Meg fogjuk nyerni a Ki Mit Tudot! – Láng Péter interjú

Láng Péter az Omega, a Strings, a Thomastic, a Pannónia és a Hungária egykori szaxofonosa. Nagy idők, nagy tanúja, aki a hőskorban a beatkorszak egyik főszereplője, aktív alakítója volt. Péter már sok-sok éve Münchenben él, ott rendezett be magának hangstúdiót, ahol az Artist Studio GmbH nevű cégével számos hangfelvételt, hanglemezt, CD-t, filmzenét, hangoskönyvet és utószinkront készített már az elmúlt évtizedek során. 2024-es hazalátogatása alkalmával ültünk le egy hosszabb beszélgetésre, hogy felidézzük a legendás múlt legendás együtteseit. Majd szép sorban végigvettük a fontosabb stációkat, a hazai beat-, pop- és rockzene első szárnypróbálgatásaitól egészen az 1968-as Ki Mit Tud?-ig.

A beszélgetés hetedik részében a Hungária együttes első nagy korszakáról és a bravúrosan megnyert Ki Mit Tud?-ról emlékeztünk meg.

Legutóbb ott hagytuk abba, hogy 1967-ben a Pannóniában játszottál.

Egy idő után úgy alakult, hogy megint szabad zenész lettem. Ez már ősszel volt, miután véget ért a szezon az Ifjúsági Parkban. Aztán egyszer csak csengett nálunk a telefon, majd megszólalt egy hang: Itt Matlaszkovszky Miki! Ő volt a főnöke a repülőtéri zenekarnak a katonaságnál, egy nagyon jó szólógitáros. Majd Miki azzal folytatta, hogy a Fenyő csinált egy zenekart, amit Hungáriának hívnak és ők, Csomós Peti, Cila és a Tóth Józsi már benne vannak.

Te magad is ismerted már az általa említett zenészeket?

Tóth Józsi már a katonazenekarban is Matlaszkovszky dobosa volt. Csomós Petit és Fenyő Mikit is ismertem a Syconorból. Utóbbinak a hangszerét is megjegyeztem, mert Fenyőnek már akkor egy Capri orgonája volt. A basszusgitáros Klein Lacit pedig mi csak Kis Lacinak vagy Cilának hívtuk. Szóval „Matlasz” azt kérte, hogy menjek el és vigyem a hangszereimet is, mert Csomós Peti elment katonának. Kellene helyette egy kísérő gitáros, meg még egy ember. Rám gondoltak, mert sok hangszeren játszom. Elmentem a Lenin körút 101-be, ahol egy tánciskola volt. Ott játszottak és ott is próbáltak, egy nagyjából két négyzetméteres „színpadon”, ahol elfértünk mindannyian, plusz még a hangszerek is. Elkezdtünk játszani. A repertoár nagyon hasonló volt, mint a Thomastic zenekaré, merthogy akkor többnyire még mindig csak nyugati számokat játszottunk. Mivel meg voltak velem elégedve, ott helyben rögtön föl is vettek.

Miként lett ebből a tánciskolai slágerműsorból, népies ruhákban előadott, sajátdalos folk beat?

Néhány hónapig csak játszottunk. Aztán egyszer csak csengett otthon a telefon. Március vagy április lehetett, mikor Horváth Éva keresett, aki még mindig a KISZ központi kultúrosa volt. Azt kérdezte, hogy megvan-e a zenekar. De miért? Mert megint kellenétek az Ifjúsági Parkba. De hát nem jönnek vissza Bergendyék? Nem és ti kellenétek. Erre azt mondtam neki, hogy a zenekar egy kicsit megváltozott. Te ott vagy? – kérdezte. Persze! – feleltem. Hát az nekünk elég. És hogy hívják a zenekart? Hungária. Ki van még a Hungáriában? A Fenyő Miki. Őt mi is ismerjük, rendben lesz. Így lett Fenyő és a Hungária 1968-ban az Ifjúsági Park állandó zenekara. Aztán ugyanúgy, mint előzőleg a Thomastic-kal, simán le tudtuk kísérni a különböző fellépőket, mert addigra a Hungária már egy összeszokott zenekar volt.

*Tóth József, Fenyő Miki és Láng Péter 1968*

Közben odajött hozzám Miki, hogy benevezi a zenekart a ’68-as Ki Mit Tud?-ra. A mátyásföldi kultúrházban volt a válogató. Ott pedig pont az az ismerősünk volt a színpadi őr, aki egyébként a Budai Ifiparkban is dolgozott felvigyázóként. Az volt a feladata, hogy a zenekarok körül csend és rend legyen. Nyilván azonnal jelentett felfelé. Mikor sorra kerültünk és felléptünk az előválogatón, mi lettünk a legjobbak, így aztán rögtön bevettek az adásba is. Akkor hívott Horváth Éva, hogy: Péter, ne menjetek el az első adásra, mert úgyis ki fogtok esni! Szinte azonnal visszakérdeztem, hogy: miért esnénk ki? Amire elkezdte fejtegetni, hogy az Ifjúsági Park nem engedheti meg magának, hogy a zenekara kiessen a Ki Mit Tud?-on. Politikailag is necces, merthogy a beat meg a rockzene akkor még éppencsak a határon volt. De egyébként is ki fogtok esni, mert a zsűri már tudja, mi a dolga. Ez utóbbit egyébként a felvigyázó ismerősünk is megerősítette később, hogy ki van adva, hogy nekünk ki kell esni. Mindenesetre azt feleltem, hogy: Éva, mi azért elmegyünk az adásra és meg fogjuk nyerni a Ki Mit Tud?-ot. Hogy, hogy? – kérdezgette meglepetten. Hát majd nézd meg! Amire még annyit mondott, hogy: biztosan ki fogtok esni, mert csupa régi elvtárs ül a zsűriben, majd lecsapta a kagylót.

Tudtam a dörgést, mert az Omegával már voltam Ki Mit Tud?-on. Ahol szintén kirúgtak bennünket, pedig szépen lekísértünk élőben az egész adást. Mindenkit, aki csak fellépett, mert akkor még nem volt állandó kísérőzenekaruk. De tényleg a szó szoros értelmében lekísértük az egész műsort Meckyvel, Benkő Lacival, Kovacsics Öcsivel, Varsányi Gergellyel, Bánkúti Győzővel és Künstler Tomival. Majd mindezek után kirúgtak minket, mert egy katonákból álló zenekar a Hello Mary Lou-t énekelte, Ricky Nelson-tól, és az szerintük jobb volt, mint az Omega. Viszont azt is megjegyeztem, hogy közönségszavazat már akkor is nagyon sokat számított.

Miután addigra az Ifiparkban szinte már otthon voltam, hiszen előtte egy évvel szintén ott játszottam a Thomastic-kal, már jól ismert a közönség. Sokat beszélgettünk, tudtam mire, hogy regálnak. Ezért aztán mikor Miki azt kérdezte, hogy mit játsszunk, határozott elképzelésekkel álltam elé. Eleve ott volt, hogy akkor már játszotta a rádió a Hungária kislemezeket, de a szélesebben vett nagyközönség viszont nem tudta elképzelni, hogy néz ki az együttes, hiszen aki nem látott minket Pesten, akkor még nem nagyon találkozhatott velünk máshol. A kislemezeknek meg ugye egyenborítói voltak, nem látszott rajta a zenekar.

*Csomós Péter, Tóth József és Láng Péter 1968*

Közben visszatért hozzánk a Csomós Peti, akit leszereltek a katonaságból. Így már hatan lettünk, mert hozzám továbbra is ragaszkodtak. Peti ügyesen táncolt és nagyon jól énekelt, míg én tornász voltam, szintén jó mozgással. Így már öten énekeltünk a csapatban. Szóval az volt az ötletem, legyünk mindannyian magyaros ruhában, merthogy a Hungária név kötelez minket. Ráadásul egy erős vizuális inger lesz a tévénézők számára.

Téged aztán meg végképp kötelezett a magyar-rock, aki a Pannónia együttesből kerültél a Hungáriába…

Hát igen. Mindenképp rá akartam erősíteni a zenekarnévre, hogy legyen esélyünk az odafentről eleve elrendelt győztesekkel szemben. Szóval azt mondtam Mikinek, hogy úgy kellene kinéznünk, hogy jól megjegyezzék a bandát.

Mert csak egy dologra számíthatunk, a közönségszavazatokra. A tévésekre nem, mert mindent meg fognak tenni, hogy hátrányba kerüljünk. A zsűrire sem, mert azok kirúgnak minket egyenesben. De a közönség nagyon is számít, és ha abban a hónapban a mienk lesz a legtöbb közönségszavazat, akkor átlépjük a csapdát és továbbjutunk.

Mint mondtam, akkor már megvolt a nagyon sikeres kislemezünk, a Csavard fel a szőnyeget, meg a Rémlátomás dalokkal. Nemcsak a lemezvásárló fiatalok vitték, de a rádió is játszotta a Hungária számokat. Viszont a hallgatók nem tudták elképzelni, hogy is néz ki a zenekar. Erre gondolva én azt mondtam, hogy a Hungáriának úgy kell kinézni, mint egy csapat parasztgyereknek Krisztus neve napján. Főleg a vidéki nézők, az igazi hazafiak miatt, akiket Kádár elvtárs akkor még többségében nem tudott meggyőzni. Tehát míg a fővárosban az Ifipark miatt voltunk népszerűek, addig a vidékiek esetében a hazaszeretetre építettünk. Őrizték a hagyományokat és a hazaszeretet lángját. Magyarul azt javasoltam, hogy kéne a bandatagoknak egy-egy lajbi, fekete nadrággal, fehér inggel és masnival a nyakunkban. Eléjük is álltam, hogy szerintem erdélyi lajbit kellene a tévéfelvételhez venni.

Mivel ragaszkodtam hozzá, hogy ha túl akarjuk élni a zsűrit, ahhoz erdélyi mellény kell, szűr szabással, nagy mintákkal, mint ami a juhászoknak, vagy a gulyásoknak van, és abban kell fellépnünk, megegyeztünk, hogy akkor ezeket be kell szerezni. Mivel Csomós Peti édesanyja akkor a tévénél dolgozott, ráadásul a ruharaktárban, egyből azt is javasoltam, hogy kezdjük ott a felkészülést! Gondoltam, ott biztosan van valami hasonló, ami a tévében nagyon jól szuperálna. Úgy is lett. Akkor megjelent a Hungária együttes ezzel az egyen-mellénnyel, ami azonnal felerősítette a vizuális hatást, valamint a zenekarnévhez is kapcsolódott.

Azután azt kérdezte Miki, hogy: mit játsszunk? Elsőre a Csavard fel a szőnyeget, meg a Rémlátomás-t játsszuk – javasoltam -, mert azt a két számot már mindenki ismeri a rádióból. A színpadi fellépéshez pedig kitaláltam egy olyan koreográfiát, hogy szép sorban betáncolunk a színpad elejére. Mindezt azért, mert akkor még háromlencsés tévékamerák voltak, de mivel úgy gondoltam, hogy minket csak messziről, totálban vesznek majd, hogy hátrányba kerüljünk, ezért kellett ez a tánc, hogy mégiscsak közelebb kerüljünk a nézőkhöz.

Aztán amikor a zsűri döntött, akkor persze az előzetes várakozásoknak és elvárásoknak megfelelően kirúgtak minket. Mert, hogy rockzene, meg ilyesmi nulla indokkal. Viszont mivel mi rendszeresen, hetente ötször játszottunk az Ifiparkban, minden fellépés elején bemondtam, hogy gyerekek nézzétek meg a Hungáriát a tévében. Akkor még nem lehetett telefonon szavazni. Viszont 50 fillér volt egy levelezőlap, azon lehetett megnyilvánulni. Hát, megkértük a gyerekeket, hogy: küldjetek ti is egy levelezőlapot! A lényeg az, hogy mindez így együtt prímán bevált.

Jó volt a műsorunk, tömegével érkeztek a levelezőlapok. Persze küldtünk mi is párat, de annyit lehetetlen lett volna, hogy továbbjussunk. Jellemző, hogy amikor bemondták, hogy az egész országból harmincezer szavazatot kaptunk, közben odabenn a kulisszák mögött kiderült, hogy valójában addigra már több mint százezret kapott a zenekar. Annyit már nem lehetett elsinkófálni. Így aztán a terveinknek megfelelően a közönség szavazataival visszakerültünk.

Ez egy döbbenetes nagy győzelem volt a kisebb-nagyobb összefonódások, protekciók és úgy általában a vörös bürokrácia felett. Ennyire átgondolt stratégiát rajtatok kívül talán csak Som Lajos tervezett meg és vitt még végig pár évvel később a csempészésbe bevont ügynökökkel, majd a lengyel mandinerrel…

Meg még az volt lényeges, hogy magyarul énekeltünk. Mert addigra már átfordult a közhangulat. Leginkább a ’65-ben újjáalakult Illés hatására, akik nagyon jó magyar beat dalokat írtak és játszottak. Majd később a Fonográffal is. Nálunk Fenyő Miki szerezte a számokat és egyik jobb volt, mint a másik. Azokat meg mi mindig kigyakoroltuk rendesen, majd még az Ifiparkban is játszottuk rendszeresen. Közben figyeltük a fiatalok reakcióját és hát, amikor a közönségnek is tetszett, akkor volt a szerzemény kész. Tehát nagyon felkészülten érkeztünk. Így a versenyprogramunk zenei részébe és az előadásba, ha akartak volna, se tudtak volna belekötni.

Úgy tudom, hogy azért akartak, csak nem igazán találtak rajtatok fogást. Igény mindenesetre lett volna rá…

Igen, valószínűleg nem repestek a boldogságtól, hogy visszatértünk. Mindenesetre második alkalommal már nem engedhette meg magának a zsűri, hogy csak úgy kiejtsen. A második alkalommal is rock and roll-t játszottunk. Míg az addigiakban gitároztam, a Ha szól a Rock and roll számban már szaxiztam. Akkor a zsűri azt mondta, hogy ez a szám már sokkal jobb volt, mint a másik kettő. Újabb süket duma. Egyébiránt a szám érdekessége, hogy eltérő verzióban került kislemezre, ma már inkább úgy ismerik.

Viszont a végén a Neoton nagyon felfutott. Ők Kodály Zoltán Fölszállott a páva című népdalfeldolgozásának átdolgozását csinálták meg, ami óriási siker volt. Így aztán a Neoton volt a favorit. Akkor én kérdeztem Mikitől, hogy akkor most mit fogunk játszani? Az tiszta volt, hogy saját szerzeményt kell. Fenyő megírta a Nem bújok én többé már a subába című számot és az egyik barátja, Révész Tamás egy állati jó szöveget írt hozzá. Mikor meghallottam, azt mondtam, hogy ez annyira jó, hogy ezt meg kell tartani. Nem kell hozzá S. Nagy István.

Valamint azt is mondtam, hogy kellene még pluszban valami népies hangszer is bele. Mert csak a gitár, meg orgona kevés lesz a győzelemhez. Ha népies a vonal, népies a kinézetünk, népies a konkurencia is, akkor leginkább egy furulyaszóló illene hozzá. Kérdezgették egymást a srácok, hogy: ki tud furulyázni? Amire bemondtam, hogy én tudok. Te tényleg tudsz furulyázni? Nem, de hát olyan, mint a szaxofon, hamar meg fogom tanulni. El is mentem a Rákóczi úti hangszerboltba és mindjárt vettem két furulyát.

Kettőt?

Azért, mert ha az egyik hamis, akkor az lehet hangszerhiba. De ha a másik is, akkor lehet, hogy tényleg nem tudok furulyázni. Így le lett szűkítve a kör. Majd visszamentem a Pozsonyi útra, de már a villamoson is próbálgattam. Csak néztek az emberek, hogy normális ez? Mire odaértem, már el tudtam fújni a kívánt dallamot, ami a fejemben volt. Mert én mindig szolmizálok. Ha csak meghallok egy dallamot, vagy a rigó fütyül, vagy akár a rádióban hallok valamit, azt azonnal leszolmizálom. Majd abban a pillanatban nálam az le van raktározva. Akkor mondtam a fiúknak, hogy én így képzelem el. Miki leült a zongorához, én meg ráfújtam. Kérdezték, hogy ezt hol tanultad? A villamoson…

Aznap még elmentünk az Ifiparkba és előadtuk furulyaszólóval a friss számot, szerencsére ott is tetszett mindenkinek. A lényeg, hogy végül ezzel a dallal nyertük meg a Ki Mit Tud?-ot. Megvan a döntő teljes felvétele, megkerült. Ismét két dallal léptünk fel. A másik új, amit előadtunk, az Eltakarod a Napot volt, abba meg egy szájharmonika szólót írtam. Az már egy kicsit a klasszikus zenei alapokra épül, amihez hozzájött még egy Hollies szerű kórus, amit hárman énekeltek: Csomós Peti, Matlaszkovszky Miki, meg Fenyő Miki. Később ezt sem tudtuk úgy rögzíteni, ahogy a tévében elhangzott. Ugyanis mivel nem tudtuk a stúdió orgonáját a szájharmonikához hangolni, így végül csembaló lett helyette, amit Fenyő játszott fel a kislemezfelvételre.

Később azt mondta a zsűri, hogy a Neoton volt a favorit, meg a Bálint Jazz Trió volt még előttünk. Ők is nagyon jók voltak, de mégis a Hungária nyert, mert ebben a produkcióban minden benne volt. Mert míg az akkori amatőr zenekarok szinte kivétel nélkül a nyugati zenéket kopírozták, vagy jól, vagy rosszul, addig a Hungária csak saját számokat játszott, magyaros elemekkel és mindet magyarul.

Miután megnyertük a vetélkedőt még ott helyben újra elő kellett adnunk a Csavard fel a szőnyeget, ami a korszak legnagyobb Hungária slágerévé vált. Hát így nyertük meg ’68-ban a Ki Mit Tud?-ot és lett a Hungária országosan ismert sikerzenekar. Végül megkaptuk az ajándékokat, ami egy-egy teáskészlet volt.

Az enyém még most is megvan. Majd a többiek megkapták a kiutazást a Szovjetunióba, Kijevbe, Ukrajnába.

Ha ekkorát taroltatok, miért léptél ki az együttesből? Miért nem tartottál a többiekkel a szovjet-magyar ifjúsági táborba, a jutalomüdülésre?

Mert nem akartam a Szovjetunióba menni.

Nem érezted azt, hogy mindent beleadtál a győzelembe, megakadályoztátok a bundát, a többiek mégis nélküled aratják le a kemény munkátok gyümölcsét?

Nézd, én a Ki Mit Tud?-on győzni akartam. Győztünk. Számomra az is győzelem volt, hogy nem a szovjetekhez, hanem inkább Csehszlovákiába, Jugoszláviába és az NDK-ba mentem turnézni a Hargittay Duóval.

Akkor még annyit a Hungáriáról, hogy az eddig említetteken túl melyik kislemez-dalokban hallhatjuk még a játékodat?

Az egyik a Csepeg az eső, a másik pedig a Balatoni nyár, Horváth Vilmossal, ami a Táncdalfesztivál versenydala volt.

Mikor és miért váltottál?

Az akkori feleségemmel, Hargittay Évával még Pécsett ismerkedtem meg. Mi a Thomastic-kal zenéltünk, ő táncosnő volt. Majd valamikor a ’68-as Ki Mit Tud? időszakában kapott egy felkérést, hogy lépjen fel a Pilvax-ban egy csárdással. Úgy döntöttünk, együtt fogjuk megcsinálni, hát kivettem a kölcsönzőből a megfelelő ruhát, majd nagyon bejött a közös zenés-táncos műsorunk. Utána azt is eldöntöttünk, hogy elindulunk ebbe az irányba. A következő három-négy évet külföldön töltöttük, mint Hargittay Duó, először Bratislavában, azaz Pozsonyban léptünk fel, aztán egész Szlovákiában, később Brünnben, meg Prágában, majd onnan szinte kézről-kézre adtak minket a szervezők.