Ismét egy igen erős évet tudhatunk magunk mögött a rockzenét, rockzenei kiadványokat illetően. Külön öröm, hogy idén idehaza is számos olyan hangfelvétel készült, mely a nemzetközi színtéren is megállja a helyét. Míg a hangminőséget illetően tavaly a Djabe szállította az évtized, sőt talán az évszázad magyar lemezét, toronymagasan az eddigi legjobb megszólalással, addig 2024-ben a Solaris hasított nagyot a Marsbéli Krónikák harmadik részével. Mert bármennyire is zuhanórepülésben van a kultúra, még mindig sokan játszanak jó zenét. Miként értelmes szöveg, magvas mondanivaló is akad még itt-ott, hébe-hóba. De olyan komplex, multimédiás üzenetcsomagot, amit a Marsbéli Krónikák III. három hosszú és összetett prog rock szvitje és a hozzájuk kapcsolódó három sci-fi novella jelent, talán még egy hazai produkció sem bocsátott eddig piacra. Ráadásul egy abszolút aktuális, a Mesterséges Intelligencia és az emberiség jövőjét feszegető, mindannyiunkat érintő izgalmas tartalommal.
Egy pár fokkal normálisabb világban az ilyen megjelenések, bemutatók lennének az ország kiemelt kulturális eseményei, valamint a külföldi piacokra is kiemelten promótált magyar kiadványai. Mert igenis volna helye és értelme a kultúra állami támogatásának. De mint arra a novellákból is rádöbbenhetünk, az önzés és a falkaszellem még a legnemesebb kezdeményezéseket is képes kikezdeni, vagy csak simán figyelmen kívül hagyni. Így aztán napjaink egyre inkább londoni színné váló közegében mindenkinek magának kell kikutatnia a szeméthegyek közt megbúvó gyöngyöket. Íme, apró segítségül egy ajánlatcsokor Jozé tollából, mely 2024 legjobb magyar zenéiből szemezget.
1. SOLARIS: Marsbéli Krónikák III. – Mi vagy M.I. 2CD / 2LP (valamint három kapcsolódó novellás füzet)
Szóval az év albuma vitán felül az új Solaris dupla CD, mely két húszperces és egy negyvenperces progresszív rock szvitet tartalmaz. Sokszínű és rendkívül összetett zeneiséggel, leginkább a Marsbéli Krónikák II. A.I. történetét továbbgondolva. Zeneileg hozzám az első, a ZOO Galaktika áll a legközelebb. De mivel mindig is a korai Solaris világa volt a kedvencem, Bogdán Csaba pedig továbbra is megbízható magabiztossággal képviseli az általam favorizált muzsikát, ezen nincs mit csodálkozni. A másik két szvit is legalább olyan jó. A hangulatukban és a bevont műfaji elemek okán különböznek csak kissé. Más rajongók meg lehet, inkább azok közül találnak maguknak a Marsbéli III. anyagon belül kedvencet. Illések és pofonok.
Utóbbi idézet más értelemben is igaz az anyagra. Hiszen az M.I. és az önpusztítás felé menetelő emberiség viszonyát boncolgató gondolatok bizonyos szempontból az olyan prófétai munkákkal is rokoníthatók, mint például Illésé, melyek a múltban figyelmeztettek ítéletidőkre, kataklizmákra, közelgő pusztulásra. Míg maguk a konkrét történetek pedig az egyre önzőbbé és betegebbé váló társadalmunkra váró lehetséges pofonokról tudósítanak. Egyelőre csak sci-fi, gulliveriáda szinten, de már minden iróniától mentesen.
A rajongói kemény mag tagjai között kisorsolt előzetes meghallgatások után valaki azt írta, hogy olyan volt számára a Marsbéli Krónikák III. élmény, mintha a süllyedő Titanic-on ültek volna, ahol a Solaris játszott éppen.
Ennél találóbban nehezen lehetne megfogalmazni az éppen összeomlani készülő civilizációnk utolsó napjaiban készülő zeneműveket, melyekben a művészek az emberiség sorsáért, jövőjéért aggódnak. Lenyűgöző munka! Maximális respekt! Minden elismerésem!
2. DJABE & STEVE HACKETT: Back To Győr 2LP+DVD / 2 track master tape
Még mindig bajban vagyok, hogy hova, melyik listába helyezzem a Djabe & Steve Hackett produkció kiadványait. Mert a nemzetközibe ugyanúgy illenek, mint a hazaiba. Idén aztán úgy alakult, hogy a 2023-as turnét archiváló ikerkiadványok közül az egyik koncert felvételét ide, a másikat meg oda rendeztem. Talán így a legigazságosabb, egyben a legreálisabb is.
Az elmúlt közel 30 évben a Djabe többször is fellépett már győri színpadokon. 2017 óta pedig szinte már hazajárnak. A dolog adja magát, hiszen a csapat hangmérnöke, illetve basszusgitár virtuóza, Barabás Tamás győri illetőségű. De egyébként is, előadásról-előadásra tapasztalható, hogy kifejezetten hálás a győri közönség, ha ilyenfajta minőségi produkciót láthat-hallhat. Mindig nagyon jó a fogadtatás, bármelyik műsorukkal is lépnek fel Győrött. Így aztán az sem csoda, hogy ez már a második, Győr város nevét is a címében foglaló Djabe & Steve Hackett kiadvány.
A zenei minőségről és magáról a dupla hanglemezről csak a legfelsőbb fokon lehet nyilatkozni. Égerházi Attiláék ezúttal is hozzák a tőlük megszokott csúcsminőséget. Aki hallott már QVP vinilt, tudja, miről beszélek. Egyébként csak ismételni tudnám magam.
A Gramy / GR1993 Records kiadványai nagyjából úgy viszonyulnak a többi hazai „bakelithez”, mint mikor egy már éppen bejáratott Aston Martin volánja mögé kerülünk, jó néhány huszonéves szakadt Golf, illetve házilag felturbózott ősöreg Zsiguli kormánya után. Egy olyan mezőnyben, ahol időnként még egy-egy malacrágta Trabi is előkerül, a Macska-jaj Records istállójából.
A zenemenü a Journey Continues turné utolsó előtti állomásának teljes felvételét tartalmazza. Közte a Karvaly Tibor hegedűs részvételével elhangzott ős-Djabe blokkot. Illetve a ’23-as turnén először a műsorba került Genesis-klasszikus, Carpet Crawlers ihletett előadását, Kaszás Péter csodás énekével. A koncertfilmet, valamint a győri beállás- és nemzetközi sajtótájékoztató részleteit tartalmazó extra dokumentumfilmet rejtő bónusz DVD pedig már tényleg csak a hab a tortán. Elképesztő ez az igényesség. Miként elképesztő ez a termékenység is, mellyel a Djabe és Steve Hackett évről-évre megörvendeztet minket.
Mindezt a hozzáértést és magas minőséget maximálisan visszaigazolja, hogy a Back To Győr album egy rövidebb változata a Revox 2024-es analóg mesterszalag kollekciójában is megjelent, mint a svájci highend cég egyik audiofil referencia-anyaga.
3. ANDROID: Wordless Scriptum CD
Valami lehetett anno Debrecenben, illetve az ottani egyetemen, mert a város szép sorban olyan csodás progresszív rock zenekarokkal ajándékozta meg a világot, mint a Lux, a Panta Rhei, a Color vagy az Android. Bár utóbbi formáció talán mindig is a radar alatt repült kissé, de a 2019-ben kezdődött életmű újrafelvétel és újrakiadás sorozat végre nemzetközi szinten is térképre helyezte a patinás együttest.
Ugyanis miután az Édentől keletre című klasszikus albumuk új verziója komoly sikereket aratott a progresszív zene szerelmesei körében, határainkon innen és túl, az East Of Eden Revisited LP, CD és DVD általános pozitív fogadtatásának köszönhetően sor kerülhetett a folytatásra. Előbb két szövegcentrikusabb, irodalmi utalásokban gazdag album érkezett: az Another Midnight Ball és a Svejkfigurák, vagyis az Éjféli Bál és a Svejk anyagok újragondolt, újragombolt új felvételei. Majd negyedik fázisként idén elkészült a Wordless Scrpitum is. Egy újabb instrumentális prog rock monstrum, két csodás rock szvittel, mely joggal tarthat igényt az East Of Eden Revisited rajongóinak és úgy általában a progresszív zene szerelmeseinek a figyelmére. Komoly nemzeti kincs ez a zenekar, igazán a fejükhöz kaphatnának már az állami lóvék felett diszponáló illetékesek!
Az Android együttes 2025-ben ünnepli megalakulásának 45. évfordulóját. Kíváncsian várjuk mivel fognak előrukkolni az ünnepi évre, illetve a jubileumi nagykoncertre. Szerencsére bőven van még olyan értékes kompozíciójuk, melyek felfrissítésén vagy átdolgozásán el lehet gondolkodni. Miként egy jófajta koncertlemezzel is adósok még, mely visszaadná és egyben meg is őrizné az utókornak az előadásaik egyedi hangulatát. Hajrá, Android!
4. ASPHALT HORSEMEN: Never Forget CD
Mindent egybevéve ez már a hatodik Asphalt Horsemen kiadvány, azon belül is a harmadik normál sorlemez volna. Miként annak is indult anno még Fatherhood munkacímmel, de aztán Géza betegsége, majd korai távozása mindent megváltoztatott.
Matyasovszki Géza kitartó és szorgalmas ember volt, aki módszeresen megvalósította az álmait. Gitárosként még a múlt században, az átkos végén szúrtam ki. Máig nagyon tetszik a Rózsaszín Bombázók zenéje és azon belül is az igencsak hangulatos gitárjáték.
A mai szemmel visszatekintve már komoly szupergroupként is értékelhető csapat után újabb zenekarok és zenei projektek következtek Géza életében. Melyek közül a The Brainwash, a Zeus Flash, valamint a videóklip készítői tevékenység, és a hanghordozó kereskedelem voltak talán a legfontosabb állomások. Utóbbi kapcsán gyakran keresztezték egymást az útjaink. Mindig megmosolyogta, hogy még mindig számontartom a régi zenéit. A 2010-ben párhuzamosan beindított MG Records-szal és Asphalt Horsemen-nel pedig minden tekintetben szintet lépett.
Aszfaltbetyár southern rocker csapatával minden korábbinál ütősebb és sikeresebb produkciót raktak össze, melynek híre hamar eljutott az óceán túlpartjára is. Szerencsére az első dalcsokor berobbanását követően sem fogytak ki a munícióból, hanem jobbnál-jobb anyagok követték egymást. A felnőtté válásról, az apaságról és az elmúlásról szóló Never Forget önmagában is egy nagyon fontos album volna. Hiszen nemcsak a délies felfogású zenélés felsőfokú, de a korongon hallható apák és fiúk értékrendje, családcentrikus megközelítése és az övéikért felelősséget vállaló attitűdje is hiteles. Ami ennél a műfajnál még inkább alapkövetelmény, mint a rock egyéb válfajainál. Géza elvesztése így nemcsak, hogy új jelentéstartalmakkal ruházta fel az anyagot, de egyben vastagon alá is húzta azt, hogy nagyon nem mindegy, hogy apaként mit hagyunk az utódainkra. Ami nyilvánvalóan nem korlátozódik fizikai dolgokra, hanem a gazdag lelki, szellemi örökséget is magában foglalja.
A Never Forget egy kitűnő album, méltó utódja és egyben logikus folytatása a Brotherhood-nak. Jó, hogy belátták, hogy ennek a zenének az angol az anyanyelve, így a kissé félrement Halld, amit mondok! után visszatértek a helyes ösvényre. A hangszerelés bővítése és a vendégek bevonása is jól sült el. A cselló például kifejezetten jót tett a Last Goodbye-nak, pedig elsőre talán furcsának hathat egy ilyen ötlet. De ez is csak hitelességi kérdés, illetve a művészi mondanivaló alátámasztásának egyik lehetséges eszköze.
Többen is próbálkoztak már hazánkban southern rockkal. De az a fajta lazaság, őszinteség, görcstelenség, valamint a jó értelemben vett egyszerűség és hitelesség egyik csapatban sem volt meg olyan mennyiségben, mint amit az Asphalt Horsemenben muzsikáló apák és fiúk a zsigereikben hordoznak. Ugyanis ehhez a zenéhez nem elég jó zenésznek lenni, jó embernek is kell. Különben oda a lényeg, a műfaj sava borsa. Mivel pedig Lőrincz Karcsiék egyaránt kitűnő muzsikusok és jóindulatú, tiszta, egyenes emberek, nekik elhiszem, hogy tényleg az életük utolsó napjáig ápolni fogják Géza emlékét. Nyugodj békében, Matyasovszki Géza!
5. NAGYFERÓ ÉS CSILLAG ENDRE: A Beatrice legendája CD
Feró cikkcakkjairól valamiért mindig Dave Mustaine jut eszembe. Pedig a baboskendős rockfater régebben űzi az ipart, mint a mániákus vörös riffmester. Valahogy mégis mindig arra jutok, hogy akárhányszor is rúgták szét maguk körül a komplett zenekarukat, küldenek mindenkit mindenhová, néha az aktuális menedzsmentjükkel és kiadójukkal egyetemben, a végeredmény valahogy mégis önazonos marad. A magam részéről 1978 óta követem a Rice karrierjét, akkor mesélt először a faterom Feróék elvtárspukkasztó balhéiról, ami idővel csak még inkább vonzóvá tette számomra a hivatalosan kiadatlan, csak másolt kazettákon terjedő akkori műsoraikat. Aztán jött az Európa, az ős-Bikini, majd a Hamlet korszakkal végképp felkerült a Nagyferó produkció a legfelső polcra. A Rice hivatalos újjáalakulása szinte már csak jutalomjáték volt. A Garázs meg a Tyereskovás-Gagarinos marcipánrakéta a habos tortán. Nagyjából azóta hajtogattam, hogy: Kossuth-díjat Ferónak! Amit végül persze nem miattam kapott meg, de jó, hogy idővel mások is észrevették a csávó érdemeit.
Aztán jöttek az újabb lemezek, újabb és még újabb felállásokkal, közte az Atilla rockopera feljátszása, és bár nagyon különfélére sikeredtek az újkori albumok, mindegyiket meg tudtam szeretni valamiért. Miként azt a legutóbbi Ricét is nagyon szerettem, Laczik Fecóval, Nagy Hunorral, amelyik idén végleg széthullott. Sokszor láttam, hallottam őket élőben, miként a korábbi inkarnációkat is. És bár sok szép emlék fűz a korszakhoz, egy cseppet sem lepett meg a banda szétesése.
Valójában már régóta várható volt, hogy változások lesznek. Az pedig, hogy Kékkői Zalán My World, My Dream-je után a VirtusCircus dalai pedig Fecó szólólemezén jöttek ki, nem pedig a soron következő Beatrice anyagát erősítették, mindennél beszédesebb volt.
Szóval már jóval azelőtt elkezdtem a gyászmunkát, hogy a csapat hivatalosan is szétesett volna. De mikor jöttek az újabb hírek, egyúttal már örvendeztem is, mert a Csillag Endre Csukával készült új dalok viszont megint csak nagyon jól állnak az öregnek. Meghalt a király, éljen a király! A show megy tovább.
Szóval itt van egy 2024-es energiabomba. Amit csak Nagyferó miatt tartunk Ricének, de hát ez így van már nagyjából harminc éve Feró minden újabb projektjével és formációjával kapcsolatban is.
Nyolc szám, mindössze 29 percben, de semmiféle hiányérzete sincs az embernek. A nyolc nóta ugyanis kerek egységet alkot. Csuka zseniális, mint mindig. Ebbe a punkos lendületű világba is lazán bele tudta helyezni magát, mint úgy nagyjából mindenbe, amibe eddig belecsöppent. Feró pedig szellemes, aktuális, egyszerűen sziporkázik. Egy csomó kritikusa vélhetően még csak érteni sem fogja a sok kis apró fricskát, amit a szövegeibe rejtett. Pedig, ha őszintén vesszük a dolgot, akkor ez a nyolc dal maximum zeneileg tekinthető csak újnak, hiszen a garázsmester számos régebbi szövegrészlete és -fordulata is vissza-visszaköszön A Beatrice legendája CD-n. De persze azokat is úgy frissítette fel az öreg, hogy régi ricsésként nem lehet nem elmosolyodni rajtuk, majd újra és újra elismerően csettinteni. Igen, így kell ezt! Egy-egy görcsmentes laza fityiszt mutatni az ördögi korszellemnek, majd a témát letudva Töki újabb tekegolyóért hajol…
Persze az egyetlen út a szabadsághoz továbbra is a názáreti Megváltó. De mivel Feró a rock and rollt ezúttal is isteni attribútumokkal ruházta fel, összemosódik a messiásvárás, csak legyen már végre nyugtunk ezektől! Lucifer boldogítsa az övéit, ha nekik az kell, a tiltott gyümölcsből is mindenki ehet, csak rólunk szálljanak már végre le…
Mindent összevetve A Beatrice legendája igen sok szempontból rokon a Vidám magyarok album anyagával. Ez is, az is egy zenekari tabula rasa után született. Javarészt kettesben, Feró és Brúger Laci, illetve Csuka által rögzítve. Mindkettő a punk eszköztárát és hozzáállását használja a művészi mondanivaló kifejtéséhez. Mindkettő egy politikailag kényes helyzetben szólalt, szólal fel szabadságvágyó, hazafias lelkülettel, miközben vigyorogva mutat fügét a világszellemnek. A jó Cukor már aluszik, csak a rossz Cukor van ébren! Gabba Gabba Hey!
6. RUDÁN JOE: Vasvitéz CD
Az elmúlt tíz év egyfajta kései aranykorrá állt össze Joki életében. Hiszen ha hosszan is tartott, de végre megtalálta a helyét és miközben számtalan formációban és produkcióban énekel, szólóban is stabilan hozza a minőségi albumokat.
Ha most egy pillanatra eltekintünk az ilyen-olyan koncertektől és válogatásoktól, akkor a Vasvitéz Rudán Joe negyedik önálló albuma, mely úgy lép ismét egy lépcsőfokot feljebb az elődeinél, hogy közben megőrzi azok erényeit, illetve a mostanra már hagyományosnak mondható sajátos rudános ízeket is.
Számomra a címadó, a Térj vissza, vándor! és a Lesz-e rá idő? tűnik a három legerősebb kompozíciónak. Tartalmilag pedig talán még Az élet szép és a Molics Zsolt emléklemezről átemelt Farkas sorakozik fel melléjük, mint fontos, aktuális és kitűnően tolmácsolt üzenetek.
Joe hangja ismét a régi, énektudása pedig a korral csak nemesedett. A két komplett focicsapatot kitevő szerzői és közreműködői kör egy változatos, mégis egységes, kiforrott anyagot alkotott. Amiben a legfőbb összekötő kapocs természetesen Joe személye, valamint széles zenei ízlése, illetve zenei múltja. A lényeg ugyanis a hitelesség. Márpedig ezek a stílusok, hangulatok és témák nem csak, hogy jól állnak Rudánnak, de el is hisszük neki. Palancsa Gábor szövegei különösen jól rezonálnak Joe lelkével, mondanivalójával, világképével. Egy világklasszis hanghoz pont egy ilyen minőségi dalcsokor dukál.
A zene mellett a frontborító is csodás. Schunk Tímea fotója tökéletesen mutatja be Joe hobbiját, az énekes fizimiskáját és a rocker mosolya mögött rejlő pozitív személyiséget. Ennyit számít, ha valaki tényleg ismeri és szereti az adott művészt. Mikor valakinek tényleg szívügye az adott produkció. Példaértékű ez a hozzáállás. Mennyivel más egy így tálalt lemez, mind napjaink vérciki, lelketlen és igénytelen, két perc alatt összedobott A.I. grafikás low budget hard rock és heavy metal borítói.
A kiadvány talán egyetlen hátulütője a bónusz blokk. Persze értem a szándékot, hogy ezek a felvételek is meglegyenek egy Joe kiadványon. De inkább egy következő válogatásra tartogattam volna a négy extrát, mert kissé elütnek a Vasvitéz amúgy egységes megszólalású és színvonalú törzsanyagától.
7. ALAPI ISTVÁN: Grandfather’s Tale CD
Alapi István a progresszív rockot játszó Front együttesben tűnt fel a nyolcvanas évek első felében, majd idővel az Edda Művek gitárosaként szerzett országos hírnevet. Valamint aktív szerzőként és előadóként számos olyan további érdekes produkcióban is láthattuk, hallhattuk még, mint az XL Sisters, a G Pont vagy a Jeff Porcaro Emlékzenekar. Pisti első szólólemeze 1996-ban jelent meg. Azóta mindegyik egy kicsit más, rock, jazz, fusion vagy épp világzene. De eddig egységesen elektromos hangzásokkal és legalább egy, de inkább több zenésztárssal rögzítve készültek el.
A többszörösen is rendhagyó Grandfather’s Tale című akusztikus albumára Alapi István ezúttal viszont minden hangszert egymaga játszott fel. A gazdag hangszerelésű, sokszínű CD-n szitár, lant, bendzsó, koto, mandolin és mindenféle ütőhangszer hallható a gitárok mellett. A szerzemények pedig néhol jazzesebbek, néhol latinosabbak, néhol keletiesebbek, néhol elvontabbak, néhol countrysabbak, westernesebbek, de mindenképpen odaszánt zenehallgatást és odafigyelést igényelnek. Egy olyan zenemenü, amelyik meghálálja a törődést.
Alapi Pisti hangszeresen nyilván megkérdőjelezhetetlen. Egy világszintű virtuóz, aki simán beülhetne Al Di Meola és a John McLaughlin közé valamelyik péntek este a san franciscoi Warfiled színpadára. Szerzőként pedig jól hallhatóan még mindig vannak olyan impulzusai, hogy ne kelljen a jól bevált sablonokba kapaszkodnia.
Ennek megfelelően a Grandfather’s Tale egy sokféle feelinget felvonultató, sokszor hallgatós, érdekes, magával ragadó muzsikákat tartalmazó lemez. Mely képes akár belső utazásra hívni, miként a hétköz- és ünnepnapjaink hangulatait is színezni, árnyalni.
Külön kiemelendő még Havancsák Gyula remek borítója, mely igencsak sokat ad a zenehallgatáshoz. Hjules ugyanis az Inner Vortex, az L.A. On My Mind, a The Last Day Of Forever, az Alapi 60 és az Alapi Power Band No 1 albuma után sokadszorra is beletrafált a lényegbe. Ráadásul nem csak, hogy az üzenet és az alap feeling passzol, de grafikán elrejtett a kis apróságok is fontos részét képezik a lemeznek. Mindig felüdülés egy-egy ilyen igényes kiadványt a kézbe venni, majd a hifibe rakni. Folytassa, Havancsák! Folytassa, Alapi!
8. RADAR: Soha nem elég CD
A Mák István vezette kisvárdai Radar együttes immáron két évtizede számít a honi metal színtér stabil szereplőjének. Egy fix pontnak, mely az egyre kaotikusabb körülmények ellenére is kitartóan zenél, mely az ellenszéllel dacolva is tör előre, mely sosem okozott még csalódást. Mindenféle különösebb kilengés nélkül, megbízhatóan játsszák azt a fajta klasszikus heavy metalt, amit a nyolcvanas években oly sokan megszerettünk, majd ami mellett gyorsan egy életre el is köteleztük magunkat. Amit ráadásul komolyan is gondoltunk, gondolunk.
Volt idő kishazánkban, mikor a Helloween népszerűsége vetekedett az Iron Maidenével. Azt a fajta poroszos ízlésvilágot az óta is őrzi az a nemzedék, mely a teuton metalt továbbra is egyenértékűnek tekinti az angol-szász csapatok alapműveivel.
Ennek megfelelően a Radar lemezein ugyanúgy jelen vannak az angol hard rock ősök, mint a brit heavy metal új hullámának, például a Judas Priest-nek vagy a Saxon-nak hatásai; miként azok a sajátos német power és heavy ízek is, melyeket mondjuk az Accept, a Running Wild, a Warlock, a Grave Digger vagy a Stormwitch hozott be, majd képviselt kőkeményen a hőskorban.
Persze mindezt a sokrétű zenei örökséget sokan vallották már magukénak az elmúlt évtizedekben, de aztán túl sokszor ment félre a dolog az aktuális divathullámok hatására, a siker, a hírnév és a három „p” hajszolása közben. A Radar viszont megingathatatlanul maradt a helyén, miközben mégis albumról-albumra újabb színekkel gazdagítja a zenei palettát. Jó érzékkel és jó ízléssel nyomatva a jóféle fejrázós metalt, melyben a magyarság mindennapjait, a hétköznapok problémáit és az emberek életérzéseit éneklik, jelenítik meg. Őszintén és hitelesen.
Az, hogy a Radar ennek ellenére sincs benne a köztudatban és a hazai metal fesztiválkörös élvonalában, leginkább azoknak a magyarosch mutyista struktúráknak köszönhető, melyben nem igazán van átjárás a különféle szekértáborok között. A belterjes brancsokban ugyanis pont ugyanazért hallgatnak jó mélyen a kívülállók érdemeiről és sikereiről, amiért a sajátjaik vétkeiről vagy balul sikerült produkcióiról is. Mindezeket a kicsinyességekből épült üvegfalakat azonban mégis sikerrel töri át a Radar, időről-időre, leginkább Maku koncertszervezői tevékenysége folytán. Aki a különféle előadókkal kötött ismeretségei és barátságai által hidalja át a szervezés nehézségeit, többé-kevésbé helyreállítva ezzel az esélyegyenlőséget.
Szóval van egy vidéki bázisú kiváló heavy metal együttesünk, mely a hazai kiadás, terjesztés és szervezés sajátosságai ellenére is él és virul. Akik az elmúlt húsz esztendőben játszottak már az összes nagy magyar rocklegendával, teljesítettek egy rakat külföldi meghívást. Akik folyamatosan felvételeket készítenek, klipeket forgatnak, mozognak, dolgoznak. Idén például egy új stúdió CD-vel, illetve egy jubileumi koncert DVD-vel is jelentkeztek.
A Soha nem elég immáron a hatodik stúdióalbumuk, mely szokás szerint úgy idézi a kedvenceinket, hogy közben saját arculattal is rendelkezik, valamint itt-ott a szövegekben is reagál az aktuális helyzetre. Fazonban, hangzásban, hangulatban hozzák, amiről ez a zene szól. Ismét vannak dalok az összetartozásról, megbecsülésről, szerénységről, békességről, az egyszerű értékekről, családi kötelékekről, barátságról, szerelemről, miként mondjuk a turnézásról, berúgásról vagy a gondjaink, bajaink világba kiáltásáról is. A balladák gyönyörűek, a metal pedig tényleg metal. Őszinte, igaz, szabadszájú, életszagú, mint Radaréknál mindig.
Tóth Reni (H.D. Band, Bulldózer, Ratt Boys, Rockfort, Kormorán, Örökség, Atilla Fiai Társulat) és Szabó Peti (Időgép, Transit R.B., Gesarol, Tunyogi Rock Band, Bajnok Rock Team, P. Box, P. Mobil) egy-egy dalos vendégszereplései pedig igazi fénypontjai a CD-nek. A Hétköznapi mennyország szinte filmszerű képei és filmzenés hangulata pontosan azt jeleníti meg, amiről egy igazi szerelemnek szólnia kell. Az utazós Oda-vissza pedig a mobilos Benzinkút folytatása is lehetne, mondjuk a Farkasok völgye felfogásában újrarögzítve. Persze nincs min csodálkozni. A rockereknek is van szívük. Sőt, a rockereknek van csak igazán szívük. A turnébuszos hangulatokat meg nyilván mindannyian sokszor átéltük már, akiket a rock and roll füstje megcsapott.
A felvétel kifejezetten jól szól. Izmos, dögös, kellően kemény, mégis minden hangszer tisztán elkülönülve, jól hallható. Szemben a magyar anyagok egy jelentős hányadával, ez a cucc nincs túlvezérelve, nem kásás, nem torz. Kifejezetten jól esik hallgatni. Ezek a srácok nemcsak szeretik, de bírják is a metalt, melyet mívesen művelnek. Arccal a következő húsz esztendő felé!
9. LORD: 50 – Neked soha nem elég 2CD+DVD, PD
A Lord első igazán nagy jubileumi koncertje talán a 2002-es volt. Az akkori felfokozott hangulathoz nyilván a nagy felállás összeborulása is hozzájárult. De míg a 30-as buliról sajnos nem készült hivatalos kiadvány, a 35 évesről már igen. Egy vérbeli Lord ünnepet megörökítő DVD. A 2012-ben rögzített 40 éves jubileumi koncert pedig egy, az eseményhez igazán méltó profi kiadványcsomag lett, melynek fényét a Sipőcz korszak filmes bónusza és az extra koncertlemezek csak tovább emelik. Máig etalonnak számít, így kell ezt csinálni.
Aztán a 45-re jött egy kis megbicsaklás, egy kissé izzadságszagú szlogen, a felállás furcsa kibővülése, Gidófalvy Attila még különösebb háttérbeszorulása és a többi. Nem is szívesen nézem újra Számítunk rátok! DVD-t, mert számomra még ennyi idő után is tapintható a feszültség, illetve jól érzékelhető az egész projektet körüllengő rossz aura. A dupla CD még csak-csak elmegy, mert a dalok nyilván nagyon jók, mindig is azok voltak. De mégis mindig inkább valamelyik régebbi élő anyagot választottam eddig, ha Lord koncertfelvételre vágytam.
A 2022-es 50 éves koncertre szerencsére már rendeződtek a sorok. Így egy látszólag tét nélküli jutalomjátékra készülhettek a zenészek, miként a tűzön-vízen át kitartó lordosok is, mely nagy bulival méltóképpen meg lehet majd ünnepelni a közösen eltelt évtizedeket. Aztán, hogy mégis egy kemény erőpróba lett az estből, minden előzetes várakozást és tervet felülírt.
Erős Attila mindenesetre nem hagyta, hogy legyűrjék az egészségügyi problémái. Nomen est omen. Mindvégig erős maradt, végig kitartott, hősként megmentve az előadást. A lehető legmélyebb tisztelettel lehet csak az ilyesfajta, szinte emberfeletti helytállásról értekezni. Minden elismerésem!
Istennek hála, végül a koncert nagyon jól sikerült, melyet a hang- és képfelvétel, valamint a vágás is remekül ad vissza. Maga a Lord 50 ünnep egy ötletes intróval vette kezdetét, mely már önmagában is remekül megalapozta a hangulatot. Majd kijöttek a fiúk és úgy odacsaptak, ahogy azt kell. A programban az ősdaloktól a legutolsó stúdióalbumig vegyesen válogattak nótákat. Pohl Misi még mindig remek frontemberként uralja a színpadot, magabiztosan vezette az ünnepi előadást. Ez esetben is jól sült el a vendégművészek szereplése. Azt pedig, hogy a számomra örökös Lordnak számító Gidóval is sikerült rendezni a viszonyt, a csúcsok csúcsát jelenti. Főleg, hogy mindezt a békét és szeretetet a színpadon is prezentálták a fiúk.
Így, ha csak a megörökített hangulatot, a vágást vagy a hangminőséget tekintjük, a Neked soha nem elég lehetne jóval előkelőbb helyen is a toplistán. Azonban nem lehet figyelmen kívül hagyni a tipográfiát. Mert az amúgy pofás digipakra nyomtatott betűméret, illetve színösszeállítás együttesen egy szinte olvashatatlan tracklistákat eredményezett. A pendrive helyett pedig el lehetett volna gondolkodni egy Blu-ray változaton is. Már csak azért is, mert ha a nagytesvér lekapcsolja a szervereket, vagy a szerverekről a neki nem tetsző embereket, azért adjunk még annak egy komolyabb esélyt, hogy nagyfelbontásban is fennmaradjon valakinél ez a csodás koncertfilm. Szintén erős hiányosság, hogy semmiféle extra nem tartozik az 50 éves koncertfilmhez. Pedig aranylakodalom csak egyszer van, hát igazán illett volna valamivel megfejelni a kerek jubileumot. /Lásd a Simándy József emlékzenekart a reklámban!- a szerk./ Főleg, ha már eleve két hosszú évet kellett várni a Lord 50 hivatalos kiadására.
Most, hogy sokadszorra is újranéztem, illetve újrahallgattam a Lord 50 felvételt, közben még az is felötlött bennem, hogy milyen jó volna már végighallgatni egy új Lord stúdióalbumot is Horváth Zsoltikával és Világi Zolikával. Igen, tudom. Nekem soha sem elég…
10. HOBO – Vadászat 40 2CD / DVD
Hobo Vadászata a XX. századi magyar kultúra egyik legfontosabb alkotása. Egy megkerülhetetlen alapmű, melyet annakidején ráadásul a Hobo Blues Band egyik legjobb felállása játszott lemezre. Mindösszesen csak annyi hibádzott, hogy az eredeti Vadászat nagyjából háromlemeznyi anyagának kábé harmada fennakadt a cenzúrán. A betiltott dalok, versszakok, illetve feldolgozások okozta hiányérzetet persze pótolták valamelyest az enyhülés után kiadott lemezeken elszórt darabok. Valamint a Vadaskert, a Bolondvadászat és a Látnokok, költők, csavargók által a témához illesztett részek, illesztve az azokat variáló, továbbgondoló további tételek is. Továbbá készült egy teljesen indokolatlan Vadászat újrakiadás is, mely se nem várta ki a kerek évfordulót, se nem tartalmaz extrát, de még csak a megszólalása sem különbözik túlzottan az eredetitől.
Mindezt a sokszoros hiányérzetet orvosolja végre Hobo Vadászat 40 című új kiadványpárosa.
Ugyanis a 2024. február 10-i arénakoncert teljes Vadászat blokkja megjelent dupla CD-n és a DVD-n. Amiben nemcsak, hogy elhangozhattak a letiltott dalok, de a nagy mű még ki is egészült kissé. Földes hozta a kötelezőt, zseniálisan tolmácsolja a darab tételeit. Nála hitelesebben senki sem tudná ezt a sokszínű, sokrétű kavalkádot előadni.
Viszockij Farkashajsza feldolgozása például oly tökéletesen illeszkedik ide, mintha mindig is a Vadászat része lett volna. Míg a kísérőzenekarból Gál István dobos, valamint a két gitáros: Kiss Zoli és az énekesként, herflisként is közreműködő Bűdi Szilárd teljesítménye emelkedik még ki.
Meg kell említeni, hogy az idei top 10-es listába jóval inkább a koncertalbum alapján került a Vadászat 40, mint ha csak magát a filmet vennénk alapul. Ugyanis, míg az aréna show szinte csak nyomokban tartalmazott valódi színházi elemeket, addig a háttérben futó vizuálok viszont nem feltétlen mindig értek fel a szöveg színvonalához. Nyilván azért a koncertfilm is nagy élmény lehet, főleg azoknak, akik szeretik a művészeket és a közönség reakcióit nézni előadás közben. De a vetítéseket illetően utólag visszanézve is maradt bennem hiányérzet. A CD verzió esetén meg a stúdióalbuméhoz hasonló frontborító ad lehetőséget az összetévesztésre. Talán ez esetben jobb lett volna valami eltérő arculat. Mondjuk Hobo a Pilisben, egy tölcséres puskával, arra tuti mindenki felkapná a fejét.
Persze semmi sem tökéletes. De a Vadászat 40 tényleg megérdemelt volna valami minőségibb papírt, illetőleg egy igényes ismertető füzetet. Nem érdemes a digitális mocsárban bízni. Az és úgy fog fennmaradni a kultúránk gyöngyszemeiből, amit a tisztaszívű gyűjtők gondosan megőriznek. Hogy mást ne mondjuk, a könyvtárak zöme épp mostanában veri dobra azokat a maradék hanghordozókat, melyeket még nem hordtak szét a médiatárakból. A fáradt hősök már henyélnek. A szolgák lopnak és lopakodnak.
Utóhang
E sok kiváló muzsikát követően sajnos nem mehetünk el az idei év legnagyobb csalódásai mellett sem. Ami talán a 2024-es lemeztermés legfájóbb része, hogy az idén jubiláló, 45 éves nagy magyar hard rock legendák egyike sem készített új albumot. Pedig a Dinamit, a HitRock, a Karthago és a Kugli idei koncert-teljesítményei alapján az öregfiúk még mindig lazán leiskolázzák az alteros csörömpölést. Hát igazán kihozhattak volna pár új számot, a szennymédiából ránk ömlesztett gagyiözön és a narkós nyavalygás érdemi alternatívájául.
Szintén csalódás, hogy idénre sem készült el az új Mobil. Annakidején, az átkosban úgymond „bolsevik ármány” kellett ahhoz, hogy a P. Mobilnak nyolc évig ne lehessen nagylemeze. Aztán eljött a módszerváltás és azóta már többszörösen is kiderült, hogy azt a várakozási időt, sőt, akár még hosszabbat is, minden különösebb külső segítség nélkül, önerőből is tudják Lóriék… Pedig már mióta megy az ígérgető verseny, előbb Aranylakodalom, majd Nyugodjál meg címmel, hogy jön az új stúdiólemez. Aztán idén sincs se híre, se hamva az új Mobilnak, ami után pedig napról-napra egyre jobban sóvárognak, sóhajtoznak a mobilosok. Miként Tunyogi Berni szintén régóta várt rocklemeze is várat még magára.
Mindenesetre jövőre már tényleg ki kell jönnie valami újnak az igazi Mobiltól, hiszen ’25-ben már A kintornás szerencséje rockoperettnek is az 50. évfordulója van és még mindig csak a nyolcadik albumnál tartunk. Akkor talán megnyugszunk, hogy mégsem egy operettországban élünk…
Szintén fájó, hogy milyen katasztrofális formában kerülnek a boltok polcaira a legendás magyar bandák új és archív anyagai, újrakiadásai. Mély tisztelet a kivételnek, de a tárgyi tévedésektől és tipográfiai hibáktól hemzsegő rém gagyi borítók akkor is méltatlanok volnának az egész ország által tisztelt művészekhez, illetve emlékükhöz, ha legalább a felvételek jól szólnának. De sajnos napjainkra teljesen általánossá vált a már eleve megkérdőjelezhető forrásból dolgozó, pontosabban kontárkodó, túlvezérelt, torz anyagok kiadása. Úgy tűnik, mégis van némi igazság a régi technikus poénban, miszerint nemcsak a zenészek süketülnek meg öregkorukra, hanem a hangmérnökök is.
Ráadásul a rettenetes digitális maszterekből nem csak CD-k készülnek, hanem a világ szégyenére vinil lemezek is. Pedig sok esetben abszolút indokolt volna valóban bakelitet használni. Dísznek, sznobetetésnek, vagy a mindenható mammon imádatának az is bőven megfelelne. Hallgatni meg ott van Selector YouTube, hasonló hangminőségben… Pedig a durva hibák akkor is ordítanak, ha színes nyomatokkal, meg egyéb parasztvakítással próbálják elfedni az igénytelenebb kiadók az egyre általánosabbá váló hozzá nem értést. A hifi nem hazudik.
Mikor megszólalnak a hangsugárzók, már teljesen mindegy, milyen jól mutat egyik-másik papagájszínekben tündöklő korong valamelyik bértollnok cikkében vagy valamelyik ügyes kis promó videóban.
Az érme másik oldala, hogy eközben más magyar kiadók és az egészen másfajta mentalitású hazai előadók viszont olyan magas minőségű hangfelvételeket és ultraigényes hanghordozókat dobnak piacra, melyek a világ bármely hifi kiállításán kiállják a próbát. Akik egy kicsit is ismernek, pontosan tudják, hogy a karácsonyi dalok nagyon nem az én műfajom. Ennek ellenére, ezzel együtt, csak és kizárólag kalapemeléssel és a legmélyebb meghajlással lehet Soltész Rezső Legyen szép és boldog a karácsony – Szimfonikus karácsony című dupla albumáról értekezni. Mert mind a felvétel, mind a hangszerelés, mind a koncepció, mind a kimagasló hangminőség önmagáért beszél. Miként a négyféle kiadás kinézete, kivitele és általános anyagminősége referenciaértékű. Már a CD-k is nagyon jól szólnak. Az előkészítés és a gyártási folyamat minden fázisában profik által előállított audiofil LP-k, illetve highend minőségű mesterszalag-másolatok pedig tényleg párjukat ritkítják. Íme, az újabb élő példa, hogy igenis lehetséges jót csinálni, csak akarni kell. Meg érteni hozzá.
