Reigning Phoenix Music

Először a járványidőszak vége felé hallottunk a csapatról és örömmel konstatáltuk, az Accept nyolcvanas évekbeli felállásából hárman is a formáció tagjai. Megjelent egy háromszámos EP (’Arising’ 2021) nagyívű kórusrészekkel, határozott gitárriffekkel. Pozitív nyomot hagyott bennünk, de betudtuk mindezt a pandémia okozta bezártság termésének.

Stefan Kaufmann folyamatosan az U.D.O. mellett dolgozik háttéremberként, hangmérnökként, Mathias Dieth gitáros a Gravestone és a Sinner után a banda első négy albumán játszott, Peter Baltes több évtized Accept-lét után pedig 2023-ban csatlakozott a Udo Dirkschneider csapatához. Összegyűltek a régi cimborák, ugyanakkor a rajongók részéről is erős érdeklődés mutatkozott a csapat iránt, így a folytatás mellett döntöttek.

Hallgatva a lemezt nekem sokkal „acceptesebb”, mint a Wolf Hoffmann vezette jelenlegi Accept. Fülbemászó refrének, a gitárjáték ötletes, a ritmusszekció sodró ütemeket biztosít, egyértelmű a párhuzam az 1980-86 közti Accept muzsikájával.

Azért akadnak különbségek is. Mathias Dieth gitárjátéka nem annyira tartalmaz szimfonikus elemeket, jobban ragaszkodik a metálzene adta keretekhez és olyan keleties-misztikus zenei téma, mint amilyen a címadó szerzeményben hallható korábban nem került be az Accept repertoárjába. Természetesen Udo viszi a prímet az énekben, de a kazah születésű Manuela Bibert is kiveszi a részét. Udo smirgli orgánuma és Manuela tiszta, erős, iskolázott hangja jól kiegészíti egymást, legyen az a már most nagy rocksláger, a mindent elsöprő It Takes Two To Tango (jobb nótával nem lehetett volna kezdeni), a fentebb említett címadó, vagy a lírai Strangers In Paradise. Hallható még döngölő metál (Hellbreaker), lendületes, dallamos rock (Time To Listen), gyors kalapálás is (a nagyon is aktuális szövegű Propaganda) és a 85-ös ’Metal Heart’ egyes populáris szerzeményeit (Midnight Mover, Screaming For A Love-Bite) idéző darab (Dead Man’s Hand).  A felsorolás azt mutatja, mennyire szem előtt tartották a zene változatosságát.  

Peter Baltes időnként énekesként is szóhoz jutott az Acceptben, most a Metal Sonsban és az utolsó dalban, a Beyond The End Of Time-ban hallható a hangja. Ennek gitárriffje erős hasonlóságot mutat az Accept Princess Of The Dawn örökzöldjével – ez nem lehet véletlen – és ahogy az utóbbi lezárja a ’Restless and Wild’ albumot 1982-ben, az előbbi is ugyanazt teszi a jelenlegi lemezzel. Stílusban az LP erősen illeszkedik a nyolcvanas évek nagy sikerszériájába és azt gondolom, odatehetjük az 1986-ban kiadott ’Russian Roulette’ után.

Nosztalgikusan szól az alkotás, mert a négy évtizeddel ezelőtt megalkotott lemezek zenei megoldásai köszönnek vissza és javarészben öreg fószerek csapnak zajt a stúdióban. Ugyanakkor az egész produkciót szétfeszíti az energia, nehéz elhinni, hogy nyugdíjas korú rockerek szaggatják a hangszereket.

Egy jó értelemben vett slágermetál lemez született, ahol dörögnek a gitárriffek, mégis megragadó dallamokat hallunk, elsősorban a refréneknél. A dalokat nagyszerűen felépítették, a hangszeres részekben sincs sok kifogásolni való. Biztos vagyok benne, hogy egy metálos házibulin nagyszerű hangulatot varázsolnak a dalok, de nem csak ezért kiváló ez a sokszínű, ízig-vérig metálalbum.  

Dalcímek

01, It Takes Two To Tango
02, Babylon
03, Hellbreaker
04, Time To Listen
05, Strangers In Paradise
06, Dead Man’s Hand
07, The Law Of A Madman
08, Metal Sons
09, Propaganda
10, Blindfold
11, Batter The Power
12, Beyond The End Of Time

Zenészek: Udo Dirkschneider – ének
Manuela „Ella” Bibert – ének
Peter Baltes – basszusgitár, ének
Stefan Kaufmann – gitár
Mathias „Don” Dieth – gitár
Sven Dirkschneider – dob