A Sziget fesztivál és a rockzene
A 2025 évi Sziget fesztivál első napjának rockzenei húzónevei a Revolut sátorban a Palaye Royale és Papa Roach /szerda/ voltak.
A modern rockzene így is óriási tömegeket vonzott, annak ellenére is, hogy a célközönség enyhén szólva sem volt azonos. Sőt, szinte azt lehet mondani még ellentétes is lehetett a Sziget általános műfaji közönségével. Itt is maga a műfajok feletti jó zene, a populáris tömegkultúra alapjaiban létező rockzene győzhetett.
A Las Vegas-i Payale Royale csapata után lépett fel Papa Roach. A kezdetben egy slágeresnek kikiáltott együttes később hamar kinőtte ezt a szerepét. Az énekes különleges zenei karriert felépítő csapatával előadta több fő dalát az egyórás, közepes nagyságú live rockzenei koncertje műsorában. Meglepő lehet, hogy ez kiemelhető egy ilyen eseményen – mivel a Sziget műsorai között nagyon sok fél play back előadás volt az átlag színvonal, mindenféle műfajban.
A Papa Roach kaliforniai post punk, nu metal zenekar egész lendületesen kezdett és a koncert felénél egy emlékezős egy perces néma csendet kérő csendesebb részben megemlékeztek a Linkin Park évekkel ezelőtt eltávozott énekeséről is.
A zenei részben elhangzott a Linkin Park In the End dala is. Jacoby Shaddix nagyon személyesen beszélt volt barátjáról, a Linkin Park volt vezetőjéről, aki öngyilkos lett még évekkel ezelőtt /2017. július 20./ nagy média nyilvánosságot kapva. Maga az öngyilkosság társadalmi problémája is hangot kapott: a mentális betegeket, öngyilkos hajlamú rock rajongókat is tematizáló zenei blokkban állítva emléket Chester Benningtonnak.
Koncertjük végén pedig már a Korn és a System of a Down rockzenekaroktól is zenei idézetek kerültek a programjukba. A közönség tökéletes bevezetést kaphatott arra, mit jelent jelenleg egy modern rock koncert és koncert program, köszönhetően a Szigetnek és a rockzenei műfajokra és az ilyen szélesebb társadalmi igényekre is figyelő szervezőinek.
Remélhető, hogy valamennyire nyitott marad a Sziget a jövőben is a rockzene műfaja felé – maga a fesztivál saját múltja, szülő intézménye, az akkori 1980-as évek végi kortárs alternatív rock és hard rock, punk-rock, a modern 1990-es években kiteljesedő általánossá váló tömeges, popkultúra és modern rockzene műfaja a felé is normális, alapvető gesztusokat téve tiszteleghet… Legyen így!
Az első nagy átalakulások a nagy szponzorok belépésével kezdődhettek, ekkortól a
rockzene elsődleges szempontjai eltolódtak a populárisabb műfajok és zenekarok felé: a hazai nagyszínpados zenekarokat, az élő rockzenét, gitárzenét pedig egyre
jobban a külföldi populáris szupersztárok, nagyszínpados fiú/lány party csapatok/zenekarok, műfajban pedig house, rap, sampler, dj-kultúra gyártotta zenék vették át.
A legutóbbi, tavalyi, 30. évfordulós Szigetről írt tanulmányom Woodstocktól az Island
of Freedomig: 30. Jubileumi Sziget-Fesztivál 2024-es történelme című írásom
összefoglalta az átalakulást, a Sziget saját rock történelmét.
Akkor a Sziget kis/nagy generációs, nemzedéki tömeg kulturális, pop és rock
történelmével is egy visszajelzéssel próbáltuk segíteni a Sziget jövőjének szervezőit, új ötleteket adva, a Sziget államot újra átalakító nagyratörő tervekhez…
Jövőre kiderül a számokon túl, idézett kulturális mélységeiben a Sziget illúziója kiürült már – vagy sem?
Vagy ígéretét megtartotta? Idén ismételni tudom az akkor már megnyitott kérdéseket:
Az új design élmény, átlag felett feldíszített kommunális terek, épületek, tematikus wck/toiletek, PR, kereskedői építmények, reklámok, étel és italboltok, pultok is fokozták a változó képi kultúrafogyasztás növekvő ingereit, de az igények a várakozásoktól még így is elmaradhattak: milyen mélység hiányozhat…? A kérdéses kulturális mélységi válaszokat már maga a rendezvény hagyományai, a történelme inspirálhatja: és akkor már innentől egy kis visszatekintés ezekre a hagyományokra, amiben benne is rejlenek azok a válaszok, melyek a Sziget kulturális megújulását, a kulturális folytonosságát és túlélését rejthetik… A Sziget régi hagyományai olyan lehetőségeket tartogatnak, amiket eddig nem eléggé aknázhattak ki a szervezők: és ezekből a rockzene csak az egyik, de az egyik talán legfontosabb paradigmatikus jelenség…
A Papa Roach koncertjének is ez lehetett az egyik legfontosabb tanulsága, ha azt én egy sziget-szervező szemszögén át néztem volna, de hát én nem vagyok egy sziget-szervező,csak egy rockújságíró…
Fotók: Dávid Zsolt
