Mascot/Provogue

A 80 esztendős Robin Trower átlagban kétévente lepi meg rajongóit egy stúdióalbummal. Ezek többnyire vérprofi módon összerakott bluesalapú lemezek, időnként kitekintve a műfajból. Nyugis muzsika, különösebb meglepetés nélkül. 2023-ban Sari Schorr énekenő is csatlakozott hozzá a stúdióban és kimozdította a veterán gitárost a komfortzónájából. Tetszett a kollaborációjuk és reménykedtem, lesz folytatása, de most nem így történt, de talán később kedvük szottyan újra együtt játszani.

Ezúttal csak kísérőzenészeire hagyatkozott Trower, így hozta azt a nyugis bluesos muzsikát, amit az elmúlt húsz évben hallunk albumain. Jó, de nem izgalmas – röviden így jellemezhetjük legújabb művét, úgy, ahogy a többit is az elmúlt két évtizedből. Időnként rálép a wah-wah pedálra vagy finoman rángatja a tremolo-kart, de akkor is marad a nyugalom és hozzávaló fakó, fátyolos ének. Valahol érthető, túl a 80-on már nem akarja megváltani a világot, letett ő már annyit az asztalra, hogy öregkorára kedélyesen elzenélgessen.

„Sokan azt mondják, hajszolom magam, de nem erről van szó, egyszerűen szeretem, amit csinálok. Mindennap gitározok, és egyszer csak megszületik egy dal. Sosem érzem előre, hogy mikor, hanem hirtelen megszáll az ihlet, aztán még magam is rádöbbenek az eredményre: Mi ez?” – ezt mesélte munkamódszeréről.

Ugyanakkor az album bizonyítja, hogy bluest sokféle módon lehet játszani, például visszafogottan is, ahogy ezen a lemezen halljuk. Trower játékában a finomságokra helyezi a hangsúlyt, ehhez jól passzol Richard Watts rekedt, fátyolos és egyáltalán nem vad vagy harsány éneke. Egy helyen hagyják el a kijelölt utat, ez a Tangled Love, amikor Jess Hayes énekesnő erős orgánuma csendül fel – mindjárt több élet van a zenében! Úgy látszik, a női előadók doppingolják a legendás gitárost.

A szövegek nem direkt módon fejezik ki a mondanivalót. Megjelennek olyan emberi dolgok, hogy szerelem, szabadság, jövő, háború, béke, de nem történetekbe, inkább hangulati elemekbe ágyazva. Talán a The Future Starts Right Here az egyetlen, amelyik nyílt felszólítást intéz az emberhez, hogy ideje rendet tenni ezen a romos bolygón.

Igényesen elkészített lemez, zeneileg, szövegileg, minden a helyén van. Spontaneitást ne várjunk, minden mozdulatot előre kikalkuláltak, a zenei lehetőségek leszűkítettek, hogy azt ne mondjam, békések. Ez a muzsika inkább nyugtat, mint felspannol, de kérem, ez egy ilyen műfaj, ez a zenei megközelítés is belefér.

Dallista:

01. A Little Bit Of Freedom
02. One Go Round
03. I Would Lose My Mind
04. Come And Find Me
05. Take This Hurt Away
06. The Future Start Right Here
07. Tangled Love
08. Capture The Life Begun
09. Without A Trace
10. I Fly Straight To You
11. Time Stood Still

Zenészek:

Robin Trower – gitár, basszusgitár
Chris Taggart – dob
Glenn Letsch – basszusgitár (Tangled Love, I Fly Straight To You)
Richard Watts – ének
Jess Hayes – ének (Tangled Love)