2022. február 18-án újra kiadásra került a Pink Floyd „Pulse” című koncertfilmje. A sok-sok extrával megpakolt és felfrissített designnal érkezett dupla BD és dupla DVD változatok azonban csak akkor értékelhetők a maguk helyén és valódi teljességükben, ha korábban már kellően elmélyedtünk az előző kiadvány-verziók részleteiben.
Pulse-sorozatunk bevezető részében először a „The Division Bell Tour” pár fontosabb momentumát elevenítjük föl. Bevezetőként következzék hát dióhéjban néhány alapvető tény, melyek segíthetnek megérteni, miért épp úgy alakult ki – és miként változott az elmúlt évtizedekben- a turnén rögzített anyag bizonyos részeinek kiadása és tálalása.
A világ zenetörténetének addigi legnagyobb-szabású turnéjára három óriásszínpaddal indult neki a Pink Floyd stáb, az összes elképzelhető show-elemmel a tarsolyukban. A saját fejlesztésű kísérleti-, művész- és dokumentumfilmes háttérvetítéstől, a pirotechnikán át, a kötélpályán zuhanó repülőgépmodellig, a tükörlámpáktól, a lézerfényeken át, egészen a felfújható disznóig, mindent bevetettek a fiúk, amit az addigi karrierjük során hatásosnak értékeltek.
A rendhagyó elemekkel is operáló promócióban pedig többek között két óriási, teljes felületükön Floyd designban pompázó zeppelin léghajó hirdette, hogy jön a Pink Floyd…
A megalomániának persze mindig ára van. Ez esetben például egy Volkswagen szponzoráció, mely komoly feszültséget okozott a banda egyik alapítója, az autómániás dobos, Nick Mason és a kései Floyd-korszak vezetője, David Gilmour gitáros között. Mely autós dotáció nem csak azért volt kardinális kérdés, mert Dave jobb szerette volna távol tartani a multicégeket az együttes dolgaitól és működtetésétől, hanem a környezettudatos világlátás kontra teljesítményorientált nézőpont okán is. Így hát végül nem a legjobb, leggyorsabb népautó kapott Pink Floyd címkét, illetve az ahhoz dukáló komoly autóhifit és Floyd designt, hanem a legkörnyezetbarátabb motorral felszerelt automobil, nevezetesen egy némileg átalakított Golf 3-as modell.
Persze az irgalmatlan költséggel járó gigaturnéra még ez sem volt elég, így a Floyd fiúk egyebek mellett azzal is csökkentették a tetemes befektetéssel járó anyagi kockázatot, hogy a műsor tekintetében biztosra mentek, illetve a kapcsolódó kiadványok esetében is biztonsági játékra törekedtek.
A Pink Floyd utolsó koncertkörútja 1994. március 30-án indult a floridai Miami Gardens-ben adott előadással, majd az év októberében Londonban ért véget. A „The Division Bell Tour” első szakasza július 18-ig tartott, mely az észak-amerikai kontinens nagyvárosaira fókuszált, összesen 59 előadásból állt. A második szakasz július 22-én indult, mikor is a progresszív rock nagyágyúi szeptember 25-ig további 37 koncertet adtak a kontinentális Európa helyszínein. Végezetül október 13 és 29 között az Earls Court színpadán csendültek fel a korábbi klasszikus szerzemények és a „The Division Bell” album dalai, összesen 14 alkalommal, amivel a Pink Floyd együttes aktív működése lezárult.
Persze volt még néhány nyúlfarknyi koncert (Steve O’Rourke temetése 2003, Live 8 2005, Syd Barrett emlékkoncert 2007), illetve számos fontos archív kiadvány is érkezett azóta; de a csapat soha többé nem ült össze új albumot írni és készíteni, illetve komolyabb önálló fellépésre vagy turnéra sem vállalkoztak többé közösen.
Azért persze „The Division Bell” turné műsorait Nick Mason-ék a kellő alapossággal archiválták. Ráadásul a kettesszámú koncertprogramot olyan, – rájuk jellemző- extravagáns, exkluzív kivitelekben és kiadványváltozatokban publikálták, hogy szűk harminc évvel az utolsó világturné után lassan külön szakirányt lehetne az ilyen-olyan „P*u*l*s*e” (mostantól: Pulse) kép- és hanghordozókra alapítani…
Minden más, a bulvármédiában és az interneten terjedő sületlenséggel ellentétben, a kiadványok címe egyértelműen az emberi pulzusra utal, azon belül is az 1973-as „Dark Side Of The Moon” album „Speak To Me” című nyitó tételére, illetve a koncerten használt EKG-s háttérvetítésre. Ahol is a lassú ütem – kardiológus füllel és szemmel- nem sok jót ígér…
Ellenben itt, a híres-neves rockszvit teljes élő előadásainak rekonstrukcióját is magában foglaló gazdag hang- és képanyag esetében épp ellenkezőleg, sokkal inkább az élő előadást hangsúlyozza a LED fénnyel pulzáló „élő kiadvány”.
Az 1994-es Pink Floyd turné két jó elkülöníthető műsorral, illetve kétrészes set-listával járta a világot. Az első program első felvonását két régi klasszikus, az „Astronomy Domine” és a „One Of These Days” foglalta keretbe, közte pedig a Gilmour-éra két albumának kompozícióiból válogattak, hétről-hétre variálva néhány szerzemény szerepeltetésén, illetve kihagyásán, valamint a dalsorrenden. Az első program második részében pedig a sikervárományos „High Hopes” mellett „Dark Side Of The Moon”, „Wish You Were Here”, „The Wall” sikerlemez-hármas kötelező slágereiből vezettek elő egy kockázatmentes, „greatest hits” jellegű válogatást, beleértve a ráadásokat is.
A második program esetében pedig még direktebben mentek biztosra David Gilmour-ék.
Ugyanis a második műsorverzió második setjében teljes egészében előadták a „Dark Side Of The Moon” szvitet, ráadásul kis kivétellel végig albumverziókban, minimális változtatásokkal.
Mely igen messze járt a hőskorszak bátor improvizációitól, kísérletezéseitől, variációitól. A „Shine On You Crazy Diamond”-dal induló második program első setjében és a ráadásokban pedig egy rövidített válogatást mutattak be a többi agyonjátszott sikerlemez sikerdalaiból, leginkább a „The Division Bell” és „A Momentary Lapse Of Reason” szerzeményei rovására.
Igen jellemző módon néhány európai helyszínen már az egyes programot is a „Shine On You Crazy Diamond” szvit rövidített változata nyitotta. Vélhetőleg hőseink addigra már ráuntak a „kocafloydosok” értetlen és éretlen reakcióira, melyet az eredeti koncertnyitó „Astronomy Domine” váltott ki, az arra érdemteleneknél.
Az összesen 110 Division Bell turné esten a következő dalok hangzottak el, legalább egyszer vagy több alkalommal:
Piper At The Gates Of Dawn LP:
Astronomy Domine
Meddle LP:
One Of These Days
Dark Side Of The Moon LP:
Speak To Me
Breathe
On The Run
Time
Breathe (reprise)
The Great Gig In The Sky
Money (extended)
Us And Them
Any Colour You Like
Brain Damage
Eclipse
Wish You Were Here LP:
Shine On You Crazy Diamond (parts 1-5, 7)
Wish You Were Here
The Wall 2LP:
Another Brick In The Wall (part 2)
Hey You
Comfortably Numb
Run Like Hell
A Momentary Lapse Of Reason LP:
Learning To Fly
One Slip
On The Turning Away
Sorrow
The Division Bell LP:
What Do You Want From Me
Poles Apart
Marooned
A Great Day From Freedom
Take It Back
Coming Back To Life
Keep Talking
Lost For Words
High Hopes
Összesen 32 szerzemény. Plusz a beengedő zeneként használ „Soundscape”, mely a „Speak To Me” mellett a turné alatt is készülő, de máig befejezetlen „The Big Spliff” album ambient világához áll talán a legközelebb. (Negyedszázaddal később a Nick Mason’s Saucerful of Secrets együttes koncertjeit nyitotta hasonló szerkesztett hangjáték, vezette fel rokon szellemiségű hangteríték.)
A „The Division Bell Tour” dallistájára tekintve egyből szembeötlik, hogy hosszú-hosszú idő, több mint két évtized után első alkalommal fordult elő, hogy egy adott Pink Floyd album turnéján nem hangzott el annak egész anyaga. A „The Division Bell” tizenegy tételéből csak kilenc szerepelt a világturné műsorán, ráadásul azok sem feltétlen annak minden állomásán. A „Marooned” például csak egyszer, Olso-ban került előadásra, állítólag a norvég bálnavadászat elleni kampány részként. Míg a „Cluster One” és a „Wearing The Inside Out” egyszer sem. Ami a gyakorlatban azt jelentette, hogy a Richard Wright társ-szerzőségével született új dalok – a „Keep Talking” kivételével- a koncertkörút elejétől a turné legvégéig módszeresen ignorálásra kerültek.
Viszont épp a „Keep Talking” volt az, melynek New Jersey-ben történt előadása során a Pink Floyd élő koncertjén is üzent a kései Floyd gerillamarketingjének zászlóshajója: a „Publius Enigma” nevet viselő, a floyderek kemény magját megcélzó rejtvény-játék, illetve annak anonim üzemeltetője…
Még ’94-ben, a turné folyamán kiadásra került két kislemez, illetve maxi és EP, melyeken már megjelentek a koncertprogram élő felvételei.
1994. május 16-án a „Take It Back” single B-oldalán az „Astronomy Domine”, Miamiból; október 17-én pedig a „One Of These Days” Hannoverből, a „High Hopes / Keep Talking” EP záró tételeként.
Ez a két felvétel már a maga idejében is népszerűnek számított, azonban egy évre rá még inkább felértékelődtek, mert egyik sem szerepel a „Pulse” koncertalbum anyagában, illetve az azonos című koncertfilmben.
Folytatjuk!
A szerző a Hungarian Pink Floyd Club elnöke. A cikksorozat részleteket tartalmaz a készülő Pink Floyd könyvből. Minden jog fenntartva. A cikk utánközlése részben, vagy egészében, kizárólag írásos engedéllyel lehetséges!
