2LP / CD, Napalm Records 2015
Idén tíz éve, 2015. októberében jelent meg a W.A.S.P. tizenötödik stúdiólemeze, a Golgotha. Az akár koncept-albumként is felfogható dalcsokor címe a Kálvária, az úgynevezett Koponya-hegy, vagyis az a hely, ahol nagyjából kétezer éve a Názáreti Jézus Krisztust megfeszítették. A szokásosan zseniális metal dalcsokor ezt a témát járja körül, néhol egészen meglepő szemszögből, epikus tételekkel, nagyívű szólókkal, ragadós refrénekkel, kitűnő minőségben.
Steven Edward Duren a floridai Tampában született 1956-ban, majd New Yorkban nőtt föl, ahol továbbra is délies jellegű fundamentalista baptista nevelést kapott. Tizenéves koráig nagyon aktív volt a helyi baptista imaházban, saját bevallása szerint tizenegy évesen született újjá. Aztán mégis elbukott különféle vétkekben, miközben az okkultizmus iránt kezdett érdeklődni. Körülbelül három évet töltött a különféle okkult tanok tanulmányozásával, mígnem arra jutott, hogy valójában mindenki ugyanazt keresi. Amit, pontosabban, akit nem lehet vallásos dogmákon keresztül megismerni vagy vallásos hagyományok ápolásával követni. Ebben nincs lényegi különbség a sötét és a világos oldal pótcselekvései között. Mert az igazság az emberek szívébe helyeztetett szellemi dolog. Ideig-óráig el lehet persze nyomni a lelkiismeret hangját, a szellemi világ, sőt a Teremtő létezését is el lehet tagadni, de végül úgyis kibújik a szög a zsákból, hogy valójában ki kicsoda és a próbák során az is, hogy ki mit ér.
„Amikor elhagytam az egyházat, és elkezdtem az okkultizmust tanulmányozni, 20 évig azt hittem, hogy mérges vagyok Istenre. 20 év után rájöttem, hogy nem Istenre vagyok mérges, hanem az emberekre, azért az indoktrinációért, amit tőlük kaptam.” – Blackie Lawless
Zenei pályáját 1975-ben indította, mely során lázadása jelképeként Steven előbb a polgárpukkasztó Blackie Goozeman, majd a Blackie Lawless művészneveket kezdte használni. (Ezeket magyarul talán Nyavalyás Köcsög, illetve Törvénytipró Szerecsenként lehetne visszaadni, de csak azzal a szigorú megkötéssel, hogy a két kultúra között máig mély szakadék van a kifejezésekre rakódott másodlagos jelentések, illetve érzékenységek tekintetében.)
Blackie első bandái a Black Rabbit, az Orfax Rainbow és a New York Dolls voltak. Majd Kaliforniába költözött, ahol társalapítója lett a Killer Kane, a Sisters és a Circus Circus együtteseknek. Utóbbi két formációban már együtt játszott a későbbi W.A.S.P. és Mötley Crüe sztori néhány emblematikus alakjával: Nikki Sixx basszusgitárossal, valamint Randy Piper, Chris Holmes és Lizzie Grey gitárosokkal. Időközben a helyi kemény mag a London nevezetű zenekarban próbálta újraszervezni magát.
Végül aztán 1982-ben beindult a W.A.S.P., mely az 1984-ben érkező nyers, dühös, szenvedélyes debütalbummal letarolta az addigi heavy metal színteret. Az akkor éppen Blackie Lawless ének, basszusgitár, Randy Piper gitár, vokál, Chris Holmes gitár, vokál, Tony Richards dob, vokál felállású csapat hamar az első vonalba küzdötte fel magát. Majd elkezdődött az elképesztő sikerszéria, mely során Blackie egyik tyúkszemről a másikra ugrált, nem kímélve egyik politikai, vallási vagy világnézeti oldal dogmáit, érzékeny pontjait sem. Sőt, szinte kéjes örömmel provokálta az amerikai álom meséje és álságos jóemberkedése mögé bújó képmutatókat. Hamar ki is húzta a gyufát a belül elvetemült kívánságokat dédelgető, kifelé viszont konformista decens, negédes jó arcot mutató, kettős életet élő döntéshozóknál. Így hát a hivatalos állami (PMRC) zaklatás mellé legalább két alattomos merényletkísérlet is járt. Nincs új a Nap alatt.
De Lawless nem adta fel, továbbra is komolyan dolgozott és egymás után gyártotta a radikális remekműveket. Melyek nem csak tartalmilag, intellektuálisan lettek egyre gazdagabbak, de a fogós dallamokra alapozott zenei kompozíciókat is egyre maximalistább hozzáállással dolgozta ki. Idővel visszatért a hite és maga is visszatért a neveltetésekor megismert normalitáshoz. De az érdekes történeteket elmesélő gondolatébresztő albumok készítésével továbbra sem állt le. Atmoszferikus tételek, fogós ének- és gitárdallamok, telitalálat refrének, melyek akkor is azonnal ragadnak, ha a hallgató egy szót sem ért angolul. Miként a provokáció és a gondolkodásra késztetés is szinte csak úgy süt a W.A.S.P. lemezekből.
Miután megízlelte a hírnevet, annak árnyoldalaival egyetemben, Blackie úgy döntött, hogy a bálványimádás egyik oldalából sem kér. Másokat sem kíván imádni, bármilyen tehetséges emberek legyenek és maga is inkább hátrébb lép kettőt. Épp elég tanulságos volt számára a XX. század legnagyobb művészeinek szomorú végzete. „A siker, a bálványozás olyan terheket ró az ember vállára, amit nem mindenki képes megfelelően kezelni vagy egyáltalán elviselni. Nem véletlen, hogy az elmúlt fél évszázad két legnagyobb szórakoztatóipari fenoménje, Elvis és Michael Jackson egyaránt méltatlan körülmények között távozott erről a világról.” – ecsetelte Draveczki-Ury Ádámnak egy régebbi Shock interjúban.
Miután a világ állapotát és a világ vezetőinek abnormális terveit egyre inkább a Jelenések könyvének kijelentéseihez érezte közelíteni, a 2009-es Babylon albummal a W.A.S.P. még magasabb szintre lépett a társadalomkritikával, illetve normalitás melletti kiállásával.
Hat évvel később pedig megérkezett a folytatás, a Golgotha, mely minden korábbinál direktebben fogalmaz, valójában hol is húzódnak a szellemi háborúban a frontvonalak.
„Amikor dalszövegeket írok, igyekszem többrétegű perspektívából írni. Akár kereszten lóg valaki, akár nem, valami katasztrofálison kell keresztülmennie, ami arra késztet, hogy megvizsgáld, ki vagy és mire gondolsz.” – Blackie Lawless
A 2014-es felvételeket készítő csapat az akkor már évek óta stabilnak bizonyuló Blackie Lawless énekes, gitáros, billentyűs, producer, Doug Blair gitáros, Mike Duda basszusgitáros, énekes és Mike Dupke dobos felállás volt. A modernkori nagy négyes, amelyik már a 2007-es Dominator albumon is egy profi, ütőképes, egységes csapatot alkotott.
Ki gondolta volna, hogy a csupa világklasszisból álló W.A.S.P. felállás épp közvetlenül a Golgotha megjelenése előtt bomlik meg? Mindenesetre a közel egyórányi pazar muzsika még elkészült, majd a következő évben Dupke dobbantott. Kár érte, mert Mike ezen a lemezen is brillírozik. Pontosan azt adja hozzá az anyaghoz, amit az megkíván. Nagyon érzi ezt a világot.
Doug Blair mindent tud a szólógitárról, amit egy régisulis gitárhősnek kell, mégis halad a korral. Játéka innovatív, abszolút illik a Golgotha kompozícióihoz. Néhol Gary Moore, néhol Ted Nugent, néhol Adrian Vandenberg, néhol Jake E. Lee világa köszön vissza, de cseppet sem bántóan vagy epigon jelleggel; inkább a műfaj klasszikusaihoz mérhető nagyszerű soundokkal és élményszámba menő és fantáziadús futamokkal. Máshol viszont a GN’R bárdistáira emlékeztetnek Blair ízléses, hangulatos díszítései, Slash, Gilby Clarke, Buckethead vagy DJ Ashba öltöztette ilyen szépen a főhős dalait.
Mike Duda szintén világszínvonalú művész, akinek remek basszusjátéka csodás énekhanggal egészül ki. Amolyan mindenhol bevethető Jolly Joker, aki mindenkor parádés a kíséretben, de ha szükséges, bármikor simán elő tud lépni frontembernek, mint például Mark Clarke, Marco Mendoza vagy Glenn Hughes, hogy csak a legnyilvánvalóbbakat említsem.
Blackie pedig Blackie, a metal világ egyik legprecízebb, legfegyelmezettebb, legigényesebb frontembere, aki mind szerzőként, mind producerként, mind hangszeresként, mind énekesként kényesen ügyel a részletekre. Aki átgondoltsággal megtámogatott maximalizmusával tényleg mindig mindenben a lehető legjobbra törekszik. Kötve hiszem, hogy bárki bármiféle produkciós hibát tudna találni a Golgotha anyagában, beleértve a W.A.S.P. ellenségeit is. Nem is szoktak szakmai vonalon fogást keresni a bandán, értelmetlen volna.
Így hát a CD, illetve dupla LP formátumban megjelenő Golgotha album hozta a papírformát. Még a váratlan tagcsere hírének ellenére is hasított. A W.A.S.P. sokadszorra is lenyűgözte a rockvilágot, mind a rajongók, mind a kritikusok lelkesedését kiváltva. Hiszen a mellett, hogy Blackie itt sem sem felejtett el énekelni vagy zenélni, továbbra is nagyszerű slágerérzékkel, populáris dalszerzői vénával rendelkezik, ha dalokat, dallamokat kell a komoly és mély mondanivalója alátámasztására komponálnia. Ráadásul a maximalizmusa a felvételek minőségére, dinamikájára és a lehető legjobb keverésre is kiterjed.
Számomra is egyértelműen az utóbbi évek egyik csúcsalkotásának számít. Mert a Golgotha valóban egy fehér holló jellegű modernkori klasszikus, mely magabiztosan állta ki az idő próbáját. Mikor újra és újra végighallgatom, nagyjából olyan felemelő a végére érni, mint amit mondjuk a Who Tommy, a CCR Pendulum, a Colosseum Daughter Of Time, a King Crimson Red, Tommy Bolin Teaser, a Rush 2112, Ted Nugent Free-For-All, a Fleetwood Mac Rumours, az ELO Out Of The Blue, a Manfred Mann’s Earth Band Watch, az SBB Follow My Dream, Peter Gabriel So, a Helloween Keeper Of The Seven Keys Part II, a Queensrÿche Empire, a Guns N’ Roses Use Your Illusion II vagy az Omega Transcendent albumainak lecsengése után érzünk. Valami egészen nagyszerű dolog történik a Golgotha dalfolyamában, mind művészileg, mind lelkileg és minden bizonnyal szellemileg is.
Egy korabeli interjúban Blackie úgy jellemezte az album címét jelentő helyszínt, hogy a Golgota „újjászületett keresztényként nézve ez az univerzumom középpontja, ami nélkül semmink sincs.” Világos beszéd. Más kérdés, hogy vajon hányan értik meg a lényeget, illetve hányan akarják majd szánt szándékkal félreérteni. Pedig a frontember távol áll a vallásosságtól. Nagyon is józan álláspontot képvisel, mikor a világ dolgairól vagy a vallásos visszaélésekről, illetve az általános képmutatásról értekezik.
„Amikor vallásról beszélünk, az emberek ellenállást tanúsítanak, és minden okuk megvan rá, hogy így érezzenek. Részben ez taszított el engem is: az emberek általi indoktrináció, amit kaptam, az emberi indoktrináció. Az én szemszögemből a hit, a személyes hitem Jézus Krisztuson és a Biblián alapul, semmi többön, semmi kevesebben. Nem akarom hallani, hogy bárki is elmondja nekem a gondolatait, az értelmezéseit vagy közbeszólásait arról, ami a Bibliába foglaltatott, például azt, hogy nem ehetek húst pénteken, vagy el kell mennem, és imádnom kell valahol valakinek az öreg halott csontjait. Nincs ilyesmi a Bibliámban.” – Blackie Lawless
Az ilyen és ehhez hasonló kijelentései után aztán nyilván a Bibliát vette célba az ellentábor, de Blackie, aki maga is író, méghozzá nagyszerű író, a következőképpen fejtette ki a témával kapcsolatos személyes élményeit, majd a megvilágosodását:
„Mindenki azt mondja, hogy a Bibliát emberek írták, de a Biblia azt mondja, hogy valójában olyan emberek, akiket közvetlenül Isten ihletett. Amit én egy percig sem hittem el és meg akartam cáfolni. Így hát elkezdtem olvasni és felfedeztem az írásokat. 66 könyvet találtam, 40 különböző szerző tollából, három különböző kontinensen, három különböző nyelven, egy mintegy 2000 éves időszak alatt. A szerzők többsége nem ismerte egymást, nem tudott egymásról, mégis következetesen azt láttam, hogy nemcsak, hogy válaszolnak egymás kérdéseire, hanem befejezik egymás mondatait. Minél mélyebbre merültem, annál elképesztőbb volt,. Majd egy nap úgy ért, mint egy lövés, a felismerés: az élő Isten, élő szavát olvasom.” – Blackie Lawless
Ennek megfelelően a Golgotha egyik kulcsdalának számító Last Runaway ugyanúgy kettős értelemmel bír, mint az album egészének történései, akárcsak szinte minden esemény az életünkben. Blackie így vall erről: „Arról szól, hogy 40 évvel ezelőtt tinédzserként Hollywoodba érkeztem. Halálra rémülve érkeztem ide, és nem tudtam, mi vár rám. A valóság rosszabb, mint a történetek, amiket hallani lehet… Amikor ezt írtam, a túlélésre gondoltam. De a megváltásra is.”
Szintén fontos tétel a Miss You, mely a múlandóság, halandóság és a gyász témakörét járja körül. De egyrészt egészen személyes módon, mérhetetlen fájdalommal. Másrészt pedig válaszokat keresve, kérve, szinte követelve, hogy az időlegesen még itt maradt gyászoló valahogy elfogadja az elfogadhatatlant. Hogy valamiképpen értelmes választ kapjon a halál abszurditására.
Nem kevésbé ütős a Fallen Under, melyben a zene és szöveg egysége legalább annyira zseniális, mint magának az üzenetnek a megfogalmazása. A vétkes, bűnös, bukott ember esdeklése, mikor az a mélyben és mocsokban végre ráébred valós helyzetére. Vagyis, hogy az evangélium örömhíre korántsem egy elvont teológiai hablatyolás, hanem csak az az egyszerű igazság, hogy Jézus már akkor a vérét adta értünk, helyettünk, mikor még meg sem születtünk; hogy aztán az legyen sebeinkre gyógyír, a bűneinkre bocsánat, az Istennel való kibékülés és a jövőnkre vonatkozó jó remény. Ingyen és bérmentve, csupán csak el kell fogadnunk és radikálisan új irányt vesz az életünk. Ennél szívhez szólóbban és hitelesebben kevesen énekelték még az Örökkévalóhoz való őszinte könyörgésüket, a radikális változás iránti igényt.
A Slaves Of The New World Order ismét egy kulcsdal. Azokért szól, akik bedőltek az új Babylont építő birodalmi világrend ördögi logikájának. Majd szinte azt sem tudván mit cselekszenek, hordozzák a rossz döntéseik negatív következményeit, láncait, megkötözöttségeit. Jó volna felébreszteni őket, jó volna, ha megismernék, milyen az univerzum leghatalmasabb és legcsodálatosabb személyével kapcsolatban lenni. Jó volna, ha egy-egy valódi istenélményt követően maguk választhatnának, valójában mit is akarnak…
Ez a Golgotha tétel egyfajta végidős himnusz a világ hiábavalóságai által megvakított felebarátainként. Egyszerre sajnálat és tettvágy, hogy a szellemi- vagy sokszor egyben fizikai rabszolgaként is tartott emberek valamiképpen segítséget kapjanak és megszabaduljanak. Kőkemény üzenet, kevesen hordozhatják el.
Mégsem ez, hanem az Eyes Of My Maker lett a Golgotha legmegosztóbb dala. Ugyanis nem elég, hogy Blackie Lawless ezúttal a Sátán szemszögéből meséli el a történetet, de még azt a kérdést is meg merte engedni magának, hogy mi van akkor, ha a gonosz esetleg azóta megbánta az Isten elleni lázadást? Ezért aztán a provokatív dalszerző, frontember a hívőtársaitól is kapott hideget-meleget.
„Az Eyes Of My Maker a Sátán szemszögéből íródott. Aki úgy néz a dolgokra, hogy: „vajon hol rontottam el?”. – Blackie Lawless
Végül az utolsóként elhangzó címadót kell még feltétlen kiemelni. Mely nemcsak zeneileg, hangulatilag abszolút csúcspont, de a mondanivalóval is eljut az album lényegéig.
„Golgotha – tudjuk, hogy ez az a hely, ahol Jézust keresztre feszítették. Azt is tudjuk, hogy két férfit feszítettek meg vele együtt. Az egyik hisz, a másik nem. Úgy gondoltam, érdekes lenne elmesélni a hívő tolvaj szemszögét.”– Blackie Lawless
Ilyen egy igazán elkötelezett művész. Aki nemcsak érvényes mondanivalóval rendelkezik, de sajátos perspektívával is. Valamit hittel, szeretettel, reménységgel, ihlettel és tehetséggel, hogy mindezt ki is tudja fejezni, el is tudja mondani. Valamint hatalmas szakmai tudással, hogy a produkció úgy szólaljon meg, hogy bármely lemezgyűjtemény felső polcára helyezve, bármilyen hangrendszeren megszólaltatva is megállja helyét. Egyszerűen szívfacsaró, amint a dalban a haldokló jobb lator őszinte megbánással esdekel a mellette szintén kiszenvedő Jézushoz. Egyszerűen csodálatos, hogy Isten ilyen tehetséget adott embereknek, zenészeknek, technikusoknak, hangszerépítőknek, hogy még ebben a torz, gonosz világban is ilyen remekművek születhetnek.
Zárszóként ismét egy idézet, ugyanis a már említett Draveczki-Ury interjúban olyan lényegre törően fogalmazta meg a lényeget e csodás dalszerző, ihletett előadóművész, hogy kár volna bármi további szócsépléssel hígítani:
„Az a legfontosabb, hogy amikor majd Isten színe előtt kell felelned a tetteidért, elégedetten nézhess vissza az életedre, amiért annyit segítettél másokon, amennyit csak tudtál.” – Blackie Lawless
W.A.S.P. – Golgotha
CD / 2LP 2015:
Blackie Lawless – ének, gitár, billentyűk
Doug Blair – gitár, vokál
Mike Duda – basszusgitár
Michael Dupke – dob
1. Scream
2. Last Runaway
3. Shotgun
4. Miss You
5. Fallen Under
6. Slaves Of The New World Order
7. Eyes Of My Maker
8. Hero Of The World
9. Golgotha
bonus:
10. Shotgun (alternative)
