Sony Music
A rocktörténet egyik legmisztikusabb koncertfelvételét képben és hangban felújítva ismét kiadták. A ’Pink Floyd At Pompeii’ új megszólalása Steven Wilson keze munkáját dicséri.
A hatvanas évek végén és a hetvenes évek elején a filmesek megtalálták a Pink Floydot, ugyanis ezekben az években több, a filmművészettel kapcsolatos művet készítettek. Két filmzenei albumuk (soundtrack) is megjelent: 1969-ben a ’More’ című mozihoz írtak dalokat, ezek az azonos című lemezen láttak napvilágot, 1972-ben pedig a ’La Valle’-hez komponált szerzemények jelentek meg az „Obscured by The Clouds”-on. Mindkét filmet a svájci rendező, Barbet Schroeder jegyzi. Amikor Michelangelo Antonioni a kultikus ’Zabriskie Point’ (1970) alkotását készítette, eredetileg a Floyd írta volna a film teljes zenéjét, később a rendező meggondolta magát és más előadók (Grateful Dead, Kaleidoscope) is helyet kaptak a zenei kíséretben. Amikor Stanley Kubrick úgy döntött, hogy megfilmesíti Anthony Burgess ’A Clockwork Orange’ (Gépnarancs, 1971) című disztópikus regényét, a film zenéjéhez szerette volna felhasználni a Floyd Atomheart Mother művét, azonban a zenekar elutasította a lehetőséget. Egy évtizeddel később, 1982-ben Alan Parker brit rendező apokaliptikus képi kompozíciókban jelenítette meg a ’The Wall’ pesszimista üzenetét.
Évekkel ezelőtt a dobossal, Nick Masonnel beszélgethettem, rákérdeztem a Floyd és a filmművészet kapcsolatára és ő ezt a választ adta: „Kezdetben a zenéhez nem feltétlenül írtunk szöveget, így a Pink Floyd muzsikájának voltak absztrakt elemei. Zenénk a képi megjelenítéssel nagyon jól működött, bizonyos elemeket egy témából a másikba át tudtunk csúsztatni.”
Nos, a ’Pink Floyd At Pompeii’ egy olyan film, amiben teljes egészében ők a főszereplők, hiszen egy koncertmoziról van szó, azonban nem egy hagyományos fellépést látunk. Egy olyan misztikus helyen vették fel ezt az anyagot, mely a jól szimbolizálja, a rombolást és a magányt, éppen ezért úgy döntöttek, közönséget nem invitálnak a Vezúv pusztította város amfiteátrumába. „Senki nem mondja, menjünk, senki sem akarja, hunyjuk le szemünk, senki nem beszél hozzánk, nem is próbálja, nincs mozgás a nap körül sem.” – énekli David Gilmour és Richard Wright az Echoes kétszólamú vokális részében. A ’Meddle’ album zenefolyamából és ez a részlet tökéletesen mutatja, miért lett Pompeii az első koncertfilmjük helyszíne.
Bár a Pink Floyd nagyon is részese volt az akkori idők prosperáló progresszív rockzenéjének, mégis különállva lebegtek az éterben. A korabeli beszámolók szerint a tagok nem élték a rocksztárok szokásos harsány életét, nem voltak magánéleti botrányaik, a négy zenész a privát életben sem sűrűn találkozott. Sok esetben halk, lassú, melankolikus szerzeményeikre nem lehetett tombolni – különösen a hatvanas évtizedben dalaik, albumaik olyan zenei elemekkel működtek, amelyek jóval túlmutattak a háromperces rádióslágereken, vagy az átlagos zenehallgatók lineáris igényein. Pompeii kihalt városának magányába ez a magányos muzsika tökéletesen illeszkedett.
A film ötlete és koncepciója a francia rendezőtől, Adrian Marbentől ered és hosszas rábeszélésére a Floyd belement a kalandba, hozzátéve, ragaszkodnak az élő zenéhez. Sikerült a hatóságokat is meggyőzni, hogy nem teszik tönkre a kétezer esztendős romokat. A koncert képi felvételei nem csak Pompeii-ben készültek, hanem a Vezúv szunnyadó vulkanikus hegyén is vettek fel jeleneteket, sőt a Nápolyi Régészeti Múzeumban található leletek is megjelennek, melyeket a romváros feltárásakor találtak. Ezekkel a képekkel fokozták a filmben végig jelen levő rejtélyt és borzongást.
Az 1971-es év Pink Floyd albuma a ’Meddle’ volt, ennek megszólalása előrevetítette, a zenekar irányvonalát az elkövetkező több mint egy évtizedre. Eltűnt az ’Atomheart Mother’ jelezte szimfonikus megszólalás, háttérbe került a pszichedelia, az ének nagyobb súlyt kapott, azonban a hosszú, egy lemezoldalt kitevő kompozíciókról nem mondtak le. Ezt a különös koncertfilmet ugyanazon év október elején négy napon keresztül készítették a legendás romok közt, éjszaka is rögzítve jeleneteket. Ha megnézzük a dallistát, az nem tért el az akkori turné menüjétől, jóllehet, rendszeresen játszották az Atomheart Mothert is, ez azonban nem került be a filmbe. A Pink Floyd két zenei korszaka tökéletes egyensúlyt képez.
A koncert alappillére az Echoes, ez eredetileg a ’Meddle’ B oldalát teljes egészében lefedi, mely lemez csak a forgatások után egy hónappal jelent meg. (Semmi szokatlan nincs ebben, a Floydnak bevett szokása volt, hogy a megjelenés előtt játszotta egy új album dalait.) Viszont itt két részben halljuk a darabot, pont úgy, mint a Shine On You Crazy Diamondot az 1975-ben megjelent ’Wish You Were Here’-en. A Careful With That Axe, Eugene a ’Zabriskie Point’-ban is elhangzik, amikor a sziklaoldalba épített luxusvilla felrobban, ez is példázza Mason azon gondolatát, hogy egyes zenei elem több helyen is érvényes. E darab amúgy még egy változatban rákerült a hanganyagra, sőt, az A Saucerful Of Secrets kísérleti zenéje vágatlan formában is hallható. E két felvétel része a 2016-ban kiadott ’Early Years 1965-1972’ boxstenek. A One Of These Days-t éjszaka, műfényes világításban vették fel, a dübörgő basszusriffre épülő instrumentális fantázia sokkal erőteljesebb, mint a stúdióváltozat a ’Meddle’-en.
A film történetéhez hozzátartozik, hogy Párizsban utómunkákat kellett csinálni, mert sok anyag elveszett Pompeii-ből. Állítólag a One Of These Days felvétele is ott született. Két évvel később ráadásként kipótolták olyan jelenetekkel, melyeken a kvartett már a londoni Abbey Road Road Stúdióban dolgozik a ’The Dark Side Of The Moon’ felvételein.
Amikor a filmet bemutatták az edinburgh-i filmfesztiválon 1972-ben, a hanganyagot nem adták ki lemezen. 1974-ben kapott az alkotás nagyobb nyilvánosságot a belefércelt Abbey Road-felvételekkel együtt. A Floydot egészen 1983-ig nem nagyon izgatták a koncertalbumok, hiszen amíg Roger Waters a zenekar tagja volt, hivatalosan csak az ’Ummagumma’ dupla LP egyik felén hallhattunk élő felvételeket 1969-ben. Később a zenekar még a Waters nélküli aktív korszakában és a leállás után több fellépés felvételét is megismerhettük. Ha a ’Pink Floyd At Pompeii’ egy dupla albumon akkor megjelenik, érzésem szerint most a rock történetének egyik legmeghatározóbb élő lemezéről beszélnénk. Így csak némi utórengéseket vált ki gondolatainkban.
Dallista:
CD
Disc 1
01, Pompeii Intro
02, Echoes, Part 1
03, Careful with That Axe, Eugene
04, A Saucerful of Secrets
05, One of These Days
06, Set the Controls for the Heart of the Sun
07, Mademoiselle Nobs
08, Echoes, Part 2
Disc 2
01, Careful with That Axe, Eugene (alternate take)
02, A Saucerful of Secrets (unedited)
Bluray
Feature film
01, Pompeii Intro
02, Echoes, Part 1
03, On the Run” (studio footage)
04, Careful with That Axe, Eugene
05, A Saucerful of Secrets
06, Us and Them (studio footage)
07, One of These Days
08, Set the Controls for the Heart of the Sun
09, Brain Damage (studio footage)
10, Mademoiselle Nobs
11, Echoes, Part 2
Concert
01, Pompeii Intro
02, Echoes, Part 1
03, Careful with That Axe, Eugene
04, A Saucerful of Secrets
05, One of These Days
06, Set the Controls for the Heart of the Sun
07, Echoes, Part 2
LP
Side A
01, Pompeii Intro
02, Echoes, Part 1
03, Careful with That Axe, Eugene
Side B
01, A Saucerful of Secrets
02, Set the Controls for the Heart of the Sun
Side C
01, One of These Days
02, Mademoiselle Nobs
03, Echoes, Part 2
Side D
01, Careful with That Axe, Eugene (alternate take)
02, A Saucerful of Secrets (unedited)
Zenészek:
David Gilmour – gitár, harmonika, ének
Nick Mason – dob, ütősök, vokál
Roger Waters – basszusgitár, zongora, gong, ének
Richard Wright – billentyűsök, ének
