Repute Records

A 73 esztendős Eric Bibb zenészcsaládból származik, akinek édesapja, Leon Bibb folkjátékos volt, nagybátyja, John Lewis pedig jazz-zongorista, a legendás New York-i Modern Jazz Quartetben muzsikált. Bibb zenéje feltétlen táplálkozik ebből a két forrásból. Történelmi léptékkel lehetne mérni ezt a zenét, oly annyira a régi időkbe nyúlik vissza, de egy pillanatra se gondoljuk, hogy avítt portékáról lenne szó!

Döntő többségében akusztikus dalok hallhatók az albumon, ezekbe időnként beleszól az elektromos gitár, a slide gitár vagy az orgona. A szerzemények egyszerű, de nagyon ízléses gitáralapokra épülnek, ezekhez igazodik a többi hangszer. Nem egy hangos, dögös, ritmusos, hangos lemezt hallgatunk, hegedű, gitár, billentyűs hangszerek szólalnak meg egy-egy dalon belül, nagyon ötletesen tálalva. A hangszerelésben több helyen élnek azzal a módszerrel, hogy fokozatosan kapcsolódnak be az instrumentumok, de nem pörögnek fel a végletekig, a „nyugalmas” muzsikálás végig megmarad. A dalok sorában folk és blues váltja egymást, ráadásul a gospelre jellemző kórus is hallható egyes felvételeken, ami egy újabb színt visz a lemezbe.

Eric Bibb így mesélt a dalokkal kapcsolatos érzéseiről: „Az album fő jellemzője a kiteljesedés, ez az, ami engem is előre mozdít. Úgy érzem, Glen Scott-tal mérföldkőhöz értünk közös munkánkban. Zeneileg ez a lemez egy önarckép, hiszen őszintén mesél a zenei hatásaimról, honnan jövök, hol állok most, merre tartok. Tematikusan a „Ti és mi” kapcsolatról beszél, arról a világról, amit teremtettünk és arról is, ami után vágyakozunk.”

Ezekből a gondolatokból nyilvánvaló, hogy nem egy kalkulált, műanyag terméket tartunk a kezünkben, hanem egy olyan művész alkotását, aki tökéletesen tisztában van önmagával, tiszteli gyökereit, azt adja át hallgatóságának, amit hallott, látott, érzett, átélt. Ötvenöt perc alatt tizenöt kis dalt, történetet hallunk, egy sem több három-négy percnél, a kezdés, a Take The Stage kivételével, ez öt percnél is több. Ebben csodásan sír a slide gitár és búg a Hammond orgona, a számtalan zenei ötlet ilyen szintű megvalósítása szintén nagy erénye ennek a lemeznek. Nincs lehetőség, hogy ásítsunk bármelyik kis darab hallgatása közben.

A szövegek a valóságról regélnek, a jó és a rossz küzdelméről, a hazug képmutató politikáról, Amerika múltjáról, jelenéről, jövőjéről – ez utóbbi nem annyira fényes. Kapunk némi történelmi áttekintést is, megemlékezve az indiánokról, vagy 1964 nyaráról, amikor sokan remélték, hogy a feketék számára egy jobb világ jön el. Az akkori polgárjogi megmozdulásoknak Eric Bibb édesapja aktív részese volt, szóval, ő elsőkézből értesült az eseményekről.

Az utolsó dalban, a Victory Voicesban, melyben Bibb megosztja vokális részt Lily James énekesnővel, a barátságról esik szó, ezt az érzést a félelem nem béníthatja meg, mindez egy csodás dallamú szerzeményben elmesélve. Tökéletesebben nem is lehetne lezárni a lemezt.

Íme egy alkotás, amikor nem a hangmérnök, az effektek, az AI határozzák meg a tartalmat. A szövegi világban nincsenek szép fiúk, lányok, napozás, fürdés, diszkóba járás, vagy a másik oldalról szörnyek, sárkányok, ufonauták. Tiszta, őszinte gondolatok hangzanak el, legtöbbszőr akusztikus hangszerek kíséretében. Itt a zene és a szöveg egyforma súllyal bír, szegényebb lenne a produkció, ha valamelyik rész gyengébben lenne jelen.

Dallista:

01 Take The Stage
02 Walk Steady On
03 Everybody’s Got A Right
04 Best I Can
05 Make A Change
06 This River (Chains & Free)
07 Stealin’ Home
08 If There’s Any Rule
09 King of The Castle
10 Neshoba County
11 Dear Mavis
12 Roll On Buddy
13 Judgement Day
14 The Real World
15 Victory Voices (Lily James – ének)

Zenészek:

Eric Bibb – ének, akusztikus gitár, banjo
Glen Scott – dob, ütősök, gitár, akusztikus gitár, billentyűsök, mandolin, banjo, vonós hangszerelés, programok, vokál
Robbie McIntosh – gitár, akusztikus gitár, slide gitár
Chuck Anthony – gitár
Paul Robinson – dob
Esbjörn Hazelius – hegedű, lant
Lily James – ének
Shaneeka Simon – ének
Sepideh Vaziri – ének
Arezo Vaziri, Sara Bergkvist Scott, Johnathan L Mongi, Emmanuel Enwokeforo, Emilia Franklin – vokál
David Davidson – hegedű
David Angell – hegedű
Monisa Angell – brácsa
Carole Rabinowitz – cselló
Michael Jerome Browne – harmonika
Greger Andersson – harmonika