Wittek Mari a beatkorszakban tűnt fel, az egyik legegyedibb hangú, legtehetségesebb és legszorgalmasabb magyar énekesnők egyikeként, mely adottságaival bármikor máskor és bármilyen más stílusban is szintén gyorsan kitűnt volna. 1964 és 1969 között az Omega tagja volt, de mellette és utána dolgozott még gyakorlatilag a komplett magyar élmezőnnyel és az akkori hazai underground kiválóságaival is.
Az első részben a kezdetekről, majd annak a hetesfogatnak az időszakáról esett szó, melyet a régebbi rajongók az Omega első klasszikus felállásának tartanak, míg mások még inkább az ős-Omega korszakhoz sorolnak.
Több száz zenésszel és énekessel interjúztam már, legalább egy tucatnyi omegással is beszélgettem, de Mari minden tekintetben az elitbe tartozik. Ugyanis a művésznő a válaszaiban is pont olyan precíz, alapos és igényes, mint amilyen a mindenkori színpadi munkája is volt.
Kérlek, mutatkozz be az olvasóinknak!
Szeretettel köszöntöm a Rockinform olvasóit! A nevem Wittek Mária, Budapesten születtem 1947. február 2-án. Survivor, azaz túlélő vagyok. 2006-ban volt egy komoly rákoperációm New Yorkban. A kiváló sebészek és a kemoterápiák megmentették az életemet. Sajnos a derékig érő hajam mind kihullott. Az ős-Omega énekesnője és tagja voltam 1964-től 1969-ig. „Aki egyszer omegás volt, az is marad mindhalálig” – mondta Kóbor János Mecky és Kovacsics András Öcsi is, és én erre nagyon büszke vagyok.
Volt a családban valami előzménye az éneklésnek, zenélésnek és úgy általában a művész pályának?
Igen volt, édesapám zongoraművész, karmester, zeneszerző volt. Édesanyám pedig ének- és zongora-szakon járt a konzervatóriumba. Amikor megszülettem, sajnos abba kellett hagynia. Hatéves koromban kezdtem zongorázni tanulni a Schmidt Erzsébet zeneiskolában, ami egy államilag engedélyezett iskola volt. Közben apukám is foglalkozott velem. Klasszikus- és operalemezeket hallgattunk, így nagy ismeretségre tettem szert a komolyzene világában.
Mikor és miért kezdtél énekelni?
1955-ben apám kérésére felvételiztem a Magyar Rádió Gyermekkórusába és azonnal felvettek. Ott kezdtem tanulni énekelni és bent a rádióban folytattam a zongora- és szolfézs tanulmányaimat is. Minden nagyon jól ment, én tudtam a legmagasabb és legmélyebb hangot kiénekelni, és még üveghangokat is, mint Yma Sumac.
Mint kórustagok, külön zeneiskolába jártunk a Rökk Szilárd utcába. A vezetők Botka Valéria és Csányi László karmesterek voltak. Nagyon sok próbán és fellépésen mentünk keresztül, például többször a Zeneakadémián is.
Kaptam meghívást egy opera vetélkedőre, amit a rádió 6-os stúdiójában rendeztek, ahol megnyertem az első díjat. A műsort a rádió közvetítette, amiben elénekeltettek velem az Aidából egy részletet, a Numi Pietá-t. Nagyon tetszett nekik, mert nekem nem volt gyerekhangom. Már akkor inkább felnőtt.
Varga Károly volt a műsorvezető. A Rádióújságban megjelent egy fotó kettőnkről „Varga Károly egy ifjú operaszakértővel” felirattal. Nekem ez egy nagyon szép emlék és büszke vagyok magamra és apámra, aki foglalkozott velem.
Amikor 1958-ban egy gyerekoperára királylányt választottak és annak szőkének kellett lennie, sajnos én nem lehettem, ezért apukám elment a rádióba. Majd kivett a kórusból, mondván, hogy ő szólistának íratott be, nem juhászbojtárnak, mert a hangszínem szerint azt a szerepet nekem kellett volna játszanom és énekelnem. Így visszamentem a Szamuely utcai Általános Iskolába és ott folytattam a tanulmányaimat. A délutáni opera tanszakon felfigyeltek rám, mert a napközi időben énekeltem a folyosón. „Te énekeltél?” – kérdezték? Nem hittek a fülüknek, mikor előadtam a Casta Diva-t. Kértek, hogy azonnal küldjem be a szüleimet. Akik azonban nem akartak beíratni oda. Korainak találták még. Hát egy darabig autodidakta módon fejlesztettem az énektudásomat.
Ezek után miként találkoztál a rock-, illetve beatzenével?
A beatkorszakba úgy kapcsolódtam, hogy meghallottam a rádióban Millie Small-tól a My Boy Lollipop című dalt. Annyira megtetszett, hogy kigyakoroltam és leutánoztam a hangját egy az egyben, így magabiztosan indulhattam a meghallgatásra – én, aki addig csak operaáriákat énekeltem.
Milyen meghallgatásra? Kérdezem ezt ál-naivan…
1964-ben kerültem az Omega együtteshez. Úgy, hogy egy hirdetésre jelentkeztem, amiben egy énekesnőt és egy szaxofonost kerestek.
Mennyire ismerted korábban az együttest?
Táncolni jártam a koncertjeikre és akkor még nem ismertem őket név szerint. Azon a nyáron hatan játszottak: Kovacsics Öcsi, Mecky, Laux Józsi, Varsányi Gergely, Benkő Laci és Harmat Laci felállásban, mint utólag sikerült beazonosítani őket. Miután megláttam az Omega hirdetését, odamentem a Közgázon Benkő Lacihoz és mondtam, hogy szeretnék felvételizni. Jól van – mondta. Gyere a Pestlőrinci Rózsa Kultúrházba! A pontos dátumra már nem emlékszem, de ősz tájékán lehetett.
A kapuban Somló Tomival találkoztam, aki megkérdezte, hogy hova megyek. Az Omegához a meghallgatásra – feleltem. Én is arra jöttem, akkor menjünk együtt! – javasolta.
Korábban már ismertétek egymást?
Nem, Tomival akkor találkoztunk először. Majd mindkettőnket felvettek még azon a napon, így lettünk Omega tagok. Később Benkő Laci úgy mesélte, hogy: „Meghirdettük az énekes és a szaxofonos helyet, erre a hirdetésre jött Wittek Mari, aki fantasztikusan tudott énekelni, főleg utánozni. Elég volt egyszer lejátszani neki valamit magnóról, azonnal hiba nélkül elhalandzsázta.” Míg az Omega 55 – Volt egyszer egy Vadkelet albumhoz tartozó Omegazin így emlékszik vissza: „Wittek Mari és Somló Tomi, két zseniális tehetség került az Omegához.”
A pestlőrinci klub egy kicsit messze volt a Szamuely utcától, ahol laktam, így apukám csak úgy engedett el, ha Józsi öcsém velem jött. Valamint követelte, hogy este 10 órára legyünk otthon. Ez egy jó ideig így ment, amíg egy kicsit megenyhült és megértette, hogy a rendezvények általában 10-ig tartanak.
Kik voltak akkor az együttes tagjai?
Az Omega együttes 1964 végén úgy állt fel, miután mi beléptünk, illetve a korábbi fúvósok, Bánkúti Győző és Láng Péter elmentek katonának, hogy Kovacsics András Öcsi volt a szólógitáros, a zenekarvezető és koncertszervező. Benkő László Laci zongorázott, énekelt, meg játszott még mindenféle hangszeren. Kóbor János Mecky volt a ritmusgitáros, aki szintén énekelt. Varsányi István Gergely volt a bőgős és a vezető technikus. Laux József Blaireau dobolt. Somló Tamás Tomi szaxofonozott és énekelt. Jómagam, Wittek Mária Mari pedig ugyancsak énekeltem.
Hol és milyen körülmények között próbált, illetve játszott a zenekar?
Rendszerint azokban a klubokban próbáltunk, ahol játszottunk, mindig jó körülmények között. Számomra az első a pestlőrinci Rózsa Ferenc Művelődési Ház volt, bár az nekem egy kicsit messze volt. A másik az Eötvös Klub, ismertebb nevén a „Hordó”. Nagyon szerettük. A közönségünk többnyire egyetemistákból állt, akik fegyelmezettek és hozzáértők voltak. Tudták értékelni az Omega együttes játékát és repertoárját. Tagságit osztottak ki, így többnyire csak azok jöhettek be, akik klubtagok voltak. A harmadik a Műszaki Egyetem klubja volt a Kinizsi utcában. A negyedik klubunk pedig a Danuvia Kultúrházban volt. Oda mindenfelől szabadon jöhettek, így egyre többen ismerték meg az Omegát.
Milyen repertoárral lépett fel akkoriban az Omega? Fel tudsz idézni néhány dalt, melyek előadásához kifejezetten női hang kellett?
Az akkori nyugati együttesek legnagyobb sikert aratott számait adtuk elő a műsorainkban. Például olyanokat, mint a Have I The Right? a Honeycombstól, az Oh, Pretty Woman Roy Orbisontól, a Bits and Pieces a Dave Clark Five-tól, a Hippy Hippy Shake a Swinging Blue Jeans-től, A Hard Day’s Night a Beatles-től, a Bus Stop a Hollies-tól, vagy a Do Wah Diddy Diddy Manfred Mann féle változatát. Aztán olyan alap darabokat, mint a House Of The Rising Sun Animals feldolgozása, a Beach Boys I Get Around, a Kinks You Really Got Me és a Yardbirds-Still I’m Sad című világsikerei. Továbbá Helen Shapiro, The Rolling Stones, The Four Seasons, The Searchers, Gerry And The Pacemakers, Johnny Rivers dalokat és így tovább.
Fontos ide felidézni, hogy 1965-ben már megkövetelték az OSZK (Országos Szórakoztató Központ – a szerkesztő) vizsgát a zenészektől és az énekestől is. Ezért Benkő Lacival bementünk az OSZK-ba. Ő zongorán kísért, miközben Julie Rogers The Wedding című dalát énekeltem a vizsgán, ami nagyon tetszett a bizottságnak. Azonnal megkaptam a B kategóriát, amivel bármilyen rendezvénye mehettem énekelni.
Azokban az években sok dalt énekeltem. Egyebek közt a már említett Wedding-et és My Boy Lollipop-ot. Aztán a Ronettes Be My Baby-jét és Helen Shapiro Look Who Is It című sikerdalát. Továbbá műsoron volt még a Shangri-Las Remember, Len Barry 1-2-3, Cilla Black You’re My World, a Righteous Brothers You’ve Lost That Lovin’ Feelin’, Shirley Bassey I Who Have Nothing, Timi Yuro My Prayer, Petula Clark Downtown, Nancy Sinatra These Boots Are Made For Walkin’, Chris Andrews Yesterday Man, Ike & Tina Turner River Deep Mountain High, Sonny and Cher Little Man, Dusty Springfield Wishin’ And Hopin’, Aretha Franklin Respect és Chain of Fools című slágere. Továbbá a Seekers három száma: a Walk With Me, a Georgie Girl és a Carnival Is Over. Sandie Shaw-tól a Puppet On A String, a Long Live Love, a Baby I Love You és a Save Me. Satöbbi, satöbbi. Komolyan igyekeztünk naprakészek maradni.
Sok mindenben volt úttörő az együttes a hazai zenei életben. Egyebek mellett az Omegához kötődik az egyik legelső hazai jótékonysági beatkoncert.
Szinte mindenben az Omega volt az első. A legjobb műsora az Omegának volt, ez nem kétséges. Varsanyi Gergely a bulik végén rohant haza, hogy felvegye a Radio Luxembourg-ból a Top 20-at. Így mindig a legújabb és legmenőbb dalokat hallhatta tőlünk a közönség. Varsányi Istvánnak nem csak a slágerlistát köszönhettük, hanem a hatalmas hangfalat, az úgynevezett Ergyaphon-t és még sok minden mást is.
A fiúk például házilag fabrikáltak gitárokat, miként az elektromos bőgőt is maga Gergely készítette.
Abban is úttörők voltak, hogy már az 1964-es koncerteken gyertyák égtek a színpadon a Still I’m Sad című dalnál, tehát elsőként alakítottak ki Magyarországon színpadképet. A közönség sose látott még korábban olyat. Óriási siker volt, mindenkit lenyűgözött a zene és a látvány együttese.
Visszatérve a jótékonyságra, 1965. július 11-én két ingyen-koncertet adtunk az Egyetemi Színpadon az árvízkárosultak javára. Ez is egy olyan kezdeményezés volt, amire még nem volt példa azelőtt otthon, tehát ebben is úttörők voltunk.
Milyen volt a zenekari lét egyedüli lányként annyi srác között?
Nagyon jó volt a hangulat, fiúszámba vettek, én pedig inkább bátyáimnak tekintettem őket. Amikor turnéra mentünk, az autóban kártyáztunk és rendszerint én nyertem. Szép emlékeim maradtak, mindannyian kedveltük egymást, úgy gondolom.
Mesélj kérlek, az első tévé szereplésekről!
Az első tévé szereplésünk a legelső Halló fiúk, halló lányok adásban volt. Chris Andrews Yesterday Man című dalát énekeltem, idézőjelben „angolul”, élőben. A másodikban pedig már magyarul adtuk elő, Két szív egymásra talál címmel, szintén élőben.
A harmadik tévészerepléshez a rádió 6-os stúdiójában vettük fel a Szervusztok régi barátok kíséretét és az éneket, így a Halló fiúk, halló lányok műsorban playbackre énekeltem, vagyis tátogtam végig. De jól kellett, nehogy a nézők észrevegyék.
A negyediken egy másik tévéműsorban énekeltem a Sétáló csizmákat, ami Nancy Sinatra These Boots Are Made for Walkin’ slágerének magyar változata, 1966-ban, a stúdióban vették fel a dalt. A Pécsi Balettel kellett táncolnom és énekelnem, fekete miniruhában és fekete csizmában.
Tehát gyakorlatilag megismételtétek az eredeti klipet, bár akkor még nem úgy hívták a zenés kisfilmeket…
A táncosok még meg is dicsértek, hogy milyen hamar megtanultam a koreográfiát és vigyáztam a mikrofonzsinórral, hogy senki ne bukjon el. Amikor egyik este leadták, éppen a Hordóban léptünk fel. Az Omegából csak nekem volt időm megnézni, mert a fiúknak játszaniuk kellett. Jó volt visszanézni magam akkor.
Az ötödik, egyben utolsó omegás tévés szereplésemen, mely szintén a Halló fiúk, halló lányok-hoz kötődik,Sandie Shaw Tomorrow dalát énekeltem Holnap címmel. Annak is előre vettük fel az alapját és az éneket. Ilyen módon sokkal egyszerűbb volt és izgulás-mentes a fellépés.
1965-ben és 1966-ban rögzítettek néhány angol nyelvű slágert, amikből aztán kislemez-kiadványok lettek. Hogy sikerült lemez szerződéshez jutni?
A Hanglemezgyártó Vállalat keresett meg minket, hogy szerződést akarnak kötni pár kislemez felvételére, amiben az is benne volt, hogy a vállalat lesz a hangfelvételek jogtulajdonosa. A gyakorlatban mindez úgy zajlott, hogy elsőként a fiúk feljátszották az alapot és a következő alkalommal énekeltünk rá. A stúdió, mint olyan, nekem nem sokat mondott. Lehet, hogy a fiúk más szemmel nézték. Velem két dalt rögzítettek. Az egyiket Benkő Lacival éneklem, a What Now My Love-ot, a másikat pedig Somló Tomival, a Little Man-t a Sonny and Cher-től. Valamint a Bus Stop közepén van még egy szólamom. Nekem örök emlék marad.
Milyen érzés volt az első kislemezt kézbe venni, amin az éneked hallható?
Amikor a kezünkbe vehettük, bizony nagy öröm volt. Sajnos a lemezborító semmit nem mondott. Megérdemeltünk volna egy-egy fényképes borítót az együttesről, mert a kislemezek nagyon szuperek lettek.
Miért történt, hogy az 1966-os Táncdalfesztiválon csak szólóban indultál?
Az első Táncdalfesztiválra egyszerűen behívtak, majd odaadták a dalt, hogy ezt kell énekelni.
Csak a fiatalabb olvasóink kedvéért kérdezem, hogy melyik szám volt?
A Hova szalad a nyár, amit az Atlantis zenekar kísért.
Kikből állt akkor az Atlantis?
Neményi Béla ének, Sankó László basszusgitár, Radics Béla gitár, Rozsnyói György orgona és Pintér István dob. Arra emlékszem, hogy attól, hogy nem a saját zenekarommal léptem fel, úgy be voltam rezelve, hogy csuda. A felvételt sokáig nem hallottam vissza, mert nem került a döntőbe. Mígnem pár évvel ezelőtt írt valaki Kovacsics Andrásnak, hogy neki megvan a hangfelvétel a ’66-os Táncdalfesztiválról és elküldené az én dalomról. Így is történt.
Testvérem, Wittek József készített egy videót régi fotókkal az internetre. Akkor hallottam először vissza magamat. Belátom, hogy nem volt az igazi Wittek Mari éneklés, mert nagy kritikusa vagyok magamnak, de a hang az ott van. A dalt nem nagyon szerettem. Ha le lehetett volna mondani, megtettem volna, de abban az időben ilyesmi még nem volt megengedve. A mai eszemmel inkább azt kértem volna, hogy a zenekarommal szeretnék énekelni, vagy pedig nem fogadom el.
Folytatjuk!
Fotók: kiadói archívum, Wittek Mari archívuma, Szipál Márton, Benkő Laci archívuma, Kovacsics Öcsi archívuma, Varsányi Gergely archívuma, Fortepan, TTT Nemzeti Rockarchívum
