Garai Máté, a PMPM, a Pulzus, a Convoy, a Burning Full Throttle, az Action Rock Company, a Kedélyes Urak és a Kugli egykori énekese, eddig nagyjából harminc évet töltött el a hazai rockszínpadokon. Ott volt szinte mindenhol, ahol valódi rock szólt, legendás helyszíneken, legendás rendezvényeken.
Az aranytorkú, hatalmas szívű és még annál is szerényebb frontemberrel a készülő Kugli könyv kapcsán ültünk le beszélgetni. Az első részben a kezdetektől a Kedélyes Urakig terjedő időszakot vettük végig.
Kérlek, mutatkozz be!
Garai Máté vagyok, 1977-ben születtem, tősgyökeres budapesti gyerek vagyok.
Volt nálatok a családban, rokonságban valamilyen előzménye a zenei- vagy művészpályának?
Nem, abszolút semmi. Igazából a reáltantárgyak soha nem érdekeltek, inkább humán beállítottságú gyerek voltam. Gimnáziumban is rajztagozatra jártam, és ott, a tagozatosok közül alakult ki az első zenekarunk is.
Hogyan talált meg a rockzene?
A zuglói Teleki Blanka Gimnáziumba jártam, és ott kapott el ez a vonal. Nagyon erős baráti társaságunk volt; nem mondom, hogy az egész osztályközösség egységes volt, de a klikkek nagyon jól megfértek egymás mellett. Az a mag, aminek én is tagja voltam, alapított egy zenekart. Úgy alakult, hogy én lettem az énekes – ennek roppant egyszerű oka volt: nem játszottam semmilyen hangszeren.
Mikor alakult meg ez a banda? Ha ’77-es vagy, kábé 1991–92 körül kezdhetted a gimit.
1992-ben kezdtem, mert évvesztes vagyok, és ’96-ban érettségiztem. Szerintem a második év környékén, 1993-’94-ben állt össze a dolog annyira, hogy átvettük az iskola zenekara szerepet.
Mi volt a nevetek?
Először PMPM. Ez a négy alapító keresztnevének kezdőbetűiből állt össze, nem sokat agyaltunk rajta. Később viszont Pulzus lett a nevünk. Ennek semmi köze nem volt a régi tévéműsorhoz; egyszerűen a lüktetésből, az érzésből jött a név. Akkor még túl fiatalok voltunk ahhoz, hogy tudjuk: volt már egy ilyen című zenei műsor korábban.
Kikből állt a zenekar, kik voltak a társaid?
Hermann Péter játszott basszusgitáron, Szabó Péter volt a szólógitáros. Szerdahelyi Márk ült a dobok mögött, volt egy nagyon kedves billentyűs lányunk, Monori Gabriella, és jómagam énekeltem.
Milyen zenét játszottatok?
Ahogy azt egy valamirevaló gimnáziumi zenekartól elvárják: feldolgozásokat. A nagy szerelmünk a Deep Purple volt.
Akkor megvolt a klasszikus alapozás. Melyik korszakot erőltettétek?
Többnyire a klasszikus felállás, a Mark II dalait játszottuk.
Csak az Ian Gillan félét?
Igen, bár azért egy-két dalt beemeltünk a David Coverdale-korszakból is, a Burn például ment. Megvannak ezek a felvételek videókazettán is.
Visszanézve milyen élmény?
Nagyon aranyos, rettentően kedves korszaka ez az életemnek. Nagyon szerettem azt az időszakot. A sulizenekarral amúgy voltak saját nótáink is, ott írtam szövegeket is. Aztán 2000-ben még volt egy kis elvonulásunk Vésztőre, ahol a saját örömünkre alkottunk egy pár nótás albumot, azoknak a szövegét is én írtam. A címe Vésztő City 2000.
A gimnázium után folytattátok a zenélést, vagy szétesett a csapat?
Igazából nem folytattuk. Erre a kérdésre egyébként Márk, a dobosunk tudna pontosabban válaszolni, mert neki hihetetlen naptáragya van, órára pontosan megmondja, mi mikor történt. Összejártunk még örömzenélni, de komolyabb fellépéseink már nem voltak, mert a lehetőségeket korábban a gimnázium biztosította számunkra.
Mi történt aztán?
Elmentem Székesfehérvárra egy idegenforgalmi szakközépiskolába. Kollégista lettem – a rosszabbik fajtából. Végül nem végeztem el az iskolát, de arra a két évre a mai napig szívesen emlékszem vissza.
Ott is volt valamilyen zenekar, vagy csak a bulizás ment?
Csak a bulizás, nem zenéltem abban az időszakban.
Mikor jött a következő lépcsőfok? Én a Kedélyes Urakban láttalak először, az már egy nagyon meggyőző produkció volt, de mi volt előtte?
Jöttem-mentem, dolgozgattam, aztán egy antikváriumba kerültem eladónak. Akkoriban már a baráti társaságomban sok zenész volt, és ott csatlakoztam az első komolyabb bandákhoz. De még előtte volt a Convoy nevű zenekarom, tőlük még kazettám is van.
Emlékszem a Convoyra! Ott játszott Greff Andris is, ugye?
Igen, Greff Andris gitározott, Tóth Bence volt a basszusgitáros. A kétezres évek elején járhatunk. A doboknál egy srác ült, aki azóta már politikus lett, Zsiga Dániel a neve. A Convoy stílusában egy stoner jellegű dolog volt.
Aztán úgy alakult, hogy az egyik kollégám, Badarász Béla volt a basszusgitáros a Burning Full Throttle nevű formációban, oda kerültem énekesnek – ez a zenekar egyébként a mai napig működik. Molnár Ferenc szólógitározott, az öccse, Attila pedig dobolt. Ez szintén egy stoner rock felállás volt.
Saját dalokat játszottatok?
Igen, saját dalaink voltak. De a stoner rock stílusáról közben kiderült, hogy nem igazán az én világom. Hozzám a tiszta hard rock áll közel.
Készült valamilyen kiadvány a Burning Full Throttle-lel?
Igen, készült egy demo CD-nk.
Emlékszem a Burning Full Throttle-időszakra. Ott volt közös ismerősünk, Kovács Balázs is.
Igen, ő volt a Kugli menedzsere is. Szerintem ő konkrétabb adatokkal is tud szolgálni a dátumokról. Mindenesetre a Convoy és a Burning is egy-egy fontos állomás volt, mielőtt visszakanyarodtam a klasszikusabb vonalhoz.
Mi volt a következő lépcsőfok a pályádon, ami érdekes előzménye a későbbi dolgaidnak?
Az Action Rock Company, vagyis az ARC zenekar. Ezt is Kovács Balázs szervezte. A felállásban ott volt Dömötöri Jenő gitáron, Berki József basszusgitáron és Csepregi „Balti” Péter a doboknál. Meg persze Lázár Zsiga, aki billentyűzött.
Ráadásul az ARC-ban kis túlzással szinte minden neves magyar énekes megfordult.
Igen, előttem Mr. Basary énekelt, utánam pedig a missiós Angyal Karcsi jött.
Tehát pont a két legenda között voltál a sorban.
Pontosan. Ez a közeg már sokkal inkább az én világom volt, főleg, amikor bejött a Hammond-hangzás. Az ARC játszott feldolgozásokat és saját nótákat is. Utóbbiak szövegeit részben én írtam.
Milyen feldolgozásokat nyomtatok?
Deep Purple-t és Gary Moore-t – igazi, hangos, gitárcentrikus zenét játszottunk.
Van ebből a korszakból felvétel, amin te énekelsz?
Van demo CD-nk, az még promóciós célra készült. Akkoriban még a zuglói Mexikói úton, a Zugló Antikváriumban dolgoztunk Badarász Bélával, a már említett Burning basszusgitárosával. Ott a pult alatt még árultuk is a lemezt. Az az antikvárium sajnos már megszűnt, de az ARC és a Burning között volt egy kis időbeli átfedés.
Érdemes lenne egyszer abból a demóból is közreadni valamit. Jenő korábban az EKG-ban és Siesta együttesben is játszott, játszik. Nem fordult meg nálatok is Török Ádám vendégként?
Nem, a Siesta Jenő saját instrumentális projektje volt, az ARC-ban nem emlékszem Ádámra.
Mennyire érezted az ARC színpadán elemedben magad? Megvolt az a bizonyos hetvenes évekbeli hangulat a közönséggel?
Nagyon kicsi klubkoncertek voltak ezek, de jó szívvel emlékszem vissza rájuk. Sajnos a történet vége nem lett túl szép, de hát ez gyakran előfordul a zenekaroknál.
Ha jól tudom, elcsábítottak a Kedélyes Urakba, amit az ARC-osok nehezményeztek…
Igen, és a Kedélyes Urak volt az a formáció, amit már abszolút a magaménak éreztem. Soha nem tudtam igazán jól kezelni, ha párhuzamosan több vasat kellett tartanom a tűzben. Nem vagyok az a típus, aki egyszerre három-négy zenekarban is képes százszázalékosan teljesíteni. Rosszul érintett, ha rosszallóan néztek rám, amiért máshol is próbám van, vagy puncsolni kellett a hiányzások miatt. Ez soha nem ment igazán. Ugyanakkor van egy nagyon szép, személyes emlékem abból az időszakból: Dömötöri Jenő, az ARC gitárosa civilben szülész-nőgyógyász, és ő segítette világra a kislányomat. Bár a zenekarban nem sikerült szépen elválnunk, és ez a mai napig rossz érzés bennem, emberileg hálával tartozom neki.
Nem te vagy az egyetlen zenész, akinek a gyermekét ő segítette világra.
Akkor megnyugodtam. Jenő remek gitáros és kiváló szakember. Nemrég amúgy megbeszéltük a múlt sérelmeit és rendbe tettük a dolgokat. Aminek nagyon örülök, mert régóta nyomasztott a kibeszéletlen múlt. Végre újra szent a béke!
Térjünk vissza a Kedélyes Urakhoz! Miben volt más ez az együttes, mint a stoner-korszak vagy az ARC?
A név nagyon találó: a srácok tényleg „kedélyes urak”, cuki emberek. Soha nem volt feszültség, hangerővita vagy szakmai marakodás. Mindig mindent emberileg, szépen oldottunk meg. Ebben nagy szerepe volt Hardi Pankának, a menedzserünknek is, aki remekül elsimította a dolgokat és kordában tartotta a csapatot.
Mondjuk el a névsort is! Ott játszott Hetsch László is, aki régen együtt focizott Ritchie Blackmore-ral…
Igen, Laca volt az egyik gitárosunk, mellette Laky Zoli billentyűzött, Hardi Béla basszusgitározott, Mokány Csabi pedig a dobok mögött ült. Én pedig énekeltem.
Mikor kerültél be?
Nagyjából akkor, 2009-2010 táján. Panka akkoriban szerkesztett egy zenei újságot is, abban biztosan benne vannak a pontos dátumok.
Emlékszem, az első Rockface címlapon te vagy látható, amint épp ráharapsz a mikrofonra. Az talán az egyik P. Mobil klubos közös koncert idején volt a Pecsában, amit a kis Hajnal szervezett.
Igen, arra én is emlékszem! Akkor még énekeltem is a Mobilban vendégként, Hajnal Gábor szervezte a Pecsa Caféban. Szatmári Bandi rögzítette. A Két legnehezebb szó című dalt biztosan énekeltem, amit egyébként a Kedélyes Urakkal is játszottunk. Aztán később változott a felállás, Kalmár Géza került az orgona mögé.
Kicsivel korábban meg Rudán Joe-val énekeltél.
Igen, Joe a Kedélyes Urak vendége volt, ha jól emlékszem, 2011-ben a Borgödörben. Nagy megtiszteltetés volt.
Említettük Hetsch Lacit, de volt egy másik Laci is a csapatban…
Müller Laci, ő is fontos láncszem volt. Egyébként van valami, amit nyugodtan belefűzhetsz a könyvbe, hogy nekem nagyon sokáig súlyos alkoholproblémáim voltak. Ki lehet mondani: alkoholista voltam, anélkül nem működtem. Nem akarom Ozzy Osbourne-hoz hasonlítani magam, de tény, hogy vannak kiesett emlékeim. Viszont büszkén állíthatom, hogy ezen már túl vagyok. 2026-ban már több mint tíz éve egyetlen kortyot sem ittam, és nem is hiányzik. Remekül érzem magam a bőrömben anélkül is.
A Kedélyes Urak idején még tartott ez az időszak?
Igen, a Kedélyes alatt még javában benne voltam a piázásban. Emlékszem a bulikra, de sok mindenre csak homályosan. Életem legjobb döntése volt, hogy leraktam a poharat.
Hogyan jött az elhatározás? Volt valami súlyos kiváltó ok?
Aki iszik, az egy idő után csak az alkohollal tud létezni. Reggel felkelsz, és már nyúlnál is a konyakért az ágy mellé, mert csak úgy indul be a gépezet. De eljön a pillanat, amikor a szervezet jelez: betelt a pohár. Nekem volt egy ilyen reggelem, amikor piszok rosszul éreztem magam, és a gyógysör sem segített. Úgy éreztem, ott helyben végem van. Óriási szerencsém volt, mert édesanyám pont akkor jött át látogatóba. Segített helyretenni, kaptam egy kis Frontint, mert durva pánikrohamom és halálfélelmem volt. Ott azt mondtam: elég. Nem holnaptól, hanem onnantól a pillanattól kezdve nem nyúltam alkoholhoz.
Orvosi segítség nélkül sikerült?
Igen, a családom támogatása elég volt. Mérlegeltem, mi a fontos, és rájöttem, hogy ők a legfontosabbak nekem. A feleségem is nagyon örült a változásnak; ő akkor is kitartott mellettem, amikor nem voltam egyszerű eset.
A Kedélyes Urak vége összefügg ezzel a váltással?
Nem, a zenekar és a Kugli egy jó darabig párhuzamosan futott. A Kedélyesben közben voltak tagcserék is.
Meddig tartott neked a Kedélyes Urak-korszak?
Szerintem nyolc-tíz évig benne voltam, egészen 2016 környékéig, szóval volt egy hároméves átfedés a Kuglival.
A Kedélyes Urakat a köztudat – már aki ismeri az undergroundot – egyfajta Deep Purple emlékzenekarként könyvelte el.
Igen, nagy Purple-rajongók voltunk, de az elején rengeteg P. Mobilt is játszottunk. Sokat jártunk Érdre, a Gödörbe, ott nagyon mentek ezek a dalok. Érden nagyon szerették a P. Mobilt, és Hardi Panka menedzserként remekül összefogta ott a szálakat. De amikor Hetsch Laci, majd Zádor Dénes orgonista megérkezett a Kedélyes Urakba, a Mobil-dalok szépen lassan kikoptak a műsorból. A többiek sem erőltették már, mert akkoriban szinte minden második amatőr zenekar Mobilt játszott.
Én meg is számoltam. Akkoriban volt legalább négyszáz zenekar az országban, akik részben vagy teljesen P. Mobil feldolgozásokkal léptek fel. Ami szám mára már bőven átlépi az ötszázat. Lóri bácsi egy időben szívesen büszkélkedett a kutatásommal. Majd előbb a zenekarlista tűnt el a sztoriból, majd idővel a nevem is kikopott mellőle…
Pontosan. Ezért döntöttünk úgy, hogy ne játsszunk többé Mobilt, inkább játsszunk csak Deep Purple-t! Persze a klasszikus Mark II, vagyis a kettes felállás volt a favorit, de egy idő után egyre több dalt emeltünk be a David Coverdale-érából is. Később pedig jöttek a Whitesnake-számok, sőt, még Joe Lynn Turner-es, Mark V dalok is.
Ez volt az, ami egyedivé tett titeket, hiszen Turner korszak kompozícióit csak nagyon kevesen merik bevállalni.
Rohadt nehéz dalok. Ezeket úgy tanultam meg – és ez személyes módszer –, hogy nem szimplán másoltam, hanem figyeltem, az adott énekes hogyan képzi a hangot, hogyan „jön ki” belőle az a tartomány. Meg kellett tanulnom a technikájukat. Egy-két Gillan-nótát például a csúcskorszakában lévő Coverdale sem tudott volna elénekelni, és fordítva is igaz. Én viszont tudatosan készültem arra, hogy mindegyik stílust elsajátítsam.
Szerintem azért sincs igazán jó Rainbow- vagy Joe Lynn Turner emlékzenekar errefelé, mert technikailag Turner még Dio dalainál is nehezebb feladat elé állítja az énekest.
Így van, ott már-már operai szintű énektechnikára van szükség. Én igyekeztem a tudásom legjavát adni ezekben.
Folytatjuk!
Fotók: kiadói archívum, Garai Máté Archívuma, T. Erika, TTT Nemzeti Rockarchívum
A cikksorozat részleteket tartalmaz a készülő Kugli könyvből. Minden jog fenntartva. A cikk utánközlése részben, vagy egészében, kizárólag írásos engedéllyel lehetséges!
