Hunnia Records

„Egy hangot se halljak!” – mondogatta szegény anyám, amikor hisztis kedvemben voltam gyerekkoromban. Csak semmi picsogás – az új divatú szóval élve – amiatt legalábbis, hogy nincsenek fiatal tehetségek a magyar blues-szcénában. Mert igenis, vannak! Például az ifjú énekesnő, Pintér Petra! Nem mintha a társai túlkorosak lennének, ám egy korábbi generációt képviselnek, mégis csak: Nagy Szabolcs – zongora, Pengő Csaba – nagybőgő, és Sonny – gitár.

Jól látod, dobos nem tartozik a formációhoz, akusztikus csapatról lévén szó, akik magas fokú hangszeres tudással rendelkeznek. (Nem csak azért, mert bele mertek vágni efféle kalandba.) És amikor egy ilyen kvalitású gárda első nekifutásra tribute-lemezt tesz le az asztalunkra (sajnos, csak képletesen), ami egyesek szemében biztonsági dobásnak tűnhet, de itt és most nem az. Pintér Petra ugyanis nem korunk legnagyszerűbb női blues-előadói előtt tiszteleg, hanem a régebbi idők blues-királynői előtt. Ha ez értékmentés és/vagy figyelem-felkeltés akarna lenni, teljesen mindegy!

Amikor a Chicago-blues (vagy -boogie, netán) a hívó szó, akkor Memphis Minnie egyik dalának kell jönnie. A Kissing in the Dark ideális bemelegítő nóta, amelynek az eredeti verzióját is érdemes meghallgatni! (Tudjátok: a Youtube a barátunk!) A Peggy Lee előadásában megismert Why Dont You Do Right pedig Petráéknál kész érzelmi hullámvasúttá válik. A Ruth Brown által 1956-ban sikerre vitt Sweet Baby of Mine könnyű kis darabnak tűnik, de… Szándékosan nem beszélek tovább a magyar verziók milyenségéről, minőségéről, egyelőre. Csak sorolom a feldolgozott további nótákat: Ma Rayney: Black Eye Blues, majd a Too Many Man, amelynek „származását” sajnos nem sikerült kiderítenem, de a máig sokak által kedvelt, tragikus sorsot viselt Bessie Smith szerzeménye, a Devil’s Gonna Git You annál inkább ismerős.

Folytatva a sort, eredetileg Sippie Wallace Women Be Wise című dalával, amelyet az alábbiak követnek még. Marion Harris After You’ve Gone, LaVern Baker: Love me Right, Ann Margret, Elvis Presleyvel: You’re The Boss. A végére maradt a legtitokzatosabb, ezzel együtt az egyetlen magyar nyelvű darab, a Nekem pont a bőgős udvarol – attól a Szenti Edittől, akiről mindösszesen annyit lehet tudni, hogy a hatvanas években szerepelt táncdalénekesnőként.

Igen változatos a felhozatal, mégis homogén a végeredmény! Mert Pintér Petráék egységessé tették azt! Még mindig ámulok rajta, hogyan sikerülhetett a sok hepehupát ennyire simára gereblyézni. (Bocs a paraszti felütésért!) Kétség sem fér hozzá, hogy az énekesnő parádés hangi alakítása, hihetetlen szenzitivitása és empátiája nélkül ez nem igazán működne. Ahogyan a többiek nélkül sem! A vezér szerepe egyértelműen Nagy Szabolcsé, akinek a több évtizedes tapasztalata hihetetlen stílusérzékkel párosul. A virtuozitása pedig bámulatos! A gitáros feladata itt talán kevesebb, mint egy átlagos blues-bandában, de Sonnyt talán kárpótolja, hogy egy szám erejéig ő lehet Elvis „magyar hangja”. Pengő Csaba dobogós helyezése a magyar akusztikus bőgősök képzelt vagy valós versenyében aligha kérdőjelezhető meg.

És Petra? Ő egyelőre „csak” a papírszívek királynője, de ezzel a felvételsorozattal benyújtotta a pályázatát a magyar Blues-szívek Királynője státuszra.

Ennek a lemezanyagnak egyetlen hibája van, de az nagy: nem kapott fizikai formátumot! Mert ha valaki, akkor a Petra and the Paper Hearts azt igazán megérdemelte volna!