2025. május 7-én hazánkba is megérkezett a Pink Floyd 1973-as Dark Side Of The Moon albumához készült dómprodukció. A Magyar Zene Háza Hangdómjában látható-hallható rendkívül látványos előadás erősen kétarcú: míg különleges audio-vizuális élményeket töményen tartalmaz, érdemi mondanivalót már jóval kevésbé.
It’s a Miracle
Bár még mindig vannak fenntartásaim a Magyar Zene Háza bizonyos programjaival, kiállításaival, funkcióival kapcsolatban, az tény, hogy a Hangdóm egy remekbe szabott helyszín, maga a csoda. Egy jól kitalált, jól kivitelezett és kitűnően működtetett immerzív mozi. Ami sokkal több annál, mint amikor szimplán planetáriumokban vetítenek zenei tartalmakat. Részint mert a Magyar Zene Háza mélyén található helyszínen jóval mélyebb a kupola, így sokkal nagyobb felületre lehet vetíteni, mint egy normál planetáriumban. Részint, mert sokkal jobb a hangrendszer, mint egy átlagos moziban vagy planetáriumban. Részint pedig, mert nem döntött székeken, hanem kényelmes babzsákokon ülve, fekve, bármilyen irányban szabadon élvezhetjük a produkciót.
Ráadásul a fejlesztéseknek köszönhetően a Hangdóm élmény még annál is jobb, mint korábban volt. Egy ilyen, úgynevezett 360-as filmszínház esetében minél kevesebb lyuk és fényforrás van a vetítőfelületen, annál jobb. Jelenleg a Hangdómban mindösszesen öt korszerű projektor oldja meg a teljes helyszín bevetítését, miközben a hangszórók a vetítővásznak mögött helyezkednek el. Így valóban minimális a zavaró tényező, tényleg oda lehet figyelni a programokra, majd elmélyedni az előadásokban.
Szerencse, hogy még a Dark Side Of The Moon program vetítése előtt rákérdeztem, hogy a legendás album melyik verzióját használják hangforrásul, mert egyébként egész végig azon járt volna az eszem, hogy vajon mit hagytam ki, mit nem ismerek. Így viszont, mivel többek között az 50. évfordulós Blu-ray kiadás hangja is rendesen fülben van, már csak arra kellett rácsodálkozni, hogy mennyire máshonnét jönnek a centerre kevert hangok, mint amit az otthoni hangcuccon megszokhattunk. A megfejtés nyilván az, hogy a Magyar Zene Háza Hangdómja jóval több hangszórót használ, mint egy egyszerű házimozi vagy surround hifi rendszer hat, nyolc vagy kilenc hangfala, illetve mélynyomója. Így a DSOTM 2023-as 5.1-es surround keverésének hat csatornájának közel félszáz hangforrásra való transzponálása közben az a helyi döntés született, hogy kerüljenek a center hangok feljebb, a helyszín speciális térkialakításához, illetve a nézők-hallgatók félig-fekvő helyzetéhez igazodva. Jól tették.
Mi több, a helyszín technikai felkészültségét tekintve elvben még arra is volna lehetőség, hogy az 50-esnél sokkal jobban sikerült, 30. évfordulós surround keverést is a képhez szinkronizálják, például a 2003-as SACD DSD anyagát felhasználva. De, mint majd a folytatásból hamarosan kiderül, ennek sajnos nem sok értelme volna. Mindenesetre a hely csodálatos, a hang gyönyörű. Ráadásul nem lehet elégszer hangsúlyozni, hogy a Hangdóm nemcsak 5.1-es, 7.2-es vagy Atmos anyagok megszólaltatására alkalmas, hanem sokkal fejlettebb és részletgazdagabb, akár helyben létrehozott térhatású hanganyagokéra is.
Any Colour You Like
A konkrét Dark Side Of The Moon program kritikája előtt elöljáróban annyit érdemes megjegyezni, hogy jómagam húsz éve kezelem a vetítőket a legkülönfélébb Pink Floyd klubos, Pink Floyd tribute, illetve részben Pink Floyd tartalmú multimédiás rocktörténeti előadások alkalmával. Mindehhez többezres, tudományos igénnyel rendezett, hivatalos kép- és hanghordozókból álló Pink Floyd gyűjtemény is társul. Melyben nem csak a különféle albumok különféle keverései és formátum verziói vannak gondosan feldolgozva, hanem ami témánk szempontjából még fontosabb, a Dark Side Of The Moon tételeihez készült és az 1974 és 1994 közötti turnékon ténylegesen fel is használt screen filmek, és filmváltozatok mindegyike, eredeti kiadásban, többféle formátumban. És ez még mindig csak a felszín kapargatása, mert az elmúlt években további, nagyjából kétszáz rajongói videót, illetve külföldi tribute produkciók által használt Dark Side Of The Moon screen filmet mutattam már be az ország legkülönfélébb játszóhelyein, művelődési házaiban, zenei könyvtáraiban. Az esetek kilencven százalékában felkérésre, egyébként meg a Hungarian Pink Floyd Show kiemelt előadásain, saját ízlés és hangulat szerint válogatva az adott estén, a nemzetközi floyder közösség által előállított és jóvoltukból számunkra is elérhető széles kínálatából. A paletta tehát adott, így néhány napnyi kényelmes videózással aránylag gyorsan be lehet pótolni a DSOTM tételek tartalmával és szimbolikájával kapcsolatos alapokat.
Egyébiránt a hazai Pink Floyd Club vezetését, úgymond „elnöki” posztját is felkérésre vállaltam, mert nagyon nem szeretem a gittegyletes kivagyiságot, meg az önjelölt rockszakértők önmagukat mindenfélének kinevező nevetséges titulusait. Mire azonban 2005-ben megkértek, hogy szervezzem és vezessen a klubdélutánokat, már több, mint egy évtizednyi tapasztalat állt a témában rendelkezésre, hogy miként lehet hatásosan és jól bemutatni a Pink Floyd sokrétű életművét és az albumaik művészi üzenetét.
Nem mellékesen, pont az ilyen esetekben tűnik ki leginkább a „maj’ letőcsük” mentalitású digitális generáció végzetesnek bizonyuló kulturális zsákutcája is. Mert hiába jelentek meg az elmúlt évtizedekben a boltok polcain ezek az anyagok, hiába elérhető szinte mindegyik akár „ingyen”, online, illegálisan is, mégsem töltik le, mégsem nézik meg, mégsem ismerik. A széles szakirodalomról vagy magáról a könyvolvasásról már nem is beszélve. Így aztán hiába az ilyen-olyan hivatali vagy céges poszt, meg felkérés, meg valós special effects és CGI szaktudás, ha az adott téma minimális ismerete sem járul a vizuális tehetség mellé. Ennél már csak az a rosszabb, ha az adott döntési helyzetben lévő illetékesek és kreatív munkatársak nemcsak, hogy nem ismerik, de még csak nem is akarják érteni, amiről az adott mű, esetünkben az erősen társadalomkritikus Dark Side Of The Moon szól. Így válik a szép színes spektrum a gyakorlatban az önsorsrontás ötven árnyalatává. Persze önmagában is egy érdekes parabola, és annak is megvan a maga diszkrét bája, hogy létezik olyan antikapitalista mű, melynek csilliárdos bevételeiből meseautókat, hajókat és kastélyokat vásárolnak annak szerzői, előadói, producerei és kiadói.
Amused to Death
Mivel a most bemutatott Dark Side Of The Moon program száz százalékban külföldről átvett anyag, így a kritika is a kinti alkotókat illeti, mert a helyszín tényleg csodálatos és nagyon alkalmas minden ilyen jellegű bemutatóra. Szóval ez a Dark Side előadás valóban lenyűgöző és tényleg gyönyörű, épp csak a tartalom és a mondanivaló hiányzik az immerzív installációkra és dómtartalmakra specializált kanadai Hubblo megbízásából készült floydos képanyagból. De az nagyon. Még nagyon finoman és jóindulattal fogalmazva is sekélyes a Dark Side Of The Moon 10+2 vagy 7+5 tételéhez társuló dómos filmanyag. Ennyit bármelyik értelmesebb kiskamasz ki tudott volna hozni a ránézésre 9 vagy 10 dalból álló témából, a Pink Floydról mit sem tudva, csak, mint kétnapos kocarajongó, aki életében először csodálkozik rá a Dark Side Of The Moon-ra.
Ugyanis a Hubblo produkciója közben ugyan elhangzik a teljes Dark Side Of The Moon – amiért egyébként önmagában, kép nélkül is érdemes a Hangdómba beülni, majd valamelyik babzsákon elterülni-, de annak tartalmáról szó szerint semmit sem tudhatunk meg az amúgy igen látványos klipsorozatból. Kivéve a Money-t, mely dal elhangzása alatt egy űrállomáson lebegő laptop-képernyőkből jön némi kis eredeti Floyd videó és mondanivaló. De ezen kívül zéró, semmi. A dómfilm semmit, de tényleg semmit sem árul el az amúgy megkerülhetetlen alapműnek számító progresszív rockszvit koncepciójáról, tartalmáról, szerkezetéről és szimbolikájáról. De még az adott tételekhez tartozó dalszövegekkel sincs szinkronban a látvány. A társadalmi megosztottságról szóló Us & Them alatt például egyfajta evolucionista videó fut. A Time stilizált órabelsőiből és mechanikus naptáraiból sem feltétlen derül ki, hogy a rohanó életmódoddal önmagad végzed ki.
Miközben a háromnegyedórás film nemcsak, hogy magának a mű címének jelentését nem bontja ki, de a borító alapvető, elsődleges elemeivel sem tud érdemben mit kezdeni. Oké, itt-ott repked a fejünk felett prizma, spektrum, piramis, de azok mindenféle tartalmat nélkülözve, öncélú látványosságként kerülnek a javarészt a Naprendszert és az űrkutatást bemutató bombasztikus képsorokba. Vélhetően valami egészen más járhatott a fiúk fejében, mikor 1972. január 20-án a Brighton Dome-ban először bemutatták a mű tételeit, mint amivé a jövedelmező branddé vált későbbi lemezanyag fejlődött az utóélete során.
Az egyetlen valamiféle halovány értelmezési keret a 2001: Űrodüsszeia monolitjaként mutatja be a piramist, de aztán már nem igazán merül el a lehetséges következtetésekben. Pedig már az első regény, illetve film is bőven adna lehetőségeket érvényes és aktuális áthallásokra. Hát még a 2010: A kapcsolat éve, melyben isteni(?) beavatkozás akadályozza meg az amcsik és a ruszkik végzetes összecsapását. Sőt, a Galilei-holdak látványos bemutatása még a Harmadik űrodisszeia Io és Európa képét is szépen összehozhatná Roger Waters társadalom-kritikus gondolataival. Vagy valami, vagy bármi.
Ehhez képest a Hubblo produkcióban kapunk egy best of NASA szerű filmecskét, persze CGI alapon, mintha egy VR szemüvegben néznénk körbe itt-ott a világűrben. Másutt meg a Kraftwerk minimalista retro futurizmusát idéző, tervrajzszerű formákat. Ami kétségtelenül nagyon profi, nagyon látványos és valóban ad egyfajta élményt. Ráadásul mindezek alatt Pink Floyd szól, néhol egy-egy borítóelem is feltűnik extraként. De ennyi. Fájdalmas, hogy az alkotók mennyire nem tudtak mit kezdeni a Pink Floyd ikonikus képi világával, miként a DSOTM szinte már didaktikus, szájbarágósan egyszerű Waters dalszövegeivel sem. Hiába a prizma, hiába a spektrum, semmit sem tudunk meg a modern kapitalizmus önpusztítóan rohanó életmódjáról, illetve kóros társadalmi széttagoltságáról, majd az ezek hatására kialakuló mentális zavarokról. Miként a halandóság súlya sem igazán nehezedik ránk. Könnyed kikapcsolódás, tét nélküli szórakozás lett a progresszív rockból. Melyben a Pink Floyd borítóelemek kábé úgy illeszkednek egymáshoz a hozzájuk társított űrképekkel, mint egy hamburgerlánc gyermekmenüje és az ahhoz adott ajándék szuperhős-figura. Ha már Pink Floyd, akkor legyen a példa is az: egy-egy ilyen bumfordi, fröccsöntött Doctor Strange vagy Daredevil babából vajmi keveset tudhatunk meg Stan Lee mondanivalójából, az eredeti történetekbe finoman becsomagolt üzeneteiből.
Félreértés ne essék, lehet ezt jól is csinálni. Az Avatar is látványos, lélegzetelállító, jól is néz ki, de emellé, nem mellékesen el is mesél egy történetet, melynek gondolatébresztő jellege jó esetben később is elkíséri a nézőjét. Ebből az előadásból viszont csak a káprázat marad meg. Illetve az igény, hogy akkor ezek után már nézzünk meg néhány eredeti NASA űrfelvételt is.
Szóval a teljesen célt tévesztett Dark Side Of The Moon 50 dómprodukció két év késéssel hazánkba is eljutott. Színes, látványos, grandiózus, lehengerlő és kellően üres. Mint úgy általában korunk jellemző szuperprodukciói. Nagyjából minden benne van, amit a Dark Side Of The Moon rossznak tart a kapitalizmusban, ami ellen a mű 1971 decemberében Waters-ék konyhájában megszületett. Olyan, mint egy neonfényben pompázó akciós Tesco bringa. Ürmös Attila találó képével élve, ez bizony Disneyland ötvenpluszos kamaszoknak. Miközben bőven volna mire koncentrálni, bőven volna mit bemutatni a témában…
Hogy a dómshowba mégis érdemes belenézni, az elsősorban a helyszín miatt van. Bár a Hangdóm színes kínálatából biztosan lehet ennél tartalmasabb műsort is választani, végül is el lehet nézni a káprázatos űrvideókat Pink Floyd zenei kísérettel. A másik ok, amiért minden valamirevaló floydernek érdemes egyszer befizetnie rá, az a valóban különleges akusztikai élmény. Akik hosszabb-rövidebb ideig látogatták a Pink Floyd Club rendezvényeit, tucatnyi emlékezetes highend- és hifi-szalonos, bemutatótermes esemény hangzásával vethetik össze. Garantáltan nem hallottak még ilyet korábban. Nem mondom, hogy minden általunk tesztelt rendszernél jobb, mert az nem volna igaz, de nagyon más élmény. Valóban érdemes, akár becsukott szemmel is elheveredni és figyelmesen végighallgatni.
