2024. november 10-én érkezik a progresszív rock legenda Solaris következő stúdióalbuma. A három sci-fi novellán alapuló három prog rock szvitből álló harmadik Marsbéli Krónikák lemezanyag részleteiről Jozé kérdezgette Erdész Róbert billentyűst, zeneszerzőt, sci-fi írót.
A beszélgetés első részében leginkább a novellák történeteiről esett szó.
November 10-én érkezik az legújabb stúdióalbumotok. Miért pont a Marsbéli Krónikák III. elkészítése következett? Ez egy tudatos brandépítés?
Tudod, nálunk mindig úgy kezdődik, hogy van egy sztori. Ez így volt az első albumnál is, amikor a Bradbury-hez nyúltunk. Aztán, harminc évvel később, a Marsbéli második részéhez kicsit továbbgondoltuk Bradbury-t, eltöprengtünk azon, hogyan folytatódhatna a Marsbéli Krónikák. És megszületett az első A.I.-sztorink. 2014-ben. A Galaktikában jelent meg, a lemez premierjével egyidőben. A Mesterséges Intelligencia akkor még nem volt ilyen hangsúlyos része a közbeszédnek. Aztán a világ egyszer csak elment ebbe az irányba. Arrafelé, amiről az a novella szólt, tíz évvel ezelőtt. Ezért most nem is lehetett kérdés, hol vegyük föl a gondolkodás fonalát. Mi vagy M.I. Ez a rövidke mondattöredék volt az első tégla a Marsbéli Krónikák III-at megalapozó történeteinkhez.
Akkor beszéljünk egy kicsit magukról a történetekről! Az első egy nagyon érdekes gondolatkísérletre fut ki, hogy azért nem látjuk az idegeneket, mert miután egy faj eljut a technológia magasabb szintjére, hamarosan kiirtja magát.
Igen, ez az úgynevezett Nagy Szűrő Elmélet. Valamikor a kilencvenes években született, Robin Hanson dolgozta ki. Valahogy úgy képzelte el a civilizációk történetét, mint próbák sorozatát. Elmélete szerint minden faj a nehézségek fokozatosan súlyosbodó kihívásaival találja szembe magát, és kizárólag akkor tud intelligens, csillagközi civilizációvá válni, ha megbirkózik ezekkel. Csakhogy ezen próbák utolsó szintje nem pusztán nehéznek, hanem egyenesen teljesíthetetlennek tűnik. Ez a szint szerinte a fejlett technológia megszületése. Amikor megnyílik az út a totális önpusztítás felé. Vagyis maga a technológiai fejlődés a Nagy Szűrő. Hogy úgy kapjuk kezünkbe a tömegpusztítás eszközeit, hogy nem nőhettünk fel hozzájuk. Nem, mert millió éves tulajdonságokat őrzünk magunkban: önzést, agressziót, idegengyűlöletet, és bár ezek egykor mind hasznosak, a túlélés zálogai voltak, mára hatékonyan akadályozzák egy együttműködő társadalom felépülését. Vagyis törvényszerű, természetes módon felmerülő problémáról van szó. Olyasmiről, ami az evolúció logikájából fakad. És talán épp ez az oka, hogy nem találkozunk idegen civilizációkkal. Talán a Nagy Szűrő olyan kihívás, amivel senki sem tud megbirkózni. Lehet, hogy a mi utunkon az A.I. az utolsó csepp a pohárban. Hogy ez az a technológiai lépés, ami a vesztünket okozza. De az is lehet, hogy épp ellenkezőleg… Ez a Marsbéli Krónikák III történeteinek központi kérdése. Mi vagy M.I. Mindhárom sztori – sőt, a Marsbéli II-t is ideszámítva, mind a négy- erre a kérdésre keres választ. Egészen különböző válaszokat.
Az állatkert és a trolibusz sztorija ugye veled történt meg annakidején?
Persze, igen.
Ez így egyébként nekem is megvolt, úgyhogy jót mosolyogtam rajta, a gyermeki énemen.
Szó szerint így történt. Pont, ahogy leírtam.
A második történetre lépve. Téged ismerve számomra nem volt nagy meglepetés a novellavégi nagy csavar. Érdekes felvetés. Már csak azért is, mert Hofi után szabadon, attól hogy katonák, űrlények vagy computer programok elhessegetik, eltávolítják a hatalmi piramis csúcsáról a rajtunk élősködő legyeket, bogarakat, szúnyogokat, nem változik szinte semmi, csak éhesebbek jönnek… Magyarán, ha valami csoda folytán teljhatalmat kapnék, sem tudnék ebből az emberanyagból olyan vezetést kiállítani, mely mentes volna az önzéstől és emberi gyarlóságoktól.
Tudod, valahogy mindenki Teréz anyákat és Gandhi-kat vár a politikába, és aztán jól meggyűlöli őket, mikor kiderül, hogy nem azok. Talán jobb lenne tudomásul venni, hogy minden ember önérdekből cselekszik, maximum abban vannak különbségek, hogy ki milyen mértékben teszi ezt. Ha ebből indulnánk ki, világossá válna, hogy nem önfeláldozó, önérdek nélküli embereket kell keresnünk politikai szerepre, hanem olyan szigorú, alaposan átgondolt szabályokat kellene szerkeszteni a hatalomgyakorláshoz, ami csak a mindannyiunk számára hasznos irányokban engedi meg az önös ambíciók kiélését. De ez, persze, csak az én véleményem.
Miért pont a Noé bárkája képet használtad eme társadalmi anomáliák bemutatására?
A témaötlet Kollár Attiláé volt. Az özönvíz balladája egy nagyon régi regény, Csernai Zoltán írta bő húsz évvel az első Marsbéli lemez előtt. Mikor még gyerekek voltunk. (nevet) Említettem már neked, hogy nálunk mindig is egy sztorival indult a zene. Persze, a legtöbbször science fiction-nel. Itt volt például Zsoldos Péter Ellenpont-ja, Lem Solaris-a vagy Botond-Bolics György Ha felszáll a köd-je. Tehát Attila javasolta a következő történetet, de én nem a regényt szerettem volna megcsinálni. A bibliai özönvíz-legenda egyfajta kifordítását írtam meg, ami az A.I.-ról szól, és épp ellentéte Noé történetének. Minden fordítva zajlik benne. De ennél sokkal többet nem szeretnék elspojlerezni belőle, hiszen most először a dupla album történetei is megjelennek a lemezzel együtt.
Egy picit azért boncolgassuk még ezt, kérlek! Mint már mondtam, téged ismerve már előre vártam, hogy valami ilyesmi lesz a vége, de így is izgalmas volt. Mert már menetközben is rengeteg érdekes kérdést vetettél fel, melyek azóta sem hagynak nyugodni.
Akkor már nem agyaltam hiába. (nevet)
És vajon mennyi ideig lehet elodázni az önsorsrontás beteljesedését azzal, ha egy algoritmus időnként leszedi az aktuális fejeseket a trónról?
Nyilván nem sokáig, erről van is szó a történetben.
A Mesterséges Intelligencia kapcsán írt novelláidban ugye ez az egyedüli modell, ahol nincsen külső hatás, illetve idegen befolyás. Olvasás közben bennem az is felmerült kérdésként, hogy egy olyan M.I., amelyik csak és kizárólag tőlünk, gyarló emberektől tanul – akik önzők, irigyek, kicsinyesek, rosszindulatúak vagyunk, és még hosszasan sorolhatnánk az életünket megkeserítő jellemhibákat-, valóban mentes lenne a bűntől és ennyire nagyon meg akarna menteni minket önmagunktól?
Mindenfajta A.I. alján olyan öntanuló algoritmus működik, ami összeszedi az infókat, statisztikailag elemzi őket, és abból állít elő tartalmat. Ez a folyamat nincs kötve emberi érzéshez, jellemhibákhoz, nem másolja le azt, amilyenek mi vagyunk. Egy programnak az a dolga, hogy végigvigye, amire programozták. És, ha mondjuk arra programozták, hogy mentse meg az emberi társadalmat, akkor ez lesz a működésének a mozgatórugója. Nem kell megjelenjenek benne az emberi viselkedés mintázatai.
Feltéve, ha csakugyan kizárólagosan ilyen magasztos célokat programoznak bele. Mert a novelládat olvasva azon is elgondolkodtam, hogyha a katonai-, titkosszolgálati- és politikai vezetők beleraknak iszonyatos mennyiségű pénzeket egy-egy ilyen projektbe, vajon azoknak a magas rangú embereknek mennyire lehetnek tiszták a céljai. Mert nehezen elképzelhető, hogy ennyire önzetlenek lennének az alattvalók irányában a tülekedéssel, könyökléssel, protekcióval, fúrással, faragással, piszkos alkukkal a hatalmi piramis csúcsára kerülő csúcsragadozók. Főleg, ha az uralmuk fenntartása a tét.
A történet szerint nem is azok. Semmilyen önzetlenség nincs a szándékaikban. Eredményt akarnak, és a történetbeli A.I. első önálló sikere egy olyan hadieszköz, ami mindenkit meggyőz arról, hogy érdemes szabad kezet kapnia. Ettől kezdve önállóan döntheti el, hogy az ország védelmét milyen eszközökkel biztosítja. Csakhogy ezek az eszközök egészen másfajták lesznek, mint azt a tervezői szerették volna. Mire azonban rádöbbennek erre, már késő….
Továbblépve az utolsó novellára, bennem az egész történés olyan érzetet keltett, mint egy isteni beavatkozás. Nem direktben kimondva, de mégiscsak arra jutva, annak a helyzetnek egyfajta, sajátos metaforájaként, hogy mivel mi, mint egyetemes emberiség nem vagyunk képesek a saját hajunknál fogva kihúzni magunkat a bajból, egy felsőbbrendű, külső hatalom segítségére vagyunk utalva.
A Nagy Szűrő elmélet szerint nemcsak mi vagyunk ebben a csávában, hanem minden lehetséges civilizáció, amit az evolúció vezetett el a technológiai fejlettség magasabb fokára. A történet szerint egy olyan A.I. próbál segíteni rajtunk, amit egy távoli, idegen civilizáció hívott életre. Talán irodalmi értelemben nevezhető ez egyfajta Deus ex Machiná-nak, de igazából semmi felsőbbrendű nincs ebben a beavatkozásban.
Mégis úgy tűnik. Legalábbis számomra eléggé egyértelműen van egy messiásváró rétege az Álomvölgy novellád történésének és a végkicsengésének is.
Várni talán nem várja senki a segítség eljövetelét, de mikor váratlanul megérkezik, a történet főhőseinek rá kell döbbenniük, hogy szükségünk van rá. Hogy egyedül nem megy.
Még ha nem is nevezed az emberfeletti intelligenciát isteninek, a novellabeli földönkívüliek magasabb tudásszinten mozogtak, mint az emberiség.
Az én történeteimben senki sem várja a „csodás” megfejtést. Az csak jön. Lehetséges válaszként a kérdésre: van-e számunkra tovább is út? Merthogy úgy tűnik, elértünk a falig. Szinte minden irányból recseg-ropog a világunk. Eddig nem volt akkora gáz, mert nem tudtuk volna önmagunkat néhány tucat rakéta indításával eltörölni. De most tudjuk. Olyan bőségben vettek körül minket az erőforrások, hogy határtalannak tűnt a Föld teljesítőképessége. De most nem tűnik annak. Voltunk pár milliónyian, aztán száz- és ezermilliónyian, de mindez nem tűnt soknak. A nyolcmilliárd azonban már annak tűnik. A környezetünk mindeddig barátságosnak látszott, most viszont egyre kevésbé látszik annak. Kisebb, egymástól távol élő népcsoportokat nem fenyegettek pusztító járványok, de a sokmilliós nagyvárosokba költözött népességet már igen. És azzal, hogy átjárást teremtettünk az eddig elszigetelt vidékek között, nemcsak a fertőzések terjedésének nyitottunk utat, hanem az egymásnak homlokegyenest ellentmondó kultúrák keveredésének is. Hogy a brutális éhínségről, vízhiányról, a megtermelt javak aránytalan elosztásáról, a háborúk nyomán meginduló népvándorlásról ne is beszéljünk! Olyan sok oldalról vagyunk támadva, hogy tényleg nem tudni, van-e tovább…
Ami kulcskérdésre nehéz volna hit nélkül biztosan igent mondani…
Biztos igen, persze, nincsen. De biztos nem sincs! Mind a három novella arról szól, hogy talán egészen másfajta kiutak léteznek, mint amikre eddig gondoltunk. Meggyőződésem, hogy sokféle faj létezik az Univerzumban. Mert olyan óriási. Olyan elképzelhetetlenül, olyan felfoghatatlanul NAGY. Kizártnak tartom, hogy rajtunk kívül senki se létezik benne. Ha valamiben, én ebben hiszek. Márpedig, ha mások is léteznek, akár segíthetnek is. Mert a Nagy Szűrő elmélet szerint ugyanazt az utat kellett bejárniuk, mint nekünk…
Folytatjuk!
Fotók: Solaris Music Productions, Jozé / TTT Nemzeti Rockarchívum
