Novelzone – Végtelen térben

(CD 2022, szerzői kiadás)

Érdekes anyaggal jelentkezett májusban a Novel, mai nevén Novelzone együttes, mely egyszerre aktuális és egyszerre retró. Aktuális, mert hitelesen énekli meg napjaink viszonyait, valós viszonyait, viszont közben zeneileg a közelmúltba kalauzol, egy olyan, eklektikus stíluselemekből építkező popos produkcióba, melynek rockos attitűdje, illetve a funkyban és a bluesban gyökerező hangulatai itthon leginkább a kétezres évek elején arattak sikereket, akkor is elsősorban klubszinten.

A csapat 2018-ban alakult, Novel néven, sokat látott, rutinos előadók részvételével. Németh László Péter énekes a Passion, a Másnap és a Mokka Tribute Band-; Kovács Gábor szólógitáros a Scream, a Nessie és a Sipőcz Rock Band-; Kiss Csaba basszusgitáros a C-Verzió, a Dózis, a West és a Red Rouge-; Szentgyörgyi Zoltán billentyűs a Keep-; valamint Novák Bálint dobos szintén a Red Rouge tagja volt korábban. A 2022-es „Végtelen térben” CD-n rajtuk kívül még Horváth Andrea, Balázs Fecó egykori vokalistája hallható – aki kivételes énektudásával és művészi érzékével, további színekkel gazdagította a már eleve erős, különleges szerzeményeket.

Mint a felsorolásból is kitűnik, a Novelzone srácok a valódi magyar underground veteránjai. Kiknek korábbi csapatait ugyan kirekesztették a kereskedelmi médiumok és az azokkal versenyezni kívánó közmédia fura urai, mégis egy valós életművel és érvényes mondanivalóval rendelkező életerős formációt alkotnak.

Ugyanis a tömegmédián túl is létezik élet. Mi több, egyre inkább úgy tűnik, hogy az igazán lényeges dolgokat már csak a körön kívüliek tudják dalokba önteni, mert nincsenek elfoglalva a könyökléssel, furkálódással, törtetéssel. Miként luxusproblémák sem szakítják el a mutyikon kívül létező művészeket a való világtól, az átlagközönség hétköznapi tapasztalataitól.

A Novelzone bemutatkozó albumán tehát valós viszonyokról, a magyarok többsége által megélt valós hétköznapokról kapunk egy csokornyi dalba öntött életérzést. Szerencsére ők nem a mainstream által árasztott műanyag élettel próbálnak házalni, ahol minden nő tökéletes és minden férfi izmos, ahol annyi ember téved el…

A „Végtelen térben” című albumon ugyanis a legkevésbé sem a külvárosi romantika hallható, hanem sokkal inkább napjaink külvárosaiban megélt valós helyzetek és események, valódi élményekből táplálkozva. A történteket is a külvárosban feldolgozva, átgondolva, leülepítve, versbe öntve. A mondanivaló ezért aktuális és pontos. Nem úgy, mint mikor egy-egy pazar panorámájú hegyvidéki villa zöldövezeti csendjében álmodták meg, jól-rosszul, hogy vajon hogy is élhetnek odalenn, a dzsungában az egyszerű rajongók…

Ennek megfelelően a „Végtelen térben” egyszerre szertelen, szemtelen és nagyon szerethető. Mert hitelesíti a hitelessége. Mert cseppet sem konvencionális dalszerkezeteket használ, mégis könnyen hallgatható. Mert nem veszi túl komolyan magát, miközben nagyon is komoly dolgokról szól. Mert úgy jópofa, hogy mégsem jópofáskodik. Mert aránylag ritkán csúszik át az önsorsrontók nyakatekert ideologizálásába, a valóság elől menekülők gyáva kocsmabölcsességeibe. Mert mégis van benne egy adag kosz és valódi mocsok, mindannyiunk gyarlóságaiból és önfelmentéseiből is. Hiszen mégsem egy szent angyal által átadott kinyilatkoztatás vagy apostoli üzenet hallható a CD-n, hanem hús-vér halandók küzdelmének és bízva bízásának napi, hétköznapi stációi…

A zeneileg szerteágazó, stílusában színes anyag olyan, a hőskorszakban született, alapvetően populáris, de igényes lemezekkel rokon, mint például a Generál „Zenegép”, az Európa Kiadó „Popzene”, az East „A szerelem sivataga”, a Beatrice „1988”, a Tátrai Band „Illúziók nélkül” vagy az Első Emelet „Naplemez” című albumai.

Vagy kicsivel később, a módszerváltás után született, olyan, mára már szintén klasszikussá érett CD-k nyomvonalán értékelhető leginkább a Novelzone dalcsokra, mint az Edda Művek „Nekem nem kell más”, Almási Enikő „Te+Én”, Zanzibar „Nem vagyok tökéletes”, Ákos „Hűség”, Venus „A világ közepén”, Muckshow „A kávéd az pocsék, de…”, Charlie „Mindenki valakié”, és így tovább.

Persze ez esetekben sem konkrét hasonlóságról vagy direkt másolásról van szó, hanem az aktualitásról: az adott korszak szellemiségére, hangulatára és akkor érvényes kérdéseire való reflektálásról. Valamint a pop és rock szűk metszetének átérzéséről, a rock alstílusainak (AOR, art rock, psychedelic rock, soft rock) magabiztos ismeretéről, illetve a többi stíluselem, elsősorban a funky, a punk, a latin, a soul és a blues elemek szolid beemelésének képességéről. Egyfajta integrációs attitűdről, mely nem az adott stíluselemet tartja alapnak, hanem inkább azt, amit az adott dal és annak mondanivalója megkíván. Méghozzá úgy, hogy a sablonokból ki-kilépő zene mégse riassza el a hallgatót, inkább adjon egy esélyt annak, hogy sokakhoz eljusson az üzenet, hogy némelyek aztán idővel el is gondolkodhassak annak értelmén.

Maguk a srácok a következő módon fogalmazták meg, az erőteljes mondanivalójukkal erős szimbiózist alkotó muzsikájuk eredetét, a sokféle stílusban mozgó, széles zenei palettájuk lényegét:

„A rock karakteres főirány mellé sajátos szín-világot álmodtunk a muzsikánkba, ami újragondolt, kifinomult hangzásként találhatja meg a közönséget. Aki meghallgat minket, néhol intenzív, másutt chill-es rock – kalandozásnak lehet részese… A tagok múltjában fürkészve, markánsan jelentkezik a magyar rockzene hőskorából felszívott, főként zenei- és megélt élettapasztalat… Ezen értékes szellemi magvak mentén alakította ki a zenekar, a már-már a mai világban ködbevesző küldetéstudatát. Ez tetten érhető a néhol utat, illetve mélységet boncolgató szövegvilágban, és zenei minőségben. A stílusirányzat a rock és a blues tartalmas ölelésében teljesedik ki, mellékágakban a funky, a pszichedelikus és soft-rock elemeit is érezhetjük a dalok hallgatása közben.”

Mindez pedig egybecseng a kétezres évek olyan, alulbecsült csúcsalkotásaival, melyeknek egy fokkal normálisabb világban a csapból is folyniuk kéne, még manapság is. Ahelyett, hogy értelmezhető médiatámogatás híján jelenleg is csak kevés ínyenc örömére szolgálnának. Például a modern Jerikó falain kívüliek – szinte búvópatakként csordogáló- magánbörzéin vagy kis létszámú hifis bemutatótermi zenehallgatásain.

Továbbra sem a direkt hasonlóság miatt, hanem inkább az őszinte közlés, a rockos attitűd, a populáris szerzői véna és az albumokon hallható stílusok bátor keveredése okán, néhány időben és megszólalásban már közelebbi, hasonló alapmű: Eszterlövészek „Életérzés”, Galapagos „Majmok bolygója”, Nomad „Végál.om..”, Balázs Fecó „Időtörés”, A Gátnál „Félmágió”, Steel Orange „Álmodozó”, P. Mágnes „Best of 2012-2017”, Defender „Más”, Géniusz „Ha-jó”, El-Sid „Kicsi Angyal”, De Facto „Karizma”, Wastaps „Bolond világ”. Tartalmas, őszinte, valós élményeken alapuló, könnyen hallgatható, igényes dalcsokrok, ahol még a feldolgozások, önfeldolgozások, önreflexiók is élményszámba mennek. Szemben a tömegmédiában nyomatott és agyonhájpolt, fékezett habzású, álértelmiségi „jólmegaszondással”, öncélú művészkedéssel, narkós nyavalygással.

Azt persze majd csak az idő igazolja – vagy nem-, hogy valóban ilyen klasszikus értékké nemesedik-e a Novelzone debütáló albuma, illetve az alkotóközösség későbbi anyagai, mint a korábban felsoroltak. De a potenciál mindenképpen benne van az együttesben. Mert értékes és érvényes, aktuális számokkal rukkoltak elő a srácok, melyekre könnyen rá lehet csatlakozni. Amiket akkor is jó hallgatni, ha egyik-másik sztorit vagy helyzetértékelést nem is érzed magadhoz annyira közelállónak, mint mondjuk egy másikat.

Kérdés, hogy jelen helyzetben mennyire lehet egy ilyen, a kétezres évek zenei világát rendkívül jól hozó, üzenetében a már érettebb gondolkodású és kellő élettapasztalattal rendelkező, nagyjából negyvenes korosztályt célzó albumot eljuttatni az emberekhez, mondjuk a terjesztési téren manapság is hátrányos helyzetű külvárosok népéhez? Vagy napjainkban vajon miként lehet a potenciális közönség érdeklődését felkelteni egy-egy ilyen csiszolatlan gyöngyszemmel, az online térben nonstop hömpölygő mocsoktengerben fuldokolva?

A tetszetős kiadvány egy normál CD tokba csomagolt bookletből és egy szimpla korongból áll. Sajnos az írott CD, mely úgy tűnik, hogy egy egyre inkább elterjedő hazai zenészbetegség, nem az öröklét titka. De még a következő évtized megélése is kérdéses. Tényleg ideje volna már, hogy a magyarországi zenésztársadalom is a fejéhez kapjon, és ha másból nem, legalább a Myspace-nemzedék zenei hagyatékának sorsából végre levonja a nyilvánvaló tanulságot…

Gyerekek! Amit most írott CD-n, DVD-n, pendrive-on, telefonon, memóriakártyán, külső- vagy belső-winchesteren tároltok, azoknak az adatoknak meg vannak számlálva a napjai. De még az online cégek felhői és streaming szolgáltatói is könnyen járhatnak úgy, mint az iWiW. És még egy-egy konkrét felület bedőlését sem kell kivárni egy jó kis cenzúráért. Ki tudja mit írtál nyolc éve, amit majd öt év múlva kipécéz magának az ízlésdiktatúra, hogy mindenhonnan leradírozza. Cancel culture rulez!

Tehát, tessék szépen meggyőzni egy korrekt hanghordozó-kiadót, itthon vagy külföldön! Vagy saját kiadót alapítani és préselt LP-t, gyári CD-t vagy egyéb időtálló kiadványt a piacra dobni a „Végtelen térben” anyagából (is). Ha sikerül bekerülni a kishazánkban tevékenykedő, körülbelül ötszáz elkötelezett gyűjtő némelyikének a vitrinjébe, a féltve óvott hazai gyűjteménye részeként, akkor van a legnagyobb esély, hogy tartósan fenn fog maradni az audiovizuális művészi alkotásotok. Amíg a megtévesztett emberek mellett még a rádiók és a könyvtárak is az utcára öntik a lemezgyűjteményeiket, miközben bizonytalan hátterű és kétes hozzáértésű cégek felhőibe öntik a már eleve rossz minőségű és agyontömörített zenei repertoárjukat, nincs miben bizakodni…

Szerencsére itt most a megszólalással nincs gond – és a zenészek tudásával sincs. Mondjuk ilyen előélet után furcsa is volna, ha az együttes tagjai nem tudnák kisujjból kirázni az adott dalhoz szükséges ritmusokat, stíluselemeket. A „Végtelen térben” felvételei alapján úgy érzem, a Novelzone csapatának leginkább a latinos, illetve funky rock dalok állnak a legjobban. Számomra a fémszívű mariachi kesergője, a „Van ki” című szám jelenti a csúcspontot, másoknak meg nyilván más fogja. „Sokszorhallgatós”, sokszínű, szerteágazó anyag ez, mely mégis egy irányba tart.

Előrelépést esetleg az jelenthet még, ha lenne mód még tovább fejleszteni a hangképzést. Nem azért, mert amit hallunk az rossz volna, hanem sokkal inkább azért, mert egy ilyen szöveg-centrikus produkció esetében az intonáció legapróbb nüanszai is hatalmas pluszt jelenthetnek a mondanivaló átadásában, a finom utalások célba juttatásában, a dalban felidézett hangulatok árnyalatainak cizellálásában. Ehhez pedig nem elég a született tehetség. Sőt, önmagában még a sokéves színpadi tapasztalat sem. Tanulni kell! Rutinos öregtől, öregektől. Mind a helyes lélegzést, mind a hangképzés tudományát, de legfőképpen a szívbéli érzelmek tudatos átélését. Annak tudatos „hasba transzponálását”, hogy ami kijön, ugyanúgy százszázalékosan a dalt szolgálja, mint a frontember minden egyes levegővétele. Mely előbb a külváros hangulatát szívja magába, majd a végtelen térbe árad.

Fotó: Novelzone