egymásnak is ellentmondó szakirodalom egészét ebben a mesterségesen gerjesztett káoszban.
Eredetileg a kitűnő Omayyad albumról híresült el a következő kiadatlan darab, az évtizedekig Oneone címen közismert, erősen pszichedelikus tétel. Mely gyakorlatilag nem más, mint a Love Scene első három változatának egy további variációja. Magyarán egy verzió az első három Love Scene címmel katalogizált zeneváltozatokból. A szerelmes, szeretkezős jelenethez készült téma hat és félperces első variációjában még csak orgona és gitár hallható, a majdnem hét perces másodikban már őrült, eszelős hangok is, leginkább persze Waters érezte magát elemében. Amit sokáig Fingal’s Cave néven közöltek a kalózok. A szűk nyolcperces harmadik variáció egy komplett zenekari darab. Míg a negyedik csak és kizárólag zongora. Az ötödik pedig kalózkiadás függvényében vagy zongora és vibrafon duett vagy csak simán vibrafon. Utóbbi három teljes egészében Richard Wright tehetségét dicséri. Szóval létezik ötféle hangszerelés, legalább nyolc felvétel, csak ami a Love Scene első öt verzióját illeti.
Őrület, de még ezt is erősen megcsonkították. Ugyanis a kettes Devi/ation CD-n ezekből csak egy teljes Love Scene (take 2) és három erősen megvágott, szinte kiherélt tracket hallhatunk (take 1, version 1 és version 2). Aki pedig többre is kíváncsi, visszatérhet a harminc-negyven-ötven éve építgetett bootleg-gyűjteményéhez.
(Nem, továbbra sincs fenn minden a neten. Sőt, amennyire a komolyan vehető gyűjtőket és a feketeöves bootlegereket ismerni lehet, már nem is lesz. Ugyanis az elmúlt években tapasztalt lehúzások, visszaélések és az idegen tollakkal való ékeskedés egyre inkább elharapózódó gyakorlata okán még azok is sokkal óvatosabbá váltak, akik eddig hajlandóak voltak néhány lelkes ifjú előtt feltárni a kincsesbányáikat. Az elhunyt nagyságaink gyűjteményei pedig nagyrészt mennek a levesbe. Hiszen sem az örökösök, sem az örökségeket üveggolyókért behappoló kapzsi kereskedők nem becsülik semmibe az írott CD-ket. De ha valami csoda folytán mégis végighallgatnák, sem ismernék fel melyiken milyen érdekesség, eltérő hangszerelés vagy szövegváltozat található. Mindez persze nem csak a Pink Floyd felvételekre igaz, hanem az egész beatkorszak máig feltáratlan kulturális értékeinek eltűnésére is.)
A Zabrisike Point-hoz készült felvételek erőssége, hogy a kompozíciók minden tapasztalatot felvonultatnak, amit az akkor még mindig újnak számító Gilmour-Mason-Waters-Wright Pink Floyd felállás az addigi munkái során begyűjtött. A dalcsokor erénye még, hogy a tételei aránylag könnyen beazonosíthatók, a film, illetve a számok elnevezéseinek ismeretében. Ezúttal nincsenek a The Man & The Journey-hez vagy az Ummagumma stúdió albumához tartozó nagy talányok. Inkább a More egyértelműsége az, ami által hamar értelmezhetők és gyorsan befogadhatók a különféle kiadásokon szereplő számok.
Jó volna egy átfogó, teljes kiadás. Miként a film egy olyan hivatalos Blu-ray + DVD kiadása is, melynek lenne egy olyan alternatív hangsávja, ami, ahol csak lehet, az eredeti Pink Floyd kompozíciókat tartalmazza. De valószínűleg ezzel már végleg elkéstek az ilyesmi kérdésekben érdemi döntéseket hozó illetékesek. Talán még 2004-ben vagy 2009-ben, a 35., illetve a 40. évfordulón tömegek számára is érdekes lett volna egy ilyesfajta kiadvány. Mára már azonban leginkább csak azok foglalkoznak a témakörrel, akik eddig is képben voltak. Akiknek évtizedek óta megvannak a demók és egyéb bootlegek. Akik már sokszor újranézték a filmet, mindenféle zenével kipróbálva az adott jeleneteket. Mire viszont ez a nemzedék is kihal, talán már egyáltalán nem marad élhető és lakható szeglete a Földgolyónak.
Mert nagyon úgy néz ki, hogy ebben a való világban zajló a szélmalomharcban is a Lee Allen félék győztek. Akiknek persze ugyanúgy game over lesz, mint a sokféle önző és kártékony tevékenység elszenvedőinek. Aztán pedig, hogy majd ki hogyan magyarázza a bizonyítványát a mennyei bíró előtt, már mindenkinek magában kell megrágnia, megfontolnia és megítélnie.
A szerző a Hungarian Pink Floyd Club elnöke. A cikksorozat részleteket tartalmaz a készülő Pink Floyd könyvből. Minden jog fenntartva. A cikk utánközlése részben, vagy egészében, kizárólag írásos engedéllyel lehetséges!
