Nagy Viktor a Reggaester, a Barbárok, a Kugli, a Tüdőfej és a Szökevények, a Rock Fanatic és a Missió egykori énekese, Szigethalom alpolgármestere, egy reneszánsz ember, aki sokféle területen kipróbálta magát és mindenhol megállta a helyét. De életútja nemcsak ezért érdekes, hanem mert az is példaértékű, hogyan állt fel és kezdte újra az életét egy súlyos baleset után.
Tüdőfejjel még tavaly, a készülő Kugli könyv kapcsán kezdtünk beszélgetni. Az első részben a kezdetek, a Szinusz-Reggaester sztori, a Barbárok, a Tüdőfej és a Szökevények, a Rock Fanatic és a Missió együttesek kerültek szóba, valamint természetesen a modernkori Kugli átalakulása, újraszerveződése és újabb formációi sem maradhattak ki a történetből.
Mutatkozz be, kérlek!
Én vagyok a Tüdőfej, azaz Nagy „TF” Viktor. Budapesten születtem 1965-ben. Mindig azt szoktam mondani, hogy olyan öreg vagyok, hogy én még játszottam a Budai Ifjúsági Park színpadán. Bár szerintem már nem sokkal a bezárás előtt keveredtem oda, akkor még gitárosként. Megvolt a zabszem-effektus, hiszen ott álltam, ahol gyerekként Radicsot, meg a többi nagyot bámultam.
A családban vagy a rokonságban volt zenész, zenei tehetség?
Kiskölyökként a dédszüleimnél sokat játszottam a zongora alatt, házikónak használtam. Aztán egyszer csak anyám odaült, és Chopin-műveket kezdett játszani. Fogalmam sem volt, hogy tud zongorázni, de nagyon megtetszett. Később az unokatestvéremtől kaptam egy szörnyűséges bolgár akusztikus gitárt, és azzal indult el az egész lavina.
Milyen zenék fogtak meg a Chopin-korszak után?
A ’80-as évek elején, 15-16 évesen Santana volt a kedvencem, később pedig leginkább Gary Moore-t szerettem. Belvárosi gyerek voltam, így én nem Újpestre, hanem a Budai Ifjúsági Parkba jártam koncertekre. Mivel elég nagydarab voltam, a rendőrök legtöbbször békén hagytak, miközben a „tökmag” haverjaimat folyton vegzálták vagy lefújták könnygázzal a bejáratnál.
Honnan jött a beceneved, a Tüdőfej?
A becenevem a Reggaester nevezetű zenekaromhoz kötődik. Ami egy reggae formáció volt a nyolcvanas években. Hivatalosan nem oszlottunk fel, de ezer éve nem játszottunk.
Ez a Sipos F. Tamás-féle Reggaester volt? Kik voltak még a tagok?
Igen, én voltam a gitáros, Sipos Tamás pedig az énekes – aki akkoriban már kitalálta magának ezt a Sipos F. nevet. Baka Pisti basszusgitározott, Barna Pisti dobolt, Varga Zsolt pedig billentyűzött.
Hogyan indult el a történet?
Tulajdonképpen én alakítottam az együttest. Bár ez a sztori abszolút nem tartozik a Kuglihoz, de érdekes lehet. Mivel tudták rólam, hogy gitározom, így a billentyűsünk, Varga Zsolti felhívott, hogy benevezte a korábbi zenekarát, a Szinuszt a Ki Mit Tud?-ra, de még fogalma sincs, mit játsszunk. Mellénk került Nagy Attila is, aki korábban a Lobogóban játszott, és ő találta ki, hogy játsszunk reggae-t.
Hogyan sült el a bemutatkozás?
Eljutottunk a selejtezőig, ami valahol Mátyásföldön volt. A dalszöveget sosem felejtem el, úgy kezdődött: „Emberfia arról híres, az állat gyengébb változata, meg kismalőrök áldozata…” Hát, az első szám után meg is mutatták, merre van a kijárat, azonnal kiestünk. De abból a formációból lett aztán a Reggaester.
Akkor jött a Tüdőfej is?
A zenekarban divat volt, hogy a rasztákhoz hasonlóan mindenki kap valami előnevet, mint kint a Family Man, meg a többiek. A dobosunkból, Barna Istvánból lett például a Sötét Barna, Raszta István. Egyik próbán volt valami hiszti, és rám szólta Barna: „Te, te, te… Tüdőfej!” Végül ez a név rajtam ragadt, én lettem a „Tüdőfej”. Bírom és viselem, az pedig külön poén, hogy az általános iskolai osztálytársam, Szűcs Attila lett a szakmában a „Tüdő”, úgyhogy később nagyokat röhögtünk ezen, amikor összetalálkoztunk.
Hogyan folytatódott a zenészpályád a Reggaester-rel?
A reggae nagyon sokáig tartott az életemben, de sajnos a Magyar Néphadsereg szétcseszte a zenekart. Sipos Tomi megúszta a sorkatonaságot, de a basszusgitárosunkat és a dobosunkat elvitték. Mire észbe kaptunk, már ott volt a Ladánybene 27, akikkel amúgy a mai napig jóban vagyunk. Később elkezdtünk újra éledezni, de Magyarország kis ország. Főleg, mikor Szigeti Feri felkarolta a Ladánybenét, és megmondta, hogy ide egy reggae zenekar bőven elég. Így akkor nem lett lemezünk.
Végül mégis születtek felvételek, és dalszerzőként is sikeres lettél. Hogyan történt ez?
Sokkal később megcsináltuk az anyagot. Úgy volt, hogy Erdélyi Laci kiadja a Sony-nál, de ő inkább csinált magának egy saját zenekart, az Unisexet. Az volt benne a jó, hogy egy nótát, amit eredetileg a Reggaesternek írtam, áttettek funkysabb stílusba – ez lett a Rád találok. Sokat játszotta a rádió. Mivel én írtam a szövegét, legalább kerestem vele pénzt.
Később írtam dalokat a Kormorán Memory Bandnek is, például a Hajnali utazó-t, de a Reggaester szinte teljes repertoárja is az én munkám.
Hogyan váltál végül énekessé?
Sosem tartottam magam virtuóz gitárosnak, inkább alázattal megcsináltam, amit kellett. Volt egy klubunk a Hungária körút és a Tököli út sarkán, egy pizzéria pincéjében. Havonta egyszer tartottunk ott hatalmas bulikat a Reggaester-rel, mindig volt sztárvendégünk: Tunyogi Orsitól, Szulák Andreán át Tunyogi Péter Tunyóig mindenki megfordult nálunk. Egyik alkalommal az énekesünk Lengyelországban ragadt a barátnőjénél, és nem jött haza. Odalökdöstek a mikrofonhoz: „Te írtad a nótákat, tudod a szöveget, ne maradjon el a buli!” Akkor jöttem rá, hogy imádok énekelni. Onnantól jöttek gitárosok a zenekarba, én pedig letettem a gitárt és énekes lettem.
Készült ezekről a sztárvendégekkel kiegészült bulikról felvétel?
Nem tudom, hozzám nem jutott el.
Mikor jött el az a pont, amikor végleg letetted a gitárt, és énekesként folytattad?
Nehéz pontosan megmondani, de valamikor a ’90-es évek közepe vagy vége felé. Abban az időszakban nagyon jó gitárosok fordultak meg nálunk: Hetsch Laci sokáig velünk volt, Rózsa Zolival pedig úgy ismerkedtem meg, hogy ő jött a helyére, amikor Lacinak más elfoglaltsága lett. Az a felállás egy darabig működött, de ahogy az a másod-harmad vonalbeli zenekaroknál lenni szokott, ha nem megy a szekér, a dolog egy idő után befullad. Meg is állt az egész.
Hogyan jött a képbe a rockzene és a Barbárok?
Akkoriban volt egy barkácsboltom, és egyszer betért egy hosszúhajú gyerek vásárolni. Elkezdtünk dumálni, mondta, hogy gitározik, én meg mondtam, hogy énekelni szoktam. Felvetette, hogy csináljunk egy zenekart. Először nem sok értelmét láttam, de végül ebből lettek a Barbárok. Szépen elindult a dolog, minden énekdallamot és szöveget én írtam, a gitárosok hozták a riffeket. Ilyen motoros, mocis nótákat csináltunk, mint például a Krómozott vonzerő.
De aztán jött az erózió, a tagcserék, és végül én is kikerültem a csapatból. Jó ember érkezett a helyemre, Molnár Péter Stula, akivel a mai napig jó cimborák vagyunk. Ebben a korszakban kattant be nálam végleg a rockzene, mert a reggae-ben nem tudtam úgy megtolni az ércesebb hangomat, ahogy szerettem volna.
Kik játszottak a Barbárokban a te idődben?
Barbár Karif és Cirip voltak a gitárosok. A dobosunk egy lovász srác volt, de a nevére már nem emlékszem pontosan. Az érdekesség az, hogy miután megnyertünk egy stúdiózási lehetőséget, én már kikerültem a csapatból, így a lemezfelvételek Stulával készültek el, a Barbárok című dalhoz készült videóklip is.
Hogyan talált meg a Kugli zenekar?
Mivel a Reggaester sosem oszlott fel, megmaradtak a kapcsolatok, de csak nagyobb felkérésekre álltunk össze. Egy ilyen alkalommal Rózsa Zoli – aki akkor már benne volt a Kugliban – megmutatta a felvételeiket. Dögös, P. Mobil jellegű hangzás volt, ők pedig éppen énekest kerestek. Ez 2010 táján lehetett. Amikor elmentem a próbára és hallottam Vrana Tomit basszusozni, Gönczy Lacit és Rózsa Zolit gitározni, Gönczy Gabót dobolni és Dudinszky Zolit „Dudikát” billentyűzni, akkor azt mondtam: Atyaúristen, világéletemben ilyen profi társasággal akartam együtt lenni! Ott fel kellett kötnöm a gatyámat.
Milyen volt az első bulid a Kuglival?
A Vadvirág nevezetű helyen volt az első fellépés. Egy hét alatt harminc számot kellett megtanulnom. A fiam digitális kütyüjén végtelenítve hallgattam az anyagot éjjel-nappal, még fülhallgatóval a fejemen is aludtam, hogy memorizáljam a dalokat. A színpad olyan kicsi volt, hogy úgy álltunk rajta, mint a „délibuszon”, de a hangulat a perzsaszőnyegekkel megvolt. Gönczy Laci is ott volt még, akkoriban kétgitáros felállás volt. Rengeteg szövegre kellett figyelnem, néha a közönség segített be, de lement a buli.
Meddig tartott az a Kugli-korszak?
Nagyon büszke voltam erre a csapatra, mert itt tényleg csak a lényegről kellett beszélni, nem a hangszertudásról. De aztán a régi tagok elkoptak: elment Laci, Tomi, Dudika, majd Rózsa Zoli is. Gabóval ketten maradtunk, akkor hívtam el Hujber Tibit gitározni és Komcsák Atit basszusozni, Kurucz Béci pedig billentyűzött. Ez is egy profi felállás volt, de velük már kevesebb bulit csináltunk. Végül egy Rocktogon-beli koncertnél, mikor már Tibi, Atti és Béci sem volt a zenekarban – ahol szegény Tunyó is leesett a lépcsőről – éreztem azt, hogy besokalltam. Hiányzott a régi húzás és a régi emberek, így 2013 körül elbúcsúztam tőlük.
Miért pont akkor és ott?
A vége felé az a hely már nem olyan volt, mint régen – méltatlan volt és lelakott. Én is besokalltam, hiányoztak a régi arcok. Bár Vrana Tomi visszatért, ami némi kárpótlás volt, viszont a régi „húzása” már nem volt meg. Ebben benne volt az is, hogy újra felfedeztem magamnak az Iron Maident, és rájöttem, hogy a szokásos magyar rockos hangvételen túl magasabb regiszterekben, nagy ívekkel is szeretnék énekelni.
Milyen formációk következtek a Kugli után?
Közvetlenül utána jött a Tüdőfej és a Szökevények.
Találó név…
Hát igen. Abban, a Kugliból már ismert Komcsák Attila basszusozott és Hujber Tibi gitározott. A dobos Tibi egyik barátja volt, a billentyűs pedig egy zenetanár srác, de a neveik sajnos már nem ugranak be.
Hogyan indult a Rock Fanatic története?
Érdekes módon ez is a Kugli név körül forgott. Ugyanis volt a „Kugli” becenevű gitáros, ha jól emlékszem Rusznák Gábornak hívták, akivel egy motoros találkozón játszottunk Baranyai Lacival, a basszusgitárossal. Laci hozta a Rock Fanatic nevet. Később a gitáros és a dobos ment tovább a Jump Rock Band-del. Nem sokkal rá megalakult a klasszik Rock Fanatic: Vida Tamás gitáros, Vadon Zsolt billentyűs, Ádám Tamás dobos, Laci és én. Később Laci intézett egy kézzel rajzolt Rock Fanatic logót, amit én véglegesítettem digitálisan, így lett színpadi hátterünk és plakátunk. Úgy tudom, a zenekar ma is létezik, és talán újra Magyar Csabi énekel náluk. Én magánéleti válság, a válásom és a zűrös hétköznapok miatt léptem ki belőle.
Mesélj a Missió zenekarról! Hogyan kerültél bele a legendás csapatba?
Ez egy nagyon érdekes történet. Volt egy Peres Orsi nevű lány, aki a Kugli körül is próbált menedzserkedni, ő volt jóban Tihanyi Gábor Táncival…
Aki Pásztor Tomitól örökölte meg a nevet…
Szegény Tánci hívogatott, hogy csináljuk meg újra a Missiót, de a betegsége pillanatok alatt elvitte. A név jogait Orsira hagyta, aki „kis güzüként” össze is szedte a zenészeket, hogy ápoljuk a hagyományt. Moré Imre Imó volt a gitáros, és olyan nevek fordultak meg nálunk, mint Szabó István Putyur, mindketten az ős-P. Boxból, vagy Papp Tomi a dobnál. Nagy élmény volt olyanokkal játszani, akiket gyerekként csillogó szemmel néztem a színpadon.
Készültek felvételek a Missióval?
Igen, stúdiófelvételek és koncertvideók is, 2015-2016 környékén. A régi nagy számokat vettük fel újra. Imádtam énekelni ezeket, mert a Missió dalai hagytak teret azoknak a nagy ívű, kifújt hajlításoknak, amiket Bruce Dickinson stílusa miatt annyira megkedveltem.
Mikor és miért fejeződött be ez a korszak?
Aktívan 2018-ig tartott a zenélés, akkor ért az a baleset, ami után már nem álltam többet színpadra. De a dalok és az emlékek megmaradtak, a Missió-időszak pedig méltó lezárása volt annak a zenei lavinának, ami még gyerekkoromban, anyám zongorajátékával és azzal a bolgár gitárral elindult.
Viszont a Missió már a balesetem előtt abbamaradt. Furcsa dolgok történtek ott: rengeteg volt a tagcsere, és olyan alapembereket tettek ki, mint Putyur, amivel én nem értettem egyet. Imó is nehéz természetű volt, és bár a menedzserünk, PV Orsi – aki imádta a Peavey erősítőket, onnan a beceneve- mindent megtett, hogy egyben tartsa a csapatot, végül besokalltam. Ahogy az életemben már többször, itt is eljött egy pont, amikor úgy éreztem, elég volt.
Folytatjuk!
Fotók: Tüdőfej Archívuma, Kugli Archívum, TTT Nemzeti Rockarchívum, Kugli könyv projekt
A cikksorozat részleteket tartalmaz a készülő Kugli könyvből. Minden jog fenntartva. A cikk utánközlése részben, vagy egészében, kizárólag írásos engedéllyel lehetséges!
