Glenn Hughes: Chosen

LP / CD, Frontiers 2025

2025. szeptember 5-én érkezett az egykori Deep Purple pacsirta Glenn Hughes tizenötödik szólóalbuma, mely ismét hozza a tőle elvárható magas minőséget. Az LP-n és CD-n megjelent album minden tekintetben példaértékű munka. Egy telitalálat frontborítóba csomagolt csemege, mely jól hangszerelt tételekből áll, jól eljátszva, ráadásul nagyon jól is szól. Az ének és a szövegvilág pedig természetesen ezúttal is kimagasló. Maguk a dalok persze megint meg fogják osztani a közönséget, de Illések és pofonok… Na bumm!

Glenn Hughes pályafutásának első két nagylemeze 1970-ben, 55 éve jelent meg az egykori Finders Keepers tagok alkotta Trapeze zenekarral. Ami egyben egy elképesztő karrier és sikerszéria kezdetét is jelentette, többek között a Mark III és Mark IV Deep Purple, a G Force, a Hughes/Thrall, a Black Sabbath, a Phenomena, a Hughes Turner Project, az Emerson/Hughes/Bonilla, a Black Country Communion, a California Breed és a The Dead Daisies tagjaként. Valamint Roger Glover, Jon Lord, Tommy Bolin, Gary Moore, John Norum, Richie Kotzen, Joe Satriani, Tony Iommi, Ken Hensley, Jake E. Lee, Joe Bonamassa vagy az Asia, a Mötley Crüe és a Whitesnake vendégművészeként. És a sor még hosszan folytatható.

A Chosen az angol dalszerző, énekes, gitáros, basszusgitáros tizenötödik stúdióalbumba szólóban. Ez már önmagában is komoly teljesítmény volna, különösen hogy időközben majdnem ugyanennyi koncert- és válogatáslemezzel is előrukkolt hősünk. Mindenesetre a különböző egyéb formációkkal, tagként vagy vendégként, további százas nagyságrendű hanghordozót ajándékozott az emberiségnek. Mivel Glenn sosem volt csak és kizárólag rockzenész, sokan nem értik, rocker közegben sem, a művész műfajokkal kapcsolatos nyitottságát. Ugyanez persze visszafelé is érvényes, hiszen bőven vannak olyan funker, jazzista és egyéb elefántcsonttornyokban élő karótnyelt sznobok, akik viszont pont, hogy a szerzeményeiben található rock, metal elemek miatt hánynak epét. Szerencsére hősünk van annyira szuverén előadó, hogy sosem hatott rá a beszűkült, fogalmatlan nyavalygás. Teszi a dolgát, a neki adatott talentumok birtokában, többféle stílusban és felfogásban szabadon alkotva.

Összességében tehát Hughes is azon az úton megy, mint anno Tommy Bolin, vagy itthon a Syrius. Egy szűkebb réteg pedig nyilván nagyon nagyra értékeli a műfajokon átívelő, stílusokat ötvöző különleges zeneiségét, istenadta dalszerzői vénáját, a csodás hangját, hangszertudását, míg mások az önként viselt szemellenzőik rabjaiként saját magukat rekesztik ki a műélvezetből. Az ilyen önsorsrontó szellemiség ellen pedig nagyon úgy tűnik, hogy sajnos nem lehet mit tenni, talán nem is érdemes az önnön mindentudásuk illúziójába merülő narcisztikus személyiségekkel hadakozni. A többiek viszont sokat nyerhetnek a változatos és erősen lélekteli Hughes dalok figyelmes befogadásával.

Glenn utoljára kilenc éve jelentkezett önálló anyaggal. A 2016-os Resonate pedig nemcsak, hogy hozta a rá jellemző jó hangulatú, lendületes, elragadó zenei világot, de oly annyira megragadta vele a 2010-es évek hangulatát, hogy hosszabb távon akár a korszak legfontosabb hangzódokumentumaként is hivatkozhatunk rá.

Ez esetben a Chosen viszont jóval inkább egy belső utazásra invitál, mely az élet értelmét, a halandóság és örökkévalóság mibenlétét boncolgatja. Szerencsére egy cseppet sem szájbarágósan és nem is úgy filozofálva, hogy elriassza az átlagembereket. Inkább csak hétköznapi természetességgel, amolyan józan paraszti ésszel gondolkodik el a közös dolgainkon, a jelenlegi földi élet végessége tudatában. Azokon a hétköznapi, mégis kulcsfontosságú helyzeteken, melyek keretet adnak a létezésünknek, mely kérdésekkel, kihívásokkal, döntési- és élethelyzetekkel mindannyian találkozunk az utunk folyamán.

Belátom, ez így leírva elég furcsán hathat. Főleg, hogy szó sincs köldöknéző elborulásról, szitár kísérte meditatív motyogásról vagy fűszagú, önmegváltó, önfelmentő ócska kocsmafilozofálásról. Egy végtelenül személyes, rockos, soulos, funkos, húzós, dögös dalcsokorról van szó, mely csak egy lírai tétel, a Come And Go erejéig nyugszik kicsit le.

Ennek megfelelően nincs túl nagy értelme dalokat kiemelni, mert az egész album egy egységes, remekbeszabott utazás. Egy őszinte vallomás, mely azokat a gondolatokat osztja meg a hallgatósággal, amik egyébként is minden normális embert foglalkoztatnak néhanap. A dalok pedig megint olyan tipikus Hughes darabok, melyek vagy azonnal behúznak és tartósan meg is ragadnak, vagy pedig hidegen hagynak.

Aztán persze vannak olyan hangok is, hogy ez a mostani kissé halványabb, átlagos dalcsokor. Ami vélekedést akár el is lehet fogadni, de közben egyből fel kell tenni a kérdést, hogy mihez, kihez képest? Mert ha a mondjuk a Hughes életművet nézzük, valóban volt már erősebb lemeze, az előző két szólóalbum például valóban harapósabb. Viszont, ha a 2020-as évek globális daltermését vesszük, a Chosen nemcsak, hogy kiemelkedő, hanem egész egyszerűen más liga. Egy régisulis míves remekmű, melyben ráadásul egy hiteles ember olyan egyszerű, tiszta, őszinte üzenetei vannak, amik sajnos már szintén nem jellemzőek napjaink zenei életére. Pedig anno így indult és valahol mindig is ez volt a valódi rock lényege.

Márpedig az alapkiadás 50 perc 50 másodpercben elhangzó tíz új szerzeménye bárhol, bármelyik koncertszínpadon önmagában is megállja a helyét. Mert nem egy patikamérlegen kiszámolt, modoros, szándékoltan rádióbarát pop rágógumi. Mert nem egy feleslegesen keménykedő műmájer pózőrködés. Mert nem egy bepunnyadt, megfáradt öregember zene, hanem élő, ható, felrázó, valódi rock. Miközben mégis bensőséges, kitárulkozó, őszinte és egyben útmutató is. Mi több, a Chosen oly annyira energikus és életteli, hogy ha nem tudod, meg nem mondanád, hogy Hughes idén augusztusban már a hetvenötödikbe lépett.

Nyertes csapaton ne változtass! Ennek jegyében az alapcsapat magja ezúttal is Hughes és Søren Andersen duója volt. Akik remekül működnek együtt társ-producerként Glenn szerzeményeinek kidolgozásában. Mivel mindketten kiváló gitárosok, illetve a keverésben is jeleskednek, gyakorlatilag ismét végig egy olyan munkafolyamat zajlott, hogy az első megbeszélésektől az utolsó vokáltéma felénekléséig magabiztosan szem előtt tudták tartani, mire van szükségük. Hogy aztán végül Andersen egy olyan anyag maszterelésének állhasson neki, amivel mindketten maximálisan elégedettek lesznek.

Rajtuk kívül ezúttal Bob Fridzema egykori King King billentyűs és Ash Sheehan, a Twang dobosa jeleskedett még a felvételek készítésekor. Szintén kiemelkedő végeredménnyel. Ami profi hozzáállásra persze nagyon is szükség van, ha zavarmentesen szeretnénk tolmácsolni egy hiteles ember őszinte érzéseit, tiszta gondolatait. Márpedig egy ennyire személyes anyagnál tényleg feltétlen muszáj minden téren hibátlan teljesítményre törekedni. Egyszerű ez.

Miként az is, hogy bár sokan beszélnek a rockban őrségváltásról, meg stafétaátadásról, sajnos ilyesmiről szó sincs. Ilyen nyitottsággal, érzékenységgel, hitelességgel és önazonossággal egyszerűen nem rendelkeznek az újabb generációk zenészei. Még ha esetleg jobb énekesek vagy hangszeresek is a nagy generáció tagjainál. Se dalok, se fazonok, se hitelesség, se mondanivaló. Szórakoztatóipari janicsárkodás, semmi több.

De mondjuk míg egy-egy olyan stílusmeghatározó korszakos zseni, mint Glenn még mindig sokkal jobban énekel és jobb zenei ötletekkel rendelkezik, mint az emberiség 99 %-a, addig nincs értelme érdemi utódlásról beszélni. Mert egészen egyszerűen nem igaz. A világháború utáni nemzedéket egészen egyszerűen más anyagból gyúrták, más behatások érték, más nevelést kaptak és máshogy szocializálódtak. Becsüljük hát meg, hogy még mindig nem lezártak a nagy életművek, hogy még mindig alkotnak az iskolateremtő legendáink!

Nagy-nagy öröm és „bódóttá”, hogy az ötvenpluszos örökgyerekek részére hatféle színes vinil változat is készült. Közte olyan csodás és persze rendkívül fontos verziók is, mint például a Crystal With PInk Splatter vagy a Coca-Cola Bottle Clear LP. Milyen szépen és jól is passzol ez a mammonboldogító pénzcsináló gépezet Glenn társadalomkritikus üzeneteihez és a lélek békéjét kutató, abszolút pozitív kicsengésű, optimista soraihoz. Persze mindent a vevőért, avagy amused to death…

A japán verzióra felkerült még a Come And Go akusztikus verziója. Már sokszor elgondolkodtam rajta, hogy bár mi is pont ilyen könnyedén meg tudhatnánk védeni a piacunkat és kiszolgálni a népünket, mégsem történik semmi. Pedig csak némi kis hozzáértés és igény kellene hozzá döntéshozói, kiadói és terjesztői szinten. Csak ugye, amíg a botcsinálta hazai szakmai „elit” egymás megfúrásával és lenyúlásával van elfoglalva, nem marad energia és akarat ilyen apróságokra… Az igazán igényes magyar gyűjtők továbbra is a japán piacot hizlalják. Egy újabb egyszerű matek.

Glenn Hughes: Chosen
LP/CD 2025:

Glenn Hughes – basszusgitár, ének
Søren Andersen – gitár
Bob Fridzema – billentyűs hangszerek
Ash Sheehan – dob
Lindy Hook – vokál

1. Voice In My Head
2. My Alibi
3. Chosen
4. Heal
5. In The Golden
6. The Lost Parade
7. Hot Damn Thing
8. Black Cat Moan
9. Come And Go
10. Into The Fade

bonus:

11. Come And Go (acoustic)